Hermann Göring utolsó levele Winston Churchillhez

Kövess minket -on és -en!

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Churchill Úr!

Valószínűleg örül annak, hogy túlélhet engem és szerencsétlen társaimat. Nem habozom gratulálni e személyes győzelemhez és a ravaszságához, ahogy ezt elérte, igaz, Ön és Nagy-Britannia nagy árat fizetett érte.

Ha azt hinném, hogy eléggé naiv, s így nem fontolja meg, hogy ez a siker több mint egy mutatvány, több mint ártalom a Nagy-Német Birodalomnak, több mint egy színházi előadás azon népek, valamint bolsevista szövetségeseik számára, amelyeket belemanőverezett a háborúba, akkor életem utolsó órájában ez az Önnek tett nyilatkozatom az utókor szemében egy méltatlan személyre pazaroltnak tűnne.

Németként és az egyik legfőbb felelős német vezetőként a büszkeségem megakadályoz abban, hogy egy világtörténelmi jelentőségű vita során egyetlen szót is vesztegessek azokra a szégyenteljes, aljas módszerekre, amelyeket a győztesek alkalmaztak ezen eljárás során a személyemmel szemben.

Mindazonáltal, mivel az a nyilvánvaló és bejelentett szándéka a jogi adminisztrációnak, hogy magát a német népet az illegalitás mélyébe taszítsák, és egyszer s mindenkorra megfosszák attól a lehetőségtől, hogy a jövőben megvédje magát, és ezt a célt úgy akarják elérni, hogy eltávolítják a nemzetiszocialista állam felelős embereit, néhány szót kell ejtenem az Ön és a szövetségesei által kigondolt ítélet történelmi témájáról. Azért intézem Önhöz ezeket a megjegyzéseket, mivel Ön az egyik legtájékozottabb személy ennek a háborúnak rejtett, igazi okaival és elkerülése lehetőségeivel kapcsolatban, legalábbis olyan módon, ami elviselhető az európai jövő számára. Mégsem volt hajlandó tanúskodni és esküt tenni a saját ítélőszéke előtt.

Ezért nem állok el attól, hogy amíg van rá idő, Önt a történelem ítélőszéke elé idézzem, és azért intézem Önhöz ezeket a megjegyzéseket, mert tudom, hogy ez a törvényszék egy napon úgy fogja elénk tárni Önt, mint azt az embert, aki becsvágyával, intelligenciájával és energiájával az európai népek sorsát idegen világhatalmak uralma alá kényszerítette.

A történelem színe előtt Önben azt az embert látom, akinek megvolt a képessége ahhoz, hogy Adolf Hitlert és a politikai teljesítményeit megsemmisítse, azt az embert látom, aki mindazonáltal képtelen lesz megvédeni Európát az ázsiaiak inváziója ellen.

Az volt a becsvágya, hogy igazolja a Versailles-i Szerződést Németországra vonatkozóan. Végzetesnek fog bizonyulni az Ön számára, hogy ez sikerült. Ön megszemélyesítette a saját régi dzsentri rétegének megcsontosodott makacsságát és öreg korának csökönyösségét is, ellenezve a megújult német hatalom utolsó gigantikus erőfeszítését, hogy Európa sorsát az ázsiai sztyeppéken döntsék el, biztosítva ugyanazt a jövőben is. Amikor az én felelősségem az események jövőbeli alakulásában már rég megtalálta a maga objektív bíráját, az Ön számláját fogja terhelni, hogy az elmúlt véres háború nem az utolsó volt, amelyet a kontinensen meg kellett vívni a rajta élő népek életlehetőségéért.

Önnek kell felelnie azért, hogy a tegnap véres háborúját egy még nagyobb fogja követni, és az európai népek nem a Volgánál, hanem a pireneusi hegyeknél fogják a döntést meghozni.

Forró vágyam, hogy Ön legalább addig éljen, hogy meglássa azt a napot, amelyen a világ, és különösen a nyugati népek tudatára ébrednek annak a keserű igazságnak, hogy Ön és barátja, Roosevelt volt az, aki a jövőjüket eladta a bolsevizmusnak a nacionalista Németország fölötti olcsó személyes győzelem árán. Ez a nap hamarabb jöhet el, mint ahogy szeretné, és idős kora ellenére is elég életerős lesz ahhoz, hogy lássa: vérvörössé válik a Brit-Sziget.

