Kövess minket -on és -en!

Vogue-modell, szürrealista múzsa és haditudósító.

Az Egyesült Államok második világháborús katonái között tevékenykedő Lee Miller egy nem mindennapi fényképet hagyott az utókorra. „A Führer saját, müncheni lakásában laktam, amikor bejelentették a halálhírét” - ezek a szavak nem egy magas rangú német tiszt vagy egy szövetséges katona, esetleg Hitler egyik rokona, hanem egy divatmodellből lett haditudósító hölgy szájából hangoztak el.

Lee Miller, aki Man Ray (igazi nevén: Emmanuel Radnitzky) szürrealista művész szeretője és múzsája volt az 1930-as években, s aki a Vogue divatmagazin címlapján is feltűnt, azon kevés nő közé tartozott, akik haditudósítóként dolgoztak a második világháború frontjain.

A Nyugat-Európában átélt kalandjai, a beszámolók és a fényképei a tavaly megjelent Lee Miller’s War: Beyond D-Day című könyvben láthatók. Az amerikai fotós 1977-es halálát követően fia, Antony Penrose a családi ház padlásán felbecsülhetetlen értékű feljegyzéseket és negatívokat talált. A könyv utószavában írta, hogy „a térképeken még tapintani lehetett az elzászi sarat, s több tucat, egy-egy papírfecnire sebtében leírt feljegyzést találtam a számtalan háborús emlék mellett”.

Miller fényképei és háborús beszámolói a Vogue-ban jelentek meg 1944-1945-ben. „Írásaiban sohasem kertelt: plasztikusan jelent meg a kosz, a mocsok, a vér, a holttestek vagy az erőszak” - mondta Penrose. Miller az 1945-öt követő években ritkán beszélt háborús élményeiről, depressziós tünetek jelentkeztek rajta, és gyakran nyúlt az alkoholhoz, azonban rendületlenül küldte a tudósításokat a magazinnak.

„Olyan volt, mint egy indiai fügefa a dzsungelban: a kilógó gumicsövek labirintusa különös árnyékot vetett a betegre” - írta 1944-ben a normandiai Omaha Beach fedőnevű partszakaszon lévő evakuációs kórházbeli látogatását követően, ami Fegyvertelen Harcosok címen 1944 augusztusában került nyomtatásba.

A Life magazin fotósa, David E. Scherman lett Miller mentora, s a páros világhírnevet szerzett. 1945 áprilisában a 45. hadosztály katonáihoz csatlakoztak, akik Hitler müncheni lakásába is behatoltak, ahol Scherman az ikonikus fotót készítette. Miller vett egy kellemes habfürdőt Hitler fürdőkádjában, miközben a dühös hadnagy kívülről verte az ajtót egy szappannal a kezében. Az asszony egyébként akkor is jelen volt, amikor a Führer berchtesgadeni rezidenciáját foglalták el a szövetséges csapatok.

Miller sok időt töltött a fronton is: 1944 augusztusában St. Malóba érkezett, amely egyes jelentések szerint már a szövetségesek kezén volt, így biztonságosan mozoghatott a lebombázott utcákon. Azonban a megérkezését követően pillanatok alatt kiderült, hogy a francia város még a németek kezén van, így Miller valósággal besétált a frontvonalra. Egy hotelszoba - amely egy tengerre néző nászutas lakosztály volt - rejtekéből írta le a fegyverropogást megörökítő költői sorait, miközben távcsővel pásztázta a közeli eseményeket.

Bár a pokolban járt, bánta, amikor el kellett hagynia a frontot, s a következőt írta a Vogue szerkesztőjének: „nagyon keserű érzéssel tölt el, hogy vissza kell mennem Párizsba, miután megcsapott a lőpor szaga”. Scherman így írta le a felszabadított Párizs látványát: „tankok, zászlók, katonák, újságírók, német mesterlövészek, éljenző tömeg és a párizsi divat orgiája. Rosszul öltözött szürke egerekre számítottunk, ám ballonkabátos, copfos szépségeket találtunk. Lee pedig egy régi barátot, Picassót is felismerte a tömegből”. Penrose szerint ezt követően Miller sohasem tudott visszatérni régi életébe. Egy Schermannak küldött 1945-ös levelében így ír nyugtalanságáról: „valamilyen oknál fogva mindig máshol akarok lenni”.

(Múlt-Kor nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Németországban nagyon sokan gondolják, hogy az 1923-as hiperinfláció jelentősen hozzájárult a nemzetiszocialista párt felemelkedéséhez.

1945. május 2-án adták meg magukat a Nagynémet Birodalom (Großdeutsches Reich) fővárosát, Berlint védő német erők a szovjet Vörös Hadseregnek.

Szórakozni érkezett, súlyos testi sérüléseket kapott emlékbe Magyarországon az a tel-avivi nő, akit az Ozora Fesztivál biztonsági őrei megvertek, amiért a rendezvényen megismert szintén izraeli társával renitenskedtek a feszvitálon.

1945 tavaszán Magyarország "felszabadítása" lényegében az ország szovjet megszállását, illetve leigázásának kezdetét jelenti.

Az észt Johvi városában álló emlékmű két SS-veteránnak állít emléket, akik 1944-ben a bolsevizmus ellen vívott harcban haltak meg.

Felmérések szerint az amerikai nép nem akar háborút. Legalábbis momentán még nem, de csak médiakampány kérdése az egész. Kezdetben a második világháborúba is vonakodott belépni, aztán a sajtónak köszönhetően már égett a vágytól, hogy Sztálin segítségére siessen.

A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, fele összefüggő tömbben a határok mentén. 

Azonnali hatállyal hazaküldtek hét ukrán katonát, akik a Bundeswehrnél vettek részt kiképzésen, mivel Németországban törvény tiltja szinte minden jobboldali vagy hazafias szimbólum használatát.

Gyorsított bírósági eljárással két év börtönbüntetésre ítéltek egy patrióta francia férfit, aki akciót tervezett az olimpiai fáklyát vivő staféta ellen.

Az emberek szavai, még azok is, melyeket a sugallat szülte, másra fordíthatóak, a szavaktól függnek, hozzájuk lehet adni és el lehet belőlük venni, és esendő halandók eltorzíthatják őket. Ezért minden írást vagy befolyást, régit vagy újat át kell szűrni a természeti törvény szűrőjén.

Egy párizsi zsidó férfit megtámadott két fiatal, akik megpróbálták megerőszakolni, miután felfedeztek a telefonján egy izraeli zászlót.

Magyarországon születtem, ahonnan 1982-ben, 18 évesen szöktem el. 1984-ben New Yorkban telepedtem le azzal a szándékkal, hogy művész leszek, de közel egy évtizedes küzdelem után rájöttem, hogy sohasem lehetek az.

1879. december 21-én született Joszif Visszarionovics Sztálin, aki három évtizeden át volt a Szovjetunió legfőbb vezetője. 

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kényszerlakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági munkát kellett végezniük.

Robbanóanyagokkal megrakott, a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom hadiflottájához tartozó második világháborús hadihajók roncsai emelkedtek ki a nagy szárazság miatt a Dunából Mohácsnál, illetve a szerbiai Prahovónál.