Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A nemzetiszocializmus hatalomra jutása után a világ legirigyeltebb kétkezi munkásai a németek lettek.

Fizetésük töredékért olyan egzotikus utakra fizethettek be, mint Olaszország, Málta, Görögország, Argentína vagy éppen az Egyesült Államok. A Kaliforniában a mai napig működő négy germán turistaházat még mindig a németek üzemeltetik. Mindezt a Hitler kezdeményezésére 1933. május 10-én életre hívott, a szakszervezeteket felváltani kívánó Német Munkafront (Deutsche Arbeitsfront - DAF) érdekvédelmi szervezete alapozta meg.

A társaság legfőbb célja az volt, hogy a nemzeti szocializmus eszméit a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban megkedveltessék a főleg baloldali gondolkozású német munkássággal. Ennek érdekében a Robert Ley vezette szervezet Franz Seldte munkaügyi, Kurt Schmitt gazdasági miniszterekkel, valamint Wilhelm Keppler az NSDAP gazdasági ügyekért felelős tisztviselőjével karöltve több akkut szociálpolitikai kérdést (államilag ellenőrzött bérezés, egészségügyi ellátás, szakképzés, étkeztetés, lakhatás stb.) oldott meg szinte azonnal.

A nemzetiszocialista mintagazdaságok megteremtése érdekében a DAF évről évre egyre több pénzt (1939-ben már 539 millió birodalmi márkát) fordított a vállalati menedzsment és munkavállalók műszaki képzésére, a termékek szabványosítására, az újabb technikai vívmányok kikutatására, valamint az egészségházak és munkáslakótelepek felépítésére.

1943-ig több mint 1600 minden kényelemmel ellátott parkosított munkásvárost és munkáskerületet építtetett a szervezet birodalom-szerte az angol kertvárosi mozgalom után szabadon, amit a lefoglalt szakszervezeti vagyonból és a 25 milliós tagságtól beszedett havi 50 pfenniges tagdíjból finanszíroztak. (1937-1938 között egyébként a német munkások átlagfizetése 150-200 birodalmi márka között mozgott.)

A ma is irigylésre méltó szociális védőháló és lakhatási körülmények megteremtése mellett a 4400 teljes munkaidőst és 106 ezer (más forrás szerint 1,3 millió) önkéntest alkalmazó DAF figyelme arra is kiterjedt, hogy a német „nemzeti közösség” kimagaslóbb és jólétibb szolgáltatásokat kapjon és használjon, mint a hasonló társadalmi rangú angol, amerikai és a holland munkások.

A KdF-mozgalom

Mivel a KdF anyagilag is támogatta a tömegsport elterjedését, így 1938-ban már több mint 8 millió munkás sportolt a frissen és folyamatosan átadásra kerülő sportpályák valamelyikén. Nagy népszerűségnek örvendtek azok a DAF által anyagilag is támogatott műszaki fejlesztések, amelyeknek az volt a céljuk, hogy a mikroközösségek néprádiókhoz (DAF 1011) a lakosság pedig olcsó személygépkocsikhoz (KdF-Volkswagen) juthasson.

Az olasz Dopolavoro-mozgalom hatására 1935-ben indította útjának a DAF vezetősége a Kraft durch Freude (KdF), azaz „örömből fakad az erő” elnevezésű közösséget. A kezdeményezés elsődleges célja az volt, hogy a munkások „szabadidejének ésszerű és céltudatos felhasználásával a dolgozó embert minél bensőbb kapcsolatba hozza az egész nemzettel, és felébressze és elevenen tartsa benne azt az érzést és öntudatot, hogy nemcsak a munkapadnál, hanem szabadidejében sincs egyedül, hanem egy nagy közösség tagja.”

A szervezet ennek megfelelően arra buzdította tagjait, hogy gyakran látogassák a színházi előadásokat, hangversenyeket, ők maguk is tanuljanak meg zenélni, énekelni, hangszeren játszani, művészetekkel foglalkozni, varrni, úszni, sakkozni, ismerjék meg a természet szépségeit, a múzeumok kincseit, az ipari alkotásokat, az új technikai vívmányokat, bővítsék szakismereteiket előadásokon és tanfolyamokon, szépítsék meg lakókörnyezetüket, valamint higiéniailag is tartsák rendben munkahelyüket és új lakásukat.

Utazz olcsón!

