Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Adolf Hitler – értesülve Budapest csaknem megvalósult bekerítéséről – 1944. december 24-én este elrendelte a IV. SS-páncéloshadtest Magyarországra vezénylését és bevetését Budapest felmentése céljából.

Ezúttal megerősítő gyalogságról is gondoskodtak: a német 96. és 711. gyaloghadosztályok is a magyarországi hadszíntér felé vették az irányt. Heinz Guderian, a német szárazföldi hadsereg megbízott vezérkari főnöke stratégiai okokból helytelenítette a megkérdezése nélkül foganatosított átcsoportosítást. A részben tartalékban álló páncéloshadtestre ő a berlini irányban küszöbön álló szovjet offenzíva megfékezésekor számított.

Az SS-páncéloshadtest parancsnoka Herbert-Otto Gille SS-Obergruppenführer und General der Waffen-SS volt, aki csapataival együtt jelentős tapasztalatokkal rendelkezett a keleti fronton vívott harcokkal kapcsolatban. A bekerítésben való védelmi harcot is igen jól ismerte, tekintve hogy 1944. március 19-én repülőn érkezett a bekerített Kowelbe, és annak április 4-én történt felmentéséig sikerrel irányította a védelmet. Az aktív tevékenység sem volt azonban ismeretlen számára: 1944. februárjában Cserkasszinál az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztály harccsoportjával belülről áttörte a szovjet gyűrűt s ezzel két német hadtestet mentett meg a biztos megsemmisüléstől. A német hadvezetés egy része tehát joggal remélhette, hogy Budapest esetében is lehet esélye a sikerre.

A tervezett támadással kapcsolatban két változat látott napvilágot. A „déli megoldás” (Südlösung) esetében Székesfehérvártól kiindulva északi-északkeleti irányban támadtak volna, páncélosok számára kedvező terepen. Azonban a felvonuláshoz öt teljes napra és a mozgásokhoz 900 köbméterrel több üzemanyagra lett volna szükség, mint az északi változatban. Az „északi megoldás” (Nordlösung) erénye a gyorsabb felvonulás és a kisebb üzemanyagigény volt, de a terep hegyvidéki jellege miatt a páncélosok manőverezése és harctevékenysége akadályokba ütközhetett. A kétséget Walther Wenck altábornagy, a Heer vezérkara vezetési csoportfőnöke oszlatta el, amikor az 1944. december 30-án Eszterházán tartott megbeszélésen elfogadta a Dél Hadseregcsoport északi megoldást támogató érveit. Megállapodtak Otto Wöhler gyalogsági tábornokkal – aki december 23-ától a hadseregcsoport új parancsnoka volt –, hogy a támadás 1945. január 1-jén este északon indul „Konrad” fedőnévvel.

Wöhler december 31-én este a Balck-seregcsoportnak küldött táviratában a seregcsoport által végrehajtandó Konrad-hadművelet céljaként elsősorban a Budapest és a Vértes-hegység között lévő szovjet erők szétzilálását és megsemmisítését, valamint a Budapesttel való kapcsolat megteremtését jelölte meg.

A támadásban részt vevő német csapatok szállítmányai igen vontatottan érkeztek be. A támadás kezdő napjáig (január 1.) a IV. SS-páncéloshadtest 3. „Totenkopf” SS-páncéloshadosztályának 66%-a (a harcoló részek, kevés ellátó csapatrész), az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztályának 32%-a (egy páncélgránátos-ezred, a páncélosezred és a tüzérezred részei stb.), valamint a 96. gyaloghadosztály 43%-a (egy teljes gránátosezred, a többi gránátosezred és a tüzérezred részei) érkezett meg.

A „Konrad” erőviszonyainak kérdése érdekes probléma. Mind ez ideig – főként szovjet hadtörténeti feldolgozásokra és visszaemlékezésekre alapozva – a szakirodalomban tartotta magát a nézet, hogy a „Konrad”-hadműveletek idején a támadó német csapatok páncélosok tekintetében fölényben voltak a szovjet 3. Ukrán Front 4. gárdahadseregével szemben. Ez azonban nem állja meg a helyét. Egy szovjet levéltári források felhasználásával készült orosz kiadvány segítségével lehetőség kínálkozik a valós erőviszonyok felvázolására. 

