Kövess minket
-on és
-en!
A német áttelepítési programmal, valamint az SS növekvő emberanyag-igényével párhuzamosan nőtt a népi német önkénteseknek katonai jelentősége, s e népesség egyre inkább az SS lehetséges emberanyag-tartaléka lett.
1940 tavaszán Gottlob Berger SS-Brigadeführer, az SS-Főhivatal (SS-Hauptamt), (VIII.) Kiegészítő Hivatalának (Ergängzungsamt) vezetője Heinrich Himmler utasítására meghatározott számú SS-önkéntes illegális toborzását irányozta elő: Romániából 1000, Magyarországról pedig 500 főt.
Magyarországon a helyi Volksbund vezetője, Franz Basch a Teleki-kormány rezisztens politikája miatt egyelőre nem tudott a jelentkezések előmozdítása érdekében eredményes propagandát kifejteni, s így Magyarországról az illegális jelentkezők száma viszonylag alacsony volt. A délkelet-európai népi németségből leginkább Romániában volt eredményes az SS illegális toborzása, ahol a helyi népcsoportszervezet (Volksbund) vezetője, Andreas Schmidt – egyben Berger veje – vendégmunkásnak álcázva, a Dunán szállította el a több mint 1000 fő romániai népi német önkéntest.
Röviddel a Wehrmacht nyugati hadjárata előtt, 1940. május 1-én az SS-ben a délkelet-európai országok közül 25 magyarországi, 110 romániai (a korábban elindított körülbelül 1000 fő önkéntest nem számítva), 83 szlovákiai és 49 jugoszláviai népi német (Volksdeutsche) teljesített illegális szolgálatot az SS-ben.
A második bécsi döntés eredményeképpen a magyarországi népi németek lélekszáma 551 211 főről – más adatok szerint 243 234 főről – 719 749 főre növekedett. Közülük 490 449 fő – más adatok szerint 658 928 fő – vallották magukat német anyanyelvűnek. Az SS bővítése szempontjából a magyarországi németség radikális növekedése nem volt figyelmen kívül hagyható.
A növekvő magyarországi német népcsoport identitásának megőrzése érdekében, a második bécsi döntés hátterében, 1940. augusztus 30-án mind Romániával, mind pedig Magyarországgal sor került az úgy nevezett népcsoport-egyezmények megkötésére. Lehetővé vált, hogy mindkét állam népi németjei immár fokozottabban tartozzanak kötelezettségekkel a német néphez, s ezáltal a Német Birodalomhoz, mint szülőhazájukhoz. Az állampolgárságukból fakadó kötelességek háttérbe szorultak, noha az egyezmény rögzítette, hogy a magyarországi és romániai népi németek kötelesek hűséggel tartozniuk szülőhazájuk iránt.
Felgyorsult tehát az a folyamat, amely elősegítette a toborzásokat: mind a romániai, mind pedig a magyarországi Volksbund népi (nemzetiségi) vonalon egyre inkább elkülönült csoportot alkotott az érintett országokon belül.
E törekvés legvilágosabb megnyilvánulása az volt, hogy a magyarországi népi német fiatalokat ki akarták vonni a leventeszervezetből, s – egy a Hitlerjugend mintájára létrehozott – Deutsche Jugendben szándékoztak őket összefogni. Ennek az ifjúsági szervezetnek az alapját az a korábban elvárt, németországi „sportoktatói tanfolyamra” jelentkező 500 fő képezte volna, akik szolgálattételük után visszatértek volna Magyarországra, s biztosították volna a magyarországi népi német ifjúság katonai előképzettségét. A Teleki-kormány – kihasználva a népcsoport-egyezmény joghézagait – egyelőre azonban megakadályozta a népi német fiatalok levente szervezetből történő kiválását. A kormányban egyébként kizárólag a második bécsi döntés egyezményeit aláíró gróf Csáky István külügyminiszter volt az, aki kész lett volna akár a magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő népi németeket is átengedni az SS számára.
1941 tavaszán a Volksdeutsche Mittelstelle (VoMi), illetőleg a német Külügyi Hivatal (Auswärtiges Amt) kidolgozott egy újabb népcsoportegyezmény-tervezetet. Az egyezmény a népi németek katonai szolgálatát illetően úgy rendelkezett volna, hogy honvédségi szolgálatuk letöltését követően kizárólag népi német vezetésű csapattestben legyenek beosztva, amelyek Magyarország német lakta területein helyeztettek volna el. Ezen túlmenően a magyarországi népi németek saját kérésükre a Wehrmacht, illetőleg a Waffen-SS keretében kaphatták volna meg katonai kiképzésüket, s ott töltött szolgálatukat beszámították volna a magyar katonai szolgálat idejébe. A tervezet szerint továbbá a népi német fiatalok már nem a leventeszervezetben, hanem a magyarországi Volksbund saját ifjúsági testületeiben kaphatták volna meg katonai előképzettségüket.
Az egyezmény megkötésére Jugoszlávia 1941. áprilisi szétesése miatt nem került sor, mivel a Wehrmachtnak ott közvetlen lehetősége nyílott a népi németek toborzására. Az SS Kiegészítő Hivatala 20 000 fő toborzását irányozta elő Jugoszláviából, amelynek sikerességét mindenütt a helyi népcsoportvezetők felelősségévé tették: a Bánátban Sepp Janko, Horvátországban Branimir Altgayer, míg a magyar megszállás alatt álló bácskai részeken Josef Spreitzert Franz Baschnak, a magyarországi Volksbund vezetőjének rendelték alá. Míg Horvátországban az illegális SS-toborzások nagyobb részt a kormány támogatásával zajlottak, addig 46a magyar kormány ezeket a bácskai magyar részeken csak tudomásul vette. Az egészségügyi vizsgálatoknak álcázott sorozóbizottsági munkálatokat a Bácskában az SS Kiegészítő Hivatala által kirendelt Viktor Nageler SS-Obersturmbannführer irányította.
