Kövess minket 
-on és 
-en!
A trolik az első világháború után Angliából terjedtek el, és igazán csak a múlt század harmincas éveitől jutottak érdemleges szerephez.
Ekkor világszerte a villamosvágányok felújítása helyett inkább trolikat üzemeltettek a villamos felsővezetékek és áramátalakítók felhasználásával.
Magyarországon az első trolibuszok az 1910-es években jelentek meg Poprád és Ótátrafüred között, majd Nagyszebenben és a Pozsony-Vaskutacska vonalon.
Az első budapesti trolibuszvonal 1933. december 16-án nyílt meg a Vörösvári út és az Óbudai temető között 7-es számmal, később ezt T-re módosították. A felsővezetéket a BESZKÁRT, a budapesti közlekedési vállalat építette ki, a három, egyenként 55 ember szállítására alkalmas jármű közül kettőt a Ganz gyár készített angol licenc alapján, egyet Brown-Boveri berendezéssel a MÁVAG. A vonal Budapest ostroma alatt elpusztult és nem is építették újjá.
A második világháború utáni első troli vonalat 1949. december 21-én, Sztálin 70. születésnapján helyezték üzembe a 10-es villamos helyén, a Nagymező és a Király utcában.
Innen származik a trolivonalak immár hagyományos, 70-es számozása.
Ettől kezdve a szűk, kanyargós belvárosi utcákban futó, elavult villamosvonalakat trolik váltották fel, elsősorban a VI., VII. és VIII. kerületben. A végállomásokat a főútvonalak melletti mellékutcákba telepítették.
|
|
|
|
|
|
1958 után felszállni csak a hátsó ajtón, leszállni az első ajtón lehetett, miközben el kellett haladni az ülőkalauz előtt.
1968-ban – még az olcsó olaj és benzin idején – határozatot hoztak a trolibuszhálózat fokozatos leépítéséről, a troli az akkori tervek szerint 1980-ra szűnt volna meg Budapesten. Közbejött azonban az olajválság, majd zajvédelmi és levegőtisztasági szempontok is felmerültek, így a sokak által kedvelt, halk és környezetbarát budapesti trolik megmenekültek és, habár kevesen tudják, a mai napig Sztálin dicsőségét hirdetik.