A támadás napján, annak megindítása előtt a német III. páncéloshadtest 1. páncéloshadosztályának páncélozott harccsoportja megtévesztő céllal Székesfehérvártól 22 kilométerre nyugatra támadást indított Ösi elfoglalására, de a bevett helységet hamarosan fel kellett adniuk. A szovjet felderítés nem tudta megállapítani, hogy a németek a 4. gárdahadsereg arcvonalának melyik szakaszán készülnek támadni, de leginkább Székesfehérvár körzetét tartották veszélyeztetettnek.

A IV. SS-páncéloshadtest – az addig beérkezett erőivel – 1945. január 1-jén este 19 óra 30 perckor indította meg támadását. A balszárnyon a 3. SS-páncéloshadosztály, attól délre az 5. SS-páncéloshadosztály támadott. A jobbszárnyat a Pape-hadosztálycsoport fedezte. A 96. gyaloghadosztály ezrednyi erővel hídfőt létesített Mócstól délre és Nyergesújfalunál. Azonban a kezdeti sikerek ellenére öt napi szakadatlan, igen heves helységharcokkal súlyosbított támadás után a mintegy 28-37 kilométert előrenyomult páncéloshadtest arcvonala még csak Bicske nyugat-északnyugat 3 kilométer—Bicske északkelet 3 kilométer erdő délkeleti széle—Csabdi nyugat-északnyugat—Mány északnyugat 2 kilométer és északkelet 3 kilométerre lévő magaslat—Szomor délkelet 1 kilométere lévő magaslat, Kirva nyugat 2 kilométerre lévő magaslat—Epöl kelet-délkelet 1 kilométerre lévő magaslat—Dág északnyugat 1 kilométerre lévő magaslat—Csolnok nyugati és északnyugati széle—Esztergom vonalon húzódott. Esztergomot a német 711. gyaloghadosztály január 6-án visszafoglalta. Bicske és Zsámbék körzetében azonban a szovjet csapatok megállították a német támadást, mivel annak lassú üteme lehetőséget kínált a szovjet tartalékok átcsoportosítására és azok segítségével új védelmi vonal kiépítésére.

Január 6-án a 2. Ukrán Front 7. gárda- és 6. gárda-harckocsihadserege a Garam menti állásaiból támadást indított Komárom irányába. Ezzel kezdetét vette a második garami páncélosütközet. A támadás céljaként a szovjet szakirodalom (s ennek nyomán a magyar hadtörténészek zöme is) a 4. gárdahadsereg tehermentesítését, illetve a Balck-seregcsoport (benne a IV. SS-páncéloshadtest) hátának veszélyeztetését jelöli meg. 

A szovjetek azonban – ahogy néhány nappal korábban a németek is – alábecsülték ellenfelük képességeit. A mintegy 162 harckocsival és rohamlöveggel indított szovjet kísérlet az LVII. páncéloshadtest szívós védekezése és a Lévától átcsoportosított német 20. páncéloshadosztály január 10-i ellenlökése következtében megrekedt. Sőt, a szovjet csapatokat vissza is szorították – anélkül, hogy a Dunától délre lévő csoportosítást a németek jelentősen meggyengítették volna.

Január 7-én a Breith-hadtestcsoport Székesfehérvár északnyugati körzetéből, súlypontban a német I. lovashadtest (4. lovasdandár, 1. és 23. páncéloshadosztály, valamint a 3. páncéloshadosztály páncéloscsoportja) erőivel Csákvár irányába indított támadást, hogy az elakadt IV. SS-páncéloshadtest előtt harcoló szovjet csapatok utánpótlási vonalait elvágja és a páncéloshadtest Budapest felé történő további előrenyomulását elősegítse. Ennek nyomán az itt védelemben lévő szovjet 20. gárda-lövészhadtest mögött tartalékban álló 7. gépesített hadtest részei, majd az 1. gárda-gépesítetthadtest ellenlökései miatt Székesfehérvár térségében újabb – a második – páncélosütközet alakult ki. Ezen igen súlyos harcok közepette a németek csupán csekély területnyereséget értek el, de lekötötték a szovjetek jelentős páncéloserejét, és súlyos veszteséget okoztak nekik.

Január 9-én az I. lovashadtest tovább támadott. Ez volt a „Konrad 2”-hadművelet első csatanapja. A német lovas- és páncéloscsapatok csupán a Zámolynál kibontakozó páncélosütközetben 74 szovjet páncélost lőttek ki. Magát Zámolyt január 11-én foglalták el. Január 9-ére virradó éjszaka a IV. SS-páncéloshadtest áthelyezte támadásának súlypontját a balszárnyra. A 10. „Westland” SS-páncélgránátos-ezred (5. SS-páncéloshadosztály) megerősített ezredcsoportját Esztergomtól délre gyülekeztették, hogy a 711. gyaloghadosztály állásain keresztül délkelet felé, Szentendre és Pomáz irányába újabb támadásra készüljön fel.

