A tucatfilm-gyártás korszakát éljük. Manapság a szórakoztatóiparra úgy általában jellemző, hogy a megúszás és a biztos bevétel égisze alatt kevésbé kísérletezők, az alkotói szabadság biztosította lehetőségeket pedig feláldozzák a kockázatmentesség oltárán.

A jelenséget a politikai korrektség egyre fojtogatóbb jelensége pedig még inkább elmélyíti. A jó hír azonban az, hogy még 2022-ben is találunk üdítő kivételeket, ennek legújabb ékes példája pedig a nemrégiben moziműsorra került Az Északi című film.

Az Északi abban a közegben játszódik, amelyet a film (és a cikk) címe sejtet. A 9. század végén – 10. század elején járunk, ahol az ifjú „trónörökös”, Amleth tanúja lesz apja brutális meggyilkolásának, anyja elrablásának, lakhelye feldúlásának. A merénylet mögött a nagybátyja, Fjölnir áll, aki egyébként Amlethet is meg akarja gyilkolni, ám a fiú sikeresen megszökik. Férfivá érése után viking kalandozókkal berzerkerként fosztogat, a filmben éppen egy erődített szláv falu kerül majd sorra. Amlethet ekkor figyelmezteti egy titokzatos varázslónő, hogy gyerekkorában bosszút esküdött apja halálért és megesküdött anyja megmentésére, ezért az egykori örökös Izland messzi földjére indul, hogy felkutassa áruló rokonát.

Ennél többet sajnálatos módon magáról a cselekményről nem igazán szeretnék írni, mert azzal már a spoilerezés határait súrolnám. Ellenben annyit bizton állíthatok, hogy Az Északi egy bátor és vakmerő próbálkozás egy olyan korszakban, ahol a hasonló filmeket rendszerint már sem a „szakma”, sem pedig az ettől elszoktatott közönség nem szokta értékelni. Talán ennek a fényében még inkább érdekes, hogy minden jel szerint az Az Északi az „új felfogás” szerint is egy sikeres film. Megtalálta a maga közönségét, és rendszerint pozitív kritikákat kapott. Talán némi szemléletváltás következhet be a nyugati filmgyártásban?

Az Északi nem egy popcornmozi. Aki kizárólag kikapcsolni jár a moziba és az evésen, iváson, bambuláson kívül mást nem vár egy filmtől, az csalódni fog, mint ahogy az is, aki gigantikus csatákra vagy véget nem érő akciójelenetekre számít. A film lassan építkezik, töviről-hegyire, alaposan mutatja be a viking kultúra alapjait, méghozzá egészen naturalisztikus módon, hallucinációkat is segítségül hívva, amelyek egy percig nem billentenek ki az atmoszférából. A cukormázas hollywoodi légkörrel szemben így simán belefér egy ló lefejezése, amelynek végeredményét szemérmetlenül be is mutatják, de akkor sem pirulnak el a készítők, ha egy gyerek legyilkolását kell filmvászonra vinni. Ez egy ilyen korszak volt, kiváltképpen a film tematikáját figyelembe véve. 

A lassú építkezés és a szemérmetlen ábrázolás mögött egy kvázi „bosszúfilm” bontakozik ki, ahol a néző tűkön ülve várja – legalábbis én így voltam vele – hogy Amleth igazságot tegyen, ezt pedig csak jobban felerősíti a film közepe felé történő, igazán váratlan fordulat. Megint mások pontosan eme fordulat hatására joggal gondolkodhatnak el Amleth bosszújának jogosságán, ám annak ellenére, hogy jómagam is egy olyan típusú ember vagyok, aki állandóan számot vet magával, jó úton jár-e, Amleth története szempontjából nem éreztem legitimációs bizonytalanságot. De hát akkor jó egy film, ha utána lehet róla beszélni, ütköztetni a különböző nézőpontokat.

Talán meglepő lehet, de nekem több, látszólag teljesen más stílusú film jutott eszembe Az Északiról és az azóta történt beszélgetéseim alapján ezzel nem voltam egyedül. Meggyőződésem, hogy a film rokon jegyeket mutat például Az oroszlánkirállyal, melyre a rendező Robert Eggers (A boszorkány, A világítótorony) még a képi világgal is rádob néhány lapáttal, a lassú építkezés pedig ugyanúgy jellemző rá, mint a szintén északi kultúrát feldolgozó, ám a jelenünkben játszódó Fehér éjszakák című horrorfilm.

