Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
A világhíres német orvos, Dr. Josef Mengele 1911-ben született egy tehetős bajor család legidősebb fiaként.
Gyermekkorában három alkalommal is visszajött a halál torkából: először hatévesen majdnem belefulladt egy hordónyi esővízbe, majd néhány év múlva súlyos vérmérgezést kapott, tizenöt évesen pedig egy csontvelőgyulladást élt túl.
Egyetemi tanulmányai során antropológiát és orvostudományi ismereteket hallgatott, és már ekkor is érdekelte az ikerkutatás: azt kívánta bizonyítani, hogy a genetika is szerepet játszik az ikrek tuberkulózisra való hajlamában. Kutatásai eredményeiről előadásokat is tartott.
Nem sokkal azután, hogy megszerezte az orvosi diplomáját, belépett a Nemzetszocialista Német Munkáspártba, majd annak a katonai és védelmi szervezetébe, az SS-be. A második világháborúban orvosi szakszolgálatot látott el, több kitüntetést is szerzett.
1943-ban került az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba, ahol több részleg – például a cigánytábor és a női tábor – orvosa lett, mellette pedig kutatásokat végzett, amelyekről különböző horrorisztikus történetek láttak napvilágot az egykori zsidó és cigány származású fogolyok részéről, amelyek táptalajt adtak többek között a hollywoodi filmiparnak is, megalapozva ezzel későbbi hírnevét a világban.
1945. január 27-én, tíz nappal a tábor szovjetek általi elfoglalása előtt távozni kényszerült Auschwitzból. Először egy kórházban rejtegette az egyik orvoskollégája, majd – álnéven – amerikai hadifogságba került. Nemsokára viszont vissza tudott térni szülővárosába, de nem sokáig élt ott, Fritz Hollmann néven Felső-Bajorországba költözött. Négy év múlva pedig új álnevet választatott: amikor Genovában felszállt a Buenos Airesbe tartó gőzösre, már Helmuth Gregorként azonosították. Ugyanis az argentin fővárosban akart új életet kezdeni, meg volt győződve arról, hogy ott nem nyúlhatnak utána: a konzulátuson német útlevelet kapott a valódi nevével, sőt a lakása ajtaján is a dr. Josef Mengele felirat szerepelt.
Egy évtizedig viszonylagos nyugalomban élt Buenos Airesben, a német hatóságok nem kérték a kiadatását. 1959-ben viszont menekülni kényszerült, miután elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene: először Paraguayba, majd Brazíliába ment.
|
|
|
|
|
|
Magyar származású házaspár is rejtegette
Először egy São Paulo melletti birtokon rejtőzködött és dolgozott, amely a Magyarországról kivándorolt Stammer Géza és felesége tulajdonában volt. Bokor Péter történész, író és filmrendező 1985 őszén – Mengele halála után hat évvel – interjút készített a férfival, aki akkor elmondta, tisztában volt vele, kicsoda a Peter Hochbichlerként bemutatkozó, állítása szerint svájci származású vendége, de – mint mondta – „úgy érezte, nincs joga feljelenteni és börtönbe juttatni – hiszen nem is biztos, hogy elkövette a nevéhez fűződő szörnyűségeket”.
Bokor a Stammerrel folytatott, „egy krimi izgalmával vetekedő, hosszú párbeszéd” alapján Mengele doktor nyomában címmel könyvet írt, amelyben az is olvasható, hogy az ötvenes-hatvanas éveiben járó emigráns német szorgalmasan és pontosan végezte el a rá bízott feladatokat, szabadidejében pedig filozófiai és orvosi könyveket olvasott, valamint „szentimentális, nosztalgikus dalokat énekelgetett”.
Az 1970-es évek közepén aztán Mengele egy kis lakásba költözött São Paulóban
A kapcsolata ekkora megromlott Stammerékkel. Ebben az időszakban alkalmanként egy osztrák pár, Liselotte és Wolfram Bossert tengerparti házában is vendégeskedett, akik egy interjúban elmondták, alapvetően kellemes személyiségű emberként ismerték meg Mengelét, ezért igencsak megdöbbentek azon, amikor azt mondták nekik, hogy a barátjuk három évtizeddel korábban a „halál angyala” volt: „arról, aki így szerette a természetet, az állatokat és a gyerekeket; érdeklődik az irodalom és a filozófia iránt, nagyon nehéz elhinni, hogy ilyen kegyetlen bűnöket követett el” – emlékeztek vissza.
