Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
Fehér hercegnőkről lesz szó egy franciaországi iskolapélda alapján, amely a világ leglátogatottabb képtáblaweboldalának számító 4chan politikailag inkorrekt szekciójában is napirendre került.
A színhelye Straßburg volt, ez az ősi német város, amelyért a franciák három öldöklő háborút vívtak 70 év alatt, hogy aztán mára egyetlen puskalövés nélkül átengedjék az araboknak és a négereknek az alábbi eredménnyel.
Hősnőnk, Elisabeth éppen hazafelé gyalogolt, amikor pechjére felkeltette egy járőröző háromfős sariaosztag figyelmét. „Az egyik azt mondta, hogy »nézzétek csak ezt a szoknyás kurvát«, amire csak annyit mondtam, hogy »tessék?«, ezután azt válaszolták, hogy »hallgass, ribanc, és süsd le a szemed«, majd ketten megragadták a két karomat, a harmadik pedig ököllel az arcomba vágott” – meséli a 22 éves egyetemista. Tény, hogy mielőtt 1968 májusában Franciaország a társadalmi haladás egyik lokomotívjává vált volna Nyugaton, a férfiak nem vertek meg kollektívan az utcán nőket a ruházatuk miatt, még ha a miniszoknyát sokan közülük a prostituáltak munkaruházatának tartották is. A straßburgi minőségi ugráshoz a feminizmus és a diverzitás (faji sokszínűség) kölcsönhatására volt szükség.
Legdurvább az egészben, hogy legalább tucatnyian nézték végig Elisabeth megruházását, de senki sem reagált, sem az akció alatt, sem utána. Senki sem érdeklődött az egészségi állapota felől, és senki sem hívott segítséget. „Ez háborít fel leginkább ebben a történetben” – sopánkodik Elisabeth, miközben szerencsésnek érzi magát, hogy a közösségi médiában közzétett fotói szerint megúszta egy „négerokuláréval”. A nyugati internetes rasszista közegben arra a kör alakú, lilás elszíneződésre használják ezt a kifejezést, amely a szem környékén jelentkezik ökölcsapás hatására, és elsősorban a színes bőrű macsókkal intim kapcsolatot ápoló fehér „iszapcápák” (mudshark) körében számít divatos alkalmi viseletnek, gyakran kétszemes, binokuláré változatban.
Nos hát, az Elisabethhez hasonló fehér hercegnők okulására nem árt tisztázni valamit. A törvény erejénél fogva és a fehér nők elsöprő többségének egyetértésével a fehér férfiak többé már nem érezhetik magukat a fehér nők kizárólagos gyámjainak, mint a korábbi sötét és maradi évezredek során az emberi történelem kezdetétől egészen a múlt század közepéig. A fehér nők – elvileg immár a Föld összes férfija számára hozzáférhetővé válva, aki csak a fehér országokba menekül a szíriai polgárháború elől – ezt fennhangon, úton-útfélen és minden utcasarkon, mindenekelőtt pedig a közösségi médiában nyilvánvalóvá is teszik. Üzenetük pedig globálisan meghallgatásra talál. Nem csoda, hogy a fehér nők fölötti gyámsági viszonyban beállt haladó szellemű változás nyomán a fehér férfiak – érthető módon – egyre kevésbé érzik magukat megszólítva, amikor a nyílt utcán ismeretlen fehér nőket ütlegelnek arab vagy néger férfiak, akik a média, a kormányok, az erkölcsi autoritások és maguk a legfőbb érdekeltek ráutaló magatartása nyomán egyre inkább ez utóbbiak – ha nem is de iure, de legalábbis – de facto gyámjainak érzik magukat. Annál is inkább, mert a nyugati demo-plutokratikus rendszer kifejezetten erre az axiomatikus elvre épül, és a nők, akiket a rendszer napjában száz különböző módon informál erről a realitásról, tökéletesen tisztában is vannak vele, sőt a nyugati nők 90 százalékának nincs semmiféle elvi, erkölcsi vagy ízlésbeli problémája a harmadik világbeli macsókat integráló szexszel, akiket a rendszer kimondottan nekik importál (elvileg a nyugdíjak finanszírozása érdekében).
Brutálisan fogalmazva: azáltal, hogy felszabadították magukat a fehér patriarchátus rabigája alól, a fehér nők a saját szabad akaratukból – pontosabban a feminista nőtársaik szabad akaratából – szabad prédává váltak minden férfi számára, kivéve a fehér férfiakat, akiket Hollywood, a plutokraták kontrollálta média és a kultúrmarxista társadalommérnökség „mérgező férfiasság” elleni kampányával mára többnyire sikerült mentálisan kasztrálni, létrehozva az ún. szójafiú kategóriáját (magyarországi prototípusa: Karácsony Gergely).
Ellentétben az arab és néger férfiakkal, akik viszont csaknem teljesen megőrizték a férfiakba genetikailag kódolt „szexuális ragadozó” hajlamot, amint ennek naponta tanújelét is adják az általuk megszállt fehér országokban. Az Elisabeth bántalmazását tétlenül szemlélő fehér férfiak tehát az utóbbi évtizedekben bekövetkezett pszichológiai idomításuk eredményeként nem avatkoztak közbe, egyúttal bölcsen megóvva a saját testi épségüket, nem úgy, mint az előző tanmesénkben szereplő fehér lovagok, Augustin és Fred.
|
|
|
|
|
|
Egyébként Elisabeth a vele történtekből nem azt a logikusnak tűnő következtetést vonta le, hogy célszerű lenne alkalmazkodnia a straßburgi kalifátus társadalmi normáihoz. Inkább úgy döntött, hogy a jövőben gyakrabban fog szoknyát hordani Afganisztánból, Algériából, Maliból és hasonló helyekről származó férfiak között, akikről egyébként maga is elismeri, hogy szexuálisan egyre agresszívabbak. Miután tehát az iszlám erkölcsrendészethez tartozó erénycsőszök brutálisan megrendszabályozták a szoknyája miatt, Elisabeth közhírré tette, hogy továbbra is modern, emancipált nőként fog öltözködni, hogy továbbra is felizgathassa őket. Ha Elisabethet megharapta volna egy pitbull, a jövőben bizonyára tartózkodna a pitbullok hergelésétől. Elisabeth azonban a jelek szerint szeret veszélyesen élni, vagy egyszerűen csak arra pályázik, hogy csoportosan megerőszakolják az utcán.
Mi ebből a tanulság? Mindenekelőtt az, hogy a fehér hercegnőknek tudniuk kell, ha kihívóan öltözködnek négerek és arabok által színesített gettókban, akkor egy csomó szekundér következménnyel (sértések, köpések, ütések, zaklatás, lopás, rablás, nemi erőszak vagy akár gyilkosság) kell számolniuk. A multikulturális társadalomnak ugyanis, amelyet többnyire harsányan hozsannáznak, ára van, és ők nem játszhatnak egyszerre két kapura: egyrészt a „rasszista” fehér férfiakra acsarkodva, másrészt a saját ostobaságuk következményei miatt nyafogva. Ez olyan egyszerű, mint a pofon. Vagy mint a néger(bin)okuláré.