Robert Eggers egyébként mindig az a rendező volt, aki képes volt szembemenni az éppen uralkodó klisékkel, és mert újat mutatni, ha úgy tetszik, kockáztatni. Mind A világítótornyot, mind pedig A boszorkányt lelkesen ajánlom mindenkinek, melyekben a bezártság, az elszigeteltség okozta őrület motívuma ugyanúgy megjelenik, mint Az Északiban. Vajon az orvvul megszerzett királyságot később elvesztő, Izlandon maradék csatlósaival és az elrabolt királynővel új életet kezdő Fjölnir már abban a pillanatban elátkozott volt, mikor mindez megtörtént vele és elszigetelődött, vagy az átkot maga Amleth hozza a fejére? Olyan kérdés ez, melyet – nagyon helyesen – nem rág a szánkba a film, hanem a saját elképzelésünkre, nézőpontunkra bízza, miközben olyan színészek és színésznők gondoskodnak a kiváló színvonalról, mint például Nicole Kidman, Anya Taylor-Joy, vagy éppen Willem Dafoe.

Az egyetlen dolog, amit talán a „semmi sem tökéletes” elv alapján negatívumként hozhatok fel – szigorúan szubjektív szemszögből – az a kontextus teljes hiánya. Igaz, a film cselekménye és mondanivalója nem igényli, de nem is igazán szánnak időt rá, hogy térben és időben el tudjuk helyezni a filmet (azt leszámítva, hogy a viking kultúrában vagyunk még az ezredforduló előtt), a film elején látható „ostromnál” is megelégszünk annyival, hogy berzerkerek lerohannak egy szláv települést. Az igazsághoz viszont hozzátartozik az is, hogy pont emiatt az ember kiéhezve örül olyan elejtett történelmi morzsáknak, amelyből például leszűrheti, mennyire elterjedt volt már a kereszténység Európában. Magyarul a film lehetőséget teremt arra, hogy pár apró kirakósból magunk alkossuk meg a történeti kontextust – már amennyire tudjuk. Ez ebben a formában viszont nem is biztos, hogy feltétlenül hátrány. Még egyszer leszögezem viszont, hogy ez személyes meglátás, amit talán a történészi énem is felerősít valamelyest.

Aki a kényelmi akciórádiuszát szeretné maga mögött hagyni és egy valódi filmélményre vágyik, annak bátran ajánlom a Hamlet történetét is inspiráló eposz feldolgozását, Az Északi című filmet, ám aki megnézi, az ne számítson se szemérmeskedésre, se hollywoodi klisékre, sem pedig Netflix-szintű történelemhamisításra.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Az Anti-Defamation League (ADL), a legnagyobb amerikai zsidó szupremácista szervezet minden évben regisztrálja az Egyesült Államokban történt állítólagos „antiszemita” zaklatásokat, vandalizmust és támadásokat, beleértve azokat az eseteket is, amikor valaki csúnyán nézett egy zsidóra.

Az osztrák kormány bejelentése szerint 2025-re elkészülhet az épület felújítása, és 2026-ban kezdődhet meg benne a munka.

A Nagynémet Birodalom körüli rejtélyekre eddig is számos összeesküvés-elmélet épült, a közelmúltban talált titokzatos érme pedig csak népszerűsíti a legendákat.

Egy fiatal dán lány figyelemre méltó felfedezést tett nemrégiben, ugyanis közel háromszáz viking érmét talált, amelyekről úgy vélik, hogy több mint 1000 évesek lehetnek.

Hatalmas felháborodást váltott ki Rébecca Chaillon bevándorló hátterű francia „művész” legújabb színi előadása, melyben fehér játékbabákat húznak karóba a „rasszizmus ellen tiltakozva”.

Vilhelm Junnila, Finnország gazdasági minisztere azzal viccelődött, hogy a parlamenti választásokon a 88-as lett az ő jelölti száma, amelyet a finn választási bizottság véletlenszerűen osztott ki neki.

