Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
Zala megyében, a dombos Göcsejben fekszik Nova, "Göcsej szíve". A község eseményekben dús történetében akadt néhány olyan, amelyet érdemes feljegyezni. Ilyen volt Szálasi Ferenc látogatása 1945 februárjában.
A nyilaskeresztes hatalomátvétel után Nován is megkezdődött a párt szervezése. Újságpapírból kivágott és a főtéren szétszórt nyilaskeresztek adták tudtul a mozgalom életre kelését.
Más megyéből érkezett szervezőkön keresztül értesültek az emberek arról, hogy "a hungarizmus négy alappillére a hit, a magántulajdon, család és a szocializmus... S a nemzetvezető a legjobb úton vezet bennünket, amely egyúttal az egyetlen út is!" Akinek netán hazafiatlan gondolatok fordultak volna meg a fejében, azokat hamar felvilágosították: "A hungarista zászló alatt nincs fedezék, csak kiállás és áldozathozatal.... De, ha az erős hit megvan, akkor máris nyert ügyünk van, mert a megpróbáltatások csak a gyengéket terítik le, a gyávát, a meghunyászkodót."
A hitben való megerősítésre pedig igen nagy szükség volt. A Göcseji Őrszem 1945. január 20-i száma Több fényt címet viselő tudósításában keserűen írt arról: "Göcsej szívében láttuk először, hogy mennyire szükség van a rémhírekkel való szembeállásra, a felvilágosító munkára. Az emberek itt is, ott is hallanak valamit, sajnos, nagyon sokszor megtévesztőt, kétségbeejtőt, és nincs aki megcáfolja a felelőtlen suttogásokat."
Szálasi Ferenc nemzetvezető Göcsejben tett látogatását Nován gondos szervezőmunka előzte meg. A jegyzőségen keresztül értesítés ment a Nyilaskeresztes Párt községi vezetőihez, hogy karszalagosan, hungarista zászlóval jelenjenek meg a főszolgabírói hivatalban. R. Sándor kinyomtatta az alkalomhoz illő versét:
"Fel hát a harcra, fajtám!
Karöltve induljunk csatába.
ha kitartunk most a végsőkig
harcunkat az Isten is megáldja.
Ragadjunk fegyvert mindannyian,
mert itt a hajnal hasadni kezd...
győzelemre visz majd bennünk
a zöld nyilaskereszt..."
(Részlet a Hajnali könnyek című kötet Magyar hajnal felé c. verséből.)
A főszolgabíró hószórásra rendelte ki a falu lakóit, hogy eltávolítsák a hótorlaszokat az útról. Mivel napokig havazott, kevés látszata volt a munkának. Végül megszűnt a havazás, s az első világháború hősi emlékművéhez parancsolták a férfiakat, hogy a havat szánokra rakják, és elszállítsák a plébánia gyümölcsösébe. Amikor végeztek, megjelentek a homokkal megrakott szekerek, s behintették a területet, nehogy véletlenül elcsússzon a vendég.
Február 14-én délelőtt került sor a látogatásra. A nemzetvezető megérkezése előtt a járási és helyi nyilas vezetők karszalagosan díszelegtek az összegyűltek között. Szálasit körútján Henney Árpád altábornagy, a nemzetvezető személye körüli miniszter, vitéz Endre László a hadműveleti területek polgári közigazgatásának vezetője, Baky László, a Nemzetbiztonsági Iroda vezetője, Dr. Jancsuskó Gábor pártvezetői megbízott, Mészáros István ezredes, a testőrség parancsnoka és Csonka Emil, a nemzetvezető íródeákja, a pártifjúság országos vezetője kísérte el. Szálasi kíséretében volt még Ivándy baranyai, Csornay Miklós zalai főispán, Dr. Kerner Géza vezérőrnagy, megyei katonai parancsnok, vitéz Hunyadi László alispán, Szerecz László megyevezető, Kemenes Béla megyei munkarendvezető, Lengyel János megyei sajtó- és propagandavezető és még néhány kisebb beosztású személy.
Az emlékműnél az altábornagy mondott beszédet. Az egyszerű emberek emlékezete egy mondatot alaposan megjegyzett szavaiból: "A sír szélén állunk, ha beleesünk, nagyot esünk!" A beszéd után Szálasi koszorút helyezett el azok nevében, akik kötelességüket még nem teljesítették, de teljesíteni akarják és fogják.
És következett a koszorúzás. Az emlékműtől az iskolába vonultak. Itt Szálasi kifejtette: a magyar nemzetvezetés a szó legszorosabb értelmében a nemzetiszocialista nézetet valló és hungarista gyakorlaton alapuló sorsközösséget építi, együtt haladva a német néppel a győzelemre vezető harcban. Kifejtette: Aki nem tud szolgálatot tenni a nemzetünknek, annak nincs helye ebben az országban. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mezőgazdasági munkát minden körülmények között el kell végezni, mert ebben az évben nemcsak a hadszíntereket, hanem a felszabadított területeket is el kell látni. Bitangul hagyott föld nem lehet. Az ilyen földeket a községnek közösen kell megművelni. Fontos feladatnak tartotta a menekültek ügyét. Őrájuk úgy kell tekinteni, mint akik mindenüket elvesztették. Eljöttek ide a nyugati országrészbe csupasz életükkel és nagy hitükkel, hogy vissza fognak menni. Az itteniek segítsék a menekülteket minden tőlük telhető erővel – kérte a jelenlevőktől. A menekülteknek azt tanácsolta, serkentsék, biztassák az itt élő testvéreiket, hogy közös összefogással visszaszerezhessük hazánkat. Szólt arról is, hogy az ellátás terén elsősorban mindent a honvédségnek kell adnunk. Ha arról lenne szó, hogy a győzelem érdekében mindenki csupán egy tál ételt egyen, a legfelsőbb vezetésnek gondja lesz arra, hogy kivétel nélkül mindenkinek csak ez az egy tál étel kerülhessen az asztalára.
Az iskolai gyűlés után a nemzetvezető meglátogatott egy-két családot. Kíséretével végigsétált a falu főutcáján. Istiván Ferencék zsúpos, boronából készült háza keltette fel az érdeklődését. A bentiek igencsak meglepődtek a fegyveresek által kísért vendég láttán. Szálasi a család életkörülményeiről érdeklődött, körbenézve az egyszerű falusi szobában. Nem kapott szívderítő válaszokat. Így búcsúzott el a családtól: "Mi azért harcolunk, hogy ne ilyen házakban kelljen lakniuk az embereknek. Hamarosan vége lesz a háborúnak, és többet nem kell ilyen házban élniük. Mi segítünk szép, új lakást építeni! Intézkedem, kapjanak cserepet a tető kicseréléséhez!
Szálasi észrevett egy fiút, akinek fején nyúlszőrből készült sapka volt. – Ki kötötte a szép sapkádat? – kérdezte. – Az édesanyám! – Ügyes anyukád van! – mondotta.
A sajtó pedig vitte a hírt, hogy "a gyermek, a nemzet viruló rózsabimbója számára is jutott minden alkalommal meleg szó, cirógatás. Érezte mindenki, ezután nem lesz üres jelszó, hogy előnyben kell részesíteni a sokgyerekes családokat. Nem is lehet puszta szócséplés, mert Szálasi Ferenc, a magyarság tömegeinek akaratából a nemzet fölé emelt vezető hajolt le hozzájuk. Ő mosolygott rájuk, simogatta meg fejüket."