Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Engem és a legjobb barátnőmet együtt vittek ki a Gulágra. Mariska, a barátnőm, öt évvel később térhetett haza, mint én. Ő is visszajött a szülőfalunkba. Azon nyomban meglátogattam...

 Én akkor már férjnél voltam, lányom is született. Mariska is férjhez ment, életet adott két egészséges leánygyermeknek. Dolgosan teltek-múltak az éveink, amikor egy szép napon beállított egy orosz orvos a faluba, egy kisfiúval. Ekkor derült fény Mariska barátnőm titkára. Ugyanis amikor én hazajöttem, ő összejött a lágerben egy orosz, kaukázusi orvossal, fia született tőle. A gyermek 13 hónapos volt, amikor ő hazatért, de nem hozhatta magával. Otthagyta a gyermeket az orvossal, nem is beszélt róla, még nekem sem. Ha az orvos nem jön a faluba, sosem derül fény a titokra. Ezután Mariska házassága megromlott, el is váltak. Hamar meghalt, a temetésére eljött az orvos is, meg a fiú is.

E történetet akkor 94 éves visszaemlékező néhány esztendővel ezelőtt is csak úgy mesélte el, ha őt nem nevezik meg a nyilvánosságra hozott anyagban.

A gyerekek szabad orosz állampolgárok voltak

Az első hallásra talán képtelennek tűnő történet is szép példája annak, hogy a női Gulág-történetek mennyiben mások a férfiak történeteihez képest: ebben az elbeszélő önmagát tisztességes nőként, barátnőjét megtévedt nőként ábrázolja, aki nemcsak hogy gyereket szült, hanem ott is hagyta, a gyermek apja azonban tisztességgel felnevelte, és vele is akarta tartani a kapcsolatot.

A múltja, titka üldözte a nőt, hiába akarta elkendőzni az egykor történteket, a gyermek elhagyása miatt meg kellett bűnhődnie: a később kötött házassága tönkrement. Ebben a cikkben elsősorban visszaemlékezések, interjúk és korábbi feldolgozások segítségével elevenedik fel, hogyan élték meg a magyar nők a Gulágot.

Anne Applebaum amerikai történész és újságíró adatai szerint 18 millió fő raboskodott a Gulágon, a nők sok esetben csak azért, mert "a nép ellenségének" feleségei voltak. Applebaum 1942-es adata szerint a foglyok 17 százaléka nő volt. Katryna Cook kutatásai szerint is a női foglyok élete és emlékei a Gulágon töltött időszakkal kapcsolatban mások, mint a férfiaké. Már a megérkezés élménye is sokkoló volt: a fürdőben meztelenül kellett várakozniuk, és ki voltak téve a szovjet férfiak mocskos viccelődéseinek.

Sára Sándor Magyar nők a Gulágon című dokumentumfilmjének adatai szerint 1944 és 1948 között a megszálló Szovjet Hadsereg Katonai Törvényszéke a Szovjet törvénykönyv 58-as paragrafusa alapján mintegy 100 ezer magyar állampolgárt 8-tól 25 évig terjedő, a Gulág lágereiben letöltendő büntetésre ítélt. Közülük 1953-ban, Sztálin halála után mindössze 1500-an, 1955-ben pedig háromezren kerültek haza.

Sára Sándor 1992-es filmjében olyan asszonyok elevenítik fel kálváriájukat, akiknek fiatal lányként embert próbáló körülmények között, állandó megaláztatások közepette kellett a kényszermunkatáborokban dolgozni. Az egyik túlélő például arról beszélt, hogy egy huszárlaktanyában helyezték el őket, ahol megérkezésük után egyből a foglalkozásuk iránt érdeklődtek. Mivel ő érettségit tett, ismerte a latin betűket, tudott gyógyszereket készíteni, és tudott elsősegélyt nyújtani, rögtön kapott egy fehér nadrágot és egy fehér köpenyt. Neki kellett fogadni a beérkezőket ellenőrzésre, akik anyaszült meztelenül sorakoztak fel az egészségügyi dolgozók előtt.

