Kövess minket -on és -en!

Svéd lányok, Jenny és Linda épp egy szilveszteri bulira mentek, amikor négy szomáliai bevándorló megtámadta, megerőszakolta és félholtra verte őket.

Az Aftonbladet, Svédország legnagyobb újságja úgy írta le támadókat, hogy "két svéd, egy finn, és egy szomáliai férfi". Ez is bizonyítja, mennyire nyomasztó az informális cenzúra Svédországban, ha bevándorlókról van szó. Meglepő gyakorisággal jelentenek hasonló incidenseket, olyan gyakran, hogy vannak olyanok, akik attól félnek, hogy Svédországban a törvény és a rend teljesen összeomlik. Azonban azokat, akik megkongatják a vészharangot, pénzbüntetésre, nem ritkán börtönre ítélik.

Svédországban a nemi erőszakkal kapcsolatos vádak alig több, mint húsz év alatt megháromszorozódtak. Manapság hatszor annyi nemi erőszakot követnek el 15 éven aluli gyermekek ellen, mint egy emberöltővel ezelőtt. Mindenféle más erőszakos bűncselekmény szintén nagyon felfutott. A rend szinte minden városi és elővárosi területen kezd összeomlani.

Itt kell megjegyezni, hogy a Bűnmegelőzési Bizottság (Crime Prevention Council) szerint négyszer akkora az esélye annak, hogy egy ismert nemi erőszakoló külföldön született, minthogy Svédországban. A nemi erőszakot elkövetők között az algériaiak, líbiaiak, marokkóiak, és a tunéziaiak viszik el a pálmát.

Köztudott dolog, hogy Norvégiában és Dániában a nem-nyugati bevándorlók, ami rendszerint mohamedánt jelent, felül vannak reprezentálva a statisztikákban. Oszlóban, Norvégia fővárosában, 2001-ben a nemi erőszakok kétharmadát bevándorlók követték el. A számok Dániában hasonlóak voltak, de Koppenhágában még rosszabb a helyzet, ahol az esetek 75 százalékát bevándorlók követik el. Svédországban nagyobb a bevándorlók (beleértve a muzulmánokat) aránya, mint bárhol máshol Észak-Európában. Pedig az országnak soha nem voltak gyarmatai, csupán a tolerancia jegyében fogadták be a tengernyi idegent, akik jelenlétükkel hamarosan a svéd jóléti állam összeroppanását idézik elő.

Feltételezhetően a svéd statisztikák is legalább olyan rosszak, mint a többi skandináv országban, de a cenzúra miatt nehezen hozzáférhetőek. Az aktuális számok valószínűleg pedig még magasabbak, mivel a hatóságok a második generációs bevándorlókat máshogy kezelik. Ann Christine Hjelm ügyvédnő, aki a Svea feljebbviteli bíróságon (Svea high court) az erőszakos bűncselekményeket vizsgálta, azt állapította meg, hogy az elítélt nemi erőszakolók 85 százaléka vagy külföldön született, vagy a szülei születtek külföldön.

Svéd tizenéves lányok egy csoportja egy olyan övet tervezett, aminek az eltávolításához két kézre van szükség, és abban reménykednek, hogy ezzel el tudják riasztani az agresszorokat. "Ez olyan, mint egy fordított erényöv", nyilatkozta az egyik feltaláló, a 19 éves Nadja Björk az AFP-nek, ami azt jelenti, hogy a viselője diktál és nem a másik fél. Björk és egyik társa egy vállalkozást szeretnének beindítani, hogy tömegesen termeljék az öveket, és most épp egy lehetséges partnerrel tárgyalnak. "De ezt nem a pénzért csinálom" - mondta Björk. "Mindent elkövetek, hogy megállítsam a nemi erőszakokat. Borzasztó, ami itt folyik".

Az Aftonbladet egy internetes közvélemény-kutatása szerint a nők 82 százaléka fél a sötétben egyedül kimenni az utcára, pedig manapság már fényes nappal is követnek el nemi erőszakokat: Egy svéd közfürdő 30 vendége nézte végig amint egy 17 éves lányt erőszakoltak meg és senki se csinált semmit. A lányt először egy 16 éves muzulmán fiú közelítette meg. A fiú és a bandája követték a lányt, amint a barlangba ment, ahol egy sarokba szorították. A fiú letépte a bikinijét és megerőszakolta, miközben a társai lefogták a lányt.