Az „egészségügyi vizsgálatokat” 1941 júniusától Magyarország egész területére kiterjesztették, hogy a már korábban tervezett 500 fő önkéntest „sport-tanfolyamra” irányítsák Németországba. Kiválogatásukat követően csak mintegy 100 főt sikerült szabályos útlevéllel kijuttatni Magyarországról, mert egyes magyar közhivatalok – Basch tiltakozása ellenére – csak az állampolgárságról lemondó nyilatkozatok ellenében adták meg a szükséges kiutazási papírokat. A többi jelentkezőt első lépcsőben egyénenként a magyarországi Volksbund székházába, a budapesti Német Házba (Deutsches Haus) irányították, majd az SS tehergépkocsijain 60 fős csoportokban csempészték ki őket az ország területéről. Az önkéntesek Bécs érintésével kerültek egy Brünn melletti kiképzőtáborba, ahol – rádöbbenve helyzetükre – többen meg akarták tagadni az SS-egyenruha felöltését és az Adolf Hitlerre való eskü letételét. Sohasem kerültek vissza Magyarországra, hogy majd ott a Deutsche Jugend nevelőivé váljanak. Többségük a „Nord” SS-hadosztály (1943. októberétől 6. „Nord” SS-hegyihadosztály) állományában, a „Barbarossa” hadművelet keretében a finnországi frontra került.
A Bácskában és Bánátban tovább folytatódott (a magyarországi részeken egyébként illegális) SS-toborzás. A Románián keresztül hazavonuló „Reich” SS-hadosztállyal már mintegy 600 fő romániai népi német tartott Bécs felé, majd a Bánátban további 2000 fő bácskai népi német csatlakozott az alakulathoz, akik a magyar megszállás alatt álló részekről lettek még korábban kiszöktetve. A magyarországi Volksbund vezetőinek sok kellemetlensége támadt az SS részére végzett embercsempészésből, de ettől függetlenül más és más formában tovább folytatták a németül tudó, nőtlen fiatalemberek toborzását németországi állások betöltésére, vagy szakmai tanfolyamokra.
1941. szeptember 16-án az SS Kiegészítő Hivatala a délkelet-európai térségben a népi németek toborzása tárgyában megkötötte első államközi egyezményét. Az Ante Pavelic vezette horvát állam a megállapodásban tíz százalékban maximálta hadköteles állományából az SS-be lépő önkéntesek számát. Az SS-ben szolgálatot vállalók ugyanakkor nem vesztették el állampolgárságukat. A horvát haderőben szolgálatot teljesítő népi németek külön, kizárólag népi németekből szervezett csapattestekbe kerültek beosztásra.
1941. november 18-i feljegyzésében Dietrich von Jagow, a Német Birodalom magyarországi követe a német Külügyi Hivatalnak (Auswärtiges Amt)85 küldött jelentésében – félve a magyar-német viszony megromlásától – kifogásolta az SS Magyarországon zajló, illegális toborzásait. Túl azon, hogy követelte a toborzások ilyen formában való beszüntetését, javasolta, hogy az SS-ben szolgálatot teljesítő magyarországi népi németeket küldjék haza. Amikor 1941. december 18-i rendelkezésében Himmler Magyarország, Románia és Szlovákia területéről előirányozta 60 000 népi német toborzását a Waffen-SS-be, végleg elkerülhetetlenné vált, hogy Magyarországon a toborzások – államközi egyezmények útján – ne öltsenek intézményes formát.
A Bácskában és a Bánátban zajló SS-toborzások sikeréből kiindulva Himmler és Berger egy teljes hadosztály felállítását tervezte, elsősorban a volt jugoszláviai németség önkénteseire alapozva. 1941. december 30-án Hitler – az elképzeléshez hozzájárulva – elrendelte egy SS-önkéntes-hadosztály (SS-Freiwilligen-Division) felállítását, amelyet alapvetően partizánvadász feladatokra állítottak fel, közvetlenül a magyar határ melletti bácskai részeken.
Többen a „Nord” SS-hadosztály illegális, magyarországi önkéntesei közül 1942. szeptemberében – első szabadságolásuk ideje alatt – hazalátogattak Magyarországra. Egyikük arról számolt be, „hogy 1941. év augusztus havában a V.D.U. vezetőinek bíztatására több társával Németországba ment abból a célból, hogy három hetes tanulmányúton vegyen részt. Egyheti ottartózkodás [sic!]után felszólították őket, hogy lépjenek be az SS. kötelékébe [sic!], mert már nem térhetnek haza. Előbb vonakodtak ennek eleget tenni, majd amikor többen megszöktek, akkor egyszerűen kényszeritették [sic!] őket. Besorozás után Finnországba a Karéliai frontra vitték őket és azóta ott teljesít[enek] szolgálatot. Felszerelésüktől számítva 7 hónapig nem engedtek nekik levelet írni. (…) A V.D.U. vezetői becsapták és eladták őket. Éppen ezért nincs más kívánsága, csupán az, hogy még egyszer visszatérhessenek Magyarországra, mint magyar állampolgár. Ez azonban nem valószínű, hogy sikerülni fog, mert a német tisztek úgy emlegetik, hogy a háború befejezése után nem fognak leszerelni, hanem mint rendfenntartók a megszállt területre lesznek vezényelve. Ott házat és földet is fognak kapni.”
