Sohasem bánta meg a tömeggyilkosságot az atombombát ledobó Enola Gay parancsnoka

Kövess minket -on és -en!

1915. február 23-án született Paul Warfield Tibbets amerikai repülőtiszt, annak a repülőgépnek a parancsnoka, amelyről ledobták Hirosimára a világ első atombombáját. 

Az Illinois állambeli Quincyben született fiút szülei orvosnak szánták, ám őt csak a repülés érdekelte, s 1937-ben jelentkezett repülőkadétnak a légierőnél. Tanult egymotoros oktatórepülőn, majd egydugattyús hajtóművel rendelkező, egyfedelű gépen.

Társaival ellentétben ő nem a légi harcban, hanem a megfigyelésben tűnt ki, 1938-tól a georgiai Fort Benningben teljesített szolgálatot, több ezer órát repült felderítő gépekkel és B-10-es bombázóval. Amerika hadba lépése után az európai frontra került, 1942-ben részt vett az észak-afrikai német Afrikakorps elleni Fáklya hadműveletben, majd az Európa elleni első amerikai légi támadásban. Miután teljesítette az előírt 25 bevetést, ezredesi rangot kapott és 1943 márciusában hazavezényelték Amerikába.

Archívum

Itt azzal a feladattal bízták meg, hogy tesztelje a Boeing vállalat újonnan elkészült, ám még rengeteg konstrukciós hibával küzdő nehézbombázóját, a B-29 Superfortresst. A csendes-óceáni fronton 1944-től bevetett B-29 a híres B-17-es "repülő erőd" továbbfejlesztett változata volt. A második világháború legnagyobb, szolgálatba állított repülőgépe gyorsabban és magasabban repült, mint a legtöbb japán vadászgép, ráadásul önvédelmi fegyverzete is igen erős volt. Tibbetsnek minden segítség nélkül, önállóan kellett kiismernie a gépet, s a próbák végére 400 repült órájával ő volt a legtapasztaltabb B-29-es pilóta.

Amikor az atombomba kidolgozására irányuló Manhattan terv során nyilvánvaló lett, hogy a nukleáris fegyver ledobására az amerikai légierőben egyedül a B-29 alkalmas, Tibbets ezredes is tagja lett a történelem első atomtámadására készülő egységnek. A Silverplate fedőnevű hadművelet 1944 elején kezdődött a Los Alamoshoz közeli Wendover légibázison, később az alakulatot áthelyezték a csendes-óceáni hadszíntérre, ahol állomáshelyük a Mariana-szigeteken található Tinian lett.

Az 509. vegyes repülőcsoport 1800 emberrel és 15 átalakított B-29 géppel, a ledobandó atombombák pontos másolatával kezdte meg a gyakorlatozást. A repülőgépek bombaterét megnövelték, új kivető szerkezetet, erősebb motort kaptak, fegyverzetüket és páncélzatukat a teljesítmény növelése érdekében leszerelték. A később a hirosimai bombát ledobó B-29 gép nyolc gyakorló repülést hajtott végre, július végén két, a japán fő szigetek elleni bombázásban is részt vett.

Július 26-án az Indianapolis cirkáló fedélzetén megérkezett Tinianba a Little Boy (Kisfiú) néven emlegetett atombomba. Augusztus 5-én Harry Truman elnök engedélyezte az atomfegyver bevetését Hirosima ellen, másodlagos célpontnak Kokurát és Nagaszakit jelölték ki. A küldetés parancsnokának még aznap Tibbets ezredest nevezték ki, aki gépét édesanyjáról Enola Gaynek nevezte el. A nevet augusztus 5-én este felfestették a bombázóra, és a bombatérben elhelyezték a 3,6 m hosszú, 0,7 méter széles és 4,4 tonnás Little Boyt.

1945. augusztus 6-án hajnalban hét bombázó szállt fel Tinianról. Az elsőként induló három gép az időjárás-felderítést (azaz a célpontok feletti felhőzet kiterjedésének megállapítását) végezte. Az Enola Gayt kísérő három gép egyike a robbanást vizsgáló tudósokat vitt, a második a fotózást végezte, a hetedik bombázó volt a tartalék. Az Enola Gay legénységét Paul Tibbets ezredes, parancsnok és pilóta, Robert Lewis másodpilóta, Thomas Ferebee bombázótiszt, Theodor Van Kirk navigátor, Jacob Beser radarspecialista, William "Deak" Parsons fegyvermérnök, Maurice Jeppson fegyvermérnök-helyettes, Joe Stiborik lokátorkezelő, Richard Nelson rádiós, George Caron faroklövész, Wayne Duzenberry repülőmérnök és Robert Shumard repülőmérnök-helyettes alkotta.

