Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Három hónappal késôbb a szerbek ugyanezeken a településeken újabb népellenes gaztetteket hajtanak végre: a járeki koncentrációs táborba hurcolják a még élô magyar polgári lakosságot.

A hivatalos, „politikailag korrekt” történetírás ezekrôl az égbekiáltó bûnökrôl, a magyarság terhére elkövetett szerb népirtásról mélyen hallgatott, és hallgat ma is. De nekünk, még élô magyaroknak jogunk van tudni, hogy 1944. októberében és 1945. január végén mi történt délvidéki magyar véreinkkel!

Az 1944-45-ben történtek elôzménye: amikor 1941-ben a Délvidék visszatért az ezeréves királyi Magyarországhoz, a legtöbb délvidéki településen bevonulási ünnepséget tartottak. A csúrogi bevonulási ünnepséget azonban váratlan esemény zavarta meg: a szerb görögkeleti templom tornyából a helybéli görögkeleti pap lánya az ünneplô tömeg közé lôtt, és a helybéli iskola tetejérôl is tüzeltek az ünneplôkre.

A magyar hatóságok ezt és a sorozatosan ismétlôdô szerb gerilla-akciókat ugyanúgy megtorolták, ahogyan ezt a második világháború idején minden élethalálharcot folytató országban megtorolták volna. De megtorlásul nem békés polgári lakosokat, mégcsak nem is reguláris szerb katonákat végeztek ki,hanem elrettentésül szerb partizánokat, akik mint ilyenek nem hadifoglyok, hanem közönséges terroristák voltak, és rájuk nem vonatkoztak a hadifoglyok életét védô nemzetközi egyezmények.

Amikor azonban 1944 októberének végén a szovjet hordák a szerb partizánokkal együtt a hadihelyzet alakulása folytán bevonultak a fenti magyar településekre, az ott tartózkodó, el nem menekült lakosokra rászabadult a szerb bosszúállás pusztító démona. Bizonyíthatóan Tito tudtával és beleegyezésével minden bírósági eljárás nélkül ezekben a helységekben a férfi lakosság jelentôs részét végezték ki. A pontos számadatok nem ismertek, de a még élô szemtanúk visszaemlékezései alapján megállapítható, hogy pl. Csúrogon legalább 600 magyart meggyilkoltak (közöttük a helység római katolikus plébánosát, Dupp Bálintot is), Péterrévén legalább 360 magyart végeztek ki (közöttük Dr. Takács Ferenc plébánost), Bácsföldváron többek között a helyi Nyilaskeresztes Párt valamennyi tagját válogatás nélkül ölték meg, Óbecsén ismeretlen számú gyilkosságot követtek el, Petrényi Ferenc apátplébánost pl. egyszerûen agyonverték. Borzalmas gyilkosságokat követtek el Temerinben is. Egyes becslések szerint a Délvidék egész területén körülbelül 60 000 magyart gyilkoltak meg.

E bûncselekmények folytatásaként 1945. január 23-án pl. Csúrogról a Járekben lévô koncentrációs táborba hurcolták a helység összes magyar polgári lakosát (közöttük a csecsemôket is). Az otthonukból való kiköltözésre a partizánok mindössze néhány percet adtak, és az értékeiktôl (ékszereiktôl, készpénzüktôl) megfosztották ôket. A táborban az elhurcoltakat rabszolgamunkára kényszerítették. Szálláshelyükön nyüzsögtek az élôsdiek, az élelmezés botrányosan rossz volt; a foglyok hónapokon át az éhhalál küszöbén vegetáltak.

Hosszú raboskodás után a foglyokat Szépligetre szállították,majd azokat, akik túlélték az embertelen szenvedéseket, 1945szeptemberében szabadon engedték, azzal a kikötéssel, hogy Csúrogra nem térhetnek vissza. Nagyjából hasonló idôpontokban hasonló sorsa lett a felsorolt többi helység polgári lakosságának is.

Az 1944-45-ben történtek Tito partizánjai részérôl kollektív bosszúállást valósítottak meg, és mivel az egyedüli szempont az áldozatok magyar származása volt, ezek a gaztettek népirtást, népellenes bûncselekményt jelentettek. Ráadásul a gyilkosságokat minden bírósági eljárás nélkül, önkényesen öszszeválogatott személyeken hajtották végre, ami már önmagában véve is lábbal tiprása minden civilizált állam tételes jogszabályokon alapuló jogrendjének, ellenkezik a tételes törvények alapjául szolgáló, minden embert kötelezô természetjoggal és nem utolsó sorban Isten ötödik parancsolatával, amely gyôztesre, vesztesre, minden kor minden emberére vonatkozóan megfellebbezhetetlenül, kategorikusan tiltja az ártatlan ember egyéni önkénnyel végrehajtott meggyilkolását. Ahhoz sem férhet kétség, hogy a terrorista partizánvezér (legalább hallgatólagos) egyetértése semmi esetre sem tekinthetô jogilag érvényes felhatalmazásnak.