Meggyőződésem, ez Önökre fogja szabadítani mindazt az elképzelhetetlen terrort, amelyet jelenleg a hadiszerencse folytán elkerültek, vagy annak következtében, hogy a német hadviselés irtózott az ugyanahhoz a fajhoz tartozó népek hadviselési módszereinek teljes degenerációjától. Mivel ismerem a tőlünk származó különböző fegyverek mennyiségét és terveket, amely – a Vörös Hadseregnek nyújtott katonai segítségük következtében – a kezükbe került, ezt tudom feltételezni.

Kétségtelen, hogy Ön – szokásához híven – hamarosan megírja majd megfelelő emlékiratát, annál is inkább, mert senki sem képes megakadályozni, hogy azt mondja el, és azt titkolja el, amit akar.

Nagyon ügyes dolognak hiszi alárendelni ezt a történelmi igazságot a ravaszságnak; rábízni néhány fiatalabb jogászra, hogy változtassák át azt egy célszerű dialektikus tanulmánnyá, annak ellenére, hogy mint brit és mint államférfi tudja jól, hogy ilyen eszközökkel a népek létproblémái nem voltak megítélhetők és megoldhatók a múltban, és nem lesznek ilyenek a jövőben sem.

Jól megalapozott véleményem az Ön intelligenciájának erejéről és fortélyosságáról nem engedi meg, hogy úgy gondoljam, Ön elhiszi azt a vulgáris propagandát, amellyel megindokolta az ellenünk folytatott háborút, és amellyel dicsőítette egy fantasztikus show keretében a felettünk aratott győzelmet.

Mint a Nagy-Német Birodalom egyik legmagasabb katonai, politikai és gazdasági vezetője a leghatározottabban kijelentem a következőket: ez a háború azért volt elkerülhetetlen, mert Nagy-Britannia politikája – az Ön és a minden téren hasonló felfogású barátai befolyása alatt – makacsul, állandóan a német nép életérdekei és a legtermészetesebb fejlődése akadályozására irányult, és – telve a brit hegemónia fenntartásának szenilis becsvágyával – a második világháborút választotta egy megegyezés helyett, ahogy azt mi megkíséreltük újra és újra létrehozni, Európa két legkiválóbb népének üdvére.

Ezennel még egyszer a leghatározottabban kijelentem, hogy a német nép bűne ebben a háborúban – amelybe Ön kényszerítette – kizárólag abban áll, hogy megkísérelte felszámolni nemzeti létének örök nehézségeit, amiket, Ön mesterségesen szított és fenntartott.

Hasztalan lenne bármely vitába belemenni az okokról, a megszorító feltételekről és az indítékokról, amelyek a háború folyamán a politikai és katonai bonyodalmakhoz vezettek, és amelyeket az Önök jogászai oly ügyesen tudtak egyoldalú módon a nemzetiszocialista rezsim számlájára írni. Az európai kultúra elpusztított régiói és elrabolt kincsei ma még az Ön számára tanúságul szolgálnak arról az elkeseredett, kétségbeesett küzdelemről, amellyel egy nagy és büszke nép páratlan áldozatkészséggel vívta élethalálharcát tegnap. Holnap azt fogják bizonyítani, hogy egyedül az Ön által harcba vetett túlerő volt képes e nép leigázását és jogfosztottságát elérni. Holnapután az oroszok fogják tanúsítani az árulást, amely kiszolgáltatta Európát a vörös ázsiaiaknak.

Az Ön által meghódított Németország éppen elesettségével fog bosszút állni Önön, aki nem tanúsított jobb politikát és nem mutatott nagyobb bátorságot, mint mi.

Nem erejének, vagy stratégiájának jobb minősége, illetve felsőbbrendűsége miatt, hanem hat év után kizárólag szövetségeseinek túlerejével győzött. Ne higgye, hogy a győzelme csak annyi, amennyit elmond a világnak.