Kétségkívül a KdF-mozgalom legnagyobb dobása a szervezett belföldi és a külföldi utazások, túráztatások megszervezése és népszerűsítése volt, aminek zökkenőmentes kiszolgálása érdekében 400, Ausztria és Csehország bekebelezése után pedig már 555 darab 150-200 ember befogadására alkalmas, hatalmas közösségi helyiségekkel, csarnokokkal, éttermekkel ellátott panzióvárost, nyaralófalvat, kempinget, turistaházat, hegyi melegedőt ácsoltattak össze, valamint 20 darab, összesen 2400 ágyas, 15-18 emelet magas szálloda építését rendelték el országszerte.

A hotelekkel rendelkező, úgynevezett KdF-városokat úgy jelölték ki, hogy teljesen lefedjék a teljes átépítésre váró öt Führer-várost (Berlin-Germánia, Hamburg, Linz, München, Nürnberg) valamint a 15 valamilyen nemzetiszocialista tiszteletbeli címmel rendelkező települést (Brunswick, Bréma, Coburg, Frankfurt am Main, Goslar, Graz, Innsbruck, Landsberg am Lech, Lipcse, Neumarkt in der Oberpfalz, Salzburg, Salzgitter, Soest, Stuttgart, Wels.) A kereskedelmi ingatlanok megépítésén kívül Robert Ley további öt, más forrás szerint tíz tengerparti üdülőváros (pl.: Prora) felépítését is elrendelte.

A KdF kínálta belföldi úti célokat 1934-ben még csak 2 millió, 1937-ben azonban már 9,5 millió turista vette igénybe. Az üdülési költségeket úgy alakították ki, hogy napi két márkánál többet sohase kelljen kifizetnie az üdülni vágyóknak, azaz a napi kötelező kiadásnak már magában kellett foglalnia a teljes ellátást, a szállást és az összes járulékos költséget (adók, strandszék, fürdőruha, törölköző stb.) is.

Hitler Béke-flottája

1933-ban a KdF 50 darabos hajórajával elindította olcsó (20 márkás) belföldi folyami hajóútjait is. A Rajnán, a Majnán és az Elbán elindított sétahajó-utakat csakhamar kibővítették a Budapestig, Belgrádig, majd a Duna-deltáig közlekedő menetrendszerű külföldi járataikkal. A folyami utakat évente 20 ezer turista vette igénybe, 10 napos ciklusonként váltva egymást.

Ugyanilyen, hacsak nem sikeresebb volt a hamburgi Blohm & Voss gyárban külön a KdF kérésére és anyagi finanszírozásával legyártott 12 darabos (ebből 6 bérelt) óceánjáró flotta által lebonyolított 8-14 napig teljes ellátással fűszerezett ,1939-ig 673 sikeresen levezényelt külföldi luxusút, amelyekért személyenként 30-45 birodalmi márkát kellett fizetniük a kétkezi munkásoknak. (Mint fentebb írtam a német melósok havi átlagkeresete 150-200 RM volt.)

Az óceánjáró flotta két zászlóshajóját, a Wilhelm Gustloffot 1937. május 5-én, a Robert Ley-ről elnevezett cirkálót 1938. március 29-én Hitler jelenlétében avatták fel és adták át a német munkavállalóknak. A „Hitler békeflottájának” is nevezett KdF-óceánjárók több mint 700 ezer munkavállalót utaztattak 1934 tavaszától 1939 szeptemberéig Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Görögország, Líbia, Szerb-Horvát-Szlovén királyság/Jugoszlávia, Japán és az Egyesült Államok partjaihoz.

A német munkásosztály egyszerűen imádta ezeket az olcsó és egzotikus úti célokat, hiszen sem Vilmos császársága alatt, sem a Weimari Köztársaság fennállása alatt még csak álmukban sem mertek arra gondolni, hogy ilyen helyekre eljuthatnak életükben majd egyszer.

A Wilhelm Gustloffot, amely 1945-ben menekülteket szállított Kelet-Poroszországból a Birodalomba, a gátlástalan szovjetek elsüllyesztették. 9000 civil halt meg akkor, mely 9-szer több, mint a Titanic süllyedésénél odaveszett lelkek száma, film azonban nem készült az eseményről mindmáig. A szovjet rendszer aljasságára jellemző, hogy ezért a "haditettéért" a Wilhelm Gustloffot elsüllyesztő tengeralattjáró parancsnoka, Alekszandr Marinyeszko 1967-es halála után bő 23 évvel, a Szovjetunió szétesésének hajnalán, 1990-ben poszthumusz megkapta a legmagasabb katonai kitüntetést, a Szovjetunió Hőse emlékérmet.

