Kövess minket -on és -en!

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Az ukrán nacionalisták Banderát nemzeti hősnek tartják, aki a független ukrán állam létrehozásáért harcolt. A nemzetköziek neheztelnek rá, mivel általa vezetett osztagok etnikai tisztogatással igyekeztek megszabadulni a nem ukrán – zsidó, lengyel és más nemzetiségű – lakosságtól.

Sztepan Bandera mint az Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) vezetője, a második világháború alatt a nemzetiszocialista Németország által elfoglalt ukrán területeken kikiáltotta a független ukrán államot, egyúttal pedig együttműködést ajánlott az általa ikonnak tartott Adolf Hitlernek.

Úgy gondolta, hogy ha Szlovákiában Jozef Tiso létrehozhatott egy államot, ami formailag önálló volt, alárendelve a német érdekeknek, akkor ez Ukrajnában is megvalósítható. Közben azonban az általa létrehozott katonai egységek 1943 és 1945 között mintegy 200 ezer etnikai lengyelt is kivégeztek Volhínia és Kelet-Galícia régiókban, amelyek ma Ukrajnához tartoznak.

Bandera a második világháború után a szovjet hatóságok bosszúja elől Münchenbe menekült, ahol a KGB egyik ügynöke 1959-ben meggyilkolta.

Az 1991-es rendszerváltás után az ukrán nacionalisták igyekezte rehabilitálni Banderát, sőt oroszellenes hősként ünneplik, és ezt a nyugat is tudomásul vette. A második világháborús bűntettek miatt azonban folyamatos feszültség áll fenn Ukrajna és Lengyelország között. A volhíniai mészárlás áldozatainak az exhumálása és méltó eltemetése a mai napig nem történt meg. Bár Zelenszkij beleegyezett a tiszteletadásba, utóbb visszavonta ígéretét.

Kövess minket -on és -en!

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Házkutatásokat kezdett szerdán kora reggel a német rendőrség tizenkét tartományban feltételezett „neonácikhoz” köthető ingatlanokban.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Németországban a második világháború óta tavaly volt a legalacsonyabb a születések száma - derült ki a Destatis szövetségi statisztikai hivatal által közzétett adatokból.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.