A kedves, megnyerő fellépés mögött viszont ekkor már egy folyamatosan szorongó, depressziós ember állt. Mengele ugyanis – megérthető módon – paranoiásan rettegett attól, hogy nyomára bukkannak: egy Wolfgang Gerhard nevű osztrák férfi személyazonosságát vette fel, és soha nem hagyta el az otthonát kalap nélkül, mert azt mondták, nagyon jellegzetes a homloka, amiről könnyen felismerhető. Amikor pedig kilépett az utcára, azt képzelte, mindenki őt figyeli.
Wolfgang Gerhard, vélhetően Josef Mengele (középen bajusszal) a barátaival 1970 körül
A feljegyzések arról is tanúskodnak, hogy élete utolsó éveit elszegényedve és magányosan töltötte. Amikor például egy Rio de Janeiróba tartó utazása meghiúsult, mert az ismerősei nem tudták kifizetni a benzinköltségét, a következőképp adott hangot szomorúságának: „Most sokkal magányosabb, vagyis inkább elhagyatott vagyok, és mindenem jobban fáj, mint valaha.”
Ami Mengele félelmeit illeti, a Brazíliában töltött időszak alatt okkal aggódhatott amiatt, hogy a bosszúszomjas zsidók levadásszák. Az izraeli titkosszolgálat 2017-ben nyilvánosságra hozott, úgynevezett a Josef Mengele-aktáiból – amelyeket Melcer-akták néven kódoltak – ugyanis kiderült, a szervezet évtizedeken keresztül vadászott a német orvosra, aki akkor került célkeresztbe, miután elfogták a zsidók összegyűjtésének egyik fő szervezőjét, Adolf Eichmannt.
A Moszadnak 1962-ben sikerült is közel férkőznie Mengeléhez, ekkor ugyanis a szervezet több ügynöke – akik Eichmann elrablásában is szerepet vállaltak – egy beszervezett német segítségével a nyomába eredtek, és rá is találtak, miközben egy gyógyszertárba tartott. Az ügynökök azonnal jelentették táviraton a történteket, és jóváhagyást kértek egy újabb akcióhoz, de a szervezet akkori igazgatója nem akart foglalkozni az üggyel, mert inkább az foglalkoztatta, hogy az országuk „fő ellensége”, Egyiptom német tudósokat toboroz, hogy rakétákat építtessenek velük.
|
|
|
|
|
|
Hajtóvadászat – de nem mindenáron
Ez az eset is alátámasztja azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a Moszad voltaképpen egyáltalán nem kereste akkora igyekezettel Mengelét, mint amennyire azt a kívülállók hitték – egész egyszerűen azért, mert úgy gondolták, Izrael biztonságára a bujkáló orvos egyáltalán nem jelent veszélyt, ellentétben például az említett rakétaprogrammal.
Ugyanakkor tény, hogy a titkosszolgálat több betörést, lehallgatást, hírszerzési műveletet és egyéb akciót szervezett, hogy elkapja az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor orvosát. A szervezet tervei között szerepelt például az is, hogy a második feleségét megkörnyékezteti egy „beépített hódolóval”, hogy információkat szedjen ki belőle; és az is, hogy a fiát faggatja ki apja holléte felől. Egyik elképzelést sem koronázta siker. „Nem árulhattam el, hol van, végső soron mégiscsak az apám volt” – mondta egyszer Rolf Mengele, aki egyébként jól tudta, hol bujkál az apja, hiszen egyszer meglátogatta Brazíliában.
Ekkor látták egymást utoljára. Az idősebb Mengele 1979. február 7-én, miközben békésen úszkált a tengerben, agyvérzést kapott, és életét vesztette. Nem a valódi nevén, hanem Wolfgang Gerhardként temették el. Földi maradványaira csak hat évvel később bukkantak rá a hatóságok, mert a családja eltitkolta a halálhírét. Ezért fordulhatott elő az, hogy a Moszad még évekkel azután is folytatta a hajtóvadászatot ellene, hogy már nem volt életben.
Alakjához számtalan mítosz kapcsolódott, és néhány összeesküvés-elmélet hívő még az exhumálását követően is állította, továbbra is bujkál valahol. Egy 1992-es DNS-vizsgálat azonban minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy Mengele csontjait találták meg.