A Honvédelmi Minisztérium és az Államvédelmi Központ adatai szerint, 1944. január 1. előtt 1247 magyar állampolgár (tehát magyar nemzetiségű és népi német egyaránt) állt be az egyezményeken kívül, illegálisan az SS-be. Ez az adat azonban csak a később, honosságuk elvesztésével ismertté vált esetek feldolgozásával készült, így ezt a számot csak az illegálisan beállók minimális számának meghatározásához vehetjük alapul.
Az első legális SS-önkéntesek Magyarországról
Az SS-toborzásokkal kapcsolatos első magyar-német diplomáciai tárgyalások a keleti frontra küldendő magyar kontingens, a későbbi 2. honvéd hadsereg árnyékában zajlottak. Amikor Bárdossy László miniszterelnök 1941. november végén ez ügyben Berlinben tárgyalásokat folytatott, Himmler kihasználva a lehetőséget már nyílt célzásokat tett a magyarországi népi németek „egészségügyi vizsgálatainak” szükségességéről.
Ribbentrop külügyminiszter 1942. január 6. és 9. közötti magyarországi látogatása alkalmával – röviddel azután, hogy a szovjet háborúban való fokozottabb magyar részvétel ténye eldőlt – nyíltan kérte Bárdossy miniszterelnököt, hogy tegye lehetővé 20 000 magyarországi népi német szolgálatvállalasát a Waffen-SS-ben.
A magyar kormány számára ekkor elfogadhatóbbnak tűnt néhány ezer németajkú átengedése a Waffen-SS számára, mint 200 000 honvéd kiküldése a keleti frontra. Az SS első hivatalos magyarországi toborzása gyakorlatilag akadályok nélkül vehette kezdetét. A kabineten belül, a magyar hadköteles állományt féltve csak Bartha Károly honvédelmi miniszter emelt kifogásokat katonai szempontból a német fél szándékaival szemben.
1942. január 14-én Jagow követ végül is kézhez kapta a magyar kormány feltételeit, amelyeket másnap továbbított is a német Külügyi Hivatal felé:
„1. Kizárólag ’volksdeutsch’ önkéntesek sorozhatók a Waffen-SS-be.
2. Minden egyes esetben be kell szerezni a szülők írásos beleegyező nyilatkozatát, mert a Waffen-SS-ben [illegálisan] szolgáló magyarországi népi
németek szülei részéről egyes esetekben már most súlyos szemrehányás éri a magyar kormányt, hogy az illetőket nem tartotta vissza.(…)
3. Német részről vállalni kell, hogy az illetőket azonnal honosítják Németországban, akik ezzel azután elvesztik magyar állampolgárságukat."
A magyar kormány hármas feltételeinek elfogadását követően, a további tárgyalásokat a felek katonai szerveire bízták. A részletek kidolgozása céljából az SS Kiegészítő Hivatala Magyarországra küldte Viktor Nageler SS-Obersturmbannführert, s a német követséghez (Budapest I. kerület, Úri utca 64-66.) beosztva a szükséges intézkedések végrehajtására utasították. A politikai egyeztetésekért továbbra is Jagow követ volt a felelős.
1942. február 12-én Dietrich von Jagow követ és Bartha Károly honvédelmi miniszter között létrejött a hivatalos SS-toborzások tárgyában kötött véglegesített, szóbeli megállapodás. A feltételek szóbeli jegyzékét a magyar külügyminisztérium február 19-én juttatta el a budapesti német követséghez. Az egyezmény főbb pontjai az alábbiak voltak:
–A magyar kormány hozzájárul a 18-30 éves magyar állampolgároknak önkéntes jelentkezés alapján a Waffen-SS-be történő toborzásához, függetlenül attól, hogy az illető a magyarországi Volksbund tagjai, vagy sem.
–A szakképzett katonák és hadiipari alkalmazottak csak abban az esetben toborozhatók, ha beosztásukból nélkülözhetőek. Ennek eldöntése a magyar hatóságok illetékessége.
–A toborzottak száma egyelőre 20 000 fő lehet.
–A toborzóakciót a lehető leggyorsabban kell lebonyolítani. A toborzást – a sajtó és a nyilvánosság teljes kizárása mellett – a magyarországi Volksbund szervezete végzi.
–Kiskorúaknak (1942-ben 24 éves kor alatt) alkalmasságuk eldöntése után az illetékes magyar közigazgatási hatóságoknál írásbeli, szülői (vagy törvényes gyámi) belegyezést kell benyújtaniuk, amelyben a szülők kifejezik, hogy támogatják belépésüket, s ezzel elbocsátásukat a magyar állam kötelékéből.
–Az SS sorozóbizottságai – amelyben helyet kell kapnia a magyar királyi Honvédség, illetőleg a helyhatóságok egy-egy képviselőjének – az összes személyi anyagot, a nyilatkozatokkal együtt továbbítják Viktor Nageler SS-Obersturmbannführernek, aki köteles az anyagokat eljuttatni a magyar királyi honvédelmi miniszterhez.
Annak ellenére, hogy formailag csak a német kormány február 24-i visszajelzésével vehette volna kezdetét maga a toborzás, az már korábban megindult. Február 5-én a budapesti Német Házban, a magyarországi Volksbund képviselői előtt ünnepélyesen bejelentették, hogy az SS sorozóbizottságai hamarosan megkezdhetik munkájukat. Sokan már jelképesen a Volksbund nagygyűlésén vállalták az SS-ben való szolgálatot, így maga a magyarországi németek helyettes népcsoportvezetője, Georg Goldschmidt is.
