Amerikai neobolsevizmus: woke-izmus elméletben és gyakorlatban (31. rész)

Kövess minket -on és -en!

Az USA-ban egyre több fehér gyakorolja a kereszténység „afrikanizált” változatát, az ún. karizmatikus (evangéliumi) protestantizmust.

A templomi táncolás és éneklés hisztero-epileptoid érzelemkitörésekkel kísért rituáléja (gospel) és az eszelős prédikátorok és egzaltált próféták által naponta újabb és újabb apokaliptikus jövendöléssel táplált misztikus-vizionárius szükséglet teljesen nyilvánvalóvá teszi a feketék alapvető jellemvonásainak térnyerését körükben.

Valójában ez a mentális forma az afrikai népek sajátos jellemzője, amelyeknek nincsenek európai értelemben vett filozófiai, teológiai-meditációs és tudományos (szisztematikusan kételkedő) hagyományai. Végül a több évszázados fekete-fehér együttélés egyfajta „afrikai-amerikai” személyiség kialakulást eredményezte az amerikaiak többségében, amely annál markánsabb, minél kisebb a fehérek részaránya a népességen belül. Az evangéliumi kereszténység különösen nagy hangsúlyt fektet az általa a gonoszság és embertelenség csimborasszójának tekintett rabszolgaság tematizálására. Nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy az amerikai fehérek bűntudatot érezzenek a feketék iránt azon az alapon, hogy az őseik állítólag kegyetlenül bántak az utóbbiak őseivel. Ennek a hitvallásnak és az általa táplált bűntudatnak köszönhetően evangéliumilag kondicionált fehérek tömegei szentelik egész életüket különböző amerikai néger és afrikai jóléti projektek támogatásának, készen arra, hogy a múlt kompenzálásaként és őseik „bűneinek” megváltásaként a saját utódaik jövőjét és jólétét is feláldozzák.

A woke-neobolsevizmus valójában egy vallási mozgalom, amelynek groteszk, bohócvilági teokráciája értelmében minden fehér gonosz rasszista, a társadalmuk tehát elpusztítandó, a televíziós élő adásban egész városokat felprédáló és a „fuck white people” (b…d meg a fehéreket) szlogent skandáló fekete vandálok viszont ártatlan áldozatok, akik előtt meg kell alázkodni. A neobolsevik Amerikában a fehérek inkább elnézik, hogy az országuk – szó szerint és képletesen is – leég, mint hogy megkockáztassák a „rasszista” stigmát a médiától, miközben a négerek az abszolút érinthetetlenség és büntetlenség státuszát élvezik. 

Erre még a történelem egyetlen másik korszakában vagy kultúrájában sem volt soha precedens. Egy pszicho- és szociopata kisebbség a média uszítására felprédálhat egy egész országot, ráadásul a többség általános tetszésnyilvánítása közepette. Napjaink Amerikájának jellemzésére nincs jobb kifejezés, mint az anarcho-zsarnokság: egyfelől korlátlanul hedonista anarchia a rendszergazdák belterjes klikkje számára, másfelől könyörtelenül szigorú zsarnokság a társadalom maradéka számára; intézményes támogatás vagy cinkos erélytelenség a BLM-antifa erőszak esetében, brutális megtorlás minden más disszidencia és tiltakozásforma ellen. 

Ez az amerikai Szovjetunió őrültebb, mint Észak-Korea! Ezt olyasvalaki állítja, akinek van összehasonlításai alapja. Park Yeon-mi észak-koreai disszidens a Columbia Egyetemen szerzett tapasztalatai alapján „ugyanolyan sivárnak” látja az USA jövőjét, mint a szülőhazájáét. „Azt gondoltam, hogy Amerika más, de olyan sok hasonlóságot láttam azzal, amit Észak-Koreában láttam, hogy elkezdtem aggódni” – mondja. Szerinte az amerikai egyetemek ugyanolyan szisztematikus agymosásnak vetik alá a diákokat, mint a kommunista rezsimekben szokás, arra kényszerítve őket, hogy „azt gondolják, amit ők akarnak, hogy gondoljanak”. A felsőoktatást Amerikában „Nyugat­ellenesség, kollektív bűntudat és fojtogató politikai korrektség” jellemzi, amit pedig a genderizmus kapcsán művelnek, azt egyenesen „civilizációs visszaesésként” értékeli: „Ennyire még Észak-Korea sem dilis.” Miután vitába keveredett tanárokkal és diáktársaival, végül „megtanulta befogni a száját”, ami ismét csak azt bizonyítja számára, hogy az amerikai tanintézetek tudatosan „megfosztanak a kritikus gondolkodás képességétől”. Mostanra „az amerikaiak annyira elveszítették a józan eszüket”, hogy azt ő észak-koreaiként fel sem tudja fogni. Napjaink Amerikájában „nincs törvényesség, nincs erkölcs, többé már semmi sem jó vagy rossz, teljes a káosz”. A 27 éves szépség brutálisan sokkoló konklúziója így hangzik: „Sejtem, hogy mit akarnak: lerombolni mindent, és újra felépíteni egy kommunista paradicsommá.” 

Horkheimer, Adorno, Marcuse és a hasonszőrűek elégedetten dörzsölhetik tenyerüket a másvilágon: a Columbián általuk elvetett frankfurti mag mára kicsírázott, szárba szökkent és elburjánzott, amint azt immár Park Yeon-mi is visszaigazolhatja, aki egy ortodox marxista diktatúrából egy kultúrmarxista disztópiába csöppent. Csöbörből vödörbe, nincs menekvés. A naivoknak pedig, akik azt remélték, hogy a BLM-es tombolás majd beindít egy fehér szeparatista mozgalmat, egyfajta „fehér reneszánszot” Amerikában, keservesen csalódniuk kellett. Ahelyett, hogy a szomáliai típusú rombolás láttán az amerikai fehérekben feltámadt volna a honfoglaló úttörők vadnyugati virtusa, inkább gyáván meghunyászkodtak és térdre rogytak a korszak új, fekete bálványai előtt.

Egyszerűen túl erős a woke-indoktrináció. Amerikának vége. Ezt már sohasem tudja kiheverni: sem etnikailag, sem gazdaságilag, sem társadalmilag. Amerikából egy harmadik világbeli pöcegödör lesz, és a legszomorúbb az egészben, hogy nem is bánja. Sőt mi több, egyenesen dicsőségnek tartja, és büszke rá. Ráadásul pedig az egész világra rá akarja kényszeríteni öngyilkos ideológiáját, akárcsak oroszországi mintaképe akarta a bolsevizmust. A sorsában is osztozni fog vele. Törvényszerűen.

Kövess minket -on és -en!