Kövess minket -on és -en!

Egy niagarai (Ontario) férfit, aki három vádpontban ismerte el bűnösségét terrorizmussal kapcsolatos cselekményekben, húsz év börtönbüntetésre ítéltek. Matthew Althorpe legkorábban tíz év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A bírósági eljárás során Althorpe elismerte, hogy az Atomwaffen Division nevű nemzetközi nemzetiszocialista szervezet aktív tagjaként fehér fajvédő hirdető propagandát készített és terjesztett. A vád és a védelem által elfogadott tényállás szerint az általa a Telegramon közzétett manifesztumok „több terrortámadást is inspiráltak”.

Jane Kelly, a Legfelsőbb Bíróság bírónője az ítélethirdetésekor hangsúlyozta: az Althorpe által létrehozott propaganda tartalmakat nem lehet véglegesen törölni, és azok továbbra is „erőszakos cselekményekre ösztönözhetnek”. Az állítólagos bizonyítékok alapján kiadványai legalább hat olyan támadáshoz köthetők, amelyek halálos áldozatokkal és súlyos sérülésekkel jártak.

Ezek közé tartozik:

Egy 2022-es szlovákiai támadás, amelyben két ember életét vesztette.
Egy 2024-es törökországi mecsetben elkövetett késelés, amelynek öt sérültje volt.

A bíró szerint a 20 éves büntetés célja annak egyértelmű üzenete, hogy a „terrorizmus elítélendő, és az elkövetőknek súlyos árat kell fizetniük”. Noha Althorpe a januári meghallgatáson megbánást tanúsított és elhatárolódott korábbi nézeteitől, a bíróság szerint továbbra is fennáll az „ideológiai radikalizálódás” és az ismételt bűnelkövetés kockázata.

A kanadai rendőrség (RCMP) szerint az eredetileg az Egyesült Államokból induló, de Kanadára és az Egyesült Királyságra is kiterjedő fehér fajvédő szervezet célja a társadalmi összeomlás előidézése a rendőrség, a tisztviselők, valamint faji és vallási csoportok elleni erőszak révén.

Zsidó szupremácista szervezetek üdvözölték az ítéletet, kijelentve, hogy „az erőszakot szító és közösségeket terrorizáló személyeket a törvény teljes szigorával felelősségre kell vonni”. A főügyész szerint a „fehér terroristák” fegyverként használják az online terjesztett gyűlöletet az elmék befolyásolására és a társadalom destabilizálására. Állítása szerint az ítélet a kanadai társadalom „kollektív elítélését” tükrözi.

Kövess minket -on és -en!

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Miközben a Wehrmacht katonái a rommá lőtt Berlin utcáin elszánt és hősies küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel, 8,5 méterrel a Birodalmi Kancellária kertje alatt, egy türelmes asszony álmai a beteljesülés előtt álltak.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Jogerősen bejegyezték politikai pártként az Alejandro Biondini által vezetett ultranacionalista szervezetet. Biondinit korábban többször hozták összefüggésbe nemzetiszocialista nézetekkel.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.