Bizonyos riportok szerint újabban a svéd lányokat a szórakozóhelyeken késekkel támadják meg és megsebesítik őket. Egy 21 éves muszlim férfi, aki pár éve jött Svédországba, bírósági perében azt vallotta, hogy nagyon rossz véleménnyel van a svéd nőkről, vagyis "kurvákról", ahogy őket nevezi. Azzal vádolják, hogy nyolc lányt sebesített meg több bárban. Továbbá azzal is, hogy megerőszakolt egy lányt egy házbulin, egy másik lányt pedig szexuálisan zaklatott. Többen tanúsították, hogy a muszlim fiatal azt állította, gyűlöli a svéd nőket.

Több mohamedán bevándorló nyíltan vállalja az előítéleteit. Egy koppenhágai muzulmán mufti politikai közbotrányt kavart, amikor nyíltan kijelentette, hogy azok a nők akik nem hajlandók fejkendőt viselni "ne csodálkozzanak, ha megerőszakolják őket" (asking for rape). Viszont a mufti nincs egyedül a véleményével.

A muzulmán bevándorlók gyermekeként született Hamid szerint "sokkal rosszabb, ha egy arab nőt erőszakolnak meg, mintha egy svédet. A svéd lány rengeteg segítséget kap utána és valószínűleg amúgy is már korábban 'megkefélték'. De egy arab lánynak problémái lesznek a családjával, ha megerőszakolják. Az ő számára ez egy szégyenforrás. Neki fontos, hogy megtartsa a szüzességét az esküvőjéig."

Nem véletlen, hogy Rissnében egy svéd lányt erőszakoltak meg. Ez az Alival, Hamiddal, Abdallahhal, és Richarddal való beszélgetés után nyilvánvaló. Mind a négynek megvető véleménye van a svéd lányokról és úgy gondolják, hogy ez a hozzáállás gyakori a bevándorló fiatal férfiak között. "Sokkal könnyebb egy svéd kurvát...akarom mondani lányt felszedni", mondja Hamid miközben a saját szóhasználatán röhög. "Sok tizenéves bevándorló fiúnak svéd barátnője van. De amikor házasságra kerül a sor, akkor a saját kultúrájukból szereznek egy alkalmas nőt, aki még sose volt férfival. Én is ezt fogom csinálni. Nagyon rossz véleménnyel vagyok svéd lányokról. Azt hiszem elmondhatjuk, hogy szétkefélik az agyukat."

A nyugati országokban a muszlim bevándorlók által elkövetett nemi erőszakok olyan irgalmatlanul magasak, hogy nehéz úgy tekinteni ezekre a számokra, hogy véletlenszerűek. Ez hadviselésre emlékezteti az embert. Mohamed saját maga több rabszolganőt erőszakolt meg. Ez mind a Korán, mind a szunna szerint teljesen elfogadott. Ha feltételezzük, hogy sok európai muszlim úgy tekint magára, mint egy hódító hadseregre, az európai nőkre pedig, mint egyszerű hadizsákmányra, akkor hirtelen az egésznek kezd értelme lenni és teljesen megfelel az Iszlám törvénykezésnek.

A legtöbb muszlim nem egyénként tekint a nyugati nőkre, hanem úgy, hogy "azoknak a nőik", vagyis azok a nők, akik az ellenséges hitetlenekhez tartoznak. Hadizsákmányok, akiket birtokba kell venni, csakúgy, mint a hitetlenek földjét, ami a hitük szerint idővel  muszlim terület lesz (a migrációs számadatok alapján kb. 2040-50). Ez nem egy puszta bűntény, hanem ideológiailag megindokolt bűn, vagyis a muszlimok szemében a hitetlenek megtámadása szinte egyáltalán nem számít bűnnek. "A nyugati nők olcsók és kihívóak. Mi muszlimok itt vagyunk, itt is maradunk, és jogunk van hozzá, hogy kihasználjuk a lehetőségeket. A mi nézőpontunk fog felülkerekedni. A nyugati javak, csakúgy mint a föld, ahol mi most élünk Allahhoz és a legjobb emberekhez fog tartozni - a híveihez. A nyugati nők szintén alapvetően hozzánk tartoznak - ők a jövő hadizsákmányai."

