Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Április negyedike, vagy ahogyan az 1945 után kiépülő kommunista diktatúra kánonjában szerepelt, a felszabadulás, nem csak a pártállam piros betűs ünnepének, hanem négy évtizeden át a rendszer legfontosabb legitimációs pontjának számított, és nem véletlenül.

Az országot 1945 tavaszán megszálló Vörös Hadsereg állandósult jelenléte nélkül ugyanis aligha épülhetett volna ki, és főként, aligha maradhatott volna fenn tartósan a szovjet típusú pártállami rendszer Magyarországon. A kommunista ikonosztáz tömjénfüstbe burkolt legfontosabb ünnepnapján akad azonban egy pötty: 1945 április 4-én, a „felszabadulás napján”, az ország északnyugati szegletében még javában zajlottak az elkeseredett harcok a fanatikusan védekező német egységek, valamint a Vörös Hadsereg alakulatai között.

Versenyfutás a roskadozó Nagynémet Birodalom árnyékában

1945 kora tavaszán már nem volt kérdéses, hogy Németország vereséget szenvedett, és a hatodik évébe lépett háború heteken, de legfeljebb egy-két hónapon belül véget ér az európai hadszíntéren.

A második világháború végnapjaiban sajátos „néma” versenyfutás bontakozott ki az angolszász szövetséges nagyhatalmak valamint a Szovjetunió között abban, hogy vajon kinek sikerül nagyobb szeletet kihasítania az összeomlás szélén álló Nagynémet Birodalomból, a német területek minél gyorsabb katonai megszállásával.

A Vörös Hadsereg alakulatai 1944. szeptember végén már az ország trianoni határain belül álltak

Noha az 1945 februári jaltai konferencián a szövetséges nagyhatalmak főbb vonalaiban már megegyeztek Európa háború utáni felosztásáról és a szovjet, valamint a nyugati befolyási övezet határainak kijelölésében is konszenzusra jutottak, a ravasz Sztálin – kihasználva az amerikai elnök és a brit miniszterelnök között feszülő ellentéteket – azon mesterkedett, hogy a megállapodás „nagyvonalú” értelmezésével a lehető legtöbb területet szerezze meg a Szovjetunió javára.

1945. márciusában Georgij K. Zsukov marsall 1. belorusz frontja, valamint Ivan Konyev marsall 1. ukrán frontja felsorakozott az Odera vonalára, hogy megindítsák a Nagynémet Birodalom fővárosa, Berlin, bolsevista zsargon szerint „a fasiszta fenevad odúja” elleni utolsó nagy rohamot.

Sztálin azt remélte, hogy Budapestet néhány nap alatt elfoglalják

Délen azonban nem Sztálin elképzelései szerint alakultak a hadi események.

Sztálin azt hitte, öt nap alatt elfoglalja Budapestet

Románia 1944. augusztus 23-i árulása megnyitotta az utat a Vörös Hadsereg előtt Magyarország illetve Ausztria felé, és szeptember végén a szovjet magasabb egységek már az ország trianoni határain belül jártak, de a magyarországi hadműveletek Sztálin várakozásával szemben, mégis csúnyán elakadtak.

Miután Horthy Miklós kormányzó 1944. október 15-i kiugrási kísérlete kudarcba fulladt, Szálasi Ferenc nyilaskeresztes kormánya jutott hatalomra, és ezzel az ország még német-magyar kézen lévő területei az európai erők szívós utóvédharcainak színterévé váltak.

A Vörös Hadseregnek 1944 október végén nem sikerült Budapestet menetből bevennie, Adolf Hitler pedig erődnek (Festung) nyilvánította a magyar fővárost, amit a végsőkig tartani kell.

Német pánélos alakulat vonul fel a Dunántúlon, a "Tavaszi ébredés" hadművelet idején

Miután a Vörös Hadsereg nem tudta menetből elfoglalni Budapestet, a Sztavkában (a szovjet haderő főparancsnokságán) komoly vita alakult ki.

Sztálin eleinte hajlott rá, hogy Budapestet egyszerűen csak zárják körül, a főerők pedig nyomuljanak tovább az osztrák határ irányába, hogy minél előbb betörhessenek Dél-Németországba.

Később azonban hagyta magát meggyőzni Budapest elfoglalásáról, azt remélve, hogy a magyar fővárost 5-6 nap alatt beveszik a Vörös Hadsereg ostromra felvonultatott magasabb egységei.

Budapest 1944. december 25-én elkezdett ostroma azonban csak 1945. február 13-án ért véget, jelentős szovjet erőket kötve le ezzel hosszú időre.

