Kövess minket 
-on és 
-en!
Franz Boas nyomán a kritikai fajelmélet dogmaként sulykolja, hogy a „faj” csak egy „interszekcionális társadalmi konstrukció”, amely a fehérek érdekeit szolgálja az általuk elnyomott feketékkel szemben.
Az interszekcionalitással, ezzel a zseniális tudományos truvájként tálalt gagyikoncepcióval egy afroamerikai nő házalt elsőként (a neve nem fontos), akinek sikerült újrahasznosítania azt az ősrégi evidenciát, miszerint a különböző társadalmi, politikai és biológiai tényezők (rassz, nem, kaszt, osztály, vallás, szexualitás, külső, magasság, fogyatékosság) kereszteződése – „tudományos” zsargonban interszekcionalitása – következtében az egyének diszkriminált (hátrányosan megkülönböztetett) vagy privilegizált (kiváltságos) státust élveznek a társadalomban. A kritikai fajelmélet szerint a „nem létező fajok” közötti versengés valósággal sátáni természetű, holott éppen ellenkezőleg: ez a természet egyik alaptörvénye, a törzsfejlődés motorja, a földi élet története. Mindezt felülírva a kritikai fajelmélet lényegében blokkolni akarja az evolúciót és ezzel együtt a faji csoportok közötti versengés mesterséges megszüntetésével az alkalmasabbak és ambiciózusabbak törekvését egy jobb jövő iránt.
A kritikai fajelmélet egyik sarjaként a „kritikai fehérségtanulmányok” (critical whiteness studies) a fehérség „konstruálását” és erkölcsi következményeit vizsgálják, hogy „dekonstruálják” annak állítólagos kapcsolatait a „fehér kiváltsággal” és a „fehér felsőbbrendűséggel”. A feketetanulmányok a feketéket, a queertanulmányok a nemi aberráltságot, a női tanulmányok a nőket magasztalják, míg a kritikai fehérségtanulmányok a fehéreket támadják kollektív gonoszként, miközben vehemensen cáfolják a fehérség (a fehérként való létezés, a fehér identitás) objektív, biológiai-genetikai valóságát. Érdekes módon ezen a területen főleg fekete „tudósok” jeleskednek, néhány marxista fehér kollégájuk asszisztálásával. A kérdéses feketék neve említésre sem érdemes, annyira jelentéktelen a tudományos teljesítményük, még a nekik szentelt és a dicshimnuszuk zengésére hivatott Wikipedia-szócikkeik szerint is. Csupán érdekességként következzen néhány jellemző momentum a „tudományosság” örve alatt folytatott intellektuális szélhámoskodásuk jellemzésére.
Az egyik afroamerikai „klasszikus” szerző szerint „a személyes fehérség felfedezése a világ népei között nagyon modern dolog, valójában XIX–XX. századi téma”. Egy, a Princetoni Egyetemen professzorként terpeszkedő aktivista a fehérek történelmét boncolgató New York Times-bestsellerében megállapítja, hogy a fehérség eszméje nemcsak biológiai téma, hanem „a munka, a gender és az osztály fogalmait és a személyes szépség képeit” is magában foglalja. Egy másik fekete „lumen” a fehérséget tartja a „központi társadalmi problémának”, hangsúlyozva azonban, hogy az nem biológiai identitás, hanem csak egyéni választás kérdése. Egy britanniai rasztahippi „akadémikus” a fehérséget boncolgató fekete elmélet (black theory of whiteness) vezérmotívumához híven a fehér csoportidentitást a feketékkel szembeni terrorcselekményekkel (rabszolgaság, nemi erőszak, kínzás és lincselés) társítja, ahogyan az egyetemi afrikaiamerikai-tanulmányok (African-American studies) is egyfajta terrornak tekintik a fehérséget.
Ugyanakkor Theodore W. Allen grafomán marxista agitátor – a notórius fehérgyűlölő Noel Ignatiev harvardi egyetemi oktató fehér elvtársaként – azt állítja a The Invention of the White Race (A fehér faj feltalálása, 1994–1997) című művében, hogy az amerikai uralkodó osztályok a XVII–XVIII. század fordulóján a társadalmi ellenőrzés eszközeként teremtették meg a „fehér fajt” az amerikai angol ültetvényes gyarmatokon. Az ültetvényes burzsoázia ezáltal „fehér faji” kiváltságokat biztosított az európai amerikai munkásságnak, amelyek nemcsak a feketék érdekeivel ellentétesek, hanem általánosságban a dolgozók osztályérdekeire nézve is pusztítók, mert a munkásosztály-öntudat kialakulását az USA-ban elsősorban a „fehér bőr kiváltsága” által megerősített „fehér felsőbbrendűség” érzése késleltette.
Valójában a kritikai fajelméletet önmagukat szerénytelenül filozófusnak tituláló ideológusok, propagandisták és agitátorok találták ki a posztmodernizmus ernyője alatt azzal a céllal, hogy a fehérek bűntudatra ébredjenek „gyalázatos” múltjuk, „szégyentelen” történelmük és fehérként való létezésük miatt, és kollektív bűnbánatként élethossziglani önkéntes rabszolgaságot vállaljanak a feketékkel szemben saját országaikban, teret engedve számukra minden esetben, amikor munkahelyek betöltéséről, előléptetésről, vezető pozíciókról és hasonlókról van szó. Magától értetődően ezt a „faji bűntudatra ébresztő” szellemiséget már az óvodában bele kell verni a fehér gyerekek fejébe, hiszen nem lehet elég korán kezdeni az öngyűlöletre nevelést, az iskolában és a munkahelyeken pedig kötelező önostorozó tréningekkel kell szinten tartani egy életen át, folyamatosan azzal szembesítve a veleszületetten „rasszista” fehéreket, hogy hiábavalóan úsznak a haladás árjával szemben. Nem árt emlékeztetni rá, hogy a „rasszista” kifejezést a hírhedt bolsevik tömeggyilkos, Lev Trockij-Bronstejn hozta divatba univerzális szitokszóként, hogy patologizálja a faji-etnikai csoporton belüli természetes preferenciát globalista-univerzalista ideológiájának előmozdítása érdekében. Ez egy tipikus gumifogalom, vagyis korlátlanul tágítható, de furcsa módon mindig csak a fehérek rovására.
Összegezve a kritikai fajelméletet terjesztő sarlatánok gondolkodásmódját, szerintük a feketék rendszerszintű elnyomása addig fog tartani, amíg léteznek fehérek uralta társadalmak, és amíg fehér kultúra „burjánzik” bennük, fehér egységet teremtve körülötte. A kritikai fajelmélet „kritikus” aspektusát az adja, hogy kíméletlenül támadja és kritizálja a fehér kultúrát, a vele szembeni állandó aknamunkával biztosítva, hogy a fehér ember végül kénytelen legyen megtagadni saját kultúráját, félve a társadalmi megvetéstől és kiközösítéstől. Arról persze nyilvánvalóan hallgatnak az agitproposai, hogy nem pusztán az anarchia kedvéért kritizálják a fehér kultúrát. Ennél sokkal ambiciózusabb cél vezérli őket. Konkrétan az, hogy a romjain létrehozzák saját fehérellenes diktatúrájukat.
|
|
|
|
|
|
