Kövess minket -on és -en!

Ma a fehérek – egyelőre még csak Nyugaton – egy lealacsonyító rendszer áldozatai, amelynek egy monomániásan ismételgetett vád, a rasszizmus az alapja.

Ez a vád meghamisított történetírásra támaszkodik, amelynek az a hivatása, hogy mindenáron bebizonyítsa magának a vádnak a valóságtartamát, de fehérek nem fehérekhez való „egészségtelen” viszonyulásának az állandó jellegét is. A keresztes hadjáratok, az antiszemitizmus, a gyarmatosítás, a fasizmus, az apartheid – mind-mind egy kóros és gyógyíthatatlan „faji természet” jegyei. A vád fáradhatatlan ismétlése révén a rasszizmus így a fehér ember valódi identitásának meghatározójává és a legfőbb, ha nem az egyedüli jellegzetességévé vált.

Ebből logikusan következik a fehér ember eltörlésének szükségessége a rasszizmus megsemmisítése érdekében, ahogyan azt például a Whiteness Studies (WS) egyetemi diszciplínaként javasolja. Ezt az elméletet, amely az 1990-es években született a fehérség és a fehérek tanulmányozására, jelenleg az USA főiskoláin és egyetemein tanítják (gyakran etnomazochista fehérek). A fekete népesség ismétlődő kudarcai, neheztelése és erős kisebbrendűségi érzése által táplált WS nem rejti el azt a tényt, hogy rögeszmés rasszizmus motiválja, távol attól a tudományosságtól, amelyet állít.

Szerinte a fehér lét csak egy társadalmi konstrukció. Az ember nem születik fehérnek, hanem azzá válik, hogy kiváltságos társadalmi státust élvezzen. A fehérség választás kérdése, képzeletbeli konstrukció, de a WS „kutatói” szerint egy „identitáscsoport” is, amely a feketék rabszolgaságához, kínzásához és lincseléséhez kapcsolódik. A fehér kultúrát ezért el kell ítélni „erkölcsi üressége” miatt, a fehéreket pedig ki kell küszöbölni, hogy ne legyenek képesek tartósítani a fehér kultúrát.

A rasszizmusról szóló minden történelemkönyv megannyi vád­irat a fehérek ellen, amelyek a rasszizmus eredetét mindig a görögöknél és a rómaiaknál keresik, soha nem a törzsi világban, ahol az idegentől való elkülönülés a kultúra része. Kifejtik, hogy a görögöknél és a rómaiaknál kialakult egy „protorasszizmus”, hangsúlyozzák a görögök–barbárok ellentétet, elmarasztalják Hippokratészt vagy Arisztotelészt. Ezután általában sorra kerül a keresztény (azaz európai) antijudaizmus, amely nagyon gyorsan átcsap antiszemitizmusba. Azt állítják, hogy az európaiak gettókba zárták a zsidókat, alkalmanként lemészárolták vagy kiűzték őket. Megemlítik a „hitetlenek” elleni keresztes hadjáratokat, amelyek újabb üldözésekhez vezettek, ezúttal a muszlimok ellen. Aztán áttérnek a rabszolgaságra (amelyet szerintük csak a fehérek gyakoroltak), a rabszolga-kereskedelemre (dettó, szót sem ejtve az arabokról), és persze nem feledkezve meg az amerikai indiánok kiirtásáról sem. Megmagyarázzák, hogy a XVII. század vége óta az európai tudósok megpróbálják kimutatni az emberi faj heterogenitását, kétségtelenül azért, hogy igazolják az európaiak felsőbbrendűségét. Így jutunk el a gyarmati korszakhoz, az őslakosok degradálásához a fehér emberhez képest, az első „rasszialista elméletekhez”, az első nevekhez (Vacher de Lapouge, Gobineau, Chamberlain stb.), a szemérmetlen rasszizmushoz, a „nácizmushoz” és a holokauszthoz.

