Kövess minket -on és -en!

A Toplitzi-tó – vagy németül Toplitzsee – az Alpokban rejtőző sok száz, festői szépségű hegyi tó egyike, nem túl könnyen megközelíthető, de éppen emiatt kedvelt kirándulócélpont, erdőkkel és magasba törő szirtekkel körülvéve, Salzburgtól nem messze.

A tó nagyjából száz méter mély, a különlegessége, hogy 20 méteres mélység alatt sós a vize és extrém alacsony az oxigéntartalma, így legfeljebb baktériumok képesek megélni ezeken a részeken.

Egy legenda szerint a tó rejti a németek által a második világháborúban hátrahagyott és azóta elő nem került arany és egyéb kincsek nagy részét.

A kincsvadászat annyi búvár életét követelte az elmúlt években, hogy be is tiltották a merülést a tóban – ami persze csak ráerősített, hogy valami nagyon-nagyon izgalmas és értékes dolog van odalenn. A legendának, mint mindig, most is van némi alapja: a Nagynémet Birodalom és a Toplitzi-tó kapcsolata elég részletesen dokumentált, 1943-tól egy haditengerészeti kutatóbázist tartottak fenn itt, és tengeralattjárók, illetve víz alatti bombák, torpedók, aknák fejlesztéséhez végeztek különféle teszteket és kísérleteket.

Amikor már látszott, hogy a németek szempontjából szerencsétlen vége a háborúnak, ‘45 elején a környékbeliek beszámolói szerint páncélosokkal védett teherautó-konvoj érkezett a tóhoz, és a víz mélyére süllyesztették a rakományát, ami jó nagy és látványosan nehéz ládákból állt. Mindez időben nagyjából egybeesett azzal, amikor a Führer kiadta a parancsot, hogy a Reichsbank aranytartalékát biztonságba kell helyezni, mielőtt a szövetséges csapatok előrenyomulása elérné Berlint. Ezt vagy legalábbis ennek egy nagy részét ‘45 áprilisában a híres merkers-kieselbachi sóbányában találták meg az amerikaiak, és persze azóta is tartja magát kismillió teória, hogy hol lehetnek még ilyen rejtekhelyek.

A Toplitzi-tóban rögtön a háború után elkezdtek amatőr kincsvadászok és hivatalos, profi expedíciók is kutatni, a tó pedig elkezdte szedni az áldozatait. A már említett halott zóna mellett a tóban rossz látási körülmények, a tófenéken sűrű iszap, a vízben pedig rengeteg félig-meddig elsüllyedt vagy éppen lebegő fatörzs akadályozza az egyszeri búvárt a mozgásban és tájékozódásban. Akárhányszor csak szigorítottak a merülési szabályokon az osztrák hatóságok a halálos balesetek miatt, mindig előkerült egy-egy újabb jel, hogy az SS valamit tényleg elrejtett a tó mélyén.

A legnagyobb fogást 1959-ben sikerült felhozni, amikor a német Stern magazin finanszírozott egy expedíciót búvárokkal, mini-tengeralattjáróval (a Stern ekkoriban Európa egyik legnagyobb példányszámú újságja volt, később belefutottak egy nagyon kínos botrányba egy titkos Hitler-napló leközlésével, amiről kiderült, hogy hamisítvány, akkor csúnyán odalett a hitelességük meg az olvasótábor nagy része is). A tó mélyéről hermetikusan lezárt ládákban egy csomó készpénz került elő, méghozzá angol font – egyes források szerint 70, mások szerint 100 millió. Mind egy szálig hamis.

Mint kiderült, a németek a szupertitkos Bernhard hadművelet bizonyítékait tüntették el a tóban. Ez Heinrich Himmler projektje volt, az akció célja pedig a brit államkincstár megroppantása lett volna rengeteg jó minőségű hamis pénz bepumpálásával az angol gazdaságba. A hamisítványok tényleg jó minőségűek voltak, és amikor az első 15-20 millió hamis font elkezdett keringeni Angliában, a Bank of England pánikszerűen megváltoztatta az 5 fontos bankjegyek kinézetét, a 10-esek nyomását meg le is állította. A háború vége felé közeledve a már elkészült hamis pénz nagy részét a németek elégették, a többit pedig a Toplitzi-tóban rejtették el, hátha jó lesz még egyszer valamire.

Persze a felfedezés nem vette el azoknak a kedvét, akik a titkos aranyat sejtették a tóban, főleg miután 1964-ben az aktuális James Bond-filmben, a Goldfingerben is szerepelt egy német aranyrúd, ami a sztori szerint a Toplitzi-tóból származott. A tavat mindenesetre teljesen lezárták a kincsvadászok elől, majd miután 1983-ban egy német biológus, aki a tó élővilágát tanulmányozva bukkant újabb, hamis pénzzel tele ládákra, teljesen betiltották a búvárkodást.

Így van ez máig, persze mostanában már főleg az interneten keringenek az egyre vadabb részletek az évtizedekkel ezelőtti búvárok merüléseinek részleteiről, aranyról, mindenféle kincsekről, „náci csodafegyverek” prototípusairól, sőt a cári Oroszországból kimenekített, majd a németek kezébe került felbecsülhetetlen értékű műtárgyakról.

Kövess minket -on és -en!

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.