Kövess minket -on és -en!

Igazi européer úriemberek bombázgattak egy Drezda nevű német ékszeres dobozt 1945. február 13. és 15. között, ennélfogva nem is nagyon szoktak róla megemlékezni.

A nyugatiak által a második világháború során elkövetett háborús bűnök olyannyira mostohagyermeknek számítanak a történetírás berkein belül, hogy én is csak két magyarul megjelent könyvet tudok hozni példaként, ahol ezekről bővebben lehet olvasni, ezek pedig A megtervezett halál James Bacque tollából, illetve David Irving-től az Apokalipszis 1945 – Drezda elpusztítása. Utóbbi magáért beszél, előbbi pedig egy speciális témával foglalkozik, vagyis a német hadifoglyok sanyarú helyzetével a nyugati fogolytáborokban. Egyébként kizárólag idegen nyelven megjelent művek esetében sem sokkal jobb a helyzet.

A hiány okai – véleményem szerint – igen egyszerűek. Nyugati viszonylatban illúzió lenne várni, hogy a saját bűnösségüket tömegesen kinyilvánítják és elemzik, erre csak revizionista, renegát szerzők képesek, közép-európai viszonylatban a szovjetekkel foglalkoznak többet, keleten pedig – szintén nyilvánvalóan – nem az angolszászok háborús bűneinek feltárására törekednek, törekedtek. Közép-európai szemszögből a szovjet téma döntő többsége érthető, de néha kicsit talán túl aránytalan. Ezzel egy percig nem arra gondolok, hogy beszéljünk kevesebbet a vörös szörnygépezetről, sőt! Hanem inkább azt, hogy az angolszászról is beszéljünk többet. Terrorbombázások idehaza is bőven voltak, amelyek, mint Németország esetében, sokszor indokolatlanok és/vagy túlzóak voltak. Ennek egyébként szükséges tünete az a káros nézet is, miszerint az angolszászok „sokkal jobbak” voltak a szovjetnél. Tiszta egyenlőségjel persze nem vonható, de a nyugatiakra „filantróp felszabadítóként” tekinteni épp olyan nagy hiba. Ezt pedig egyik részben az angolszász háborús gépezet feltárásának hiánya, másik részben a két világháború közötti magyar politikai atmoszféra okozza, annak öröksége, ahol befolyásos konzervatív körök valamiféle megmagyarázhatatlan és indokolatlan angolmániában szenvedtek. Ennek okait egyszer érdemes lenne tételesen feltárni, azonban most ugorjunk vissza Drezdához.

Ezek az européer urak tehát szakítottak mindenféle emberközpontú létszemlélelettel, és az 1942-es évtől kezdve olyan mocskos légi hadviselési rendszert építettek maguk köré, amely felülmúlt minden addigi elképzelést. Drezdával kapcsolatban azt is érdemes tudni – azontúl, hogy semmilyen szempontból nem volt indokolt célpont –, hogy keletről sokan ide menekültek a vörösök elől, tehát a város teherbíró képességének a sokszorosa volt igénybe véve, az összezsúfolódás pedig tudjuk, mit jelent, ha mondjuk bombákat szórnak az emberek fejére.

Nyilván ezzel a szövetségesek hírszerzése is tisztában volt, s ha ehhez hozzáadjuk azt, hogy ipari nézőpontból sem volt értelme a támadásnak (eleve a történelmi belvárost vették először célpontba), ott tartunk, hogy ez egy undorító, kicsinyes, ám annál kegyetlenebb bosszú volt az angolszász hatalmak részéről, amelynek „köszönhetően” nagyjából 250-350 ezer ember halhatott meg (sokakat eltűntnek nyilvánítottak, mindenkit azonosítani, mindenki maradványát megtalálni egyenlő volt a lehetetlennel), köztük sokan szörnyű kínok között, elevenen elégve a foszforos gyújtóbombák miatt.

David Irving könyve amúgy már-már fájó részletességgel ír le mindent, ami akkor és ott ezekben a napokban történt, és az ember olykor úgy érzi – joggal – hogy szavakkal nem is igazán lehet leírni a pusztítást. Nem hiába került a könyve a tűrt/tiltott határmezsgyére, ráadásul magyar nyelven – de megkockáztatom, hogy az angolszász környezetben is – lényegében az egyetlen komolyan vehető munka Drezda bombázásának témájában, amely egyszersmind görbe tükröt tart a „pacifista Nyugat” arca elé.