Josef (Sepp) Dietrich Oberstgruppenführer (balra) a 6. SS-páncéloshadsereg parancsnoka

Sztálin mérgelődik, az amerikaiak pedig sebesen közelednek Ausztriához, de Budapest ostromának befejeződésével sem nyílt meg azonnal a Vörös Hadsereg előtt az út a Nagynémet Birodalom délkeleti határához, mert a Führer elhatározta, hogy a zalai olajmezők, a birodalom utolsó kőolajtartalékainak megtartása céljából offenzívát indít a Dunántúlon.

A németek még bevethető utolsó páncélos tartalékai, köztük az ardenneki áttörésben is komoly szerepet játszott 6. SS-páncéloshadsereg átcsoportosításával, 1945. március 6-án elindította a második világháború történetének utolsó német offenzíváját, a „Tavaszi ébredés” (Unternhemen Frühlingsherwachen) fedőnevű hadműveletet.

Visszavonuló német páncélos alakulat valahol a Dunántúlon, a Tavaszi ébredés hadművelet összeomlása után, 1945. március végén

A kezdeti sikerek után a német ellentámadás másfél hét alatt összeomlott. Március 16-án a 3. ukrán front volt soron: a négy-ötszörös túlerőben lévő szovjet hadseregcsoport elsöprő erejű támadást indított a defenzívába szorult Wehrmacht és Waffen-SS alakulatok ellen, aminek a németek Dunántúlról való teljes kiszorítása, és Bécs elfoglalása volt a legfőbb hadászati célja.

Sztálin, a moszkvai főparancsnokság feje, roppant bosszús volt a magyarországi harcok általa nem várt rendkívüli elhúzódása miatt.

Sztálint igen aggasztotta a az amerikai-angol csapatok gyors előretörése, különösen George Patton tábornok ( a képen középen balra) hadseregcsoportjának Bajorország és Ausztria felé  történt sebes előrenyomulása

A bosszúságot csak tetézte, hogy a nyugatról előretörő amerikai csapatok rendkívül sebesen közeledtek Bajorország, illetve Nyugat-Ausztria határaihoz, ezért sürgősen tenni kellett valamit.

A „gazda” szabta határidőt illett véres komolyan venni

Mindezekre figyelemmel Sztálin, aki nagy előszeretettel szabott határidőket a tábornokainak, megüzente Fjodor Tolbuhin marsallnak, a 3. ukrán front parancsnokának, hogy a dunántúli hadműveleteket legkésőbb 1945. április 4-ig be kell fejezni, és az utolsó német katonát is ki kell szorítani addig Magyarország területéről.

Fjodor Tolbuhin marsall, a 3. ukrán front parancsnoka

A „gazda” által szabott határidőket pedig – attól függetlenül, hogy azok mennyire voltak megalapozottak –, minden katonai vezetőnek illett véres komolyan vennie.

Kihasználva a megvert és visszavonulóban lévő német seregtestek demoralizáltságát, Tolbuhin magasabb egységei ez alkalommal könnyebben vették az akadályokat.

A „Tavaszi ébredés” hadművelet összeomlása után felgyorsult a demoralizálódott német alakulatok kiszorítása a Dunántúlról

A szovjet csapatok március 22-én bevették Székesfehérvárt, március 31-éig pedig Kőszeget, Szombathelyet valamint Sopront is; a Vörös Hadsereg április elsejére így teljes szélességében felvonulhatott az osztrák, azaz az akkor még birodalmi határra.

Itt azonban a szovjet egységek nem várt nehézséggel szembesültek, mert a Nemesmedves és Rábafüzes térségében kiépített úgynevezett birodalmi védőállás sáncain fanatikusan védekező német alakulatokkal találták szembe magukat.

Visszavonuló német gépesített egység a Dunántúlon, 1945 márciusában

Noha ezek értelemszerűen nem voltak alkalmasak a 2. ukrán front gőzhengerszerűen előrenyomuló magasabb egységeinek feltartóztatására, arra mégis elégségesnek bizonyultak, hogy nem várt csatározásokra kényszerítették a Vörös Hadsereg egységeit, ez pedig időveszteséggel járt, ami viszont Tolbuhin számára a Moszkvából árgus szemekkel figyelő „gazda”, Sztálin által szabott határidő túllépésének rémképével fenyegetett.

Tragikomikus tanyasi csetepatékban születik meg a felszabadulás mítosza

A váltakozó intenzitással zajló és Tolbuhin marsall számára rendkívül idegesítő határ összecsapások során, 1945. április 4-én egy szovjet alegységnek sikerült benyomulnia a térképeken „utolsó” magyar településként feltüntetett Nemesmedves alvégére, ahol elfoglaltak egy utcát.

Churchill és Sztálin. A szovjet diktátor nem bízott nyugati szövetségeseiben

A hírtől határtalanul megkönnyebbült Tolbuhin – meg sem várva a nemesmedvesi ütközet végkimenetelét – azon melegében táviratot fogalmazott meg a Sztavkának, amelyben eufórikus hangnemben bejelentette, hogy sikeresen végrehajtotta „Sztálin elvtárs parancsát”, és az „utolsó fasisztát” is kiverték az ország területéről.

