Kövess minket -on és -en!

Aszad elsősorban önmagát hibáztathatja a vereségéért, mert túlságosan is Iránra, a Hezbollahra és Oroszországra támaszkodott, és nem gondoskodott arról, hogy megtisztítsa korrupt tisztikarát és modernizálja hadseregét. Semmi ilyet nem tett, és most vesztett.

Főleg az ő gyengesége és rezsimjének dilettantizmusa tehető felelőssé azért, hogy Szíria ilyen gyorsan elesett. Nagyjából ugyanaz történt, mint Afganisztánban 2021-ben. Úgy tűnik, a hadseregének parancsnokai egyszerűen elárulták, és nyilván már hónapok óta tárgyaltak a dzsihádistákkal és a törökökkel a bőrük megmentésének reményében. Nem sokáig fog tartani, amíg rájönnek, hogy mekkora baklövést követtek el. Miután a dzsihádisták szilárdan berendezkedtek, fokozatosan likvidálni fogják mindazokat, akik nem csatlakoznak a VII. századba való visszatérés programjához, vagyis minden vallási és etnikai kisebbséget.

Szíriát eladták, ez a magyarázat. A főtisztviselőket és főtiszteket az amerikaiak busásan lefizették, hogy lényegi ellenállás nélkül engedjék át az országot. Az egész „békés átmenetről” már korábban megegyeztek. Valószínűleg a libanoni tűzszünet is ehhez kapcsolódott. Ez a CIA biznisze volt. Az amerikai birodalom hanyatló katonai szerencséje még nem erodálta egyetlen megmaradt aduászát: a pénzt. Bármennyibe került is Szíria, a birodalom most hajlandó volt fizetni, és még mindig képes rá. Hochstein és Blinken közel-keleti körútjai elfedték a valódi háttéralkukat, hogy feldarabolják az egyetlen vagyontárgyat, amelyet a birodalomnak még van esélye nagyban felvásárolni.

Irán számára ez stratégiai katasztrófa, de előre látható volt. Az iráni államon belül már évek óta működik az árulók egy erős frakciója, amelyet Mohammad Zarif vezet, aki titokban a washingtoni cionistákkal alkudozik, és az a célja, hogy Iránt a nyugati táborba vezesse a Forradalmi Gárda megsemmisítésével. Miután eladta Naszrallahot és a Hezbollah teljes vezérkarát, nem áll szándékában megállni. Az iráni titkosszolgálatok időben értesültek a törökök által előkészített mostani offenzíváról, de a Zarif kezében lévő külügyminisztérium blokkolta a kormány reagálását. Az idős Hamenei ajatollah láthatólag már nem ura önmagának és országa sorsának.

Aszad bukása nagyon jó Izraelnek, és nagyon rossz Iránnak. Ezzel megtört az anticionista „ellenállás tengelye”, és egy procionista takfirista rezsim ékelődik bele, elvágva a Hezbollahot minden síita támogatástól, így Izrael elkerülhetetlenül fokozni fogja rajta a nyomást a dzsihádisták segítségével. Mindent egybevetve, ez elég nagy csapás az amerikai világuralmi terv ellenfeleire nézve.

Ami most Szíriában történt, az nyilvánvaló okok miatt történt. A Hezbollah, amely korábban fegyveresen támogatta Aszadot, Irán árulása és Izrael csapásai miatt jelentősen meggyengült. Putyin hagyta, hogy az izraeli hadsereg évekig bombázza és gyengítse Szíriát, míg végül az összes közel-keleti szövetségesét és potenciális szövetségesét elveszítette. Így a rendszerváltás listáján a következő Irán lehet, majd Oroszország. Az, hogy Putyin és a muszlim rezsimek nem hajlandók felébredni apátiájukból, egészen elképesztő. Amikor Putyin barátok után néz, hogy segítsenek, azt fogja látni, hogy a barátai eltűntek, mert elnyelte őket a nyugati–izraeli birodalom.