A 96. gyaloghadosztály által Esztergomtól keletre birtokba vett terepszakaszról a Dél Hadseregcsoport egy merész, de kockázatos vállalkozást készített elő. A súlyos budapesti ellátási helyzet javítása céljából egy körülbelül 200 tonna ellátmányt szállító konvojt akartak bejuttattni a bekerített magyar fővárosba. Ezt úgy képzelték, hogy miután Philipp ezredes harccsoportja áttörte a szovjet biztosító vonalat és a Duna partján vezető úton előretörve elérte Budapestet, a konvoj a harccsoportot követve jutott volna át a gyűrűn. A végül január 10-én megindult akció 11-én nehézkesen eljutott ugyan Pilismaróttól 3 kilométernyire északnyugatra, de ott az északi partról érkező harckocsiágyú- és páncéltörőágyú-tűz lehetetlenné tette a továbbjutást. A 711. gyaloghadosztály is csak nagyon lassan nyert tért, amint az Esztergom—Budapest irányban heves erdei harcok sorát vívta. A támadási ütem fokozására bevetett megerősített „Westland”-ezredcsoport mozgását az időjárás akadályozta.

Január 11-én a „Westland”-ezredcsoport a magyar 1. SS-rohamvadászezred részeivel közösen támadva betört Pilisszentkeresztre, és másnap el is foglalta. Azonban ekkorra már Hitler nem bízott a támadás sikerében, és még 11-én döntés született arról, hogy a támadást ebben a térségben leállítják, s a IV. SS-páncéloshadtestet Székesfehérvártól délnyugatra gyülekeztetik egy új támadás céljából, amely gyakorlatilag a „déli megoldás” céljait valósítaná meg. Gille mindent megpróbált a támadás folytatása érdekében, de végül engednie kellett, és megkezdődött az SS-páncéloshadosztályok átcsoportosítása. Noha a támadásban részt vevő SS-katonák – 21 kilométerre a fővárostól – már közel látták Budapest sikeres felmentését, s a támadás leállítását nem értették, a valóságban erejük csak a védőkhöz vezető folyosó létrehozásához lett volna elegendő, de megtartására már nem, és a Budapesttől 15 kilométerre északra csoportosuló szovjet 5. gárda-lovashadtest őket is könnyen bekeríthette volna.

Január 17-ig a IV. SS-páncéloshadtestet – a szovjetek megtévesztése végett Komáromon keresztül – új gyülekezési körletébe, Zirc térségébe szállították. Ebből a szovjetek azt a téves következtetést vonták le, hogy az SS-páncéloshadosztályokat elszállítják a magyarországi hadszíntérről. (Annyi ráció volt az elgondolásban, hogy január 12-én indult meg a szovjetek hatalmas offenzívája a berlini irányban, s ott valóban elkelt volna a segítség.)

A január 18-án reggel 05.00 órakor induló „Konrad 3”-hadművelet céljaként a következőket jelölték meg: előbb elérni a Dunát keleti irányban, hogy a Balaton és a Vértes között elhelyezkedő szovjet csapatokat elvágják, majd észak felé fordulva áttörni Budapest felé, hogy a budapesti védőkkel a harcászati kapcsolatot újra megteremthessék. A súlyponti csoportosítás a 3. és 5. SS-páncéloshadosztályt, az 1. és 3. páncéloshadosztályt, illetve az 1. páncéloshadosztálynak alárendelt 509. nehézpáncélos-osztályt és a 24/I. páncélososztályt tömörítő IV. SS-páncéloshadtest volt.74 A támadásban a III. páncéloshadtest és az I. lovashadtest erői is részt vettek. A támadás a harmadik székesfehérvári páncélosütközet nyitánya volt.

A támadás kezdetben – a szovjet védekezés ellenére – eredményes volt. Január 19-én reggel a 3. páncéloshadosztály Dunapentelénél elérte a Dunát, s a németek ezzel gyakorlatilag 24 óra leforgása alatt kettévágták a 3. Ukrán Frontot. Az 1. páncéloshadosztály még aznap elvágta a Székesfehérvár—Seregélyes útvonalat, amely a szovjetek egyik legfontosabb utánpótlási vonala volt. Január 20-án a 3. páncéloshadosztály egy része észak felé fordult, de Adony előtt a szovjetek megállították.