1942. február 8. és 9. folyamán Nageler SS-Obersturmbannführer megkezdte a sorozóbizottságok felállítását, s néhány nappal később az ország németek lakta vidékein hozzáfogtak a jelentkezők kiválogatásához.
Magyar részről a sorozóbizottságok, s az egyezmény betartásának figyelését a Csendőrség központi nyomozó parancsnokságára bízták, amely az őrsökön, szárnyakon és kerületeinek nyomozó-alosztályain keresztül – leszámítva a nagyobb városokat – pontos képet alkothatott a toborzás eseményeiről. Az eseményeket a nyomozóparancsnokság közvetlenül a honvédelmi és belügyminisztereknek, majd az Államvédelmi Központ (ÁvK) 1942. július 12-i felállításá követően az ÁvK-nak is jelentette. Az eredményeket a honvédelmi minisztériumban összevetették a sorozóbizottságok által – az egyezmény alapján kötelezően – átadott adatokkal.
A Csendőrség központi nyomozóparancsnokságának első összesített jelentése a Waffen-SS alakulatokhoz való toborzás tárgyában 1942. február 28-án készült el. Csaknem két hét alatt 15 329 fő jelentkezett az SS sorozóbizottságainál, zömük (10 585) fő a bácskai magyar részekről. A Volksbundhoz nem tartozó németajkú jelentkezők száma 48 fő, továbbá 19 magyar, nyolc horvát, egy bunyevác és egy rutén származású is jelentkezett. A jelentkezők területi eloszlása az alábbi volt:
Visegrád
|
20
|
Vecsés
|
27
|
Dunabogdány
|
36
|
Pomáz
|
18
|
Csobánka
|
20
|
Budakalász
|
19
|
Pilisborosjenő
|
10
|
Üröm
|
12
|
Pesthidegkút
|
4
|
Nagykovácsi
|
5
|
Békásmegyer
|
6
|
Szigetbecse
|
4
|
Szigetszentmárton
|
13
|
Szigetújfalu
|
16
|
Szigetcsép
|
4
|
Dunaharaszti
|
4
|
Taksony
|
16
|
Soroksár
|
22
|
Pilisvörösvár
|
67
|
Pilisszentiván
|
38
|
Solymár
|
21
|
52Piliscsaba
|
30
|
Budatétény
|
11
|
Budaörs
|
120
|
Törökbálint
|
14
|
Torbágy
|
14
|
Zsámbék
|
51
|
Perbál
|
4
|
Budajenő
|
3
|
Telki
|
1
|
Budakeszi
|
120
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Összesen: 750 fő
|
|
Dorog
|
88
|
Leányvár
|
4
|
Tát
|
8
|
Nyergesújfalu
|
8
|
Bakonykuti
|
8
|
Isztimér
|
10
|
Guttamási
|
2
|
Balinka
|
4
|
Mór
|
kb. 300
|
Pusztavám
|
81
|
Bakonysárkány
|
15
|
Etyek
|
56
|
Szomor
|
10
|
Tarján
|
15
|
Vértestolna
|
7
|
Agostyán
|
2
|
Baj
|
25
|
Dunaszentmiklós
|
22
|
Környe
|
8
|
Kecskéd
|
28
|
Vértessomló
|
5
|
Vérteskozma
|
3
|
Felsőgalla
|
160
|
Várgesztes
|
2
|
Szár
|
4
|
Alsógalla
|
32
|
Vértesboglár
|
2
|
Vértesacsa
|
24
|
Nadap
|
4
|
Gánt
|
8
|
Máriakálnok
|
10
|
Mosonszolnok
|
30
|
Mosonszentjános
|
80
|
Mosonszentpéter
|
25
|
Győrsövényháza
|
14
|
Oroszvár
|
30
|
Rajka
|
131
|
Hegyeshalom
|
80
|
Levél
|
46
|
Magyarkimle
|
9
|
Bezenye
|
9
|
Újbarok
|
5
|
|
|
|
Összesen: 1414 fő
|
|
Fertőrákos
|
130
|
Ágfalva
|
78
|
Sopronbánfalva
|
135
|
Balf
|
80
|
Harka
|
64
|
Fertőboz
|
6
|
Kópháza
|
26
|
|
|
|
|
|
|
|
Összesen: 519 fő
|
|
Mucsi
|
44
|
Kisbudmér
|
20
|
Vokány
|
48
|
Kurd
|
34
|
Barcs
|
5
|
Mohács környéke
|
130
|
Csibrák
|
kb. 35
|
Nagymányok
|
48
|
Almamellék
|
13
|
Szentlászló
|
9
|
Németboly
|
45
|
Pélmonostor
|
150
|
Máriakéménd
|
20
|
Nyomja
|
29
|
Kátoly
|
12
|
Hidas
|
30
|
Püspöknádasd
|
20
|
Óbánya
|
3
|
Ófalu
|
9
|
Horváthertelend
|
2
|
Somogyhárságy
|
14
|
Magyarlukafa
|
5
|
Vásárosbéc
|
2
|
Szulok
|
4
|
Szabadi
|
15
|
Bátaszék
|
3
|
Somogyszil
|
7
|
Gadács
|
6
|
Bőszénfa
|
6
|
Duzs
