Kövess minket 
-on és 
-en!
Összesen mintegy százan, főleg idős emberek vettek részt azon a rendezvényen, melynek célja a Budapest 80 évvel ezelőtti „felszabadítására” való megemlékezés volt.
Az eseményen, melyet a Magyar Antifasiszta Liga szervezett, a Munkáspárt, Oroszország és Belarusz nagykövetsége mellett képviseltette magát a Marx Károly Társaság, a Munkásőr Emléktársaság és a Magyar Békekör is. A megemlékezés végén sikerült szóra bírnunk Thürmer Gyulát, a Munkáspárt elnökét is, aki szerint a megszállás hivatalosan 1947-ben véget ért. Lipták Tamás beszámolója a Magyar Jelentől.
A hétvégére ugyan viharos, télies időjárást jósoltak, ennek azonban nyoma sem volt szombat délelőtt, amikor a Szabadság téri szovjet emlékmű előtt gyülekeztek az emberek. Jelentős részük egyszerű turista volt, ám egy nagyjából 100 fős csoport nem Budapest nevezetességei miatt gyűlt össze az obeliszk előtt. Budapest 80 évvel ezelőtti „felszabadítására” emlékeztek ezen a verőfényes tavaszi délelőttön. A dátumot, vagyis április 4-ét maga Sztálin választotta ki, és ebben az a tény sem zavarta, hogy a „felszabadításra” kijelölt Nemesmedvesen még április 11-én is folytak a harcok a német és a szovjet csapatok között. Erre persze kevesen emlékeztek az előző rendszerben, a falu jelentős részét ugyanis Németországba deportálták a háború után. Nem ez volt az egyetlen történelmi tény, amire nem szerettek volna emlékezni április 5-én, szombaton.
A kapitalizmusellenességnél nincs fontosabb
Egy fiatalembert szúrtam ki a tömegben. Önmagában az is feltűnő volt, hogy a korosodó kommunisták között akadt egy jó kiállású és normális megjelenésű fiatal, azonban a látványt a piros rendezői karszalag mellett az oldalán lévő, rakamazi turult ábrázoló tarsoly tette teljesen szürreálissá. „Amikor azt mondjuk, hogy valaki marxista, kommunista, ilyesmi, akkor mindig a nyugatit vesszük alapul, ugye amiket most szoktak csinálni, az úgynevezett neomarxista lények” – mondta a fiatalember hozzátéve, hogy ők elítélik azt, amit tőlünk nyugatabbra a szélsőbaloldal képvisel.
„Szerintem nem azt kéne kiírni, hogy soha többé fasizmust, hanem soha többé kapitalizmust. Mert ez a legfontosabb” – szögezte le.
„Ez a háborúval jár, sajnos. Ezt nem csak egy oldalról kell nézni. Mind a kettő oldal csinálta” – válaszolta arra a kérdésre, hogyan vélekedik arról, hogy a „felszabadítás” során tízezres nagyságrendben erőszakoltak, gyaláztak és gyilkoltak meg magyar lányokat, asszonyokat a hazánkat megszálló szovjetek.
„Nácikkal nem állunk szóba” – vetette oda Sej László, a Munkásőr Emléktársaság elnöke, amikor egy szintén vörös karszalagot és inget viselő férfi lépett oda hozzám, hogy az érkezésem céljáról érdeklődjön. Amikor megtudta, hogy a Magyar Jelentől vagyok, közölte, hogy a nyomtatott verziót olvasta régen. Neki szintén a kapitalizmussal van a legnagyobb baja, ezért lépett be a Munkáspártba.
|
|
|
|
|
|
Béke és barátság 40 éven át
Miközben beszélgettünk, a mikrofon körül is zajlott az élet. Simó István, a Magyar Békekör részéről például arról beszélt, hogy „hazánk igazi barátai keletről jöttek”, majd kifogásolta, hogy a magyar kormány nem hajlandó megemlékezni róluk. Ezután kifejtette, hogy „ez az ország békében és barátságban élt az oroszokkal 40 éven át”. Az nem derült ki, hogy a nők megerőszakolása és Magyarország teljes körű megszállása, vagy éppen 1956 véres leverése békés vagy barátságos lépés volt-e. Finta Gábor a Marx Károly Társaság részéről határozottan kijelentette az egybegyűlteknek, hogy „minden történelemhamisítás ellenére leszögezhetjük, hogy ez felszabadulás volt.”
Sej László munkásőr pedig azt fejtegette, hogy a Nemesmedvest „felszabadító” szovjetek csokit osztottak a pincékben rejtőző gyermekeknek. A nők sorsáról azonban külön kérdésre sem szeretett volna részletesen beszélni. Elmondta azonban ő is, hogy „Sztálin elvtárs április 4-ét jelölte ki” a felszabadulás napjának, amely szerinte „fényes ünnepként ragyog minden becsületes magyar szívében”.
Súlyos szavak is elhangzottak tehát, melyeket a rendőrség jelen lévő emberei is végighallgattak. Érthetetlen, hogy engedélyezhetnek ilyen megemlékezéseket, melyek egyértelműen sértik a vonatkozó jogszabályokat. Képzeljük el, mi történne akkor, ha valaki egy február 11-i rendezvényen a Harmadik Birodalmat éltetné vagy az elkövetett bűnöket tagadni, esetleg relativizálni próbálná. Mint tudjuk, azt a megemlékezést mégsem engedélyezik a gyülekezési jog 2018-as korlátozása óta, a kommunista rendezvények azonban mindig szabad utat kapnak.
Tagadta a szovjet megszállás tényét a Munkáspárt elnöke
A rendezvény végén koszorúkat helyeztek el a megemlékezők, többek között Oroszország és Belarusz képviseletében. A rendezvény után sikerült kérdéseket feltennünk Thürmer Gyulának, a Munkáspárt örökös elnökének is. „A ’48-tól ’90-ig tartó időszak, a magyarországi fejlődésnek egy nagyon eredményes időszaka volt. Új nemzedékek, új társadalmi rétegek kerültek abba a helyzetbe, hogy beleszólhassanak az ország sorsába” – mondta Thürmer a kérdésre, hogy miként értékeli azt a negyven évet, ameddig szovjet katonák tartózkodtak Magyarország területén. Azt mondta, „én nem hiszem, hogy az Alföldről följövő parasztember az megszállta volna Budapestet, vagy az elnyomott munkásosztályt”.
A több tízezer meggyalázott, megerőszakolt magyar nő kapcsán Thürmer azt mondta, „nem tudom, hogy azok az adatok, amelyeket mond, azok mennyire felel meg a valóságnak”. A pártelnök szerint a szovjetek nem követhettek el háborús bűnöket, mivel nincsenek olyan nemzetközi bírósági ítéletek, melyek kimondanák azokat.