Ön és az ön keze hamarosan learatja majd a politikai művészetének gyümölcseit. Amit Ön, mint gyakorlati cinikus, nem fogad el velünk szemben – nevezetesen azt, hogy a mi harcunk keleten sürgető önvédelmi aktus volt, mégpedig nemcsak Németország, hanem egész Európa szempontjából, és ezt a harcot németek vívták, amelyet Ön állandóan elítélt, amely tehát jogos harc volt –, azt az Ön szövetségese és jelenlegi barátja, Sztálin hamarosan be fogja bizonyítani Önnek és a Brit Birodalomnak.

Akkor majd tapasztalni fogja, mit jelent ilyen ellenség ellen harcolni; meg fogja tanulni, hogy a szükség törvényt bont, és nem tud ellene sikeresen küzdeni sem jogi szerződésekkel, sem Nagy-Britannia és európai szövetségesei súlyával.

Azt mondta a német népnek, hogy önt elsősorban a demokratikus életformájuk helyreállítása érdekli. De egyetlen szóval sem mondta, hogy helyre akarja állítani számukra az élet ésszerű alapjait, amelyeket megtagadtak tőlük az elmúlt 25 évben. Az Ön neve ott áll minden lényeges dokumentum alatt, amely a Németország iránti megértés hiányának és féltékenységnek ebből a korszakból származik. Az Ön neve ott fog állni a következmény alatt is, amellyel Európa léte helyett Németország felszámolásának ez a korszaka kihívást jelentett a történelem számára.

Hitem népem életerejében megingathatatlan. Erősebbek lesznek, és tovább fognak élni, mint Ön. Mindazonáltal szomorúságot okoz az a tudat, hogy az Ön hatalmával szemben védtelenül most is azon szerencsétlen áldozatok közé tartoznak, akik az Ön sikerének köszönhetően nem a nyugati népek számára az intelligencia által kitűzött közös cél megvalósítására irányuló munka jövője felé közelednek, hanem a közös történelmük legnagyobb katasztrófája felé sodródnak.

Nem kívánok vitatkozni azokról a gaztettekről, amelyeket Ön joggal vagy alaptalanul nekünk tulajdonít, és amelyek sem nem illenek a német néphez, sem nem terjednek ki minden németre; és nem akarok beszélni azokról az atrocitásokról sem, amelyeket az Ön és a szövetségesei oldaláról követtek el a németek milliói ellen, mivel tudom, hogy ezen ürügy nélkül sem lett volna más a Németországgal kapcsolatos bánásmódja, mivel 1914 óta nem kevesebbre törekedett, mint a Német Birodalom elpusztítására. Ez, a történelmi célja nem engedi meg, hogy felülbírálja azokat az elkerülhető és elkerülhetetlen következményeket, amelyeket a lankadatlan törekvései okoztak, és amelyeket örömmel fogadott, mint utólagos bizonyítékot a cselekedetei igazolásához. Ma már fájlalom a magam és a nemzetiszocialista kormány legnagyobb hibáját, a végzetes tévedést: hittünk az Ön államférfiúi ítélőképességében.

Fájlalom, hogy Önre bíztam annak felismerését, hogy indokolt és világpolitikailag szükséges egy békés, fejlődő (virágzó) Németország egy virágzó Anglia létéhez.

Fájlalom, hogy az eszközeink nem voltak elégségesek ahhoz, hogy meggyőzzük Önt az utolsó pillanatban: Németország felszámolása Nagy-Britannia, mint világhatalom felszámolásának is kezdete lenne. Mindegyikünk a maga törvénye szerint kezdett cselekedni: én az új törvény vonalán, aminek ez az Európa már túl öreg volt – Ön a régibe kapaszkodva, aminek ez az Európa többé már nem elég fontos a világon.

Tudni fogom, miként közeledjek utam végéhez, azzal az abszolút meggyőződéssel, hogy német nemzetiszocialistaként és minden más megfontolásból is, Önnél különb európai voltam. Ennek megítélését könnyű szívvel az utókorra bízom. őszintén remélem, sokáig fog élni ezen a világon, talán Önnek is megadja a sors – ahogy nekem megadta –, hogy eltűnésekor egy igazságot is hagyjon az utókorra.

Hermann Göring

[Megjegyzés: E szavak lejegyzését követő néhány órán belül az első világháború hős pilótája és Adolf Hitler örököse önkezével vetett véget életének.]

(Fordította: Tudós-Takács János)

Kövess minket -on és -en!