Kövess minket 
-on és 
-en!
Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.
Egyik éjszaka benyúltam az egyik kocsi ponyvája alá, azt hittem, hogy kenyeret találok ott, de egy holttestet érintettem meg. Megborzongtam, s azóta sem tudtam elfelejteni...
Egész fogságom alatt sokkal több beteget és halottat láttam, mint kenyeret. Az átmeneti és a gyűjtőtáborokból december közepén, mintegy másfél ezren érkeztünk meg a Donyec-medencébe, Szeveriznavina 8. légerébe. Megérkezésünk után először is temetni kellett: legalább 30 halottat kapartunk el a vasúti töltés oldalába.
1945 januárjában kezdtünk dolgozni a bányában. Valamit javult a helyzetünk. Naponta már kétszer kaptunk enni, és a bányából hozott szénnel már főzni és fűteni is tudtunk.
Egészségügyi helyzetünk azonban ezután sem javult: vérhas, tífusz tizedelte sorainkat. Februárban én is ágynak estem, 3 hónapig kezeltek. Amikor úgymond felépültem, ismét meg kellett tanulnom járni. Kolhozokba küldték a legyengülteket, ahol hozzájutottunk pótlólagos élelmiszerekhez.
Akik a háború után kerültek ki fogolyként a Szovjetunióba, nem is sejtik, mily nehéz volt átélni 1944-45 telét.
Nagy Lajos – Mezőcsát
Hadifogoly Híradó 1995/9.
|
|
|
|
|
|