|
4
|
Hőgyész
|
4
|
Villány
|
30
|
Virágos
|
18
|
Németpalkonya
|
17
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Összesen: 841 fő
|
|
Cservenka
|
600
|
Veprőd
|
400
|
Katymár
|
99
|
Palánka
|
300
|
Csávoly
|
73
|
Rém
|
26
|
Bezdán
|
31
|
Küllőd
|
80
|
Gádor
|
104
|
Bácsbokod
|
23
|
Vaskút
|
57
|
Torzsa
|
242
|
Kucora
|
42
|
Sajkásszentiván
|
94
|
Vekerlefalva
|
70
|
Bulkeszi
|
173
|
Szépliget
|
161
|
Petrőc
|
8
|
Kölpény
|
5
|
Úrszentiván
|
25
|
Tiszakálmánfalva
|
160
|
Alsókabol
|
4
|
Temerin
|
83
|
Pincéd
|
22
|
Paripás
|
200
|
Őrszállás
|
266
|
Körtés
|
62
|
Bácstóváros
|
88
|
Boróc
|
115
|
Kunbaja
|
45
|
Bajmok
|
190
|
Újszentiván
|
24
|
Béreg
|
33
|
Szilberek
|
523
|
Kula
|
146
|
Monostorszeg
|
52
|
Hódság
|
400
|
Militics
|
260
|
Szentfülöp
|
250
|
Apatin
|
673
|
Bácsszentiván
|
374
|
Bácsalmás
|
180
|
Kübekháza
|
34
|
Szond
|
71
|
Csátalja
|
130
|
Újszivác
|
395
|
Doroszló
|
63
|
Bácsfeketehegy
|
240
|
Szeghegy
|
287
|
Gara
|
50
|
Regőcs
|
105
|
Titel
|
53
|
Nemesnádudvar
|
53
|
Csurog
|
14
|
Nádalja
|
31
|
Bács
|
103
|
Dernye
|
33
|
Ókér
|
192
|
Újsóvé
|
183
|
Ósóvé
|
30
|
Csikéria
|
4
|
Vajszka
|
53
|
Bácsordas
|
340
|
Bogyán
|
4
|
Ófutak
|
90
|
Újfutak
|
130
|
Kerény
|
334
|
Csonoplya
|
157
|
Káty
|
67
|
Piros
|
12
|
Harta
|
28
|
Ószivác
|
395
|
Újverbász
|
360
|
Óverbász
|
90
|
Kiskér
|
270
|
Dunacséb
|
60
|
Bácsgyulafalva
|
14
|
Tavankut
|
10
|
Hajós
|
29
|
Dunabökény
|
138
|
Bácsújlak
|
107
|
Palona
|
64
|
Császártöltés
|
9
|
|
|
|
|
|
Összesen: 10 585 fő
|
|
Nagybörzsöny
|
11
|
Nagymaros
|
4
|
|
|
|
|
|
Összesen: 15 fő
|
|
Rátka
|
5
|
Alsóschönborn
|
11
|
Pósaháza
|
25
|
Felsőkerepec
|
14
|
Németkucsova
|
4
|
Kendereske
|
3
|
Újtövisfalva
|
10
|
Szolyva
|
20
|
Szidorfalva
|
10
|
Puznyákfalva
|
7
|
Beregleányfalva
|
6
|
Berezinka
|
6
|
Zsófiafalva
|
6
|
Beregnagyalmás
|
3
|
Bártháza
|
21
|
Dubi
|
15
|
Gálfalva
|
3
|
Martinka
|
1
|
Alsóhrabonica
|
16
|
Kékesfüred
|
15
|
Szuszkóújfalu
|
23
|
Rahó
|
20
|
Dolha
|
8
|
Németmokra
|
39
|
54Oroszmokra
|
37
|
Felsőkerepec
|
11
|
Németkucsova
|
4
|
Királymező
|
96
|
Brusztura
|
3
|
Szentmiklós
|
7
|
Nagytarna
|
12
|
Bataros
|
12
|
|
|
|
|
|
|
Összesen: 473 fő
|
|
Krasznabéltek
|
39
|
Hadad
|
20
|
Nántü
|
1
|
Szakasz
|
6
|
Krasznasándorfalva
|
13
|
Nagyszokond
|
19
|
Erdőd
|
5
|
Aranyosmóric
|
17
|
Sajómagyaros
|
4
|
Árokalja
|
4
|
Kerlés
|
27
|
Szászszentjakab
|
14
|
Mezőterem
|
8
|
Kálmánd
|
6
|
Alsóhomoród
|
27
|
Színfalu
|
44
|
Kisdengeleg
|
11
|
|
|
|
|
|
Összesen: 265 fő
|
|
Bátos
|
113
|
Vajola
|
37
|
Dedrád
|
147
|
Alsóidecs
|
78
|
Teke
|
57
|
Paszmos
|
15
|
Kolozsnagyida
|
20
|
|
|
|
|
|
|
|
Összesen: 467 fő
|
Február végén, két héttel az SS-toborzóakciójának kezdete után „a V.D.U. tagok hangulata – a pillanatnyi lelkesedés után – országszerte nyomott. A lelkesedésre rosszul hatott, hogy a Volksbund vezetősége – miután a nagygyűlésen jelképesen szolgálatot vállaltak – az ifjúsági és felnőtt vezetők nagy részének megtiltotta, hogy beálljanak az SS-be, nehogy a szervezet a későbbiekben megbénuljon.
A Volksbunddal és az SS-toborzásokkal szembenálló németek később a „Hűségmozgalomban” intézményesültek. A mozgalmat a Sztójay-kormány rendelete szüntette be, hogy ne hátráltassa az SS harmadik magyarországi toborzóakcióját.
