Félmilliós túlerővel szemben negyed évig tartotta Budapestet 80 ezer német és 40 ezer magyar katona

Kövess minket -on és -en!

1945. január 18-án fejeződtek be a harcok a körülzárt Budapest pesti oldalán.

A szovjet megszállás alá került pestiek a rommá lőtt házak óvópincéiből előbújva azzal is szembesültek, hogy a Duna két partja között megszakadt a közúti összeköttetés, mert a visszavonuló német és magyar csapatok aznap reggel a még álló két utolsó hidat, az Erzsébet hidat és a Lánchidat is felrobbantották, hogy ezzel is lassítsák a Vörös hadsereg tovább nyomulását.

A szovjet csapatok 1944 szeptemberében léptek a trianoni Magyarország területére, s viharos gyorsasággal közeledtek a főváros felé. Horthy Miklós kormányzó októberben megpróbált kiugrani a háborúból, de a szövetséges németek részéről árulásként értelmezhető, rosszul szervezett és előkészített kísérlet kudarcba fulladt. Horthy ezután lemondott, a hatalmat átvevő nyilasok pedig el voltak szánva arra, hogy a végsőkig folytassák a harcot a bolsevizmussal szemben.

Jelentések

Adolf Hitler, a Harmadik Birodalom vezére és kancellárja 1944. december 4-én a magyar fővárost erőddé nyilvánította, és elrendelte, hogy a német csapatok házról házra harcolva kell védeni, a "szovjet csapatok sírjává kell változtatni". Ekkor még a szovjet csapatokat a Kárpátokig visszavető ellencsapásról szóltak a tervek.

A Magyarországon harcoló német Dél hadseregcsoport parancsnoka, Hans Friessner tábornok végrehajthatatlannak nevezte a parancsot: ő inkább a Duna másik oldalán, Budán szervezte volna meg a védelmet. Friessnert december 22-én leváltották, a Budapestet védő 80 ezer német és 40 ezer magyar katona főparancsnokának Pfeffer-Wildenbruch tábornokot nevezték ki. Budapesten december 10-én kihirdették a hadiállapotot, a nyilas vezetésű minisztériumok, államigazgatási szervek pedig Nyugat-Magyarországra költöztek.

A Vörös Hadsereg 2. és 3. Ukrán Frontjának gyűrűje karácsonykor záródott be Budapest körül. Miután a védők elutasították a megadásra felszólító ultimátumot, a félmillió szovjet katona és 1500 páncélos december 30-án rázúdult a magyar fővárosra. A németek január elején kívülről, nyugat felől megkísérelték az ostromgyűrű áttörését, de a felmentő erőt a szovjetek visszaverték, amivel Budapest sorsa megpecsételődött.

Házról házra folytak az elkeseredett harcok, az utcákon csonttá fagyott holttestek és lótetemek hevertek, a hullák egy részét hamarjában, a tereken temették el. A főváros pincékben meghúzódó lakosai éheztek és fáztak, rájuk nemcsak a lövedékek, de a szabadon garázdálkodó nyilas csoportok is állandó életveszélyt jelentettek. A szovjetek január 15-ére elérték a Nagykörút vonalát, január 18-án kijutottak a Dunához, és ezen a napon szabadult fel a gettó is. A németek felrobbantották a még álló Erzsébet hidat, Lánchidat és a Margit híd budai részét (előzőleg a Horthy - ma Petőfi - hidat január 14-én, a Ferenc József - ma Szabadság - hidat 16-án robbantották fel), és Budára vonultak vissza.

Pest súlyos károkat szenvedett: kiégett a Vigadó, súlyosan megsérült az operaház, a Zeneakadémia és a Nemzeti Színház, az állatkert 2500 lakójából csak 14 maradt. A budai oldalon még majdnem egy hónapig folytak a harcok, az ostromlók csak február 13-án jelenthették a főhadiszállásnak Budapest „bevételét” (és nem felszabadítását). A hírt díszsortűz tudatta a moszkvaiakkal.

Kövess minket -on és -en!

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed. 

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

Bár jómagam nem nézem az egyik kereskedelmi tévécsatornán szerdánként (be)sugárzott, A szökés című amerikai sorozat epizódjait (eddig azért mégsem terjed a hollywoodi népbutítás – egyébként rendszeres – „élvezete” terén egy fakírt is megszégyenítő mazochizmusom), miután kezembe került az említett opuszt a gyorséttermi hálózatok (genius loci!) törzsközönségének reklámozó kiadvány, nem állhatom meg, hogy ne reflektáljak rá.

Bazin határába értünk 1945. április 1-jén reggel, ami már egészen a front közelében volt.

Az individualista, feminista, túlurbanizált nyugati társadalmakban, amelyekben az egyén megszabadult minden hűségtől és kötelezettségtől a rasszbéli (és most már nemi) hovatartozási csoportja iránt az antropológiai „determinizmus” elítélése nevében, amely úgymond akadályozná az egyéni szabadság kiteljesedését, a törzsi (fehér) empátia már nem hasznos.

1945. február 11-én a budapesti német-magyar helyőrség lőszere és élelme fogytán volt, a magyar főváros fegyveresen nem volt tovább tartható.

Magyarország 1919-ben hónapokig harcolt a román túlerő ellen, míg végül egy utolsó támadás felemésztette a magyar haderőt.

A Magyar Királyi Honvédség vezérkara 1941 április 3-án és 4-én kiadott mozgósítási parancsa vonatkozott a m. kir. 3. hadsereg parancsnokságára, az I., a IV. és az V. gyaloghadtestekre, a gyorshadtestre, a jugoszláv határon szolgálatot teljesítő határvadász alakulatokra, illetve a fővezérség közvetlenek közül a folyamerő dandárra, a repülődandárra, a nehéztüzérosztályokra, a légvédelmi tüzérekre, valamint egyéb híradó, műszaki csapatokra és intézetekre.

1456. július 22-én a Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

1943. április 13-án a berlini rádió adta hírül, hogy a német megszállás alatt lévő Szmolenszk környékén, a katyni erdőben tömegsírokat találtak, amelyek az 1939 szeptemberében szovjet hadifogságba esett és az NKVD által agyonlőtt lengyel katonatisztek holttesteinek ezreit rejtették.

A Nyugaton megtelepedett hatalom stratégiáját teljesen természetesen nyugatosításnak nevezik, és – nevéből következően – az a célja, hogy minden ország egymásra, vagyis a felülmúlhatatlannak kikiáltott nyugati modellre hasonlítson mind társadalmi berendezkedés, mind politikai rendszer, ideológia, pszichológia és kultúra tekintetében.

Az 1920. június 4-én bekövetkezett trianoni tragédiát követően a két világháború közötti megcsonkított Magyarországon nem lehetett nem beszélni a területi revízióról.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."