Az Enola Gay 8 óra 15 perckor, 9400 méter magasságban oldotta ki a bombát. A 17 ezer tonna TNT-vel egyenlő hatású Little Boy 600 méteres magasságban robbant fel, és az ég felé szökött a ma már oly rettegett gombafelhő. A robbanás körzetében 1,2 kilométeres sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé, az áldozatok számát 70 ezer és 135 ezer közé teszik. Az Enola Gay indulása után 12 órával, délután 3 órakor szállt le Tinianon, ahol hatalmas tömeg, köztük újságírók és fotósok várták, Tibbets ott helyben megkapta a Szolgálati Érdemkeresztet.

A háború után részt vett a Bikini-szigeteki atomkísérletekben, és a B-49 Stratojet bombázó kifejlesztésében. 1966-ban nyugdíjazták, ezután húsz évig egy légitársaság alelnöke volt. Tibbets többször is úgy nyilatkozott: soha nem bánta meg az atombomba ledobását, mert hazafiúi kötelességét teljesítette. "Háború volt... Háttérbe kellett szorítanunk az érzéseinket. Tudtuk, hogy válogatás nélkül fogja pusztítani az embereket. De csak az az egy cél lebegett a szemem előtt, hogy a lehető legjobban hajtsam végre a feladatot, hogy minél előbb véget érhessen a gyilkolás" - nyilatkozta még halála előtt két évvel is. Paul Tibbets 2007. november 1-jén, 92 éves korában szívroham következtében hunyt el. Végrendelete értelmében hamvait a La Manche csatorna fölött szórták szét, nyughelyét nem jelöli fejfa - ezzel akarta megakadályozni, hogy sírja az atombomba ellenzőinek zarándokhelyévé váljon.

Archívum

Kövess minket -on és -en!

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

A német rendőrség a minap másodszorra hajtott végre több tartományban razziát a Der Schelm nevű nemzetiszocialista könyvkiadó ellen. Ezzel egyidőben Spanyolországban és Lengyelországban is végrehajtottak az ottani hatóságok házkutatásokat a német rendőrállam kérésére.

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Az 1912. március 29-én született Hanna Reitsch kislány korában doktornőnek készült, de emellett imádta a vitorlázórepülést is, amivel már ekkor is felállított néhány rekordot.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Amerika az úgynevezett megállított érzelmi fejlődés (Arrested Emotional Development/AED) járványszerűségében szenved. Lényegében permanens infantilizmusról van szó, és a következők valamilyen kombinációja jellemzi: függőség, kapzsiság, éretlenség, félelem, hibáztatás, szégyen, neheztelés és düh.

Ahhoz, hogy hatékonyan kontrázhassuk a neoliberális babonát, először is semlegesítenünk kell a nyelvezetét és az általa megnyilvánuló tabusító mechanizmust.

1944. október 9-én este, a hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó brit miniszterelnök és kísérete tiszteletére Sztálin díszvacsorát adott a Kremlben.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

Európa nyugati fertályán még manapság is hajlamosak paranoiásnak titulálni azt, aki megemlíti vagy pláne kárhoztatja az ott rohamléptekkel zajló népességcserés gyarmatosítást, vagyis a fehér őshonosok színes bőrű bevándorlókra való lecserélését.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

A második világháborúban utolsó évében, 1945. február 13-án foglalták el a szovjet csapatok teljes egészében a magyar fővárost.

1915. február 22-én hirdette meg az első világháborúban a Német Birodalom a "korlátlan tengeralattjáró-háborút".

1935. szeptember 15-én hirdették ki a nürnbergi pártnapokon az antiszemitizmust jogi alapra helyező törvényeket, amelyek lényegében kizárták a zsidókat a német társadalomból.

Ha 24 órával előbb térünk észhez, mint a többiek, 24 órán át bolondnak tartanak a többiek.

A tömeges deportálások megindítása szervesen összefonódott a magyarországi szovjet hatalom kiépítésének szándékával, s abban a magyarországi kommunisták tettestársként működtek közre.

A Dráva menti harcokban sebesültem meg, és 1945. március 13-án egy német hadikórházzal az ausztriai Feldkirchbe kerültem.

Legjobb barátaink közül néhányan konzervatívok. Őszintén szeretem és csodálom őket valódi erényeikért: az illendőség iránti érzékükért és személyes megvesztegethetetlenségükért egy korrupciós korban, független szellemiségükért és azért a készségükért, hogy hajlandók saját lábukon állni egy egyre inkább paternalizálódó társadalomban.