A magyarországi Volksbund e törekvések ellen természetesen éles ellenpropagandát fejtett ki. „Mi kivívtuk magunknak, hogy ezután már nem leszünk a magyar hadseregben büdös svábok és nem leszünk kitéve annak, hogy a harctéren az első vonalba tegyenek csak azért, mert németek vagyunk! A katonai szolgálatra az embereket serkenteni kell, nehogy a Führer előtt szégyent valljunk. Ha sok lesz a jelentkező, a Führer tudni fogja, hogy annak idején mekkorát kell lekanyarítani! (…) Ha az önként jelentkező a napokban magyar behívót kapna, azt nem köteles elfogadni. Ha ebből hatósági, vagy csendőri beavatkozásra kerülne sor, ezt a helyicsoportvezető [sic!] azonnal telefonon jelentse hozzám. Mi majd érintkezésbe lépünk az illetékesekkel és aki a hibát elkövette, annak akkorát koppantunk a fejére, hogy megemlegeti.” - agitált Binder Ottó budaörsi területvezető a budapesti Német Házban. A Volksbund ezen kívül leginkább az SS-ben kapott juttatások túlhangsúlyozásával próbálkozott, de híresztelték azt is, hogy az önkéntesek családtagjai kiutazhatnak a Német Birodalomba.
Néhány kisebb rendbontást leszámítva a Csendőrség jelentései békésnek minősítették a sorozások lefolyását. A magyarországi Volksbund visszafogásáért, valamint az akció során tanúsított mérsékelt magatartásukért később Csatay honvédelmi miniszter Viktor Nageler SS-Obersturmbannführert a Magyar Érdemkereszt Középkeresztjére, míg két altisztjét – Maximillian Allinger és Eduard Wellner SS-Rottenführereket – a Magyar Ezüst Érdemérem adományozására terjesztette fel.
Az SS sorozóbizottságainak munkája rendben folyt le, néhány kivételes esetben azonban a német fél a magyar hatóságok nélkül végezte munkáját. A bizottságok az orvosok, tanítók és bányamunkások jelentkezését nem fogadták el, de általában a jelentkezők 65-70 százalékát ítélték SS-szolgálatra alkalmasnak. Bácskában és Erdélyben a módosabbak jelentkeztek, míg az ország más vidékein inkább a szegényebbek.
Egy hónappal a toborzások megkezdése után, 1942. március 19-re a jelentkezések intenzitása alábbhagyott. Újabb két hét alatt mindössze 564 fővel emelkedett az önkéntesek száma, így csendőrségi területen a toborzások kezdetétől 1942. március 19-ig 19 321 fő jelentkezett a német Waffen-SS-be. Területi eloszlásuk az alábbi volt:
Budaörs
|
60
|
Budakeszi
|
40
|
Békásmegyer
|
20
|
Törökbálint
|
7
|
Piliscsaba
|
7
|
Szigetújfalu
|
4
|
Nagykovácsi
|
8
|
Pesthidegkút
|
4
|
|
|
|
|
|
Összesen: 150 fő
|
Németdiószeg
|
11
|
Dág
|
11
|
Diósd
|
14
|
Csolnok
|
45
|
Máriahalom
|
9
|
|
|
|
|
|
Összesen: 90 fő
|
|
Bakonyjákó
|
36
|
Farkasgyepü
|
7
|
Németbánya
|
5
|
Iharkút
|
3
|
Nagyganna
|
2
|
Döbrönte
|
8
|
Városlőd
|
44
|
Csehbánya
|
11
|
Herend
|
9
|
Bánd
|
77
|
Harságypuszta
|
4
|
Lókut
|
14
|
Gyertyánpuszta
|
17
|
Nagytevel
|
9
|
Béb
|
4
|
Bakonykoppány
|
2
|
Fenyőfő
|
8
|
Bakonyoszlop
|
19
|
Hidegkút
|
4
|
Márkó
|
3
|
Nagyesztergár
|
41
|
Zirc
|
6
|
Bakonynána
|
18
|
Olaszfalu
|
14
|
Porva
|
20
|
Ajkarendek
|
23
|
Kislőd
|
12
|
Bakonyszentiván
|
16
|
Bakonyszombathely
|
10
|
Ácsteszér
|
7
|
Aka
|
13
|
Csatka
|
8
|
Bakonypölöske
|
3
|
Szentgotthárd
|
10
|
Rábafüzes
|
25
|
|
|
|
|
|
Összesen: 870 fő
|
|
Sérszekszöllős
|
6
|
Németkér
|
11
|
Pogány
|
17
|
Mike
|
11
|
Szőkéd
|
5
|
Zomba
|
15
|
Tevel
|
15
|
Kakasd
|
25
|
Bonyhád
|
20
|
Gyönk és környéke
|
222
|
Mágocs és környéke
|
215
|
Bonyhád
|
671
|
Pécsvárad környéke
|
203
|
Nagyszékely
|
5
|
Györköny
|
11
|
Mikács
|
2
|
|
|
|
|
|
|
|
Összesen: 1454 fő
|
|
57Zsablya
|
70
|
Boldogasszonyfalva
|
19
|
Sztapár
|
3
|
|
|
|
Összesen: 92 fő
|
|
Almáskamarás
|
97
|
Mezőberény
|
63
|
Elek
|
98
|
|
|
|
Összesen: 258 fő
|
|
Felsővisó és környékén körülbelül 280 fő
|
Nántü
|
4
|
Újpalota
|
2
|
Erdőd
|
31
|
Mezőpetri