Betetôzte ezeket a gaztetteket az is, hogy az ártatlan áldozatokat ismeretlen helyen jeltelen tömegsírba temették el, és ezek a sírok a mai napig ismeretlenek és jeltelenek. A hozzátartozókat megfosztották attól, hogy a szeretteik sírját látogassák. S azt, hogy szerb részrôl milyen mély volt a gyûlölet a történtek után még 50 évvel is, jól mutatja, hogy a tömeggyilkosságok áldozatait jelképezô emlékmûvet, amelyet a 90-es években alkottak, néhány nap múlva lerombolták.

A népirtás bûntettét, a népellenes bûnök elkövetôit semmilyen földi bíróság nem vonta felelôsségre. Az áldozatok még élô hozzátartozói, illetve leszármazottai több alkalommal kijelentették, hogy nem akarnak bosszúállást, de szeretnék tudni, hol nyugszanak szeretteik, és igazságérzetük azt követeli, hogyszeretteiken kívül szolgáltassanak igazságot Magyarországnak is: mentsék fel a magyar népet a kollektív bûnösség vádja alól!

A magyar általában nem bosszúálló, de feltétlenül igazságosságot szeretô nép. Amikor most a délvidéki népirtás magyar áldozataira emlékezünk, nem a gyûlölet, hanem a történelmi igazság tisztázásának szándéka él bennünk. Minden történelemhamisítás ellenére tisztán kell látnunk, hogy a „kollektív bûn” fogalma erkölcsi és jogi képtelenség. Erkölcsi képtelenség, mert a bûn és a vele kapcsolatos felelôsség szükségképpen mindig személyhez kötött. Bûnt csak tudva és akarva lehet elkövetni: a bûn az értelem és akarat együttes tette, márpedig csak a személynek van értelme és akarata és nincs a személyek felett lebegô, népértelem és népakarat, amely „kollektív bûnöket” tudna elkövetni…

De a „kollektív bûn” fogalma jogi képtelenség is, hiszen szöges ellentétben áll a jogbiztonság követelményével, minthogy az ártatlanság vélelmének sárba taposásával a legnagyobb önkényeskedésre is lehetôséget nyújt.

Viszont a délvidéki népirtásért a közvetlen elkövetôkön kívül még legalább két személy felelôs: egyrészt az azokat (legalább hallgatólagosan) jóváhagyó terrorista partizánvezér, Jugoszlávia késôbbi elnöke, Tito, másrészt Anglia akkori miniszterelnöke, Winston Churchill, aki tudván tudta, hogy Tito partizánjai milyen bûncselekményeket követnek el, mégis úgy döntött, hogy a szintén szövetségesének számító Mihajloviccsal szemben Titot támogatja és ezáltal annak és partizánjainak gaztetteit Anglia tekintélyével legitimálja. Ha mármost arra gondolunk, hogy Anglia (Churchill által irányított) háborús propagandája éveken át azt hangoztatta, hogy a szövetségesek részérôl a háború a „tiszta demokráciáért”, az „emberi jogok érvényesüléséért” folyik, és ezt összevetjük (a Churchill által jól ismert) délvidéki népellenes bûnökkel, akkor az angol miniszterelnök magatartását rendkívül képmutatónak, sôt cinikusnak kell tartanunk! A tömeggyilkosságokban való cinkosság akkor is bûn, ha azt a gyôztes követi el, és a gyôztesre is vonatkozik a „vétkesek közt cinkos, aki néma” babitsi elve.

A jugoszláv partizánok, Tito és Churchill földi bíró elôtt nem feleltek tetteikért, de az Égi Bíró végleges és megfellebbezhetetlen igazságszolgáltatását nem kerüli el sem a vesztes, sem a gyôztes. S mivel szilárd meggyôzôdésünk, hogy Isten a történelem igazi Ura, úgy hisszük, hogy eljön az a kor, amelyben az ember ellenfelében nem elpusztítandó férget lát, hanem megtanulja ellenségében is tisztelni azt, ami nagyszerû. Ez fogja elhozni a békét és a megértést a nemzetek között.

Úgy legyen!

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Megszüntette a rendőrség a „tiltott önkényuralmi jelkép használata” miatti nyomozást Szálasi Ferencné sírjának ügyében – derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából.

Sztójay, aki 1944. március 22-től állt a kormány élén, s a külügyminisztériumot is vezette, a tengelyhatalmi szövetséget szolgálta.

1945 januárjának elején a komáromi vasútállomáson kivagonírozott Tigris harckocsik hosszú sora nagy zajt csapva kígyózott a macskaköves utcákon, hogy a Vág-Duna hídján túl elfoglalják harcállásukat.

