Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Közeledik a Becsület Napja, ilyenkor pedig egyre sűrűbben jelennek meg azok a hangok, melyek igyekeznek megkérdőjelezni Budapest védelmének fontosságát, a küzdelem heroikus voltát.

Őrült, értelmetlen vállalkozásnak állítják be, amely szerintük csak a német érdekeket szolgálta, miközben rommá lőtték a magyar fővárost. A baloldal részéről talán el is fogadható ez a nézőpont, azonban magukat jobboldaliként meghatározó „véleményvezérek” egy jelentős része is osztja ezt az álláspontot. Érveik pedig egy olyan német-gyűlöletből táplálkoznak, melynek eredője a modern történelemszemlélet elfogadása, valamint az egyre inkább marginálissá váló primitív sovinizmus.

Tény, hogy a magyarság és a német nép kapcsolata finoman szólva sem volt mindig konfliktusoktól mentes. Évszázadok óta élünk egymás mellett, teljesen érthető tehát, hogy néha ütköztek az érdekek. Az is tény, hogy többször húztuk mi a rövidebbet, igaz, az egyik talán legfontosabb ütközetet 907-ben Pozsonynál éppen mi nyertük meg. Ez a fajta, előforduló konfliktusállapot persze nem csak a németekkel szemben igaz, hiszen nincs olyan nép a közvetlen környezetünkben, amellyel ne kerültünk volna rengeteg kisebb-nagyobb összetűzésbe az elmúlt évezredben.

A történelem eseményeit kétféle nézőpontból tekinthetjük. Az egyik, ma leginkább elterjedt a materiális, ha úgy tetszik baloldali nézőpont, amelyből szemlélve kétségtelenül egyszerűbb megítélni egy-egy eseményt. Eszerint minden konfliktus az anyagi javakért zajlik, minden háborút a területért, földért, kincsekért vívtak régen és vívnak ma is. Ezt tanultuk az általános iskolában. Természetesen nem állítom, nem is állíthatom, hogy ezek teljesen érvénytelen szempontok lennének. Kizárólag tehát ebből a baloldali szempontból vizsgálva a második világháború, vagy éppen Budapest ostroma valóban lehet egy felesleges, értelmetlen rombolás. Akik ezt elfogadják, azok pedig felelőst akarnak keresni, aki legyen bárki, csak ne a magyar, sőt, legyen az egyértelműen a német, a náci, aki ugye megszállt és ebbe az értelmetlen pusztításba belekényszerített minket, amíg meg nem jelentek a felszabadító szovjet csapatok. Ez utóbbit persze már nem teszik hozzá azok a meleg-konzervatív körök, akik szerint a nácik egyébként is komcsik viszont így hülyén nézne ki, ha a szovjet megszállást felszabadításként értékelnék. Ráadásul ők egyébként is antikommunisták, csak éppen a balos történelemfelfogást fogadják el és teszik magukévá. Ha némi inkoherenciát érzékel a kedves olvasó a gondolatmenetben, akkor a hiba nem az ön készülékében van, de ők mégis valahogy így adják elő.

Vannak szempontok azonban, amelyek érzékeléséhez nem elegendő a fentebb vázolt baloldali, meleg-konzervatív hozzáállás, ezek feltárásához csak az eredeti jobboldali szemléletmód az, ami megfelelő támpontot nyújthat. A militáns konzervativizmus megnevezés új, azonban szemléletmódja kifejezetten ősi, így elveti a modern, baloldali történelemértékelés módszereit, és teljesen más irányból közelíti meg a múlt eseményeit. Egy jobboldali, militáns konzervatív ember ezért némely konfliktus, ütközet kapcsán igyekszik a materiális, időbeli szempontokon felülemelkedve is megvizsgálni egy-egy eseményt és észreveszi, ha magasabb rendű, tér és idő feletti vonatkozások jelennek meg abban. A második világháború pedig bővelkedik olyan ütközetekben, hőstettekben, melyeket nem lehet és nem is szabad csak baloldali, materiális keretek között vizsgálni. Hiszen ez a konfliktus nem csak a térben és az időben zajlott, hanem egyértelműen egy világnézeti összecsapás volt, és ez az oldala a végéhez közeledve egyre jobban vált dominánssá. Az ősi, tradicionális világ maradéka csapott össze az új, mondhatni infernális világgal.