1941. április 11-én kapcsolódott be Magyarország a Jugoszlávia elleni német támadásba, a honvédség négy nap alatt megszállta a trianoni békeszerződés nyomán elvesztett Bácskát, a baranyai háromszöget, a Muraközt és a Muravidéket.

A pazar kilátás és a misztikus történelmi múlt érdekes úti céllá teszik a Sasfészekként ismert építményt.

Igazi européer úriemberek bombázgattak egy Drezda nevű német ékszeres dobozt 1945. február 13. és 15. között, ennélfogva nem is nagyon szoktak róla megemlékezni.

Egyre aktívabb a kanadai határon túl az amerikai Goyim Defense League (Gój Védelmi Liga) nevű csoport, amely antiszemita felvilágosító anyagok terjesztését végzi a lakónegyedekben.

A nyugati szövetségesek által megtámogatott, végtelen ember- és nyersanyaggal rendelkező Szovjetuniónak azonban ez sem volt nagy ár, a világtörténelem egyik legnagyobb ütközete, amely a kurszki katlanban zajlott, megpecsételte a keleti front sorsát.

Ausztria bejelentette, hogy egy rendőrőrsnek is helyet adó „emberi jogi képzési központ” létesül Adolf Hitler egykori nagynémet vezér és kancellár Braunau am Innben található szülőházában.

MÁV dolgozóként a Vas megyei Károlyfa községben tartózkodtam családi ügyben 1945. április 4-én. Úgy 9-10 óra között a szovjet katonák géppisztollyal kényszerítettek a csatlakozásra a már összegyűjtött emberekhez.

A finn rendőrség szerint egy nemzetiszocialista csoport 3D-nyomtatott fegyverekkel készült faji háborúra. A nyomozók szerint a gyanúsítottak „terrorcselekmény elkövetésének szándékával” képezték ki magukat.

A nyugat-európai közvélemény mellett egyre több politikus és civil szervezet is megelégelte a szélsőbaloldal erőszakos, terrorista akcióit, és több európai országban, az Egyesült Államokban és az Európai Parlamentben is követelik az Antifa terrorszervezetté nyilvánítását és betiltását.

Adolf Hitler húga, Paula különösen visszahúzódó életet élt mind fiatalon, mind idősebb korában.

Az NPR amerikai zsidó-liberális médiaintézmény arról közölt terjedelmes beszámolót, hogy az Egyesült Államokban egyre több „szélsőséges gyűlöletcsoport” alakul, és ezek hálózatba szerveződnek.

A németek az első világháború folyamán nem tudták elkerülni a kétfrontos háborút. Több mint húsz évvel később a Führernek egy merész tervre volt szüksége Franciaország térdre kényszerítésére.

A Szovjetunióba 1944 decemberében és 1945 januárjában tömegesen elhurcolt férfiak és nők között szép számban találunk papokat is. Közülük többen soha nem tértek vissza hazájukba.

„Rendben lévő fehérnek lenni.” Manapság már ez a teljesen ártatlan kijelentés is elég ahhoz, hogy általános tömeghisztériát gerjesszen Amerikában, ahol a feketék imádata az utóbbi évtizedekben hivatalos államvallássá vált.

A kanadai kormány azt tervezi, hogy nyilvánosságra hozza a második világháború után Kanadába emigrált egykori állítólagos „náci kollaboránsok” listáját – közölte Justin Trudeau miniszterelnök, írja az AFP.

Közismert az oroszok alábbi szövege: azért kell ide vagy oda terelni az embereket, hogy megkapják az igazolást, amivel aztán nyugodtan hazamehetnek.

„A magyar vérbíróságok előtt lefolyt pörök során arról az Európáról volt szó, ahol szellemi síkon nincsenek nagy és kis nemzetek, hanem ahol minden nemzet egyaránt teljesíti kötelességét a nagy európai gondolat jegyében. A perek kulisszája mögött nem volt szó a nagy Angliáról és a kis Lengyelországról és az Európa keleti részén fekvő még kisebb Magyarországról. Ott Európáról, a szellem Európájáról, a lassan ködbevesző Pax Romana anyagon, téren és időn felül álló európai szellemiségről volt szó.”

Isten nevét szádra hiába ne vedd! Napjaink Amerikájában a néger szót vallásos hódolattal vegyes borzalommal övezik, legfeljebb „n betűs szóként” (n-word) utalnak rá és tabusítják.