|
42
|
Csomaköz
|
6
|
Mezőfény
|
9
|
Mérk
|
8
|
Vállaj
|
31
|
Csanálos
|
16
|
Nagymajtény
|
9
|
Gilvács
|
4
|
Szinfalu
|
4
|
Barlafalu
|
16
|
|
|
|
|
|
|
|
Összesen: 182 fő
|
|
Dipse
|
24
|
Ludvég
|
5
|
Kisfehéregyháza
|
16
|
Harona
|
18
|
Felsőidecs
|
91
|
Jád
|
62
|
Nagysajó
|
40
|
Petele
|
80
|
Tancs
|
1
|
Kiszsolna
|
21
|
Malomárka
|
20
|
Szászbudak
|
14
|
Vinda
|
12
|
Petres
|
77
|
Felsőszászújfalu
|
31
|
Kisdemeter
|
30
|
Óvárhely
|
23
|
Kusna
|
6
|
Szászszentgyörgy
|
53
|
Pinták
|
35
|
Aszubeszterce
|
46
|
Aldorf
|
40
|
Borgóprund
|
3
|
Besenyő
|
40
|
Szépnyir
|
24
|
Királynémeti
|
39
|
Szászlekence
|
64
|
Vermes
|
33
|
Tacs
|
6
|
Nagydemeter
|
87
|
Szásztörpény
|
28
|
Naszód
|
6
|
Kisilva
|
3
|
Alsóbalázsfalva
|
29
|
Homoróddaróc
|
47
|
|
|
|
|
|
Összesen: 1154 fő
|
Az SS első magyarországi toborzóakciója 1942. április 3-ig tartott. Német adatok szerint Magyarországon a toborzások 52 napja alatt összesen 25 709 fő népi német jelentkezett a Waffen-SS önkéntes szolgálatára, akik közül az SS követelményei szerint 7566 főt találtak alkalmasnak. Karl Werkmeister, a budapesti német követség tanácsosa a magyarországi toborzások eredményeiről az alábbi kimutatást küldte a német Külügyi Hivatalnak:
Terület
|
Jelentkezők
száma
|
Elutasítva
|
Alkalmas
összesen
|
SS
|
Wehrmacht
|
---|---|---|---|---|---|
követelményei
szerint alkalmas
|
|||||
Bácska
|
12 868
|
3452
|
9416
|
4173
|
5243
|
Bakony vidéke
|
1145
|
521
|
624
|
311
|
313
|
Közép-Szatmár
|
2312
|
827
|
1485
|
439
|
1046
|
Kárpátalja
|
1414
|
475
|
939
|
406
|
533
|
Erdély
|
2386
|
674
|
1712
|
508
|
1204
|
Dél-Dunántúl
|
3540
|
977
|
2563
|
1475
|
1088
|
Ny.-Magyarország
|
2044
|
923
|
1121
|
254
|
867
|
Összesen:
|
25 709
|
7849
|
17 860
|
7566
|
10 294
|
A magyarországi népi német SS-önkéntesek elszállítása 1942. március 22-én vette kezdetét, s vasúton az utolsó önkéntesek a 12. szállítmánnyal, május 3-án hagyták el az országot. Gottlob Berger SS-Gruppenführer az SS Vezetési Főhivatalának főnökeként minderről az alábbi kimutatást készíttette Himmler számára:
Nr.
|
Időpont
|
Honnan
|
Létszám
|
---|---|---|---|
1.
|
1942. március 22.
|
Zombor
|
2038 fő
|
2.
|
1942. március 28.
|
Hódság
|
1438 fő
|
3.
|
1942. március 29.
|
Hódság
|
1351 fő
|
4.
|
1942. április 4.
|
Palánka
|
1074 fő
|
5.
|
1942. április 7.
|
Újverbász
|
1700 fő
|
6.
|
1942. április 9.
|
Újvidék
|
1721 fő
|
7.
|
1942. április 17.
|
Beszterce
|
1510 fő
|
8.
|
1942. április 22.
|
Sopron
|
937 fő
|
9.
|
1942. április 25.
|
Nagykároly
|
1758 fő
|
10.
|
1942. április 28.
|
Pécs
|
1200 fő
|
11.
|
1942. április 30.
|
Bonyhád
|
800 fő
|
12.
|
1942. május 3.
|
Komárom
|
1000 fő
|
|
|
Összesen: 16 527 fő
|
Ezeket az önkénteseket kiképzésüket követően főleg a Waffen-SS partizánvadászatra szánt alakulataiba osztották be. Egy részük a magyar határ szomszédságában, a Bácskában felállítás alatt álló SS-önkéntes-hegyihadosztályhoz (a későbbi 7. „Prinz Eugen” SS-önkéntes-hegyihadosztályhoz) került, míg más részük – a dandárból éppen a hadosztállyá bővítés állapotában levő – SS-lovashadosztálynál (a későbbi 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztálynál) nyert beosztást a keleti fronton.
Miközben zajlott az önkéntesek kiszállítása Himmler a toborzottak 20 000 fős létszámhatárát – annak ellenére, hogy a meghatározott keretet az eddig sorozottak sem merítették ki – 30 000 főre akarta emelni. Berger ezzel szemben 1942 őszére csak további 4000 fő magyarországi önkéntest tudott ígérni, mivel úgy vélte, hogy a jelentések alapján a népi németek sorozható korosztályának zöme már bevonult. Mivel Magyarországon időközben kormányváltás következett be, bizonytalan volt, hogy Kállay miniszterelnök hozzájárul-e az egyezmény kiegészítéséhez.