A mindenkori baloldal szerint a faj csak egy társadalmi konstrukció, ugyanúgy nem determinál semmit, mint azt újabban hangoztatják a biológiai nemekkel kapcsolatban.

„Kaptam már olyan levelet is, hogy ezeket el kellene égetni” – mutat Bácsmegi Gábor, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója azokra a második világháborús tárgyakra, melyek 2019-ben egy családi ház felújításakor kerültek elő.

Egy fiatal dán lány figyelemre méltó felfedezést tett nemrégiben, ugyanis közel háromszáz viking érmét talált, amelyekről úgy vélik, hogy több mint 1000 évesek lehetnek.

Híradó szakaszparancsnokként szolgáltam Ungváron 1944 októberében. Közben Nyékládházára kerültem, ahonnan november 4-én a szovjet katonák vittel el többedmagammal „kicsi robotra”, amiből négyévi kényszermunka lett.

Az osztrák kormány bejelentése szerint 2025-re elkészülhet az épület felújítása, és 2026-ban kezdődhet meg benne a munka.

Közvetlenül a II. világháború után Lengyelországban 277 börtönben és 1255 kommunista koncentrációs táborban több mint 200 ezer német származású polgári személyt gyűjtöttek össze, mialatt a vasfüggöny szovjet oldalán 16 millió német származású polgári lakost telepítettek ki.

A magyar származású önkéntesekből felállítandó Waffen-SS hadosztályok ügyében a tárgyalások még a Lakatos-kormány idején megkezdődtek. Az írásbeli, előzetes megállapodást végül is Beregfy Károly, a Szálasi-kormány honvédelmi minisztere és Otto Winkelmann, a magyarországi német SS- és rendőri erők parancsnoka 1944. október 23-án írta alá Budapesten.

A második világháború magyarországi hadszínterén folytatott végső küzdelmek közül a Vértes hegység területén vívott harcok magyar szempontból jelentős haditetteknek számítottak.

1945. január 24-én munka után hazafelé menet Budapesten, a Bethlen Gábor utcában mellém toppant két tatárképű szovjet katona, és fegyverrel egy közeledő, civilekből álló csoportba kényszerített.

Alig egy évszázad alatt a feminista nőknek sikerült tönkretenniük a népszaporulatot mindenhol a nyugati világban.

Kétségtelen, hogy 2023. október 7-ét az izraeli hadsereg (IDF) fennállásának eddigi leggyászosabb napjaként fogja nyilvántartani a hadtörténet.

A keleti fronton zajlott pokoli harcok helyszíneiről még a mai napig is kerülnek elő emberi maradványok, harcfelszerelések és akár teljes harcjárművek is.

Az emigrációs hungarista sajtó évtizedeken keresztül főmunkatársának számító Koós Kálmán hosszú betegség után, 2006. júliusában, 91 éves korában a Colorado állambeli Denverből (USA) tért meg a teremtőjéhez.

Szálasi Ferenc 1946. évi Börtönnaplójának február 28-i bejegyzésében ezt olvassuk: "Ma reggel kivégezték Imrédy Bélát. Nyugodjék békében. A Nemzet vértanúja volt."

Lezajlott tehát a szűk körű izraeli–palesztin fogolycsere, amelynek keretében Izrael „biztonsági okokból” bebörtönzött palesztin nőket és fiatalkorúakat bocsátott szabadon.

Joachim (Jochen) Peiper 1915. január 30-án született Berlinben. Apja is katonaként élte le az életét, igy a fiatal Jochen a katonás életet hamar megtanulta.

A „Historical Figures” – egy új mesterséges intelligencián alapuló chatbot alkalmazás – lehetővé teszi, hogy a történelem 20 ezer híres személyiségének bármelyikével beszélgessen az ember.

1942. október 3-án volt minden hordozórakéta ősatyja, a V–2 első sikeres startja. A Vergeltungswaffe–2 egyfokozatú, folyékony hajtóanyagú ballisztikus rakéta volt, amit a Nagynémet Birodalom szakemberei fejlesztettek ki a Balti-tenger egy kis szigete, Usedom egy településén, Peenemündében.

A berlini rendőrség és az Állami Bűnügyi Rendőrség vizsgálatot indított az Alternatíva Németország (AFD) ellen, amiért a párt székházának teraszára egy integető hóemberfigurát helyeztek ki.

Ismét nyilatkozott antifa erőszaktevő Ilaria Salis börtönben szerzett barátnője, Carmen Giorgio, hogy a magyar börtönállapotok „rémségeiről” beszéljen.

Oroszok és civil román rendőrök vették körül 1945. január 2-án Érdmindszentet. Senki sem távozhatott.