Kövess minket 
-on és 
-en!
Nem szóltak a fanfárok és diszsortűz sem dördült. A moszkvai Vörös tér sötét és kihalt volt, amikor több mint nyolc évvel halála után végre örök nyugalomra helyezték Sztálint.
Évekkel korábban, 1953 márciusában még egy egészen másfajta hangulatú temetés játszódott le a szovjet fővárosban. Sztálin, a nagy kormányos bebalzsamozott holtteste körül ugyanis tumultuózus jelenetek zajlottak le. Bár több millió ember haláláért volt felelős, a Szovjetunióban rengeteg ember őszintén gyászolta a „generalisszimuszt”, akinek irányításával a Szovjetunió, legyőzve a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalmat, világhatalommá emelkedett. A gyászolók három napon keresztül özönlöttek a vezér kiállított koporsója elé. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy a rendfenntartók képtelenek voltak kezelni az egyre duzzadó, hullámzó tömeget, amelynek következtében, a becslések szerint 500 embert tapostak halálra. A viharos tiszteletadás után a testet 1953. március 9-én ágyútalpon, díszsortüzek közepette a Vörös téren álló Lenin-mauzóleumhoz szállították.
A balzsamozási procedúra Sztálin testén csak novemberben zárult le. A konzervált szovjet vezért egy üvegkoporsóba helyezték régi mestere és riválisa, a Szovjetunió alapító atyjaként tisztelt Vlagyimir Iljics Lenin mellé a Lenin-mauzóleumban. A két bolsevik „félisten” békében feküdt egymás mellett egészen 1961-ig, amikor is Sztálin örökkévalóságnak szentelt testét eltávolították a kommunista szentélyből.
A lépést egy több éven át tartó, desztalinizációs folyamat előzte meg, amely a Szovjet Kommunista Párt 1956-os XX. pártkongresszusán kezdődött, ahol a Szovjetunió újdonsült vezetője Nyikita Szergejevics Hruscsov feltárta és elítélte a sztálini éra rémtetteit és jogtiprásait. A Sztálin feje köré vont glória lassan halványulni kezdett, és a generalisszimusz bebalzsamozott testének sorsa a XXII. pártkongresszuson 1961-ben végleg megpecsételődött. A nevezetes gyűlésen ugyanis egy bizonyos Dora Lazurkina, az SZKP tagja, aki mellesleg tíz évet töltött a sztálini gulágon, emelkedett szólásra. Bár hallgatósága ateista és materialista alapokon álló elvtársak és elvtársnőkből állt, Lazurkina teljesen meglepő módon egy spirituális történettel tette fel a pontot az i-re. A korosodó hölgy ugyanis megosztotta vízióját az egybegyűltekkel, amelyben Lenin nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy teste a bajkeverő Sztálin mellett kell, hogy nyugodjon. Hruscsov desztálinizációs harca az utolsó fejezetéhez érkezett.
1961. október 31-én a rendőrség kiürítette a Vörös teret és lezárta a közeli utakat. A sötétség leszálltával a hatóságok emberei egy sírgödröt kezdtek ásni a Kremlt körülölelő fal egyik félreeső részén. A sötét mélység már várta gazdáját, Sztálin testét, amelyet az üveg szarkofágból egy közönséges koporsóba helyeztek, mialatt eltávolították a zubbonyán lévő aranygombokat és váll-lapokat. A pletykák szerint a balzsamozók olyan jó munkát végeztek, hogy a vezér holttestén egyáltalán nem fogott az idő nyoma, sőt, az elhunyt Sztálin úgy tűnt, mint aki a feltámadására készül. A temetéssel megbízott különítmény azonban nem bízott semmit sem a véletlenre, az esetleges paranormális jelenségek, de leginkább az ereklyegyűjtők tevékenységének kiküszöbölése végett, Sztálin koporsóját vastag betonréteg alá temették, majd földet hánytak rá, így gátolva meg a „generalisszimusz feltámadását”.
|
|
|
|
|
|
