Kövess minket 
-on és 
-en!
Egy idős német asszonynak, aki személyesen ismerte, hiszen munkaadója volt, a név – Adolf Hitler – mosolyt csalt az arcára, nem pedig borzongást.
Ő Rosa Mitterer, aki az 1930-as években szobalányként dolgozott a Führernél a bajorországi hegyi menedékében. Rosa egészen 91 éves koráig hallgatásba burkolta tapasztalatait a háború után. Ekkor úgy döntött, nem hallgat tovább, miután ráébredt, ő az utolsó élő ember azok közül, akik a Führert szolgálták azokban az években, mielőtt kirobbant a második világháború.
Véleménye ellenmondott a hollywoodi ábrázolásnak korábbi főnökéről: „Elbűvölő ember volt, egy nagyszerű főnök, valaki, aki mindig kedves volt hozzám.”
Rosa emlékei a „zsarnok udvarában” eltöltött évekről lebilincselő olvasmányt adnak. Vezető nemzetiszocialistákat látott jönni-menni, miután 15 évesen állt Hitler szolgálatába, amikor még Rosa Krautenbachernek hívták. Anni, Rosa nővére 1920 óta dolgozott szakácsként Hitler berchtesgadeni menedékében.
„Anni azt mondta, hogy Hitlernek szüksége van egy szobalányra, és én pont megfelelek. Tisztán emlékszem az első napra, amikor beszéltem vele a konyhában. Azt mondtam, én vagyok Anni húga, ez mosolyt csalt az arcára, mert Anni volt a kedvence. Én csak úgy ismertem Hitlert, mint egy kedves embert, aki mindig jó volt hozzám. Az előző házvezetőnője Geli Raubal volt, azt pletykálták, szerelmi kapcsolata volt vele. 1931 szeptemberében lőtte le magát, és nekem azt mondták, mikor hozzá mentem dolgozni, hogy annak a napnak az évfordulóján nem lehetett megközelíteni. A nővéremmel egy szobát osztottunk meg pontosan Hitleré fölött. Hallhattuk sírni.”
Hosszú ideig Rosa és Anna voltak az egyetlen szolgálók a lakásban, amit Berghofnak hívtak. Visszaemlékezve a főnöke első kérésére, Rosa azt mondta, hogy néhány porcelán csészét szárított, amikor Hitler lejött a lépcsőn:
„Helló – mondta gyengéden – bocsáss meg, hogy zavarlak, de készítenél nekem egy kis kávét és hoznál egy kevés mézeskalácsot a dolgozószobámba?” Ilyen közelségbe kerülni Hitlerhez, azt az érzést keltette benne, hogy mindjárt elájul, de hamarosan hozzászokott a berghofi élethez.
„Minden reggel 6-kor keltem és egy piros-zöld dirndlit (bajor női népviselet – a ford.) vettem fel egy fehér köténnyel. Az első feladatom a kutyák etetése volt – Hitlernek három németjuhásza volt akkoriban: Wolf, Muck és Blondi. Abban az időben Hitler a dolgozószobájában aludt. Nagyon szerényen volt bebútorozva: volt benne egy vaságy, egy asztal, egy ruhásszekrény, két szék és egy cipősszekrény. Az ágy mellett az anyjáról készült kép lógott. Nem kellett a nemzetiszocialista párt tagjának lennem vagy ilyesmi. Egy kis idő után pihentem egy kicsit. Kétségtelenül Hitler utasítása volt, hogy engem és Annit minden vasárnap elvigyenek a templomba, mert ő úgy vélte, ez jó lesz nekünk. Egy másik alkalommal lejött a konyhába, meglátott engem és azt mondta: Áh, látom a mi legkisebbikünk gömbölyödött egy kicsit.”
|
|
|
|
|
|
Feladatai részét képezte a százával a házhoz érkező rajongói levelek és ajándékok elrendezése. „Voltak ott szivarok, lekvárok, virágok, képek. Hitler utasítása szerint a legtöbbet szétosztottuk a közeli szegényebb parasztcsaládoknak” – emlékezett Rosa.
Szolgálatának ideje alatt lehetősége volt rá, hogy közvetlen közelről láthassa a nőt, akit Hitler egész uralma alatt titokban tartott emberei előtt – Eva Braunt. „Közelről nem is volt olyan csinos” – emlékezett Rosa. „Himmler is mindig ott volt, soványabb volt, mint amilyennek képeken látszott, és Göbbels is. És Bormann, őt egyáltalán nem szerettem. Egy mocskos disznó volt”.
1943 végére a ház aknamezőkkel és SS-ellenőrzőpontokkal lett körbevéve. „Inkább rabnak éreztem magam, mint alkalmazottnak” – mondta Rosa.
1935-ben szerelembe esett egy helyi üzletemberrel, Josef Amorts-szal, és beadta a lemondását. Azt mondták neki, hogy azonnal elmehet. „Még egyszer találkoztam Hitlerrel 1936. december 10-én, amikor Anni összeházasodott Herbert Doehringgel, Berghof igazgatójával. Eljött az esküvőre és nagyon kedves volt hozzám, azt mondta, hiányzom neki.”
Rosa 1939-ben házasodott meg és három lánya született. Később újraházasodott. Földi életét dédnagymamaként fejezte be Münchenben. A háború után sokszor szembesítették egy horrorisztikus képpel arról az emberről, akinek oly szívesen dolgozott, de még halála előtt is azt mondta, „szívesebben emlékszem vissza személyiségének elbűvölő oldalára.”
