„Németország küszöbön álló győzelme megteremti számunkra a lehetőséget - amely nézetem szerint kötelesség is - az európai zsidókérdés megoldására. A kívánatos megoldás: kitelepíteni a zsidókat Európából” – kezdte Franz Rademacher, a német külügy zsidóügyi osztályának vezetője helyettes államtitkárának, Martin Luthernek 1940. június 3-án elküldött memorandumát.
A zsidók Madagaszkárra történő kitelepítését elsőként egy német tudós, Paul de Lagarde javasolta 1885-ben. A polihisztor írásai többek között Adolf Hitlerre is nagy hatást gyakoroltak, és Európa számos antiszemita vezetője tette magáévá a koncepciót, miszerint a zsidók a Madagaszkáron élő malagaszik leszármazottai. 1937-ben a lengyel kormány még egy küldöttséget is menesztett annak kivizsgálására, hogy a sziget alkalmas lenne-e az új zsidó otthon szerepének betöltésére, de a delegáció zsidó tagjai abban a meggyőződésben tértek haza, hogy Madagaszkár éghajlata, valamint beszűkült infrastrukturális lehetőségei szerintük csak néhány száz család letelepítését tennék lehetővé.
Bár a nemzetiszocialisták 1933-as hatalomátvétele után számos koncepció született a zsidókérdés megoldásával kapcsolatban, Rademacher tervének közvetlen előzményét Heinrich Himmler 1940 májusában Adolf Hitlernek írt levele jelentette, amelyben az SS vezető kifejtette, hogy a zsidókérdést legegyszerűbben a zsidók Afrikába vagy más gyarmatra történő kitelepítésével lehetne megoldani. Miután a franciák legyőzése a küszöbön állt, az egyik francia gyarmat, Madagaszkár neve is felmerült, mint a zsidók deportálásának helyszíne.
Rademacher terve a zsidók állampolgárságának visszavonásával számolt, az indiai-óceáni szigeten létesítendő zsidó állam felállításával kapcsolatos költségeket a zsidók vagyonából finanszírozták volna. Az új kolónia rendjét egy SS-rendőrség biztosította volna. Rademacher úgy vélte, terve propagandaeszközként is kiválóan működhet, amelynek révén a német nép az egész világ előtt bebizonyíthatja nagylelkűségét.
A terv villámgyorsan eljutott a nemzetiszocialista vezetés legfelsőbb köreibe. Adolf Eichmann és Joachim von Ribbentrop külügyminiszter is felkarolta az ötletet, és még Adolf Hitler is megemlítette egy Benito Mussolinival folytatott megbeszélésén. A lengyelországi gettót felállításának munkálatai ideiglenesen leálltak, mivel úgy tűnt, már nem lesz szükség a zsidó lakóövezetek létesítésére.
A koncepcióról a zsidóság vezetőit júliusban egy titkos találkozón informálták, és a tervről szóló pletykák pedig nemsokára már a nép körében is megjelentek. Adam Czerniaków, a varsói zsidó tanács vezetője feljegyezte, hogy egy német hivatalnok azzal dicsekedett el neki, hogy „a háború egy hónapon belül véget ér, mi pedig [vagyis a zsidók] mindannyian megyünk Madagaszkárra”.
1940 augusztusáig Rademacher és Eichmann a terv számos módosított változatát nyújtotta be a német hadvezetésnek. Többek között javasolták, hogy a Franciaországgal kötendő békeszerződés egyik pontja a zsidók Madagaszkárra történő kitelepítéséről szóljon. A németek eszerint kárpótlásban részesítették volna a szigetről áttelepített francia gyarmati lakosságot, majd a háború befejezése után megkezdték volna évi egymillió zsidó deportálását. A madagaszkári zsidók saját postaszolgálattal és rendőrséggel rendelkeztek volna, ráadásul még a polgármestert is maguk közül választhatták volna meg, az igazi hatalom persze ennek ellenére a német kormányzó kezében összpontosult volna.
|
|
|
|
|
|
A németek koncepciója azonban az idő előrehaladtával egyre távolabb került a megvalósítástól. A terv szerint a zsidókat a brit haditengerészet hajóival szállították volna a távoli szigetre, a britek azonban makacsul kitartottak a németekkel szemben, nem voltak hajlandóak rábólintani a megoldásra. A németeknek pedig nem volt megfelelő flottájuk a terv kivitelezésére, ráadásul a szövetségesek hajói miatt a Madagaszkár felé tartó vízi út sem volt járható.
A Madagaszkár-projekt 1940 végére a feledés homályába merült. A britek 1942 májusában partra szálltak Madagaszkáron, és a sziget év végére már a szövetségesek kezén volt.