A „fasiszták” azonban valószínűleg nem szereztek tudomást Tolbuhin táviratáról, mert továbbra is makacsul kitartottak, vehemensen védelmezve minden egyes nemesmedvesi csűrt vagy egyéb fedezéket.

Egyes német alegységek még április negyedike után is a Nemesmedves környéki tanyákon vívtak kisebb-nagyobb csetepatékat  az oroszokkal

Ezért a „felszabadulás” után még kilenc napig tartó, hullámzó, váltakozó intenzitású csetepaték sorozata bontakozott ki Nemesmedves térségében. A rendelkezésre álló történeti források szerint a közigazgatásilag Nemesmedveshez tartozó Magyarbüks területéről csak 1945. április 11-én sikerült kiszorítani a németeket, akik a környező majorokba fészkelték be magukat, és még további két napig vívták az elkeseredett küzdelmet.

Német páncélos a nyugat-Dunántúlon 1945 márciusának végén

A legfrissebb kutatások szerint a legutolsó német alegységet csak április 13-án szorították ki a közigazgatásilag még Magyarországhoz tartozó Kapuy-major területéről, Pinkamindszent környékén.

Tolbuhin marsallnak azonban emiatt már nem kellett aggódnia, mert a Kapuy-majorig még a „gazda” éles szemei sem láttak el Moszkvából.

Mindenesetre, az 1945 utáni hivatalos kánontól eltérően történelmi tény, hogy az utolsó német alakulatok nem április 4-én, a „felszabadulás napján”, hanem csak április 13-án hagyták el Magyarország területét.

Tolbuhin Sztálin által jóváhagyott jelentésének hitelességét azonban ki merte volna megkérdőjelezni a diktatúra évtizedeiben?

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Hét évtizeddel a második világháború vége után még éltek emberek, akiknél hitelesebben senki sem tudta elmondani, mit tapasztalhatott egy civil a budai oldalon 1944-45 telén.

A mai Németországban és Ausztriában rendkívül veszélyes vállalkozásra adja a fejét az, aki úgy gondolja, megpróbál kiállni hazája és népe mellett, és ilyen irányú aktivizmust folytat. 

A közelmúltban derült ki, hogy a Pest vármegyei Szigetszentmártonban 1944 novemberében négy huszárt temettek el, akik a Csepel-sziget védelmében haltak hősi halált.

Összevont 15 év börtönbüntetésre ítéltek két brit fehér fajvédő, nemzetiszocialista podcastert, akik Harry herceg és félvér negrid fia, Archie kivégzésére szólítottak fel.

Nagyjából tizenkét kommunista jelent meg a IV. kerületi Tanácsköztársaság-szobornál, hogy méltassa a Kun (Konh) Béla-féle vörös terrort. Velük szemben kétszer ennyi hazafi fejezte ki nemtetszését – írja a Magyar Jelen.

Mi a magyarság jelenlegi helyzete a pozsonyi csata tükrében? Szinte lehetetlen vállalkozás a megfogalmazott kérdésre minden igényt kielégítő válaszokat adni, de ugyanilyen lehetetlen, hogy nemzeti érzelmű magyar ember ne gondolkodna el ezeken az összefüggéseken ezekben a napokban.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

A Haus am Bogenseet az a Film Heritage Inc. vásárolta meg, amely a Panama-iratokban az ukrán first lady résztulajdona volt.

Kiadta a német hatóság a 2023. februárban Budapesten elkövetett támadássorozat egyik feltételezett elkövetőjét.

A szlovák Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) hat év börtönbüntetésre ítélte Marián Magátot, akit törvénybe ütköző gondolatok kifejtésével kapcsolatos vádpontokban bűnösnek találtak.

90 ezer eurónyi tartozást hajtana be Lombardia tartományának vezetősége az antifa támadások vádlottján, Ilaria Salison.

Az tény, hogy november 4-én hajnalban a szovjet csapatok ismét rátörtek Budapestre, Nagy Imre a Jugoszláv nagykövetségre menekült. Az viszont egyáltalán nem igaz, hogy ezen a napon leverték volna a szabadságharcot. Sőt.

Adolf Hitler 1983-ban előkerült „naplója” olyan igénytelen hamisítvány volt, hogy még az A.H. monogramot sem sikerült helyesen leírni – mégis kollektív őrületbe kergette egy nagynevű német lap szerkesztőit.

Az Alternatíva Németországért (AfD) eltiltotta minden nyilvános megjelenéstől és kampányeseménytől a párt európai parlamenti listavezetőjét, Maximilian Krah-t – jelentette be a párt szóvivője, miután az illető a címben idézett mondatot találta mondani.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.