Kövess minket -on és -en!

Lemondták a londoni Wireless Festivalt, és minden jegytulajdonos teljes visszatérítést kap, miután az antiszemita megnyilatkozásairól is ismert Kanye West amerikai rappernek megtiltotta a belépést az Egyesült Királyságba a londoni belügyminisztérium.

A hírt a rendezvény tette közzé a honlapján. Mindez azután történt, hogy a fesztivál szervezői múlt héten bejelentették, hogy Kanye West (másik művésznevén Ye) a júliusi, háromnapos londoni esemény főfellépője, ami ellen Phil Rosenberg, a  brit zsidók ernyőszervezete, a Board of Deputies of British Jews elnöke, illetve brit politikusok és a fesztivál egyes szponzorai is tiltakoztak – írta meg a BBC.

A Sky News szerint a rapper  egy közleményben azt írta, hogy az egyetlen célja az, hogy eljöjjön Londonba, és tartson egy „változásra irányuló” előadást, amely az egységet, a békét és a szeretetet hozza el a zenén keresztül, és nagyon hálás lenne, ha találkozhatna személyesen a brit zsidó közösség tagjaival, hogy meghallgathassa őket. Válaszul Phil Rosenberg azt nyilatkozta, hogy a Board of Deputies of British Jews szervezet hajlandó vele találkozni, amennyiben Kanye West nem lép fel a fesztiválon. Hozzátette, még nincs egy éve, hogy az énekes megjelenttette a Heil Hitler című számát, amely a rapper antiszemita megnyilvánulásai csúcsának nevezett. „Bár ma bűnbánást mutat, legújabb albumán szerepel egy olyan dal, amelyet először tavaly adtak ki, és amelynek a visszataszító Gas Chamber (Gázkamra) a címe. A zsidó közösség előbb őszinte bűnbánatot és változást akar látni, mielőtt elhinné, hogy megfelelő helyszín az őszintesége bizonyításához a Wireless Festival nagyszínpada” – fogalmazott Phil Rosenberg.

A rapper tervezett fellépésére korábban a szponzorok is válaszoltak: a Sky News értesülései szerint a Rockstar Energy, a Pepsi és a Diageo italgyártó cég is kiszállt a projektből, és a Wireless Festival hivatalos fizetési partnere, a PayPal sem akart megjelenni a jövőbeli promóciós anyagokban.

Megszólalt Keir Starmer miniszterelnök is, rendkívül aggasztó, hogy Kanye Westet „korábbi antiszemita kijelentései és a nácizmus dicsőítése ellenére” is meghívták. A Konzervatív Párt arra szólította fel a kormányt, hogy tagadja meg az amerikai rapper belépését az Egyesült Királyságba.

Kanye West 2025 elején kezdett zsidókritikus posztokat megosztani a közösségi médiában, tavaly májusban pedig kiadta a Heil Hitler című számot is. A Huffington Post kiemelte, hogy az előadó idén januárban egy egész oldalas hirdetést tett közzé „Azoknak, akiket megbántottam” címmel a Wall Street Journalban, hogy bocsánatot kérjen. „Nem vagyok náci, sem antiszemita”, és „Szeretem a zsidó embereket” – állt a hirdetésben. Viselkedését a bipoláris I. típusú zavarára vezette vissza, amely szerinte egy huszonöt évvel ezelőtti autóbaleset következménye.

Kövess minket -on és -en!

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg.