Kövess minket 
-on és 
-en!
Hadifogságom első napját egy Dembinszky utcai pincében töltöttem Budapesten. Másnap, január 28-án – éppen 21. születésnapomon – útnak indultunk Gödöllő irányába.
Fáradtan, éhesen érkeztünk meg a „tetűtelepre”, ahol „születésnapi ajándékként” este kopaszra kellett egymást nyírnunk. Akit „véletlenül” nem nyírtak meg, azt megkorbácsolták.
A premontrei gimnázium épületében legalább 30-32 ezer hadifogoly sínylődött már. Az ivóvízért is sorba kellett állnunk. Akinek ehhez nem volt elég türelme, hólevet ivott. Meg is bánta!
Február végéig állandóan híg, lekozmált sárgaborsólevest kaptunk, a kenyér fekete volt, de legalább volt! A hazulról küldött csomagokból nagyon kevés jutott el a címzetthez. Sokat éheztünk és fáztunk.
Éjszakai pihenésünk sem volt felhőtlen: szorosan egymás mellett feküdtünk a folyosó kövén, bent a teremben is csak ülve fértünk el, úgy aludtunk. Nem tudtunk kinyújtózkodni sem.
Vesénk alaposan felfázott: a latrinát sem értük mindig el, így már a lépcsőházban megkönnyebbültünk. Úszott és főleg bűzlött az egész épület. A hólétől is sokan kaptak hasmenést, ők sem tudtak időben kiszaladni. Egyesek a sapkájukba ürültek, s azt kitették az ablakba!
A legyöngült foglyok közül többen belecsúsztak a latrinába. Az elsőt, aki nyakig „sáros” lett, az oroszok kizavarták a lágerből. Az utána következőket már nem...
|
|
|
|
|
|
Harminckét hónapot töltöttem hadifogságban, de a gödöllői közel két hónap volt a legrosszabb, legkegyetlenebb.
Kalmár Imre – Budapest HH 1997/1.