A nőket még ennél megalázóbb helyzetnek is kitették: felállították őket egy hokedlira, és egy férfivel borotváltatták meg őket. Egy asszony arról mesélt, hogy amikor felsorakoztatták őket, végigment egy orvos, aki mindenkinek megcsípte a fenekén a bőrt. Ha az petyhüdt volt, akkor az utolsó kategóriába sorolták, míg ha rugalmas, az azt jelentette, hogy egészséges, és akkor az illetőt a legnehezebb munkára osztották be.

Stark Tamás kutatásai szerint 700 ezer magyar állampolgárt vittek el a Gulágra, köztük 500 ezer volt katona, 200 ezer pedig civil. Az utóbbiaknak körülbelül a 6%-át tették ki a nők. A debreceni hadifogoly-átvevő táborban gyerekszobát is berendeztek a kint született csecsemők számára. "A halálos, illetve a 20 évre szóló ítéleteket az 1926-ban kiadott Dzerzsinszkij-féle büntetőtörvénykönyv 58. paragrafusa alapján hozták. Így jutott sok ezer magyar a Szovjetunió elleni kémkedés, diverzió, agitáció stb. vádjával a Gulág birodalmába" – állítja Stark, akinek számításai szerint a szovjet kényszermunkatáborokban 200 ezer magyar halt meg.

Árulkodó zsebkendő

A női visszaemlékezések többször megemlítik, hogy ha megtetszettek az ellenség soraiból egy férfinek, ez akár előnnyel is járhatott számukra, akár létesítettek szexuális kapcsolatot a férfivel, akár nem. Visszaemlékezőnk is felidézett egy olyan történetet, hogy egy oroszul tudó tisztnek már a legelején, a Szovjetunióba való utazáskor megtetszett, még egy gyűrűt is ajándékozott neki. Saját bevallása szerint imponált is neki, hogy a férfi egy kicsit udvarolgatott.

Ő a későbbiekben is "szívén viselte" a sorsát: amikor tudta, hogy hólapátolás vár a nőkre feladatként, konyhai munkát ajánlott fel neki, a barátnő, Marcsi javaslatára azonban nem fogadta el. Utána be is látta, hogy jobban járt volna, ha megy a konyhára, így a következő alkalommal – amikor betegápolási feladatra hívta – már nem is tiltakozott.

Benkő Levente történész – aki Sára dokumentumfilmjét azért is tartja különösen fontosnak, mert szép példája annak, hogy az írásos forrásokból nem feltétlen megelevenedő emberi sorsok, tragédiák az interjúk alapján válnak valóságossá – a következőt idézi a műből:

"Hasznos Ilona azt mondja a filmben: Gyermeket vártam. És meg is szültem a gyerekemet. Először úgy nézett ki, hogy halva született, de a végén mégiscsak megmaradt. Igaz, hogy sárgasága volt, de… egészséges gyerek volt… Szerencsére rengeteg tejem volt, körülbelül két és fél, három liter naponta. Úgyhogy nemcsak a saját gyerekemet etettem, hanem a… még egy gyereket vállaltam hivatalosan. És ezért hivatalosan mint dada voltam elkönyvelve. Összesen két dada volt a lágerban, pedig volt vagy 500 gyerek. És ezért nem kellett dolgoznom, a saját gyerekemet gondozhattam egész nap… és még jutott egy harmadikra is, és mire ezt véghezvittem, addigra már nem sok szabadidőm maradt. Javított kosztot kaptam, olyan értelemben, hogy a pótlékot megkaptam a saját gyerekem után és a másik gyerek után. És ugye, nem kellett nehéz munkán dolgozni, mert ők úgy tekintették, az oroszok, hogy mi foglyok vagyunk, de a gyerekek, azok… szabadok. Szóval ők nem voltak foglyok, a gyerekek, azok szabad orosz állampolgárok voltak, csak az anyák voltak foglyok."

