Kövess minket
-on és
-en!
Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.
A magát nőnek képzelő és ezért Majának hívató, nevét hivatalosan is megváltoztató, hazájában korábban több erőszakos bűncselekményért eljárás alá vont 24 éves német férfi a vád szerint részt vett a két évvel ezelőtti budapesti antifasiszta terrortámadásokban.
Mint ismert, 2023. február 9. és 11. között németekből és olaszokból álló, egy albánnal és egy szírrel kiegészült nemzetközi szélsőbaloldali bűnszervezet öt brutális támadást hajtott végre előre begyakorolt módon, pszichopata precizitással általuk jobboldalinak vélt emberek, köztük külföldiek ellen a magyar fővárosban. A falkában, hátulról támadó gyáva antifák ideológiai gyűlöletből elkövetett bűncselekményeinek következtében többen rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek, és csak az isteni csodának köszönhető, hogy nem halt meg senki. Két vádlott, a német Anna Christina Mehwald és az olasz Gabriele Marchesi ellen távollétükben folyik az eljárás, mindketten szabadlábon vannak hazájukban. Az elsőrendű vádlott, a hazájában korábban erőszakos bűncselekményekért eljárás alá vont olasz Ilaria Salis tavaly egy kommunista pártszövetség jelöltjeként európai parlamenti mandátumot és vele mentelmi jogot nyert, így az ellene folyó eljárást kényszerűségből föl kellett függeszteni. A Fővárosi Törvényszék tavaly júniusban kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését, ezt azonban az Európai Parlament jogi és igazságügyi bizottsága szeptember 23-i ülésén példátlan módon elutasította, igaz, mindössze egyetlen szavazat többséggel – a végső döntést az Európai Parlament plenáris ülése mondja ki várhatóan október 6. és 9. közötti ülésszakán. Ha akkor is elutasítják a mentelmi jog felfüggesztését, a Fővárosi Törvényszék jogszabályi okokból megszünteti ellene az eljárást, esetleges újabb vádemelésről az ügyészség dönt majd.
Új fejlemény, hogy Magyarország kormánya terrorista szervezetté nyilvánította az antifa mozgalomhoz kapcsolódó szervezeteket, különös tekintettel az úgynevezett Hammerbandéra, arra a kommunista német bűnszervezetre, amelynek tagjai az elmúlt években Németország-szerte több tucat gyilkossági kísérletet, maradandó sérülést okozó brutális bántalmazást, betörést követtek el (általuk szélsőjobboldalinak bélyegzett emberek otthonait dúlták fel, rombolták össze az ott lakók távollétében), és amelynek tagjai, többek között Simeon Ravi Trux, a gyanú szerint részt vettek a 2023 februári budapesti bűncselekmény-sorozatban. A rendelet üdvözlendő, annál érthetetlenebb, hogy miért nem szerez érvényt a rendőrség a jogszabályoknak. Az antifák ugyanis ma is háborítatlanul hangoskodtak a bíróság előtt, ráadásul, mint mindig, arcukat eltakarva, holott ez a gyülekezési törvény 9. paragrafusa 2b pontja értelmében tilos. Igaz, a rendőrség legalább a hangosítást lekapcsoltatta, így jobb híján fütyültek és antifa harci rigmusokat kiabáltak a terrorszervezet tagjai, akikkel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistái ma is szembeálltak.
A tárgyalóteremben jelen volt Trux apja, Wolfram Jarosch, és ma is ott tanyázott rajta kívül vagy 30 antifa elvtárs és elvtársnő – megdöbbentő, hogy milyen sok jobb sorsra érdemes, de agymosással szörnyeteggé nevelt fiatal lány van a soraikban. Hogy mennyire nem értik, mit műveltek a közülük valók Budapesten, és milyen következményekkel néznek szembe, azt jól mutatja, hogy a tárgyalóteremben Truxszal együtt vidáman nevetgéltek, néhányan még infantilis módon teljesen értelmetlenül kalimpáltak is a kezükkel. Egy lány pedig unottan sudokuzott.