Napjaink helyesen gondolkodó, vagyis politikailag korrekt történésze általában szakmai kötelességének tartja, hogy foglalkozzon a xenofóbia kérdésével (de kizárólag a fehér világ vonatkozásában); hogy kipellengérezze a mixofóbiát, amely szegregációhoz és népirtáshoz vezet; hogy megkérdőjelezze a fajkeveredés elutasítását, amely szerinte nem más, mint egy új rasszizmus kifejeződése, új etnikai tisztogatások vagy egy új holokauszt félelmetes ígérete.

A rasszizmus kortárs szakirodalma alapján az a benyomásunk, hogy a fehér ember ősidők óta természeténél fogva bűnös, sőt még a nem európai társadalmak rasszizmusát is, amelyet esetleg röviden megemlít, a fehéreknek rója fel. Az indiai kasztrendszer faji alapúvá válását a brit gyarmatosításnak és a vele járó „társadalommérnöki gyakorlatnak” tulajdonítja. A „törzs” etnicizálása Indiában állítólag szintén brit találmány, a ruandai népirtás pedig a hutu–tuszi kapcsolatok európaiak általi faji alapúvá tételének következménye. A fehér világon kívüli rasszizmus tehát az európai befolyás terméke lenne (néha még e fehér rasszizmus elleni reakció, a „fordított rasszizmus” is).

Azok a propagandisták azonban, akik arra a következtetésre jutnak, hogy a rasszizmus a fehérek kvázi monopóliuma, paradox módon azt is állítják, hogy nem létezhet kulturális vagy faji hierarchia (mivel fajok nem léteznek). Ha tehát az európai csak egy fehér bőrű afrikai, és az ő kultúrája nem rosszabb, mint bármelyik másik, akkor mivel magyarázható ez az időtlen idők óta létező európai hajlam a rasszizmusra? Ha minden ember egyenlő, ha a fehérek biológiailag nem perverzek, ha tehát a fehérek nem hozhatnak létre sajátos természetüknél fogva spontán módon rasszista kultúrát, akkor mivel magyarázható, hogy a többi ember mentes a rasszizmus „örökletes (fehér) fogyatékosságától”? És fordítva, ha a többiek ugyanolyan rasszisták, mint a fehérek, akkor mi a helyzet a zsidók, feketék, ázsiaiak, romák, muszlimok, indiaiak, lappok és pigmeusok rasszizmusával?

Ezen a ponton teljesen egyértelművé válik, hogy a rasszizmusról szóló történetírás és a rasszizmusellenes propaganda csak a fehérek iráni megvetés tanításának eszköze. A fehérséget a rasszizmusra redukálni, ahogyan azt a WS teszi, vagy kizárólag a fehéreknek tulajdonítani egy olyan magatartásformát, amely minden népnél, minden kultúrában, minden időben megtalálható, egyenlő a fehérek dehumanizálásával, démonizálásával és az ellenük irányuló támadások igazolásával. Valójában a rasszizmusellenesség és a fehérellenes rasszizmus egy és ugyanazon stratégia komplementer elemei, amelynek végcélja a fehér emberiség elpusztítása. Az egyetlen valódi, bizonyított, ideológiai rasszizmus, amely képes az öntudat semlegesítésére és az öngyűlölet felszítására, az a fehéreket sújtó rendszerszintű rasszizmus. A fehérek túlélése érdekében mindenekelőtt ezt kell megsemmisíteni tudati és intézményi szinten egyaránt.

Kövess minket -on és -en!

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Húsvét vasárnap reggelén, mely idén egybe esett Adolf Hitler születésnapjával, három horogkeresztes lobogó jelent meg a svédországi Essingeleden autópálya egyik alagútja fölött.

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

Kilenc embert vettek őrizetbe, állítólagos „fegyvereket” és nemzetiszocialista emléktárgyakat foglaltak le, miután egy csoport Adolf Hitler születésnapját ünnepelte egy angliai pubban.

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.