Külön ironikus és egyben a mai világ szégyene, hogy a győztesek egyfajta erkölcscsőszökként vonultak be a történelembe, amelyet az akkor vesztes országokkal, de főleg a vesztes oldalon álló ideológiával szemben rendszeresen alkalmaznak még a jelenben is. Persze mára már a „náci” szó jelentése is egyre inkább felhígul, hiszen lassan válogatás nélkül mindenki az, aki szemben áll a liberális gőzhengerrel.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy civilizációnk ellenségei elfeledték volna, mi is az a nemzetiszocializmus, sőt, meggyőződésem, hogy ez az egyetlen világnézet, amelytől mind a mai napig tényleg félnek, tehát boldog-boldogtalan „lenácizása” egyben tudatos is, miközben a szó valódi értelmében nemzetiszocialisták a „lenácizottaknak” csupán a töredéke.

Egyébiránt Drezda sosem nyerte vissza régi pompáját, az 1945 utáni építészeti (vissza)fejlődés utolérte, tönkretéve ezzel a város eredeti, történelmi miliőjét. „Köszönet” ezért is az européer győzteseknek.

Kövess minket -on és -en!

A Német Birodalom legerősebb hadosztályai a címbéli felsorolásból kerültek ki. Az alábbi cikkünkben ezeket a hadosztályok hasonlítjuk össze, elsősorban a hadrendet, a fegyverzetet és az újításokat tekintve.

A berdicsevi munkatáborban mostoha viszonyok uralkodtak. Először fel kellett építeni szállásunkat, kitermelni a hozzá szükséges anyagokat, rendezni kellett a terepet.

Kilenc embert vettek őrizetbe, állítólagos „fegyvereket” és nemzetiszocialista emléktárgyakat foglaltak le, miután egy csoport Adolf Hitler születésnapját ünnepelte egy angliai pubban.

Bár gyors javítást ígértek, végül 6 hónapba telt, hogy javítsák a Gemini történelmileg pontatlan emberábrázolását a Google-nél.

Robbanóanyagokkal megrakott, a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom hadiflottájához tartozó második világháborús hadihajók roncsai emelkedtek ki a nagy szárazság miatt a Dunából Mohácsnál, illetve a szerbiai Prahovónál.

A ma már közel 100 éves nő 1943-1945 között a stutthofi tábor parancsnokának volt a gépírónője, és a bíróság szerint „elképzelhetetlen, hogy ne vette volna észre, mi történik körülötte”.

A szerző 1948-49-ben, a „nácitlanítás” csúcspontján egy sor titkos propaganda küldetést irányított a levert Németországba.

96 évesen elhunyt Ursula Haverbeck, az idős német hölgy, akit „német” bíróság elé állították több alkalommal is, és idén nyáron 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítéltek. A fősodratú sajtó csak „náci nagymamaként” gúnyolta.

Elmélyülő külső és belső konfliktusok, olyan súlyos társadalmi törésvonalak, melyet még Magyarország is megirigyelne, etnikai krízis, romló közbiztonság. Igen, ezek az Amerikai Egyesült Államok mindennapjai, de Joe Biden kormányának (már amennyiben elfogadjuk, hogy beszámítható és ő irányít) vannak fontosabb dolgai is, például a Nordic Resistance Movement (NRM) kriminalizálása.

Budaházy György, Barcsa-Turner Gábor és Walter Pál Péter ellen emelt 5 év után (!) vádat az ügyészség, amiért más hazafiakkal együtt egy nyilvánosan meghirdetett, LMBTQP+ rendezvényre szerettek volna bejutni, ahol az iskolai LMBTQP érzékenyítés volt a téma.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

Az Alternatíva Németországért (AfD) eltiltotta minden nyilvános megjelenéstől és kampányeseménytől a párt európai parlamenti listavezetőjét, Maximilian Krah-t – jelentette be a párt szóvivője, miután az illető a címben idézett mondatot találta mondani.

Nem nehéz elképzelni, hogy valaki, aki lendületet és fejlődést hoz egy pénzügyi és gazdasági válság utáni világba, az szerethető ember, mi több, imádat tárgya. Adolf Hitlert pedig olyan rajongás vette körül, mint ma bármelyik popsztárt. Erről tanúskodnak a neki írt levelek is.

Letiltotta a YouTube egy portugál szélsőjobboldali szervezet fiókját a „gyűlöletbeszédet tiltó irányelvek folyamatos megsértése miatt”.

Budapest XII. kerületében ismeretlen patrióták horogkeresztet festettek a szovjet megszállókat dícsőítő emlékműre.