Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
Neobolsevik Amerikában a fehéreket – konkrétan a heteroszexuális fehér férfiakat – hibáztatni az elképzelhető összes társadalmi gondért, bajért, bánatért valósággal nemzeti sportnak számít, amely a feketék és az etnomazochista fehérek körében hovatovább népszerűbb még a kosárlabdánál is.
Íme, néhány példa a jelenség abszurd voltának illusztrálására.
Az Illinois-i Egyetem tudatlan tudósai a fehéreket okolják az amerikai feketék magasabb csecsemőhalandósági (IFM) arányáért. Annak ellenére, hogy sziklaszilárd bizonyítékok éppenséggel azt tanúsítják, hogy a világ összes kevert rasszú népességében (beleértve az amerikai feketéket is) magasabb az IFM. Mivel az USA-ban a fekete csecsemők valamivel több mint kétszer olyan gyakran halnak meg életük első évében, mint a fehérek, ennek okát a tanulmány készítői természetesen a „rasszizmusban” találják meg, szerintük ugyanis „a fekete anyák az életük során tapasztalt faji megkülönböztetés miatt kisebb valószínűséggel hordják ki gyermekeiket a teljes terhesség végéig”.
Aki a legcsekélyebb mértékben is ért a rassz és a genetika világához, az tudja, hogy az amerikai feketék nagyrészt vegyes népesség, és a szó abszolút genetikai értelmében nem afrikaiak, mert legalább 25 százalékban európaiak vagy amerikai indiánok génjeit hordozzák. Ez a tény persze szabad szemmel is nyilvánvaló, de a jelek szerint nem a modern tudósok számára, akiknek fogalmuk sincs a rasszokról. Márpedig más országokban, például Dél-Afrikában végzett felmérések egyértelműen bebizonyították, hogy a kevert rasszú (mulatt) népességekben magasabb a csecsemők halálozási aránya, mint a homogén (fehér és fekete) csoportok esetében, amiért tehát legfeljebb a genetika hibáztatható.
A fehérek felelősek azért is, mert nincs elég fekete férfi orvos Amerikában, ugyanis történelmi mélypontra süllyedt az orvosi pályára készülő fekete férfiak aránya. 1986-ban a néger orvosi egyetemi diplomások 57 százaléka férfi volt, 2015-re azonban ez az arány 35 százalékra csökkent. A probléma kivizsgálására hivatott bizottság szerint a csökkenés oka a „rasszizmus és a diszkrimináció” – természetesen a fehérek részéről. Jelentésükben a következőket állapítják meg: „A fekete férfiak egyre inkább alulreprezentáltak az orvosegyetemeken és az orvosi szakmában. […] növekvő hiányuk az orvostudományban különösen aggasztó, mert… kedvezőtlen következményekkel járhat az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésre, a minőségre és az eredményekre nézve a fekete amerikaiak és általában az amerikaiak körében.” Azt az állítást, hogy a „fehér rasszizmus” áll a fekete férfi orvosok hiányának hátterében, rögtön képtelenségnek minősíti a jelentés azon beismerése, hogy valójában ma több fekete van az orvosi egyetemeken, mint valaha, és hogy a fekete férfiak arányos csökkenésének oka egyszerűen az, hogy „a fekete nők nagyobb számban képzik magukat orvosnak”.
Egy diszkriminációszakértő-nő (Amerikában már ilyen izé is létezik) elmondja, hogy az egyik ígéretes stratégia az orvosi egyetemek sokszínűségének növelésére az, hogy kisebb hangsúlyt helyeznek a felvételi eljárás során a szabványosított tesztekre, amelyek „hozzájárulnak ahhoz, hogy még nagyobb faji egyenlőtlenségek legyenek a diákságban”. Más szóval, az orvosi egyetemre való bejutáshoz szükséges „szabványos tesztek” a kompetencia, az intelligencia és a képességek tekintetében „rasszisták”, mert a feketék – legalábbis a szerintük elvárt arányban – nem tudnak megfelelni nekik. Ismét a fehéreket hibáztatják tehát a saját kudarcaikért. Ez a hozzáállás része a rendszerszintű fehérellenes rasszizmusnak, amelyet a hatalom és a kontrollált média bátorít, és amely mára a faji különbségek megmagyarázásának szokásos ürügyévé vált a „minden a fehérek hibája” szlogen jegyében.
Amerika egyik legrégebbi feketepárti lobbicsoportja (NUL) a „fehér rasszizmust” okolja azért is, mert a techcégek alkalmazottainak elenyésző hányada fekete. A NUL szerint a feketéket, akik „a mobileszközök első számú tulajdonosai közé tartoznak” (a szegény nyomorgók, akiknek nagy része a fehérek fizette adókból finanszírozott segélyekből él), eléggé el nem ítélhető módon „nem veszik figyelembe, amikor a közösségi média és a techcégek felvételeinek ideje van”. A tűrhetetlen állapotért a „fehér rasszizmus” hibáztatva a NUL azt követeli, hogy „a közösségi média és a vállalatok vezessenek be biztosítékokat és céges megoldásokat annak érdekében, hogy a kisebbségek ne maradjanak le a digitális forradalomban”. Annál is inkább, mert a Google, a Facebook és a Twitter legutóbbi „egyenlő foglalkoztatási lehetőségekről” szóló jelentéseiből kiderült, hogy 41 ezer alkalmazottnak munkát adó együttes létszámukból mindössze 758 fő, azaz 1,8 százalék fekete.
|
|
|
|
|
|
