Kövess minket 
-on és 
-en!
Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.
Néhány hónappal korábban Carlson még David Duke-hoz, a Ku-Klux-Klan volt vezetőjéhez hasonlította Fuentest, és azzal vádolta, hogy szélsőséges nézeteivel lejáratja a jobboldalt, Fuentes viszont a „szövetségi ügynök” (fed) címkével illette Carlsont. Szívélyes kiegyezésük mélyreható következményekkel járhat az antiszemitizmus és az Izrael-ellenes hangok növekvő népszerűségére a táborukban. Az X-en a kétórás epizód alatt a legnépszerűbb hozzászólások tele voltak zsidóellenes mémekkel.
Fuentes, akit széles körben ismernek provokatív és fehér szupremacista retorikájáról, már jó ideje nyílt háborút hirdetett a cionista kóserkonzervatívok és személyesen Trump ellen, akit „szélhámosnak” titulált, számon kérve rajta az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát, a MAGA-mozgalmát pedig az „amerikai történelem legnagyobb átverésének” nevezve, ugyanakkor többször dicsérte Adolf Hitlert, a „szervezett zsidóságot” egy „transznacionális bandának”, Chicagót pedig „néger pokolnak” titulálta. A hírhedtsége ellenére úgy tűnik, hogy a konzervatív mozgalmon belül egyre többen konstatálják és akceptálják növekvő befolyását.
Beszélgetésük során Carlson mérsékelt kritikát tanúsított Fuentes antiszemitizmusával szemben. „Ez ellenkezik a keresztény hittel” – mondta, arra utalva, hogy Fuentes a zsidókat hibáztatta politikai problémákért. „Ezt egyszerűen nem hiszem el, és soha nem is fogom, pont.” Hozzátéve: „A keresztény hitem nem engedi, hogy fehér nacionalista legyek, vagy hogy minden zsidót gyűlöljek”.
Carlson néhány héttel ezelőtt egyetértett Jeffrey Sachs, Izrael-kritikus közgazdásszal, aki azt mondta, hogy Izraelnek semmi köze a zsidókhoz, és ő maga is azt hangoztatta, hogy kizárólag Netanjahu felelős a gázai népirtásért (figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a népirtást az izraeliek széles körben támogatták, és éppen azért bírálták Netanjahut, mert nem volt eléggé népirtó).
Fuentes kategorikusan kijelentette, hogy a zsidóság összeférhetetlen azzal az európai hagyománnyal, amelyre Amerika modern jobboldala törekszik. „Gyűlölik a rómaiakat, mert a rómaiak elpusztították a Templomot” – mondta. „Mi, amerikaiak és fehérek, nem így gondolkodunk.” Amikor Carlson megkérte, hogy ossza meg vele alapvető meggyőződését, egy olyan jövőbeli Amerika vízióját festette le, amelyet a zsidóknak nincs joguk örökölni. Szerinte „a legnagyobb kihívás”, hogy minden amerikai félretegyen minden törzsi érdeket az amerikai érdekek javára, „a szervezett zsidóság Amerikában”, és azt a klasszikus antiszemita toposzt visszhangozta, miszerint „a zsidóknak van egy rendkívül szervezett nemzetközi közösségük a határokon átívelően, amely saját érdekeiket helyezi előtérbe a befogadó országuk érdekei előtt.”
Izrael tekintetében teljes volt Fuentes és Carlson között a nézetazonosság. „Mindig azt gondoltam, nagyszerű kritizálni és megkérdőjelezni a kapcsolatunkat Izraellel, mert ez őrültség és árt nekünk” – mondta Carlson, ráadásul elárulva, hogy a kereszténycionistákat utálja leginkább, akiket „zsákmányul ejtett ez az agyvírus”, amely „egy keresztény eretnekség”.
|
|
|
|
|
|
Az elemzők megjegyezték, hogy Carlson puhányabb hozzáállása Fuentes felé azt jelenti, hogy a jobboldalon csökken a radikális, zsidó- és Izrael-kritikus nézetekkel szembeni ellenállás. Ez a változás jelentős, különösen azért, mert Fuentes nemrégiben más konzervatív platformokon is megjelent, valamint podcastekben szerepelt Candace Owensszel, Dinesh D’Souzával és Glenn Greenwalddal. Az a tény, hogy Fuentes ezen a podcastturnén van, és hogy ez az interjú megtörtént, azt mutatja, hogy zöld utat kapott ahhoz, hogy kiemelkedő politikai kommentátorrá váljon.
Egyes spekulációk szerint a zsidók úgy döntöttek, hogy platformot adnak neki, mert rájöttek, hogy a „zsidóproblémát” feszegető közbeszéd nem tartható kordában. Talán azt képzelik, hogy jobb, ha őt engedik szóhoz jutni ebben a témában ahelyett, hogy azt kockáztatnák, hogy nála szélsőségesebb figurák foglalják el ezt a pozíciót. Ezt a forgatókönyvet valószínűsíti, hogy nem sokkal a Carlson-interjú előtt Fuentes kijelentette: „Elértünk egy szakaszt az antiszemitizmus elfogadásában, ahol talán ideje lenne elkezdeni a finomítást. Most sok idiótát vonz, és nem engedem, hogy olyan idióták túszul ejtsenek, akik nem tudják, hogy miről beszélnek.”
Fuentes törekvései a Republikánus Párttal kapcsolatban, különösen az a vágya, hogy sokkal radikálisabb irányba terelje, „rugdosva és ordítozva a jövőbe, a jobboldalra, egy valóban reakciós pártba”, hosszabb távon akár meg is valósulhat. Az Ifjú Republikánusok vezetői közötti üzenetváltások „botránya”, amelyről korábban ugyanitt már beszámoltam, ezt az új anticionista, Izrael-kritikus trendet tükrözi, és a kiszivárgott bejegyzések Fuentes saját élő adásainak hangvételére emlékeztetnek. Míg egyesek igyekeznek távol tartani magukat Fuentestől, mások egyre vonzóbbnak találják az effajta diskurzust. A szakadék közte és a jobboldal többi része között kisebb, mint valaha volt.
Ahogyan Fuentes befolyása növekszik, és olyan platformok segítik, mint Carlsoné, egyre világosabbá válik, hogy a konzervatív mozgalmon belüli elfogadható közbeszéd határai változóban vannak, ami jelentős hatással lehet az amerikai belpolitika dinamikájára és az USA külpolitikai szerepvállalására, mindenekelőtt Izrael és a háborúi vonatkozásában.
