Kövess minket -on és -en!

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Itt szállásoltak el mintegy kétezer vegyes nemzetiségű hadifoglyot. Az épület megsérült a háború alatt, nem volt sem ajtaja, sem ablaka. Nyár volt, amikor odakerültünk, így ez a hiányosság nem zavart bennünket, különben is mindnyájan arra gondoltunk, hogy a tél beállta előtt úgyis otthon leszünk. Tévedni emberi dolog: csupán 4 évet tévedtünk.

Két hét után elkezdődött a munkára való szervezés, főleg a szénbányákban. Én többedmagammal „lágerpolicár” lettem, de csak rövid ideig. Ugyanis megalakult egy fogolyzenekar, amelynek én is tagja lettem. Fiatal koromban otthon is játszottam a leventezenekarban. Furnérlemezből készítettem nagy- és kisdobot, ágyúlőszer hüvelyéből cintányért, és ezeken játszottam. Ezzel jó időre elkerültem a bányamunkát. Nemcsak a lágerben játszottunk, hanem azon kívül is a civilek szórakoztatására.
A bányát azonban végleg nem kerülhettem el. A sok legyengült ember pótlására új erők kellettek, így engem is beosztottak oda szerelőmunkára.

Itt egy baleset során lábtörést szenvedtem. Házi gyógyításban részesültem, mert a kórházban tífuszos és vérhasban szenvedő betegek is voltak, és nem akartak kitenni a fertőzésnek. Lábam azonban nem javult, legyengültem, így beosztottak egy hazainduló betegcsoportba.

Volt egy trombitám, amit egyik elhunyt fogolytársam hagyott rám, ezzel az elutazás előtti este kiálltam a lágerudvarra, és a „takarodót” fújva köszöntem el bajtársaimtól. Ez lett a vesztem. A három kilométernyire lakó lágerparancsnok is meghallotta a trombitahangot, és néhány perc múlva megjelent a lágerben. Magához hívatott, és közölte: többé nem kell munkába mennem, csak „fújnom”. Azonnal kivettek a hazamenők közül, ami másfél évvel eltolta hazamenetelemet. A parancsnokot időközben áthelyezték, az új nem tartott igényt kürtölésemre, és én nyomorék lábbal újra a bányában kötöttem ki...

Cseh Miklós – Csengőd
Hadifogoly Híradó 1997/12.

Kövess minket -on és -en!

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

A Dnyepropetrovszktól mintegy 100 kilométerre fekvő bányatelepi táborban az első másfél-két év alatt a hadifoglyok létszám mintegy harmaddal csökkent.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Isabel Peraltat három és fél éves börtönbüntetéssel fenyegetik, mivel a vádirat szerint „gyűlöletet és diszkriminációt” szított muszlimok és marokkói bevándorlók ellen.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

1944. december 24-étől 1945. február 11-éig a magyarnémet helyőrség 50 napon keresztül szállt szembe a Budapestet ostromló, hatalmas túlerőben levő szovjet hadsereggel, de február 11-én sem adta meg magát, hanem kitörést hajtott végre északi-északnyugati irányba a szovjet ostromgyűrűn keresztül.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.