Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Vogue-modell, szürrealista múzsa és haditudósító.

Az Egyesült Államok második világháborús katonái között tevékenykedő Lee Miller egy nem mindennapi fényképet hagyott az utókorra. „A Führer saját, müncheni lakásában laktam, amikor bejelentették a halálhírét” - ezek a szavak nem egy magas rangú német tiszt vagy egy szövetséges katona, esetleg Hitler egyik rokona, hanem egy divatmodellből lett haditudósító hölgy szájából hangoztak el.

Lee Miller, aki Man Ray (igazi nevén: Emmanuel Radnitzky) szürrealista művész szeretője és múzsája volt az 1930-as években, s aki a Vogue divatmagazin címlapján is feltűnt, azon kevés nő közé tartozott, akik haditudósítóként dolgoztak a második világháború frontjain.

A Nyugat-Európában átélt kalandjai, a beszámolók és a fényképei a tavaly megjelent Lee Miller’s War: Beyond D-Day című könyvben láthatók. Az amerikai fotós 1977-es halálát követően fia, Antony Penrose a családi ház padlásán felbecsülhetetlen értékű feljegyzéseket és negatívokat talált. A könyv utószavában írta, hogy „a térképeken még tapintani lehetett az elzászi sarat, s több tucat, egy-egy papírfecnire sebtében leírt feljegyzést találtam a számtalan háborús emlék mellett”.

Miller fényképei és háborús beszámolói a Vogue-ban jelentek meg 1944-1945-ben. „Írásaiban sohasem kertelt: plasztikusan jelent meg a kosz, a mocsok, a vér, a holttestek vagy az erőszak” - mondta Penrose. Miller az 1945-öt követő években ritkán beszélt háborús élményeiről, depressziós tünetek jelentkeztek rajta, és gyakran nyúlt az alkoholhoz, azonban rendületlenül küldte a tudósításokat a magazinnak.

„Olyan volt, mint egy indiai fügefa a dzsungelban: a kilógó gumicsövek labirintusa különös árnyékot vetett a betegre” - írta 1944-ben a normandiai Omaha Beach fedőnevű partszakaszon lévő evakuációs kórházbeli látogatását követően, ami Fegyvertelen Harcosok címen 1944 augusztusában került nyomtatásba.

A Life magazin fotósa, David E. Scherman lett Miller mentora, s a páros világhírnevet szerzett. 1945 áprilisában a 45. hadosztály katonáihoz csatlakoztak, akik Hitler müncheni lakásába is behatoltak, ahol Scherman az ikonikus fotót készítette. Miller vett egy kellemes habfürdőt Hitler fürdőkádjában, miközben a dühös hadnagy kívülről verte az ajtót egy szappannal a kezében. Az asszony egyébként akkor is jelen volt, amikor a Führer berchtesgadeni rezidenciáját foglalták el a szövetséges csapatok.

Miller sok időt töltött a fronton is: 1944 augusztusában St. Malóba érkezett, amely egyes jelentések szerint már a szövetségesek kezén volt, így biztonságosan mozoghatott a lebombázott utcákon. Azonban a megérkezését követően pillanatok alatt kiderült, hogy a francia város még a németek kezén van, így Miller valósággal besétált a frontvonalra. Egy hotelszoba - amely egy tengerre néző nászutas lakosztály volt - rejtekéből írta le a fegyverropogást megörökítő költői sorait, miközben távcsővel pásztázta a közeli eseményeket.

Bár a pokolban járt, bánta, amikor el kellett hagynia a frontot, s a következőt írta a Vogue szerkesztőjének: „nagyon keserű érzéssel tölt el, hogy vissza kell mennem Párizsba, miután megcsapott a lőpor szaga”. Scherman így írta le a felszabadított Párizs látványát: „tankok, zászlók, katonák, újságírók, német mesterlövészek, éljenző tömeg és a párizsi divat orgiája. Rosszul öltözött szürke egerekre számítottunk, ám ballonkabátos, copfos szépségeket találtunk. Lee pedig egy régi barátot, Picassót is felismerte a tömegből”. Penrose szerint ezt követően Miller sohasem tudott visszatérni régi életébe. Egy Schermannak küldött 1945-ös levelében így ír nyugtalanságáról: „valamilyen oknál fogva mindig máshol akarok lenni”.