Nem is meglepő ezek után, hogy mind a svéd, mind a nyugati emberek körében mély és egyre növekvő bizalmatlanság alakult ki a muszlimok iránt. A népesedési statisztikák szerint viszont néhány évtizeden belül ők fognak diktálni felettük, tekintve, hogy több észak- és nyugati-európai nagyvárosban (pl. Rotterdam) már most többségben vannak.

Fjordman

Kövess minket -on és -en!

A 47 éves Jonathan Abraham londoni rabbit vették őrizetbe az ír fővárosban azzal a váddal, hogy illegálisan végzett körülmetélést egy gyermeken.

Ausztrália Victoria szövetségi államának rendőrsége arra készül, hogy vádat emeljen az ausztrál nemzetiszocialista aktivista Jacob Hersant ellen „súlyosan sértő közszereplés” miatt, miután körülbelül 30 maszkos aktivista tömeges deportálásokat követelve demonstrált egy melbourne-i állomáson.

A rendőrök elfogták két feltételezett kivitelezőjét a hétfőn történt józsefvárosi rajtaütésnek, ahol öt-hat kapucnis, feketébe öltözött aktivista vette kezelésbe a Fáklya nevű szélsőséges baloldali szervezet vetítését a józsefvárosi „Kesztyűgyár” nevezetű közösségi házban.

Büntetőeljárás indult annak a II. kerületi történelemtanárnak az ügyében, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”. 

Izraeli tinédzset vettek őrizetbe és ítéltek pénzbüntetésre, miután „náci” tisztelgést hajtott végre Auschwitzban. Az izraeli oktatási minisztérium is reagált a történtekre, elfogadhatatlannak nevezte a kiskorú viselkedését. 

Joseph Goebbels egykori birodalmi propagandaminiszter birtokának fenntartása drága, de felújítani még költségesebb lenne, mivel hagyták rohadni az elmúlt évtizedekben.

Az európai szuverenista jobboldal szőke üdvöskéje, Eva Vlaardingerbroek lelkendezve tudatja egymillió követőjével az X-en, hogy reményei szerint Donald Trump tervezett vámintézkedései „az EU végének a kezdetét” fogják jelenteni, mert visszahozhatják a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat, és így majd összeomlik az EU gazdasági „szükségességének” hazugsága.

Mi, összegyűjtött fiatalok 1944. december 24-én, karácsony napján indultunk el Kéthelyről Csehszlovákián és Németországon keresztül: 1945 májusában érkeztünk meg a felső-ausztriai altheimi átmeneti táborba, amelyben már mintegy 30-35 000 fő tartózkodott.

Oroszországban visszatért egy hazafias trend: a tettre kész nacionalisták elrettentő támadásokat osztanak meg invazív etnikumok és más idegenhonos személyek ellen.

Az olasz rendőrség szerdán bejelentette, hogy letartóztatott 12 nemzetiszocialistát, akik a Werwolf Division tagjai voltak, és „az intézmények magas rangú tisztviselői elleni erőszakos cselekmények végrehajtására készültek”.

A Szövetségi Alkotmánybíróság meg akarta akadályozni Maja T. Magyarországra történő átszállítását. Azonban a hatóságok nem várták meg a hivatalos állásfoglalást és kiadták őt – írja szomorúan a német MDR.de.

Ingyen kínálja fel doktor Joseph Goebbels vidéki villáját, az úgynevezett Haus am Bogenseet a berlini önkormányzat. 

Schleswig-Holsteinben töltöttük 1945 nyarát. Itt gyűjtötték össze az angol fogságba került többi magyar katonát és leventét is. 

Harrisburg belvárosában a Blood Tribe fehér fajvédő, nemzetiszocialista csoport tartott demonstrációt, amelyet a zsidók és liberálisok hisztérikusan elítélték, mondván, hogy a résztvevők „gyűlöletkeltő üzenetet terjesztettek, és álarcok mögé bújtak, hogy elrejtsék kilétüket”.

Kanye West legújabb bejegyzésében megvédte a horogkeresztes pólók árusítását, és azt állította, hogy már nem áll zsidók irányítása alatt.