A magyar és a német népnek sok konfliktusa volt évszázadokon keresztül, azonban 1944-45 fordulóján ez senkit nem érdekelt. Magyar és német katonák, valódi harcosok egymás mellett, vállt vállnak vetve harcoltak házról házra, utcáról utcára a magyar fővárosra zúduló vörös hordával és a szellemtelen, Istent tagadó bolsevizmussal szemben. Az ellen a gonosz ellen – hiszen egy jobboldalinak a szovjet maga volt a sátán követe – akikkel mások materiális okok által vezérelve egyeztek vagy egyeztek volna ki. A következetlenséget egyébként jelzi ezen körök részéről, hogy miközben a románok kapcsán nem győznek poénkodni a többszöri átállásukon, addig ugyanezt az árulást elvárták volna a magyar vezetéstől ’44-ben, vagy akár hamarabb.

Buda várában ’45 februárjában az utolsó rohamra készülve senkit nem érdekelt a pozsonyi csata, vagy hogy „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára.” A jelen és a jövő annál inkább. Nem menekülő, kétségbeesett emberekről van itt szó, ahogy néhányan mentegetnék őket, hanem olyan katonákról, harcosokról, akiknek 1945. február 11. előtt rengeteg lehetőségük lett volna a menekülésre, megfutamodásra, vagy éppen a meleg-konzervatívok által helyesnek tartott átállásra, árulásra, ahogy tették azt a Budai Önkéntes Ezred tagjai. A kitörés mozzanatában azok a talán legfontosabb katonai erények elevenedtek, jelentek meg újra, amelyek elválaszthatatlanok a magyarság harcos hagyományaitól: a bajtársiasság, a kitartás és önfeláldozás olyan példáját láthattuk, ami végig kíséri történelmünket, és amely nélkül rég nem lennénk a Kárpát-medencében. Ennek a harcos mentalitásnak a hiányában egyszerűen nem lehet magyarságról beszélni. Tehát aki a kitörést megtagadja, az a magyar múltat is megtagadja, a pozsonyi csatát megelőző és követő hadjáratokat, a tatár vagy a török elleni küzdelmet, megtagadja Hunyadit és Nándorfehérvárt, megtagadja Dobót és Zrínyit, megtagadja Eger és Szigetvár önfeláldozó védőit. Budapest védőinek cselekedete, önfeláldozása pedig, legyenek magyarok vagy németek, éppen ugyanerre a lapra kell írassék a magyarság históriáskönyvében, mint a fenti jelenetek.

A mi történelemszemléletünk szerint ezek az események nem az időbeli múltat jelentik, hiszen példamutatásuk, heroizmusuk tér és idő feletti. Könnyű tehát belátni, hogy a rendszerváltás utáni, de a 21. századi magyar jobboldaliság sem értelmezhető a például a Becsület Napja nélkül. Ez az esemény ugyanis egy olyan heroikus vállalkozás a magyarság történelmében, amely példaként elénk állítva szükséges a további küzdelmeink megvívásához a jelenben és a jövőben is. „Felrázó példátok elátkoz minden gyáva lemondást” – szól az utolsó üzenet a Várból kitörni készülő magyar és német katonáknak, és persze nekünk, akik lassan nyolc évtizeddel az események után többek között a kitörés szellemi tartalmára, üzenetére, mint az egyik tartópillérre építjük a 21. századi jobboldaliságot. A militáns konzervativizmust, amely talán a mi utolsó töltényünk a baloldali mentalitás elleni küzdelemben.

Ennek a jobboldaliságnak az útján pedig az egyik legnagyobb akadályt ma a sovinizmus jelenti – a pozitív nacionalizmust ugyanis nem lehet a másik gyűlöletére építeni, csak a sajátom szeretetére. Ami nyilván nem zárja ki, sőt, kifejezetten követeli a sajátom érdekeinek védelmét. Ez az érdek 1944-45-ben az volt, hogy az utolsó töltényig, házról házra, utcáról utcára küzdjenek, harcoljanak a bolsevizmus ellen. Az épületek egy része ugyan elpusztult, de azok, mint azt a napjainkban zajló kivitelezések is mutatják, akár évtizedekkel később is újra felhúzhatóak. Azonban a rombolás, amit az európai (különösen a németben, de a magyarban is) szellemben, kultúrában vittek véghez a „győztesek”, akikhez sokak szerint át kellett volna állni, már soha nem javíthatóak ki. Egy jobboldali ember számára pedig ennek fontosabbnak kell lennie, mint a materiális javaknak. Ettől lesz jobboldali, nem attól, hogy ezt a címként magára aggatja. Ez az, ami megkülönbözteti a meleg-konzervatívokat a militáns konzervatívtól.

Forrás: Légió Hungária

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

1944-ben és 1956-ban a történelem megismételte önmagát. Az 1944/1945-ös vérhullással újabb magok kerültek az áldott magyar földbe.

Egy Simon Knittel antifaiszta összefogott, a Laut gegen Nazis (Hangosan a nácik ellen, LGN) nevű szélsőséges szervezettel és egy hamburgi ügyvédi irodával, hogy a védjegyhivatalon keresztül kisajátítsák a hazafias jelszavakat.