A lágerekben minden esetben, ha esett, ha fújt, napi 12 óra volt a munkaidő. Naponta kétszer adtak enni a foglyoknak, ha reggel kását kaptak, estére káposzta volt, vagy pedig fordítva. Az egyik asszony arról beszélt, kenyér csak annyi volt, hogy nem tudta, reggel egye-e meg, vagy este. Nagyon sokszor volt éhes, így előfordult, hogy elment az idősekhez, akik már nem bírtak enni. Ők ilyenkor odaadták a meghagyott kenyerüket, így legalább már el tudott aludni.

Olyan is előfordult, hogy hántolatlan zabot adtak vacsorára, amit azonban sokan nem bírtak megenni. A filmben arról is beszélnek, hogy a brigádoknak – egy brigád 32 fős volt – meghatározott százalékot kellett teljesíteni. Ha ez nem sikerült, akkor nem kapták meg a 60 dkg kenyeret, viszont ha többet teljesítettek, plusz 10–12 százalék vagy egy kanállal több kása volt a "jutalmuk". A nőket verbálisan is sokszor megaláztatásnak tették ki: kutyának, prostituáltnak hívták őket, de olyan is volt, hogy egy nőt "német matracnak" neveztek.

Volt azonban pozitív tapasztalatuk is: egy asszony elmesélt egy történetet egy orosz őrrel kapcsolatban átélt élményéről. Egy alkalommal éppen az utakat kellett tisztítaniuk, amikor már annyira megfáradt, hogy letette a hólapátot. Elővett a zsebéből egy darab rongyot, amelyet – mindig tisztára mosva – zsebkendőnek használt.

Az őr ott állt fegyverére támaszkodva, és megszólította: "0235-ös, gyere ide! Te orosz vagy?" – "Nem vagyok orosz!" – felelte az asszony. "Akkor hova való vagy?" – "Európába. Magyarországról, Budapestről érkeztem. Miért?" – kérdezett vissza. Az őr azt felelte: "Gondoltam, mivel másokkal ellentétben te zsebkendőbe fújtad az orrod. Mióta vagy itt?" – kérdezősködött tovább. "1945 szeptembere óta vagyok fogságban." – "Nagyon sajnállak benneteket – mondta az őr, majd lerakta a fegyverét, és elővette a nyakláncát, rajta a kereszttel.

Havibaj és vérhas

A dokumentumfilmben elmesélt történetek alapján a nőknek olykor a megpróbáltatások miatt kialakult betegségekkel kellett küszködniük. Az egyik asszony arról mesélt, hogy hónaljában dió nagyságú gennyes gócok alakultak ki, míg egy másiknak – feltehetően az útépítés miatt – a mellmirigyei gyulladtak be, és indult el a szervezetében egy burjánzás.

Elmondása szerint nem lehetett tudni, hogy rák volt-e. Amikor hazajött a Gulágból, 66 százalékos rokkant volt, és itthon kétszer kellett megoperálni.

A Gulágban a nőknek nemcsak a betegségekkel kellett megküzdeniük, hónapról hónapra meg kellett szenvedniük a tábori körülmények közt igencsak problémát jelentő havibajukkal.

Aztán sok esetben egy idő után magától megoldódott ez a probléma: volt, akinek nyolc évig elmaradt a menstruációja, amikor viszont újra megjött, a fájdalom miatt orvosi ellátásra szorult. A többiek a takaróikat szabdalták szét, vagy száraz szalmát, füvet használtak a vér felfogására.