Az új miniszterelnök 1942. június 6-12. közötti németországi látogatásán megnyugvással tapasztalhatta, hogy a németek egyelőre nem tartanak igényt újabb, a keleti frontra küldendő magyar „expedíciós” erőkre. A Ribbentrop külügyminiszterrel folytatott tárgyalások során azonban kiderült, hogy az SS újabb németajkú önkéntesekre szeretne szert tenni az ország területéről. Abban a reményben, hogy ha az SS-toborzás maximált létszámát felemeli, akkor a németek esetleg nem tartanak igényt újabb magyar csapatokra, Kállay miniszterelnök beleegyezett abba, hogy a korábbi egyezmény alapján a Waffen-SS-hez besorozásra engedélyezett 20 000 fős létszámot 30 000 főre emeljék.
A német kormányt hivatalosan csaknem egy hónap múlva, július 12-én értesítették a magyar kabinet döntéséről, amely támogatta az SS-toborzások, rögzített keretek közötti kiszélesítését. A magyar kormány döntése elvezetett az SS magyarországi toborzásainak csaknem egy évvel későbbi második hullámához.
Másnap, 1942. július 13-án Himmler rendeletileg intézkedett – az elveiben már régebben létező – népiségi hadkötelezettségről, amely szerint minden, vérségi alapon a német néphez tartozó férfi – 17-50 éves korig – 60köteles a német haderő, azon belül is a Waffen-SS szolgálatába állni még akkor is, ha belépésével megsérti szülőhazája törvényeit.107 Himmler intézkedését egyelőre – félve a külpolitikai bonyodalmaktól – hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de bizalmasan tudatták az egyes országok népcsoportvezetőivel. Az SS Biztonsági Főhivatala egy évvel később, 1943. június 19-én a „népiségi hadkötelezettséget” fogalmilag úgy definiálta, hogy hatálya alá csak a német megszállás alatt álló területek lakossága tartozik. A pontosítás hozzátette, hogy e tekintetben – nemzetközi jogi önállóságuk ellenére – megszállt területnek tekintendő: Magyarország, Románia, Horvátország és Szlovákia is (!).
Az SS-toborzások tárgyában kötött, 1942. februári német-magyar szóbeli egyezmény nem rendelkezett a magyarországi SS-önkéntesek családtagjainak állampolgári jogállásáról, így szükségessé vált, hogy egy további, kiegészítő rendelkezést hozzanak. E tárgyban Martin Luther, a német Külügyi Hivatal Deutschland osztályának vezetője (helyettes államtitkári címmel) és Sztójay Döme, Magyarország berlini követe folytatott tárgyalásokat. Végül is a magyar kormány hozzájárult ahhoz, hogy az önkéntesek családtagjai a háború befejezéséig – vagy a kérdés végleges rendezéséig – teljes jogállású magyar állampolgárok maradhassanak. A rendelkezés a budapesti közlöny június 28-i számában jelent meg, s mindezzel párhuzamosan fokozatosan közzétették azok névsorát is, akik beállásukkal elvesztették magyar állampolgárságukat.
A februári szóbeli megállapodás ugyancsak hiányosan rendelkezett a magyarországi SS-önkéntesek családtagjainak segélyezéséről is, amiért a Volksbundot éles kritikák érték az itthon maradottak részéről. A családtagok segélyezéséről szóló, 1942. március 7-i kiegészítő egyezmény értelmében a Birodalmi Pénzügyminisztérium évi 5 millió pengőt utalhatott át, amely családonként elosztva csak a jóval alacsonyabb magyarországi életszínvonal elérését tette lehetővé. A németek az összeget augusztusban hatszorosára, 30 millió pengőre akarták felemelni, amely szándék elől azonban a magyar kormány egyelőre elzárkózott. „Megbocsáthatatlan lenne – mondotta a miniszterelnök -, ha a honvédek hozzátartozói havi 18 pengő, az SS-önkéntesek viszont havi 60 vagy 100 pengő támogatást kapnának.”
Szeptember 24-én Berger budapesti látogatása során Reményi-Schneller pénzügyminiszternél elérte, hogy a német kormány további 2 millió pengőt utalhasson a magyarországi Volksbund, s rajta keresztül az SS-önkéntesek családtagjai segélyezésére. Kállay miniszterelnök azonban a radikális emelésektől továbbra is elzárkózott, ezért az SS-Segélyező- és Gondozóhivatalának (SS-Fürsorge und Versorgungsamt) a budapesti német követség épületében működő magyarországi irodája (SS-Fürsorgestelle in Ungarn) kénytelen volt a családok vagyoni helyzetét felmérve szelektálni, s csak a leginkább rászorulókat havi 40 pengővel segélyezni. A magyarországi népi német SS-önkéntesek segélyezésének kérdését csaknem egy év múlva rendezték: 1943. február 1-jétől a magyar kormány lehetővé tette évi 15 millió pengő átutalását, s ezzel egyidejűleg engedélyezte az önkéntesek számára, hogy hazalátogatásuk ideje alatt viselhessék SS-egyenruhájukat.
Eközben olyan információk terjedtek el, amely szerint az engedélyezett további 10 000 népi német toborzása 1942. októberében fog megkezdődni. Az SS vezetése azonban tisztában volt azzal, hogy a kellő mennyiséget egyelőre nem tudják elérni, s egyre inkább hangoztatták, hogy egy következő toborzóakció során már igényt tartanak a Honvédségnél (és a hadiiparban) szolgálatot teljesítő német származásúakra is. A kellő mennyiségű létszámkiegészítés érdekében felmerült annak gondolata is, hogy a jelentkezések alsó korhatárát Magyarországon 17 évre szállítják le.