Időközben a január 18-án Bicske térségéből átcsoportosított szovjet 18. harckocsihadtest korábban bekerített részei – elegendő bevethető német tartalék hiányában – kitörtek a bekerítésből és a német utánpótlási vonalakat fenyegették, így a 3. páncéloshadosztály kénytelen volt ismét dél felé fordulni.

Január 21-én megindult a Székesfehérvár elleni német támadás. A német 1. páncéloshadosztály, alárendeltségében Ney Károly SS-Sturmbannführer magyar legénységű SS-harccsoportjával, a német 23. páncéloshadosztály részeinek támogatásával súlyos helységharcban 22-én reggelre visszafoglalta a várost.

Január 25-ig a IV. SS-páncéloshadtest az Adony—Baracska terepszakaszt, nagyjából a Váli-víz mentén húzódó vonalat érte el, azonban a többszöri irányváltásokkal tarkított német páncélostámadásokat a szovjet páncélelhárító körletek és a beérkező szovjet harckocsizó és egyéb tartalékok e térségben lényegében feltartóztatták. Ezen a napon a IV. SS-páncéloshadtest – a 3. páncéloshadosztály állománya nélkül – már csak 50 bevethető páncélossal rendelkezett.

Ennek ellenére január 25-én este még egy utolsó kísérletet tettek a Velencei-tó és a Duna között időközben kiépített szovjet védelem áttörésére. A 3. SS-páncéloshadosztály és az 1. páncéloshadosztály részei Baracska és Pettend körzetéből északnyugati irányban támadást indítottak. Január 26-án délután, miután 16.00 óra tájban nagy nehézségek közepette átkeltek a Váli-vízen és az 1/I. és 24/I. páncélososztályok Pz.V Panther nehéz harckocsijai Gyúrói majortól 2 kilométerre nyugatra harcoltak, sikerült rádiókapcsolatba lépni a Budapesten harcoló Dörner-harccsoporttal. Azonban a csoportosítás egyik parancsnoki harckocsijában hamarosan vették a támadás beszüntetését és a harccsoport Vereb körüli gyülekezését elrendelő rádióparancsot is. Ekkor voltak a támadó német csapatok a legközelebb a bekerített magyar fővároshoz. A páncélosok azonban teljesítették a visszavonulási parancsot.

Jellemző, ahogyan a szovjet hadtörténeti irodalom vélekedik a „Konrad 3”-hadműveletről: „A Nagy Honvédő Háború folyamán az ellenséges ellencsapás gyakori jelenség volt. Ezt tapasztalhattuk a volgai csatában, az aktivkai és a begoduhovi ütközetekben, Korszuny-Sevcsenkovszkij körzetében, valamint a szovjet—német arcvonal más olyan szakaszain is, ahol a német fasiszta csapatok »katlanba« kerültek. De a legerősebb ellencsapást Budapest alatt mérték.”

Január 27-én megindult a 3. Ukrán Front már 25-26-ára tervezett ellencsapása a Velencei-tótól északra és délre. A front két csapásmérő csoportosításának (északon a 23. harckocsihadtesttel, az 5. gárda-lovashadtesttel és a 104. lövészhadtesttel, délen pedig a 18. harckocsihadtesttel, a 30. és a 133. lövészhadtestekkel) Sárosd irányába találkozó irányú csapást kellett mérni a német csoportosítás bekerítése és megsemmisítése céljából. Noha a szovjetek több helyen kisebb-nagyobb német harccsoportokat átmenetileg valóban elvágtak, a IV. SS-páncéloshadtestet nem sikerült bekeríteniük.

A visszavonulás során egymás után intézett német páncélos-ellenlökések igen súlyos veszteségeket okoztak a szovjet csapatoknak, amelyek visszaszorították ugyan a németeket, azonban Székesfehérvárt nem tudták visszafoglalni. Sőt, a február 16-án megmerevedő arcvonalak mentén a németek némi csekély területnyereséget is elkönyvelhettek. Ennek a kiszögellésnek mintegy három hét múlva igen nagy jelentősége lett. Ugyanis március 6-án innen indult meg a második világháború utolsó nagyobb német támadó hadművelete „Tavasz ébredése” (Frühlingserwachen) fedőnéven.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Amikor Imrédy személyes származása körül a közismert polémiák folytak, akkor én magam adtam utasítást Kelecsényinek, hogy figyelje meg Imrédyt és figyeltesse meg másokkal is, hogy faji hovatartozása eldönthető legyen.

