Kövess minket -on és -en!

Bűnösnek mondott ki a bíróság egy szélsőjobboldali nézeteket valló fiatal fehér patrióta férfit „terrorcselekmény előkészítésének” vádjában Nagy-Britanniában.

A 21 éves nemzetiszocialista aktivista egy „fajárulók” listáját állította össze és fegyvert próbált beszerezni, amikor a hatóságok lecsaptak rá.

A brit belbiztonsági szolgálat, az MI5 fedett akció keretében csalta lépre a férfit: 2023 szeptemberében egy kelet-londoni parkolóban egy Makarov pisztoly és lőszer átvétele közben vették őrizetbe. A fegyvert egy járműben helyezték el, amelyhez „Coleman” előzetesen egyeztetett módon jutott hozzá, írja a BBC.

A férfit egy megismételt eljárás során ítélték el, miután az első tárgyaláson az esküdtszék nem tudott egyhangú döntést hozni. Az ügyészség szerint Coleman az akceleracionizmus szélsőjobboldali ideológia híve volt, amely a „társadalmi feszültségek erőszakos eszkalációját” célozza.

Az akceleracionizmus (accelerationism) egy olyan radikális stratégia, amely a fennálló társadalmi és politikai rendszerek összeomlását a belső feszültségek mesterséges felgyorsításával kívánja elérni. Fehér patrióta értelmezésben ez az ideológia az erőszakos konfliktusok és a káosz fokozását szorgalmazza, hogy a civilizáció romjain egy új, etnikai alapú rendet hozzon létre. A követői szerint a liberális demokrácia menthetetlen, ezért a társadalmi kohézió szétverésével és célzott erőszakkal kell előidézni a végső rendszerszintű krízist.

A bíróságon elhangzott: a férfi már tinédzserként, a koronavírus-járvány idején kereste a radikális tartalmakat, és különböző fegyverek beszerzését tervezte.

Telefonján több aktivista dokumentumot is találtak, köztük egy példányt az Anarchista szakácskönyv című törvényenkívüli kiadványból, amely robbanószerkezetek készítésének leírását is tartalmazza. Emellett birtokában volt egy kiáltvány is, amelyet Dylann Roof írt a 2015-ös dél-karolinai templomi támadás előtt. Abban a fajvédő merényletben kilenc néger vesztette életét.

Kövess minket -on és -en!

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

Kilenc embert vettek őrizetbe, állítólagos „fegyvereket” és nemzetiszocialista emléktárgyakat foglaltak le, miután egy csoport Adolf Hitler születésnapját ünnepelte egy angliai pubban.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

2023 tavaszán Lina Engelt, a szélsőbaloldali antifasiszta terrorbrigád egyik vezetőjét, aki akkori élettársával, Johann Guntermann-nal együtt a hírhedt Hammerbandét vezette, öt év börtönbüntetésre ítélték.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.