A mi visszaemlékezőnk orosz udvarlója segítségével ápolóként dolgozott, ott sem volt azonban könnyű helytállni. Az egészségügyi személyzetnek komoly megpróbáltatást okozott például egy vérhasjárvány. Elmondása szerint előfordult, hogy a bányavidékből érkező víz rozsdás volt, ám ennek ellenére abból főztek. A lágerben elkezdett pusztítani a vérhas, minden nap 10–15 halott volt.

Mindenhol csöpögött a vér, fiatal nő létére kellett ezeket a betegeket ápolnia. Végül ő is megkapta a betegséget, amely teljesen ledöntötte a lábáról. Nagyon csúnyán köhögött, az orosz orvos adott neki egy injekciót, és pár nap alatt rendbe jött annyira, hogy újra lábra tudott állni.

A trauma a pszichén keletkezett, soha be nem gyógyuló seb. Igaz ez a Gulágot túlélt nők történeteire is. A megpróbáltatások, akár lélekben, akár a Gulágon szerzett betegségekben is folytatódtak hazatértük után is.

A mi visszaemlékezőnk férjül szintén egy Gulágot megjárt férfit választott. A rendszerváltásig nem is beszélhettek a történtekről, utána pedig már lányuk kérte őket arra, hogy inkább felejteni próbáljanak és ne továbbadni a traumát.

Kárpótlásuk sem a rendszerváltás előtt, sem azóta nem merült fel.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb etnikai zavargásai rázták meg az Egyesült Királyságot. Az angol társadalom megcsömörlött az illegális bevándorlás és a multikulturalizmus negatív következményeitől. A polgárháború azonban még várat magára.

Az 1920. június 4-én bekövetkezett trianoni tragédiát követően a két világháború közötti megcsonkított Magyarországon nem lehetett nem beszélni a területi revízióról.

Megszólaltak a német közmédiának azoknak a feltételezett elkövetőknek a szülei, akiket a tavaly februári budapesti támadások elkövetése miatt köröznek.

Hatéves börtönbüntetést szabott ki csütörtökön a stuttgarti tartományi felsőbíróság egy „szélsőjobboldali német terrorcsoport” vezetőjére.

Az ottawai orosz nagykövet szerint a kanadai hatóságok „hajlamosak késleltetni a volt nácik elleni pereket”.

A második világháború lezárást követő vérgőzös évek feltárása, megismertetése a nyilvánossággal, valahogy elfelejtődött az 1990-es "rendszerváltozás" óta.

Nem csak Olaszországban, de idehaza is egyre többet hangoztatja a szélsőbaloldal, hogy a tavaly februárban Budapesten összevert emberek csupán „könnyebb sérüléseket” szenvedtek. 

Életének nyolcvanharmadik évében elhagyta a földi világot László András filozófus, a metafizikai tradicionalitás egyik legnagyobb magyarországi képviselője, írja a Duo Gladii.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Azoknak, akiket aggaszt egy világháború esélye, van egy jó hírem. Nem lesz világháború. Legalábbis mostanában nem. Egyszerűen azért nem, mert az Egyesült Államoknak hiányzik hozzá az ereje.

Ilaria Salis, az olasz útonálló antifa terrorista a másfél perces felvételen egy fotelben ül, hangsúlyozza, hogy házi őrizetben van, és megmutatja a bokáján elhelyezett elektronikus nyomkövetőt.

A 64 éves Ian Pitkin egy lakhatási vita miatt döntött a gyújtogatás mellett 2024 márciusában, amit antiszemita érzelmek is motiváltak. 

Joseph Goebbels egykori birodalmi propagandaminiszter birtokának fenntartása drága, de felújítani még költségesebb lenne, mivel hagyták rohadni az elmúlt évtizedekben.

Másfél héttel ezelőtt a 2023-as antifa támadások elsőrendű vádlottját EP-képviselőnek választották az olasz állampolgárok. 

A fejlesztők számára „kínos” problémákba futott a Google képgeneráló mesterséges intelligenciája, a javításig nem is lehet tőle emberábrázolást kérni.