Aszad bukása súlyos vereség Oroszország számára. Most már csak Irán maradt az USA–Izrael blokk eredeti célpontjai közül, ahogyan Wesley Clark felvázolta: „Öt év alatt hét országot fogunk kiiktatni: Irak, Szíria, Libanon, Líbia, Szomália, Szudán, és végül Iránnal fejezzük be.” A bibliai Nagy-Izrael immár ott van a horizonton, ahogyan a Pax Americana összeomlása és annak Pax Judaicával való felváltása is. Látni ugyanakkor, hogy a muszlimok Aszad vereségét éljenezik, kimondottan obszcén. Ha vannak is felekezeti viták köztük, márpedig vannak bőven, a belharcokkal meg kellene várni, amíg a külső ellenséget legyőzik. Vajon mi járhat a dzsihádisták agyában? Muszlim gyerekeket tépnek szét izraeli bombák, de ők Aszadra acsarkodnak, mert a családja valami kis szekta tagja. Nem úgy gondolkodnak, mint Szun-ce, az biztos, ha egyáltalán gondolkodnak. Ami pedig a balek szíriaiakat illeti, akik most repesnek az örömtől az iszlamista „felszabadítók” láttán, körülbelül egy hétig fog tartani az eufóriájuk, mielőtt a középkori terror brutálisan le nem szállítja őket a földre.

Hamarosan az oroszok is rá fognak jönni, hogy mibe kerül nekik a „gyenge kéz” politikája. Szíria immár a globális dzsihádizmus központja a nyugati demokráciák legnagyobb örömére. A NATO ott fogja kiképezni a világ minden tájáról özönlő fanatikus valláskárosultakat azzal a feladattal, hogy lángba borítsák a Kaukázust és Közép-Ázsiát egészen Hszincsiangig, és Európa sem fogja megúszni. Úgy tűnik, Moszkvának és Teheránnak fogalma sincs, hogy mit engedtek meg az orruk előtt megtörténni. Amit meg akartak spórolni azzal, hogy nem tettek határozott lépéseket a szíriai állam és hadsereg újjáépítésére, azt a jövőben tízszeresen kell majd megfizetniük a saját biztonságukért.

Amikor Putyin 2017-ben győzelmet hirdetett Szíriában, azt mondta, hogy az orosz hadsereg tartósan ott marad, és „ha a terroristák újra felemelik a fejüket, olyan módon fogunk lecsapni rájuk, amilyet még nem láttak”. Alig hét évvel később az oroszok harc nélkül feladták. Izrael most learatja a dzsihádisták offenzívájához nyújtott légi támogatása gyümölcseit, és valószínűleg egészen Damaszkuszig fogja kiterjeszteni az általa megszállt „ütközőzónát” az ország új urának áldásával, aki nem más, mint Abu Mohamed al-Dzsóláni, az Al-Kaida szíriai ágazatának alapítója, Abu Bakr al-Bagdadi volt szövetségese, tízmillió dolláros amerikai vérdíjjal a fején.

A NATO ugyanezeket a dzsihádistákat fogja megbízni, hogy űzzék ki az oroszokat Tartúsz kikötőjéből, de az is lehet, hogy azok önként adják majd fel szíriai támaszpontjaikat, és akkor a katasztrófa teljes lesz, mert a NATO arra a következtetésre jut, hogy Oroszország gyenge és határozatlan, és hogy az agresszió kifizetődő, ha jó messzire megy. Ez a hadi helyzetre is hatással lehet Ukrajnában, sőt Putyin pozíciójára is – akár végzetes módon.

Kövess minket -on és -en!

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

2025. október 9-én, vasárnap, egy fajvédő akció zajlott Portugáliában az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén. Egy invazív, Portugáliában élő indiai férfit 20–30 főből álló nemzetiszocialista csoport vett középre, miközben Lisszabonból Portóba tartottak.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.