Az amerikai feketék sok olyan dologban hisznek, ami nem létezik, olyannyira, hogy azt lehet mondani, egy másik dimenzióban élnek, miközben a miénkben beszélnek.

A katonai kíséretek a kora középkor hadviselésének meghatározó szerveződései voltak, harcos fiatal férfiak egy karizmatikus vezető köré gyűlve vettek részt a személyes dicsőséget és vagyonszerzést ígérő hadjáratokban.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Egy fehér nacionalista szervezet vezetője köztéri matricákkal, valamint Adolf Hitler és a Nagynémet Birodalom plakátjival az otthonában is faji gyűlöletet szított – közölte a brit koronabíróság.

A tavaszt idéző napsütésben jó félszázan gyülekeztek a megadott időpontban a Keleti pályaudvar előtti téren, hogy részt vegyenek a sétáló történelemórán, számol be a Festung Budapest 2024-es rendezvénysorozata nyitányáról a honlapján a Légió Hungária.

Göbbels ezt a beszédét 1928. január 9-én mondta el. Ez a legterjedelmesebb fejtegetése a propaganda természetéről. Annál érdekesebb, mert korai időpontban hangzott el.

"Sohasem gondoltunk a békére, még abban az évben sem, amikor teljesen el voltunk szigetelve, és amikor könnyedén megkaphattuk volna a brit birodalomra nézve jelentősebb veszteségek nélkül és az önök kárára. Miért gondolnánk rá most? Hiszen a győzelem már miénk, mindhármunké", írta Churchill Sztálinnak 1944. január 24-én.

Nem távolítják el a Brandenburg an der Havelben található Szent Péter és Szent Pál székesegyház egyik középkori „antiszemita” szobrát – közölték az egyházi tisztviselők.

Az olasz legfelsőbb bíróság, a semmítőszék foglalt állást az olasz szélsőjobboldali, hazafias csoportok találkozóin, megemlékezésein országszerte használt köszöntési formáról.

A szigorúan titkos – és valószínűleg büdös – kísérletre az 1940-es évek végén, Mao moszkvai látogatásának idején került sor.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

A második világháború végén számos német választotta azt, hogy meghal a gyermekeivel együtt, de ők nem kegyetlen szörnyetegek voltak.

Tasmania a zsidó-liberális média tálalása szerint „történelmet írt azzal, hogy Ausztrália első államaként betiltotta a náci tisztelgést”.

Bár a mi hazánkos Novák Előd kérésére előbb tömegsport-rendezvényként felvette az állami szervező a Kitörés emléktúrát az Olimpiai Ötpróba Programba, később azt törölte.

A keletről érkező hírek hatására a magyar lakosság rettegett a Vörös Hadsereg katonáitól. A szovjetek 1944. augusztus 26-án értek magyar területre az Úz völgyében, komoly harcok közepette vonultak nyugat felé, míg a front 1945 áprilisában átvonult az országon.

Minden vádpontban bűnösnek találták azt a fehér patriótát, aki az Egyesült Államok történetének egyik „legsúlyosabb” zsidóellenes támadásában 11 embert lőtt le egy pittsburghi zsinagógában.

A jugoszláv légierő 1941. április 7-i szegedi és pécsi légitámadását, az 1941. június 26-i ismeretlen eredetű kassai bombázást, illetve a Budapestet ért 1942. szeptember 4–5-i és 9–10-i éjszakai szovjet légitámadást követően, az ország területének, ipari és közlekedési csomópontjainak rendszeres és folyamatos bombázása 1944. április 3-án vette kezdetét.

Egy nacionalista lengyel törvényhozó egy tűzoltókészülékkel oltotta el a hanukai gyertyákat az ország parlamentjében egy zsidókkal tartott rendezvényen, ami nemzetközi hisztériát váltott ki.

Simáról (BAZ megye) 1945. január 23-án 10 nőt és 9 férfit Abaújszántóra vittek, úgymond 13 napi munkára. Megígérték, hogy utána hazaengednek.

Joe Biden amerikai elnök a „zsidó örökség hónapja” alkalmából a Fehér Házban rendezett eseményen elítélte az „antiszemitizmust” és megerősítette Izrael támogatásának politikáját.

Az ausztrál kormány a „szélsőjobboldal erősödése” miatt a nemzetiszocialista jelképek betiltását fogja kezdeményezni, jelentette be Mark Dreyfus igazságügyi miniszter.

Bár 25 évig népszerű és sikeres polgármesterként hihetetlen lendületet adott Kapfenberg városának, a Franz Feketéről elnevezett stadiont január elsejétől már nem hozzá kapcsolódva emlegetik majd.