A fehér férfi: a nyugati társadalom (pótolhatatlan) vesztese

Kövess minket -on és -en!

Miért maradnak le a férfiak – konkrétan a fehér férfiak Nyugaton – manapság jobban, mint valaha? Vagy lemaradnak a nőkhöz képest, vagy egyszerűn teljesen kiesnek a társadalomból, olyannyira, hogy egyesek kezdik a gyengébb nemnek nevezni őket.

Újabb kutatások azt mutatják, hogy az értelmiségi, magas bérezésű szakmákban dolgozó, felsőfokú végzettségű férfiak aránya csökken, a nőké viszont nő.

Ha a férfiak úgy érzik, hogy a társadalmi státusuk hanyatlik, ez a férfibérek stagnálásának már ismert jelenségével társulva megingathatja a társadalmat és a politikát abban a formában, ahogyan azt eddig ismertük. Ezek a státusváltozások nem korlátozódtak a munkahelyekre. Ugyanebben az időszakban a fehér férfiak a felsőoktatásban dominánsból gyakran egyfajta „pozitív diszkriminációt” igénylő csoporttá váltak a felvételinél, mivel a nyugati férfi- és fehérellenes oktatáspolitika a nőket és az etnikai kisebbségeket részesíti előnyben velük szemben.

Egyre több kvalifikált fehér férfit szorítanak ki a tudományos-technikai (STEM) területről a nők és az etnikai kisebbségek tagjai, akik egyszerűen a fizikai adottságuk, nem pedig a szellemi kapacitásuk alapján kapnak munkát. A vállalati humánerőforrás-részleget gyakorlatilag monopolizálták a nők, akik a körülményektől és a rátermettségtől függetlenül többnyire a nőket és az etnikai kisebbségieket részesítik előnyben az állások betöltésénél, egyébként a vállalatvezetés woke – vagyis fehérférfi-ellenes – stratégiájával teljes összhangban. Az egyetemek a woke propaganda intézményi terjesztőiként azt hirdetik, hogy a fehér férfiaknak öröklött és meg nem érdemelt „fehér kiváltságaik” miatt nem kell megdolgozniuk semmiért. A randipiac túl van telítve „céltudatos”, de önkritikátlan nőkkel, akik hipergámiára való megszállott törekvésükben nem érik be kevesebbel, mint a férfiak legjobb 20 százalékával, miközben a férfiak elsöprő többségének azok maradnak, akik addigra már több tucat férfival próbálkoztak, mire „megtalálták önmagukat”, és kénytelen-kelletlen ráébredtek a valódi értékükre. A reálbérek növekedése az utóbbi két évtizedben stagnál, a megélhetési költségek pedig csak nőnek, így a legtöbb férfi nem is gondolhat családalapításra és ingatlanvásárlásra a harmincas évei előtt. Ez objektíve a legrosszabb időszak a férfiak számára.

Megfigyelés és fizikai kísérletezés útján tanulunk mi, férfiak. Az iskolákat kifejezetten arra rendezték be, hogy a szóbeli és írásbeli információk memorizálása révén történő tanulást helyezzék előtérbe. Történelmileg a vizuális és a verbális tanulás keveréke volt jellemző, az iskolaidő nagy részét pedig olyan fizikai tevékenységekre is fordították, mint az iskolai szünet, a torna és a sport, hogy a gyerekek bőséges testmozgást és fizikai stimulációt kapjanak. Amikor azonban az 1960-as és 1970-es években a feministák észrevették, hogy a szabványosított teszteken a lányok gyöngébben teljesítenek, mint a fiúk, akkor kierőszakolták az oktatási rendszer átalakítását, hogy a pontszámok kiegyenlítődjenek.

Milyen módon? Egyszerűen úgy, hogy megszüntették az időigényesebb vizuális kísérleteket és tanterveket, és drasztikusan csökkentették a fizikai tevékenységekre szánt időt. Ezt a mintát azóta is követik, mert évről évre egyre több fizikai tevékenységet vesznek ki a tantervből, és az így felszabaduló időt átcsoportosítják a tantermi előadásokra. A végeredmény? A feministák pontosan azt kapták, amit akartak. A nemek közötti pontszámok kiegyenlítődtek, sőt a lányok elkezdtek jobban teljesíteni a fiúknál. Persze nem számít, hogy ez a kiegyenlítődés nem azért történt, mert a lányok jobban teljesítenek, hanem mert a fiúk rosszabbul.

Az oktatási rendszer jutalmazza az olyan biológiailag nőies tulajdonságokat, mint az engedelmesség és az alkalmazkodókészség. Ez már évtizedek óta így van, és persze az idő előrehaladtával csak fokozódott. Természetüknél, biológiai alkatuknál fogva a fiúk sokkal lármásabbak, féktelenebbek, sokkal kevésbé kellemesek, mint a lányok: egyszerűen energikusabbak, és így is fejezik ki magukat. Köztudott, hogy a tanári pálya teljesen elnőiesedett. Az már kevésbé, hogy a tanárnők általában elfogultak a lányokkal szemben, és jobb osztályzatokat adnak nekik – egyébként nem csak Nyugaton. Az OECD több mint 60 országra kiterjedő, a nemek közötti egyenlőségről szóló jelentése szerint a lányok magasabb pontszámot kapnak, mint az azonos képességű fiúk. A kutatók szerint a lányok jobban viselkednek az osztályban, és a tanárokat ez befolyásolja a teljesítményük értékelésében. (Teachers „give higher marks to girls”, bbc.com, 2015. 03. 05.)

Amerikában a 60-as évek proto-woke mozgalma óta aranyszabály, hogy bármikor kerüljön közvetlen konfliktusba a meritokrácia és a diverzitás, ez utóbbinak kell elsőbbséget élveznie, vagyis a munkahelyek betöltésénél nem a tudás, hanem a bőrszín a mérvadó. Ennek eredményeként Amerika infrastrukturális rendszereiben egyre gyakoribbak a fenn­akadások, sőt a katasztrófák, ugyanis a faji sokszínűség előnyben részesítése a hozzáértéssel szemben veszélyesen törékennyé tette ezeket. (Complex systems won’t sur­vive the competence crisis, palladiummag.com, 2023. 06. 01.)

Summa summarum, a fehér, heteroszexuális férfi egyszerűen pótolhatatlan, és nem helyettesíthető sehol semmiben senki által, és akinek ez nem tetszik, az a saját kárán fognak tanulni egy – technikailag is – egyre jobban lepusztult társadalomban élve, elsőként éppen Amerikában, ahol a woke-izmus nyomán a fehérférfi-ellenesség immár a rendszer hivatalos politikája.

Kövess minket -on és -en!