(Múlt-Kor nyomán)

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A berlini rendőrség és az Állami Bűnügyi Rendőrség vizsgálatot indított az Alternatíva Németország (AFD) ellen, amiért a párt székházának teraszára egy integető hóemberfigurát helyeztek ki.

„Ne egyen annyit Carius, ha haslövést kap, nem tesz jót!” Tréfálkozott Schwaner őrnagy Otto Cariusszal, a Wehrmacht 502. nehézpáncélos-osztálya 2. századának parancsnokával 1944. július 24-én reggel.

Április negyedike, vagy ahogyan az 1945 után kiépülő kommunista diktatúra kánonjában szerepelt, a felszabadulás, nem csak a pártállam piros betűs ünnepének, hanem négy évtizeden át a rendszer legfontosabb legitimációs pontjának számított, és nem véletlenül.

Július 15-én hét hónap börtönre ítélték Hans Jørgen Lysglimt Johansent, a Szövetség – Alternatíva Norvégiának (Alliansen – Alternativ for Norge) párt elnökét.

1945 február 13-án, nem sokkal este 10 óra előtt a nyugvóra készülő szász főváros, Drezda, „az Elba parti Firenze” belvárosának ablakai remegni kezdtek a város fölé berepülő brit bombázókötelék motorjainak egyre jobban erősöd, vészjósló basszusától. 

Fogságba esésem első percei veréssel teltek. Miközben a sorfalat álló angol katonák előtt elvonultunk, a géppisztoly agyával ütöttek, majd rugdaltak bennünket, gyorsabb haladásra késztetve a mintegy 300 embert.

Három fekete férfi rasszizmussal vádolja, és beperelte az American Airlines légitársaságot, miután testszagukra érkező panaszok miatt leparancsolták őket a repülőgépről.

Egy fehér nacionalista szervezet vezetője köztéri matricákkal, valamint Adolf Hitler és a Nagynémet Birodalom plakátjival az otthonában is faji gyűlöletet szított – közölte a brit koronabíróság.

A második világháború óta nem látott szintet ért el a Dániában feljegyzett antiszemita megnyilvánulások száma – közölte Henri Goldstein, a skandináv ország zsidajinak vezére.

Az Alternatíva Németországért (AfD) eltiltotta minden nyilvános megjelenéstől és kampányeseménytől a párt európai parlamenti listavezetőjét, Maximilian Krah-t – jelentette be a párt szóvivője, miután az illető a címben idézett mondatot találta mondani.

A szélsőliberális-zsidó Euronews azon örvendezik, hogy egy belgiumi flamand „szélsőjobboldali” aktivistát ítélt el a helyi bíróság, pusztán azért, mert gyakorolta a szólásszabadsághoz való jogát. Ez természetesen „jogállami” megoldásnak számít Brüsszelben.

Egy helyi zsidó felsőbbrendűségi csoport és állami törvényhozók kiakadtak a Nashville belvárosában a tartott nemzetiszocialista felvonulás miatt.

A nemzetiszocializmus szolgálatába állt tudósok és mérnökök számos olyan új eszközt alkottak, amelyek – így köztük a sugárhajtású repülőgép, az első cirkáló, illetve ballisztikus rakéta – döntő hatást gyakoroltak az 1945 után kibontakozó hidegháború fegyverkezési versenyére. 

Miután fogságom 52. napján, 1945. március 15-én elhagytuk a gödöllői poklot, csalárd módon áthajtottak bennünket Budapest helyett Monoron át Ceglédre.

Október 20-án a Die Heimat (korábban NPD) baden-württembergi elnökét, Marina Djonovićot megtámadta és megsebesítette egy csoport baloldali szélsőséges.