Menetünk 1945 nagypénteként indult el Ausztria felé. Május 2-án Gmunden városka közelébe értünk. Az oroszok a hátunk mögött, előttünk a linzi műút, azon túl a szövetséges csapatok tanyáztak.

A szlovák Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) a „náci” ideológia és az SS iránti szimpátia kinyilvánítása miatt ítélt el öt Slovan-szurkolót.

Kovarcz Emil Felsőiregen, 1899. február 4-én született. Nagyváradon honvéd hadapród iskolát végzett, és az első világháborúban hivatásos tisztként teljesített szolgálatot.

Ausztráliában hétfőtől életbe lépett a nemzetiszocialista tisztelgés és a nemzetiszocialista emléktárgyak tilalmáról szóló új törvény.

Krefeldben a Bismarckplatz 32. szám alatti, impozáns villában rendezkedett be a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, melynek tagjai bizonyára elhűlve figyelték volna a mostani gyalázatot.

Felvétetett Budapesten, a Budapesti Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályán, 1945. október 15-én 15 óra 30 perckor.

Az emigrációs hungarista sajtó évtizedeken keresztül főmunkatársának számító Koós Kálmán hosszú betegség után, 2006. júliusában, 91 éves korában a Colorado állambeli Denverből (USA) tért meg a teremtőjéhez.

Mint tüzér – aki megjárta a Don-kanyar poklát – 1944. november 4-én estem szovjet fogságba Dunaföldvárnál.

Adolf Hitler ceruzájáért 5400 fontot adtak egy árverésen, ami miatt a zsidó-liberális sajtó a teljes glóbuszon ajvékolt egy sort.

A politikai rendőrség Kecskeméten 1945 áprilisában és májusában jelentős letartóztatási hullámot indított el, pontosan úgy, ahogy a szovjet Vörös Hadsereg által elfoglalt többi magyar, majd német területeken.

Hollandiában büntetőjogi következményekkel fog járni a „holokauszttagadás”, a „rasszizmus” és a „diszkrimináció” tilalmára vonatkozó törvényt kiterjesztik más események megtörténtének tagadására is – döntött a holland ügyvivő kormány.

Bár a mi hazánkos Novák Előd kérésére előbb tömegsport-rendezvényként felvette az állami szervező a Kitörés emléktúrát az Olimpiai Ötpróba Programba, később azt törölte.

Az angolszász szövetségesek 1943 nyarán elkezdett és a második világháború végéig megállás nélkül folytatott hadászati bombázóoffenzívája füstölgő romhalmazzá változtatta Németországot, ami bosszúért kiáltott az égre.

Alig néhány hónappal a harcok után elindult a feleslegessé vált eszközök hasznosítása a megszállt és kettészakított Németországban.

Úgynevezett „tiltott önkényuralmi jelkép” használatának vádjával bíróság elé állítják Björn Höckét, az Alternatíva Németországnak (AfD) német ellenzéki párt Türingia tartományi vezetőjét – közölte a hallei tartományi bíróság.

Soha nem is kapták el, hiába szerepelt négy évtizeden át az FBI körözési toplistáján. 1985-ben végül magát adta fel.

1945. február 11-én a budapesti német-magyar helyőrség lőszere és élelme fogytán volt, a magyar főváros fegyveresen nem volt tovább tartható.

A katonai kíséretek a kora középkor hadviselésének meghatározó szerveződései voltak, harcos fiatal férfiak egy karizmatikus vezető köré gyűlve vettek részt a személyes dicsőséget és vagyonszerzést ígérő hadjáratokban.

A lakókat kiráncigálták lakásukból, majd őrizetbe vették: ismét botrány Gregor Lange és a dortmundi rendőrség körül!

Bár 25 évig népszerű és sikeres polgármesterként hihetetlen lendületet adott Kapfenberg városának, a Franz Feketéről elnevezett stadiont január elsejétől már nem hozzá kapcsolódva emlegetik majd.

Dr. Bárdossy László Szombathelyen született 1890. december 10-én, római katolikus vallású kisnemesi, hivatalnoki családból.

A frankfurti zsidók Németországban elsőként indítottak el egy olyan alkalmazást, amely az antiszemiták elleni küzdelemben segít azáltal, hogy figyelmezteti a felhasználókat a potenciális „biztonsági fenyegetésekre”.

A szvasztika, azaz a 90 fokban hajlított ágakkal bíró kereszt fontos szimbólum több egykori és ma is élő hitrendszerben egyaránt. Az idők során jelképezte többek között a jó szerencsét, a teremtés végtelenségét és a legyőzhetetlen, forgó Napot.