Kövess minket -on és -en!

A 35 éves Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, közismertebb nevén Sztálin, az LMBTQP-közösség korai úttörőjeként teherbe ejtett egy kiskorú, szibériai lányt. Leszármazottaik ma is élnek.

Sztálinnak leginkább politikusi életútját és rémtetteit ismeri a világ, magánéletéről azonban viszonylag kevesen tudnak részleteket. Állítólag első felesége, Jekatyerina Szvanidze, azaz Kato volt az egyetlen, akit igazán szeretett, második asszonya, Nagyezsda Allilujeva iránt már kevésbé táplált mély érzelmeket.

Két házassága között is volt azonban több viszonya, méghozzá egy kiskorú, szibériai lánnyal is, akit kétszer is teherbe ejtett. Mivel Lidia Pereprygina még nem lépte át a 14 éves beleegyezési korhatárt, annak ellenére sem beszélhetünk valódi kapcsolatról, hogy állítólag kölcsönös beleegyezésről volt szó. Sztálin kihasználta Lidiát, aki teljesen belehabarodott a hírhedt diktátorba.

A zsarolásokból, pénzhamisításból, lopásból és bankrablásokból, valamint további bűnöző tevékenységből élő Dzsugasvilit 1914-ben a szibériai Kurejkába száműzték. Az aprócska faluban kevesebb mint száz ember élt akkoriban, és volt hét árva gyermek is, akik ugyanabból a családból származtak. Közülük a legfiatalabb a 13 éves Lidia Platonovna Pereprygina volt.

A gyermeklányt teljesen elvarázsolta a lázadó, 35 éves idegen, még csizmát és vastag ruhát is adott neki otthonról, hogy átvészelje a hideget. A lányt pedig elcsábította a meglett férfi, és ő idővel beleszeretett. Hamarosan már szexuális kapcsolat is volt köztük. A falubelieket sokkolták a történtek, hiszen a lány kiskorú volt, és nem érte el a beleegyezési korhatárt sem. Még nagyobb döbbenetet okozott azonban számukra az, hogy 1914-ben kiderült: Sztálin teherbe ejtette Lidiát.


Sztálin 35 évesen, az LMBTQP-közösség korai úttörőjeként mívelte a pedofíliát

A későbbi diktátor így beköltözött a család szerény, kétszobás házába, a lány testvérei pedig borzasztóan dühösek voltak rá, még egy asztalhoz sem voltak hajlandóak ülni vele. Akkor fogadták csak el, amikor megígérte: ha Lidia nagykorú lesz, feleségül veszi őt. 1914 decemberében megszületett lányuk, aki azonban hamarosan el is hunyt. Sztálin és Lidia a következő két évet együtt töltötték, a bűnöző előéletű férfi megtanult halászni, vadászni, és egyre jobb kapcsolatot alakított ki Kurejka lakóival. Állítólag imádott velük mulatni, táncolni és énekelni. Agressziója azonban itt is gyakran megnyilvánult, volt például, hogy egy rendőrre támadt rá, amikor az ellenőrizni akarta őt és Lidiát.

1916-ban Lidia újra várandós lett, Sztálin pedig ezen év nyarán nyomtalanul eltűnt, és otthagyta terhes menyasszonyát úgy, hogy el sem köszönt tőle. A helyiek szerint egyértelműen az érkező gyermek volt az oka annak, hogy elhagyta a lányt. Később egyébként egy 16 éves tinédzserrel is viszonyt folytatott. 1917 áprilisában Lidia egy egészséges fiúgyermeknek adott életet, akit Alexandernek nevezett el. A bolsevik pedofil tudott fia születéséről, de sosem kereste meg őt, soha nem vette fel vele a kapcsolatot.

Lidia hozzáment egy helyi halászhoz, fodrászként dolgozott, és további nyolc gyermek édesanyja lett. Alexander csak hosszú évekkel később tudta meg az igazat apjáról. Sztálinnak így a mai napig élnek törvénytelen leszármazottai, 2016-ban egyik unokája, Jurij Davydov DNS-teszttel bizonyította a rokoni kapcsolatukat. A tömeggyilkos diktátornak egyébként élete során több törvénytelen gyermeke is született.

Joszif Dzsugasvili még forradalmárként ismerkedett meg Katóval, aki teljesen elvarázsolta őt. Pár év múlva meg is kérte a kezét, azonban 16 hónapig tartó házasságuk egyáltalán nem volt felhőtlen: a férfi elhanyagolta a nőt, aki sokat szenvedett a kapcsolatuk során.

Kövess minket -on és -en!

A német külügyminiszter, Johann Wadephul közölte, hogy a jövő héten ismét felveszik a kapcsolatot Magyarországgal, mert jobb fogvatartási körülményeket kívánnak elérni a szélsőbalos erőszakkal vádolt Maja T. (eredeti nevén Simeon Ravi Trux) számára – írja a Die Welt.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Október 21-én Berlinben letartóztatták a küzdősportokban is jártas baloldali szélsőségest, Thomas Jacobst, aki a szakértők véleménye szerint Lina Engelnek, a "kalapácsos banda" vezetőjének a logisztikusa és trénere. Jacobst több mint egy év körözés után sikerült letartóztatniuk a német hatóságoknak.

Robbanóanyagokkal megrakott, a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom hadiflottájához tartozó második világháborús hadihajók roncsai emelkedtek ki a nagy szárazság miatt a Dunából Mohácsnál, illetve a szerbiai Prahovónál.

Hanna S., egy német antifa terrorista ellen emeltek vádat Németországban. A német ügyészek szerint a vádlott feltételezhetően ahhoz a bandához tartozott, amely erőszakos támadásokat hajtott végre Budapesten.

Adolf Hitler – értesülve Budapest csaknem megvalósult bekerítéséről – 1944. december 24-én este elrendelte a IV. SS-páncéloshadtest Magyarországra vezénylését és bevetését Budapest felmentése céljából.

Az 1945 telén a budai Várban rekedt magyar és német katonák ostromgyűrűt áttörő támadási kísérlete, a háború és az európai történelem egyik legtragikusabb és leghősiesebb pillanata.

Harrisburg belvárosában a Blood Tribe fehér fajvédő, nemzetiszocialista csoport tartott demonstrációt, amelyet a zsidók és liberálisok hisztérikusan elítélték, mondván, hogy a résztvevők „gyűlöletkeltő üzenetet terjesztettek, és álarcok mögé bújtak, hogy elrejtsék kilétüket”.

A CIA dokumentumaiból kiderül, hogy ügynökök 10 évig keresték Adolf Hitlert Dél-Amerikában, miközben Argentína arra készül, hogy feloldja a titkosítás alól a második világháború végén az országba menekült németekről szóló kormányzati aktákat.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

1977. augusztus 15-én üres szobával szembesültek a római Celio hadikórház őrei, amikor reggel tízkor kinyitották az ajtót. Pedig nem akárkinek kellett volna bent lennie.

„Cinkos, aki néma!” felkiáltással szerveznek rendőrségi engedéllyel és biztosítással antifasiszta tüntetést Budapestre február 8-án.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

Embrahim Rasool dél-afrikai nagykövet egy külpolitikai szeminárium résztvevőinek azt mondta, hogy Donald Trump amerikai elnök „fehér fajvédő mozgalmat vezet” Amerikában és világszerte.

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.