Kövess minket -on és -en!

Egyes források szerint a Waffen-SS állományának 83 százaléka sem az NSDAP-nak, sem pedig az általános SS-nek nem volt tagja.

Mivel 1943-tól az SS-csapatokat zömében behívott vagy máshonnan átvezényelt birodalmi németekkel, Németország határain kívül élő népi németekkel vagy egyéb nációk tagjaival töltötték fel, ez valószínűleg igaz is. A Waffen-SS tehát nem volt párthadsereg. De ez vajon azt is jelenti-e, hogy a nemzetiszocialista ideológiával nem is kerültek kapcsolatba? Aligha.

Amint az a Bad Tölzben végzett SS-tisztjelöltek elbocsátó bizonyítványából is kiderül, a világnézeti oktatás közvetlenül a harcászat után a második helyen állt, olyan tantárgyakat megelőzve, mint a hadügy, a tereptan vagy a fegyverismeret.

A 12. SS-páncéloshadosztály legénységi állományának forrása, a Hitlerjugend soraiban is igen intenzív ideológiai képzés folyt. A hadosztályoknál olyan tiszti beosztást is rendszeresítettek, amely a csapatok világnézeti felfogásáért, politikai neveléséért tartozott felelősséggel.

Az SS-Verfügungstruppe eredeti állománya azonban, amely a békeévekben alapos világnézeti nevelésen esett át és egyúttal alapos katonai kiképzést is kapott, 1942-re már elesett/megrokkant/eltűnt, vagy pedig tisztté lépett elő, akinek első számú kötelessége nem a politikai eszmetörténet ismertetése, hanem embereinek felelősségteljes vezetése volt.

Ahogy a háború egyre több embert követelt, az újoncok világnézeti nevelésére egyre kevesebb idő jutott. Mivel azt a SS-vezetők is belátták, hogy mélyebb ideológiai képzés nélkül még el lehet lenni az ütközetben, de harckiképzés nélkül aligha, ezért a rendelkezésre álló rövid időt inkább ez utóbbira használták fel. A nemzetiszocialista ideológia azonban sohasem tűnt el igazán.

Heinz von Westernhagen SS-Obersturmbannführer, az 501. SS-nehézpáncélos-osztály parancsnoka a magyar hadszíntéren, alig több mint 100 kilométerre az egyre szűkülő birodalom határától, szemben a jól beásott 3. Ukrán Front csapataival, még 1945. márciusában is arról írt, hogy azért harcolnak, mert a világ nem merülhet alá a zsidó-bolsevik káoszban. Ez a szemlélet volt általánosnak mondható a Waffen-SS soraiban.

A Waffen-SS egyes alakulatainak katonai teljesítménye vitán felül minden elismerésre méltó. Azonban egy körülbelül egymillió fős haderőt kell vizsgálnunk, s meg kell állapítani, hogy ennek a fegyveres erőnek egy része nem a Heerrel közösen, reguláris csapatok ellen harcolt a frontokon. A 39 felállított vagy csak szervezni kezdett hadosztály közül soknak olyan SS-alakulat volt a bázisa, amelyeket korábban partizánvadász feladatok végrehajtására, végső soron tehát karhatalmi célokra hoztak létre.

1944. június 30-án, amikor a szövetségesek már csaknem egy hónapja megvetették lábukat Normandiában, s több SS-hadosztály is elkeseredett harcokat vívott velük, a Waffen-SS 594.443 fős állományának mintegy hat százaléka (39 415 fő) az SS különböző főhivatalainak alárendeltségében volt. A legnagyobb kontingens (mintegy 20 000 fő, több mint egy SS-páncéloshadosztály létszáma) éppen a koncentrációs táborokat is felügyelő Gazdasági és Adminisztratív Főhivatal (Wirtschafts- und Verwaltungshauptamt) utasításait hajtotta végre.

Mi volt tehát a Waffen-SS? Egy német birodalom soknemzetiségű hadereje, amelynek magja olyan kiválóan harcoló csapatokból állt, amelyet keveset ismer a hadtörténelem. Egy eredetileg karhatalmi feladatokra szánt fegyveres erő, amelynek egyes kötelékeit reguláris csapatok ellen nem, csak partizánok ellen lehetett eredményesen bevetni. Egy felfegyverzett mozgalom, amelynek az antibolsevizmus jelszavával számos nemzet fiait sikerült önként jelentkezésre bírnia. Egy katonai szervezet, amely olyan sok szállal kötődött Heinrich Himmler SS-birodalmához, hogy ez miatt végül a győztes hatalmak nürnbergi ítélőszéke előtt a „háborús bűnös” jelzőt kapta meg.

Kövess minket -on és -en!

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Radikális jobboldali, köztük nemzetiszocialista szervezetek törvénytelen támogatása miatt emelt vádat egy ismert szélsőliberális szervezet ellen az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium - jelentette be Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter kedden.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

A nyugat-ausztráliai rendőrség lőfegyvereket és lőszereket foglalt le egy perthi férfi otthonában. Az indoklás szerint a tulajdonossal egy háztartásban élő apa „nemzetiszocialista nézeteket vall”, ezért alkalmatlan arra, hogy fegyverekhez férhessen hozzá.

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

Egészen döbbenetes és felháborító dolgok történtek a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon. A Fogaskerék új részében egy édesanya nyilatkozik arról, hogy barátnőjének a filippínó élettársa szexuálisan molesztálta hétéves kislányát.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.