Kövess minket 
-on és 
-en!
A poloskáktól szenvedtem a legtöbbet. Este hazaérve a barakkban poloskazápor fogadott: a deszkákról, a gerendákról zuhanórepülésben tömegesen leptek el bennünket. Nem egy fogolytársam pusztult bele abba, hogy a fülébe hatoló rovartól képtelen volt megszabadulni.
Engem előszeretettel martak. Emiatt rongyaim közvetlenül a bejárathoz raktam le, mert a hideg némileg visszariasztotta őket. Pár nap múlva meghűltem, tüdőgyulladást kaptam, kórházba utaltak.
A vosegai kórházba kerültem, amely afféle „meghaló intézet” lehetett. Tevékenysége előzetes rossz hírét is felülmúlta. A nap azzal kezdődött, hogy az ügyeletes ránk ordított: „Mindenki tapogassa meg a szomszédját, él-e még?” Ugyanis a kenyéradagot csak a tetemek kihurcolása után osztották ki. Mindenkit felboncoltak: ez két német fogoly feladata volt, halottanként egy-egy levesért.
Néhány nap múlva úgy éreztem, én is a végét járom. Már a kenyeret sem tudtam megenni, félretettem. Meglátta ezt az egyik boncnok, odaszólt a társának: „Auch eine Suppe!” (még egy leves). Hallván a megjegyzést, dühömben erőnek erejével fölfaltam a kenyeret, sőt, délben a levest is megittam. Csodák csodája másnap jobban lettem, hamarosan meg is gyógyultam.
Erre a „csodára” a főorvos asszony is fölfigyelt, saját nagy sikerének tartotta felgyógyulásomat, és kegyeibe fogadott. Először vissza akart küldeni a táborba, majd meggondolta magát, beosztott a következő „betegszállítmányba”, amelyik hazaindult.
Sárközi Péter – Budapest
HH 1993/7.
|
|
|
|
|
|
