Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Pierre de Coubertin báró akkora csodálója volt Hitlernek, hogy autogramot kért tőle, mire a Führer tízezer márkát és egy fotót küldött neki.

Carl Diem, az 1936-os berlini olimpia főépítészének már a 21. században publikált levelezéséből derült ki, hogy a modern olimpiai mozgalmat megalapító Coubertin báró akkora rajongója volt Adolf Hitlernek, hogy klasszikus rajongói húzással levélben kért tőle autogramot. Erről a londoni Times számolt be egy német kutatást ismertetve. A német vezér és kancellár az őt a gyakorlatban is támogató francia arisztokratának egy aláírt fényképet és tízezer birodalmi márkát (mai áron kábé 19 millió forintot) küldött.

Coubertin már hat éve lemondott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetéséről, amikor 1931-ben Berlinnek ítélték oda az 1936-os olimpiát, de továbbra is nagy befolyása volt a háttérből. Miután Adolf Hitler 1933-ban hatalomra került, majd kezdetben arról beszélt, hogy kitiltja a fekete és zsidó sportolókat, több angolszász bojkottkezdeményezés is indult, de Coubertin mindig megvédte a Führert. A báró levélben nyugtatgatta Diemet, hogy ne izguljanak az „ostoba Hitler-ellenes kampány” miatt.

Diem a naplójában arról is írt, hogy Coubertin szerint a „német forradalom” globális fordulópontot jelentett. Hitler nemcsak anyagilag volt hálás Coubertinnek, a német kancellár támogatta, hogy a francia Nobel-békedíjat kapjon.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A liberális brit bíróság „elkötelezett fajgyűlölőknek” nevezte őket, akik a bíró szerint „terrorizmusra buzdítottak”.

A 98 éves ukrán Jaroslav Hunka, a Galícia SS-hadosztály veteránjának a kanadai parlamentben való kitüntetése „meghozta gyümölcsét”, de nyilván nem pozitív értelemben.

Neobolsevik Amerikában a fehéreket – konkrétan a heteroszexuális fehér férfiakat – hibáztatni az elképzelhető összes társadalmi gondért, bajért, bánatért valósággal nemzeti sportnak számít, amely a feketék és az etnomazochista fehérek körében hovatovább népszerűbb még a kosárlabdánál is.

A világ félrevezetett népei, főként az amerikai demokrácia szemében ma is úgy él a hajdanvaló „Csehszlovákia”, mint a „humanizmus és a becsület, a jólét ás szocialista igazságosság” hazája – ezzel szemben persze a régi Magyarországot szeretik úgy feltüntetni a csehek, mint a feudalizmus, a reakció, túlzó sovinizmus földjét.

A rezsim intenzív pszichológiai hadviselést folytat az őshonosok ellen, nehogy olyan következtetéseket vonjanak le, amelyek megkérdőjeleznék a tömeges bevándorlást és a többrasszú társadalmat.

Noha gyászoljuk az eltávozását még 25 év után is, de tudjuk, hogy ő nem halt meg idő előtt, mint ahogy a „senki ember” meghal.

1944-ben és 1956-ban a történelem megismételte önmagát. Az 1944/1945-ös vérhullással újabb magok kerültek az áldott magyar földbe.

Csupán néhány évvel ezelőtt, kilencvenhat évesen hunyt el Rochus Misch, Adolf Hitler testőre, a Führerbunker végóráinak utolsó szemtanúja.

Franciaország az utóbbi éjszakákon ugyanazt élte át, amit néhány évtizede már többször is, és amit a jövőben törvényszerűen egyre gyakrabban fog átélni: a söpredék („la racaille”) féktelen tombolását gyújtogatással, fosztogatással, lövöldözéssel fűszerezve.

Meglepő, de nem szerzői jogi okok miatt kellett hozzányúlni a vérmocskos Mickey egeres játékhoz: az Infestation 88-cal ennél is nagyobb baj volt.

Vasárnap ismét a demokrácia csodálatos működéséről tettek tanúbizonyságot a héber rend őrei az egykori Németországban.

Magyarország második világháborús történetének van egy apró, alig ismert, de egyben rendkívül érdekes fejezete: az egyéni fegyverténnyel ellenséges harckocsit megsemmisítő magyar honvédek termőfölddel való jutalmazása.

1945. május 9-én kényszerítették térdre a Szövetségesek a Nagynémet Birodalmat, azonban arról nem szokás beszélni, mi mindennel járt ez a győzelem.

Az 1944 őszén szovjet megszállás alá került Kecskeméten a nyugat-magyarországi harci cselekmények és a világháború vége után is még fél évvel, 1945 karácsonyán is előfordultak a szovjet katonák által elkövetett rablások és gyilkosságok a polgári lakossággal és az újonnan felálló rendőrség tagjaival szemben egyaránt.

Híradó szakaszparancsnokként szolgáltam Ungváron 1944 októberében. Közben Nyékládházára kerültem, ahonnan november 4-én a szovjet katonák vittel el többedmagammal „kicsi robotra”, amiből négyévi kényszermunka lett.

A közelmúltban derült ki, hogy a Pest vármegyei Szigetszentmártonban 1944 novemberében négy huszárt temettek el, akik a Csepel-sziget védelmében haltak hősi halált.