Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.
1944-ben szenteste érkeztek meg a Vörös Hadsereg első katonái Budára. Tolbuhin 3. Ukrán Frontjának katonái egy rövid időre egészen a János Kórházig jutottak el. Innen csak a gyorsan átdobott, komoly erőt képviselő SS hadosztály alakulatai tudták őket ideiglenesen visszaszorítani.
Az elkövetkező napokban pedig már nagyon komoly harcok folytak a budai oldalon. Az ostromgyűrű pedig december 26-án bezárult. A pontos dátum nem ismert, nem lehet tudni, hogy az oroszok mikor zárták le az utolsó még a Pilisen át vezető erdei utakat.
Ötvenegy napon keresztül 1944. december 26. és 1945. február 13. között tartott Budapest ostroma. Az első szovjet csapatok két nappal korábban, december 24-én érték el a főváros budai oldalát, de az igazán heves utcai harcok csak karácsony első napján kezdődtek. Szenteste napján a Vörös Hadsereg katonái elsősorban a Városmajor környékén, a védelem főparancsnokságául szolgáló Várhegytől három-négy kilométerre harcoltak. A védőknek itt sikerült megállítaniuk a betörő páncélos ékeket.
Jellemző, hogy december 24-én telefonon még számos civil bejelentés is érkezett a budai oldalról, hogy itt vannak az oroszok. A budai villákban a karácsonyi vacsorájukat fogyasztó lakosok még nem sejthették, hogy ablakaik alatt orosz katonák nyomulnak a város belseje felé. Ezen a napon a fővárosban a tömegközlekedés még járt (a villamos közlekedés december 25-én reggel állt le teljesen), a víz, a villany és gázszolgáltatás is folyamatos volt – a közművek január elejéig működtek.
A fennmaradt civil naplók szerint december 24-én az esti órákban volt az első nagyobb áramkimaradás, ami után a legtöbben vagy nyugovóra tértek, vagy pedig gyertyafénynél ünnepeltek. A fenyőfák díszítésére egyébként sokan a szövetséges bombázó repülőgépek radarzavarás céljából ledobott fóliacsíkjait használták.
Az élelem szempontjából egyébként még viszonylag jó volt a helyzet az ünnep két napján. Az asztalokra ekkor még került hal és hús is, számos családnál pedig borlevest készítettek. December 24-én – amely egyébként abban az évben vasárnapra esett – a szovjetek erős aknavetőtüzet zúdítottak a budai területekre, ezért a civileknek ekkor már eléggé veszélyes volt kimenniük az utcára. Szerencsére a telefonhálózat még működött, így a rokonok távbeszélőn tartották egymással a kapcsolatot.
A karácsonyi ünnep alatt a harcok elsősorban a Rózsadombon, a Szent János Kórház környékén, illetve a fogaskerekű végállomása környékén dúltak. Ebben német és magyar erők vegyesen vettek részt. Például a Rózsadombon az I. Önkéntes Egyetemi Rohamzászlóaljnak erői harcoltak. A szovjet alakulatok zömét a 2. gárda-gépesítetthadtest egy dandárja, illetve egy nehéz harckocsi ezrede adta. Ezek a nehéz harckocsik egészen a Szent János Kórházig törtek előre, de közülük többet is kilőttek a védők, elsősorban nehéz légvédelmi ágyúkkal.
|
|
|
|
|
|
A pesti oldalon – vagy ahogy mondták: a pesti hídfőben – karácsony környékén még nem igazán dörögtek a fegyverek. Az akkori budapesti közigazgatási határt még csak nagyon kis területen érte el a front. Január 1-je volt az első olyan nap, amikor hevesebb ütközetek zajlottak a főváros pesti oldalán. A véres harcok egészen január 18-ig tartottak. Utána már csak a budai oldalon harcoltak. A visszavonuló német-magyar csapatok január 18-án robbantották fel az utolsó kettő, még meglévő, de már egyáltalán nem ép átkelőt, a Lánchidat és az Erzsébet hidat.
Budapest elfoglalása óriási veszteségekkel járt. Sajnálatos módon nemcsak katonák, hanem civilek is százával estek áldozatul a harcoknak. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltárban több olyan naplófeljegyzés és visszaemlékezés is megtalálható, amelyek arról szólnak, hogy a karácsonyi ünnepek alatt az utcákon már nemcsak elesett katonákat, hanem civil ruhás holttesteket is lehetett látni.
Azokon a frontszakaszokon pedig, ahol nem voltak heves harcok, a katonák igyekeztek megünnepelni a karácsonyt. Többek között például a német 13. páncéloshadosztály parancsnokságán is volt egy karácsonyi ünnepség, ahová meghívták az alárendelt magyar alakulatok parancsnokait is. Az éjféli misét előrébb hozták néhány órával azért, hogy ne kelljen későn az utcán járkálniuk a civileknek.
Az ünnep után, december 27-én a budai oldalon a harcok kissé alábbhagytak. S a szovjetek a támadást egészen január utolsó napjaiig nem is erőltették. Ennek az volt az oka, hogy 1945. január 1-jén, Komárom irányából megindult, Konrád fedőnevű német felmentési kísérlet felszámolása miatt a szovjet csapatok nagy része védelemre rendezkedett be. A helyzet csak január 27-én – a kudarcba fulladt német kísérlet visszaverése után – változott meg, ekkor a Vörös Hadsereg csapatai újból támadásba mentek át, egészen február 13-ig, a budai oldal elfoglalásáig.