A Führer amerikai népvillái

Mint fent említettem, a KdF-mozgalom anyagilag jelentősen támogatta - mind belföldön, mind külföldön egyaránt - a megépíteni kívánt turistaházak, panzióvárosok kivitelezését. (Magyarországon Budapest mellett Balatonfüreden és Tihanyban épültek ilyen jellegű épületek.) Bár a Harmadik Birodalom 1937-1939-ig nem állt rossz viszonyban az Amerikai Egyesült Államok kormányával, a KdF óvatosságból az USA nyugati partvidékén megépíteni, illetve megvásárolni kívánt villáit a „Természetbarátok Klubja” nevű fedőszervezetén keresztül bonyolította le.

Robert Ley utasításai alapján az épületek kivitelezését, valamint a még a Német Császárság, illetve a Weimari Köztársaság ideje alatt megvásárolt épületek kibővítését, amerikai állampolgárságú német közösségeken keresztül oldották meg. Információink szerint a két ország egymás elleni hadba lépéséig 16 ilyen jellegű ingatlan épült az USA-szerte, amelyből négy még ma is üzemel.

Az egyik ilyen bajor stílusú faház a San Francisco-i-öböl fölött elterpeszkedő Tamalpais hegység Mill Valley nevezetű tájegységén található, amelyet bár 1914-ben építtetett Berlin, ám annak emelet-ráépítését, illetve melléképületekkel történő kibővítését 1935-ben rendelte el a KdF-vezetősége. Az alpesi tájra meglepően hasonlító hegységben álló villa 42 személy maximális komfortját látta el. A Ridge Avenue 30-as szám alatt található épületet nemcsak egy teakonyhával, hanem a német közösség erősítése céljából egy 56 négyzetméteres ebédlővel is ellátták.

A Muir Woods nevű erdőben - szintén német pénzből - ekkor épült meg egy kilátóval kombinált felvonó pálya is, amelynek használatáért érdekes módon csak az amerikai turistáknak, kirándulóknak kellett fizetniük, a németeknek sohasem. A másik három megmaradt épület szintén Kaliforniában épült fel. 1921-ben adták át az Oaklandi-öbölre néző Heidelmann Lodge-t, amelyet 1936-ban építtettek át egy tipikus háromszintes tiroli faházzá. Az épület méreteit jól szemlélteti, hogy külön helyiséget alakítottak ki a szerszámoknak, a könyvtárnak és a zeneteremnek; az elveszett ám később megtalált tárgyaknak, illetve a betegeknek/gyengélkedőknek.

A Heidelmann-ház nagyterme egyszerre 80 főnek nyújtott kényelmet. Szintén a mai napig használatos két dél-kaliforniai német villa, amelyek Sierra Madre-ban találhatóak. Mind a két bajor stílusú épület 1920-ban épült fel, s 1938-ban rekonstruáltatta őket Berlin. Érdekes tény, hogy a megmaradt négy villát a mai napig az amerikai német turista közösség üzemelteti, akik - zömmel a Harmadik Birodalom regnálása idején bevezetett - sör- és virsli fesztiválokat is itt rendeznek meg, mint a Maifest, a Sommerfest, vagy a Kinderfest.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Furcsa észjárásuk van a németországi hatóságoknak: minél aktívabb és erőszakosabb a szélsőbaloldali Antifa, annál inkább fellépnek a nacionalista színtér ellen. Abszurd? Igen, de pont ez a valóság.

A tavaszt idéző napsütésben jó félszázan gyülekeztek a megadott időpontban a Keleti pályaudvar előtti téren, hogy részt vegyenek a sétáló történelemórán, számol be a Festung Budapest 2024-es rendezvénysorozata nyitányáról a honlapján a Légió Hungária.

A szerbiai Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület elnöke, Olivera Zekic a Telegramon tett közzé egy fotót, amelyen SS-egyenruhában tetszeleg.

1945. május 9-én kényszerítették térdre a Szövetségesek a Nagynémet Birodalmat, azonban arról nem szokás beszélni, mi mindennel járt ez a győzelem.

"Sohasem gondoltunk a békére, még abban az évben sem, amikor teljesen el voltunk szigetelve, és amikor könnyedén megkaphattuk volna a brit birodalomra nézve jelentősebb veszteségek nélkül és az önök kárára. Miért gondolnánk rá most? Hiszen a győzelem már miénk, mindhármunké", írta Churchill Sztálinnak 1944. január 24-én.