A tárgyalás – melyre Simeon Ravi Trux ma is mosolyogva érkezett – ma a Mikó utcában megtámadott német turisták és a Gazdagréten brutálisan bántalmazott magyar férfi sérüléseit tisztázó orvosi szakvélemények ismertetésével, illetve a 2023. február 9-én a Nyugati téren elkövetett félresikerült támadáshoz kapcsolódó kamerafelvételek bemutatásával folytatódott.
Utóbbi támadás sértettjét, Lipták Tamást (a magát militáns konzervatívnak valló Légió Hungária egyik aktivistáját) egy vasúti kocsiban fújták le gázspray-vel, a permet szerencséjére csak az arca felét érte, a szemébe alig jutott. A vonat fedélzeti kamerája rögzítette a támadást, így a tettes (egy nő) és a peronon ólálkodó társa jól látható. A Nyugati tér egyik térfigyelő kamerájának felvételén beazonosíthatóvá vált két antifa terrorista, Clara Judith Wittkugel és Emilie Samira Dieckmann, egy másik, az aluljáróban rögzített felvétel pedig további öt antifa bűnözőt rögzített, köztük Lipták Tamás egyik támadóját.
Ami a támadások áldozatainak sérüléseit illeti, a Szent János kórházban a két német turista ellen 2023. február 11-én éjjel a Mikó utcában elkövetett támadás után kiállított látlelet szerint a német Sabine Brinkmann repesztett fejsérülést, kezein zúzódásokat szenvedett, testén legalább 44, lábain legalább 7, kemény tárgytól eredő ütés nyoma, illetve sávos zúzódás volt azonosítható. Ezek a szakvélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérülések voltak, mivel az okozóik által kifejtett erő nem volt alkalmas az élet kioltására. A dr. Sós József bíró kérdésérre adott szakértői válaszból kiderült, hogy a sávos zúzott sérüléseket okozhatta teleszkópos bot, közismert nevén vipera. Ilyen eszközt foglaltak le a rendőrök őrizetbe vételükkor Ilaria Salisnál és Anna Christina Mehwaldnál.
Robert Fischer, a másik megtámadott német turista több repesztéses fejsérülést, testén számos zúzódást szenvedett, összességében az ő sérülései is 8 napon belül gyógyulónak minősültek. Mindkettejük esetében szerencsés körülmény, hogy az ütések iránya, ereje, valamint a hatásukat valamelyest tompító vastag téli ruházat összességében mérsékelte a sérülések veszélyességét. A szakvélemény ugyanakkor leszögezi, hogy a viperával fejre mért ütések önmagukban alkalmasak súlyos, életveszélyes sérülések okozására. Vagyis nem a támadók szándékán, hanem kizárólag a szerencsén múlt, hogy a két német turista nem szenvedett sokkal súlyosabb sérüléseket.
A Gazdagréten különösen kirívó brutalitással elkövetett antifa-terrortámadás magyar áldozata rosszabbul járt, fején öt repesztett sérülés keletkezett, a nyakszirtjén szintén több repesztett sérülést diagnosztizáltak az orvosok, testén is számos zúzódást rögzítettek, többek között a gerince mellett. Fejsebeit össze kellett varrni, ez a varratszedésig eltelő idővel számolva önmagában 8 napon túli gyógyulási időt jelent, akárcsak a bordatörés, aminek látleletét ugyan később vették fel, de a végső jelentés szerint a támadás során keletkeztek. A szakvélemény ebben az esetben is megállapítja, hogy a sérülések keletkezhettek viperától, ez az eszköz pedig az általános orvosi tapasztalat szerint alkalmas lehet súlyos, akár halálos sérülés okozására is, és ennek fenn is állt a veszélye, csak épp a támadók – szerencsére – nem tudtak ehhez elég erősen ütni. Ennek tükrében viszont fölmerül a kérdés, hogy miért nem emberölés kísérlete a vád.
A 2023. február 20-i gazdagréti támadáshoz kapcsolódó kamerafelvételeket is bemutatta a bíróság, ezeken jól látható, hogy az embervadászatra induló bűnözők összesen 11-en a 4-es villamossal közelítették meg a Széll Kálmán teret, ahol a kiszemelt áldozattal együtt, de több kisebb csoportban 8 antifa terrorista száll fel a 139-es buszra.
A per csütörtökön újabb bizonyítással, illetve a bűnözők kamerafelvételek általi azonosításával folytatódik.