Bár a mi hazánkos Novák Előd kérésére előbb tömegsport-rendezvényként felvette az állami szervező a Kitörés emléktúrát az Olimpiai Ötpróba Programba, később azt törölte.

A 350 kilós német birodalmi sas bronzszobrát, amely a Graf Spee nehézcirkálót díszítette egykor, még 2006 elején emelték ki a tengerből Uruguay partjainál.

A cionista német hatóságok vizsgálódnak, ugyanis egy olyan videó terjedt el, amelyben egy hazafias viseletbe öltözött férfi osztogatott léggömböket óvodásoknak.

A francia kormány ígéretet tett arra, hogy a jövőben betiltja a „szélsőjobboldali” megmozdulásokat, miután egy múlt heti párizsi felvonulás engedélyezése heves zsidó-liberális hisztériát váltott ki.

Háromezer katona és civil halt kínhalált a szovjet Vörös Hadsereg által a szegedi Csillagbörtönben 1944 októberétől 1945 nyaráig működtetett hadifogolytáborban.

Az amerikai feketék sok olyan dologban hisznek, ami nem létezik, olyannyira, hogy azt lehet mondani, egy másik dimenzióban élnek, miközben a miénkben beszélnek.

A sztálinista rendszer szétválaszthatatlan magától Sztálin személyétől. A bolsevik rendszer működési mechanizmusa gyakorlatilag Sztálin személye köré épült, és a diktátor 1953-as halálával szükségszerűen meg is változott.

Vasárnap ismét a demokrácia csodálatos működéséről tettek tanúbizonyságot a héber rend őrei az egykori Németországban.

Jóllehet a biológiai fajfogalom nem azonos az etnográfiai fajfogalommal, mégsem nagyon különbözik tőle.

1945. február elejére a neuhammeri táborban kiképzés alatt álló magyar hadosztályok (az SS 25. „Hunyadi” és 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályai) által elfoglalt elhelyezési körleteket a szovjet csapatok egyre jobban megközelítették.

Újabban a gázai tragédia elhomályosította azt a még tragikusabb tényt, hogy az ukrajnai testvérháborúban immár két éve gyilkolja egymást a világ legveszélyeztetettebb demográfiai kisebbsége, a világnépesség alig 2 százalékát (!) képviselő javakorabeli (20–40 éves) fehér férfi, eddig több százezres veszteséget okozva önmagának.

Egy hétköznapi történet rendkívüli véget ért az egyik elszakított országrészben. A nyugat-felvidéki Vágegyháza-Alsózáros vagy Zárosegyháza nevű községben egy gazda ekéje szántás közben valami keménynek ütközött, amiről azt hitte, egy szikla.

2019-ben az eleki Resetár András házfelújítást végzett, mikor megdöbbentő felfedezést tett az ingatlanban, amely egykor a Faulhaber család otthona volt.

Rájöttem, hogy egy próféta veszett el bennem – de szerencsére meglett. A frankisztáni permanens arabjárás (vö. tatárjárás) legutóbbi menetével kapcsolatos eszmefuttatásomat azzal zártam, hogy a rezsim egyik válasza a történtekre az lesz, hogy további fehér adópénzekkel igyekszik majd betömni az országra szabadított Mohamedek és Fatimák millióinak egyre mohóbb száját. És mit ad Allah, igazam lett.

Miután fogságom 52. napján, 1945. március 15-én elhagytuk a gödöllői poklot, csalárd módon áthajtottak bennünket Budapest helyett Monoron át Ceglédre.

Akármennyi bűnnel is vádolják, a Führer is csak ember volt, aki ráérős óráikban sokszor egészen hétköznapi hobbiknak hódolt.

Manapság a multinacionális nagyvállalatok számítanak a woke-izmus legbefolyásosabb terjesztőinek, ami paradoxonnak tűnik, tekintettel a baloldal fennen hangoztatott kapitalizmusellenességére.

Amikor Imrédy személyes származása körül a közismert polémiák folytak, akkor én magam adtam utasítást Kelecsényinek, hogy figyelje meg Imrédyt és figyeltesse meg másokkal is, hogy faji hovatartozása eldönthető legyen.

A szvasztika, azaz a 90 fokban hajlított ágakkal bíró kereszt fontos szimbólum több egykori és ma is élő hitrendszerben egyaránt. Az idők során jelképezte többek között a jó szerencsét, a teremtés végtelenségét és a legyőzhetetlen, forgó Napot.