Kövess minket 
-on és 
-en!
1938. március 12-én vonultak be a nemzetiszocialista Németország csapatai a szomszédos Ausztriát, majd másnap kihirdették Ausztria és a Németország egyesítését.
Ausztria ezzel hét évre, a második világháború végéig a Nagynémet Birodalom része lett. 1945-ben nyerte el ismét függetlenségét, de teljes szuverenitását csak az 1955-ös osztrák államszerződés megkötése után kapta vissza.
Az Anschluss fogalma az Osztrák-Magyar Monarchia 1918-as szétesése nyomán született. A két német nyelvű állam egyesítésének gondolata Ausztriában lelkes fogadtatásra talált, a bécsi nemzetgyűlés 1918. november 12-én törvényt is hozott egy német-osztrák köztársaság megalakításáról. Az első világháborút lezáró békeszerződések azonban ezt megtiltották, ennek ellenére Ausztria és Németország 1928-ban egységesítette jogrendszerét, kiépítette az egységes vasúthálózatot, 1931-ben pedig egyezményt írtak alá a vámszövetségről.
Miután Németországban 1933-ban Adolf Hitler jutott hatalomra, felerősödtek az egyesülési törekvések. Az osztrák nemzetiszocialisták 1934 júliusában német sugallatra halálos merényletet követtek el Engelbert Dollfuss osztrák kancellár ellen, de az általuk remélt politikai fordulat elmaradt. Az ausztriai születésű Hitler fő célja a Saar-vidék 1935-ös és a Rajna-vidék 1936-os visszaszerzése után az összes német nyelvterület egységesítése lett: 1936 júniusában egyezményt kötött Béccsel, ebben az egymás belügyeibe való be nem avatkozás mellett Ausztria kötelezte magát, hogynémet államként leállítja a nemzetiszocializmus-ellenes politikát.
Kurt Schuschnigg osztrák kancellár 1938. február 12-én Hitler berchtesgadeni Sasfészkében a ránehezedő nyomásnak engedve megígérte, hogy beveszi az ausztriai nemzetiszocialistákat kormányába. Az amnesztia után a párt vezetője, Arthur Seyss-Inquart megkapta a belügyminiszteri posztot, az ő védernyője alatt a nemzetiszocialisták már hatalmi eszközökkel is közelíthettek a csendőrséghez és a rendőrséghez, és kezdtek beépülni az antifasiszta, a nemzetiszocialistákkal vetélkedő Hazafias Frontba. Az események feletti ellenőrzést elvesztő Schuschnigg a szociáldemokratákat és a kommunistákat is harcba szólította a „patriotizmus felélesztéséért” és a függetlenség megőrzéséért. A kancellár utolsó, kétségbeesett lépésként március 9-én bejelentette, hogy március 13-án népszavazást tartanak az ország önállóságának megőrzéséről, egyben a részvételi korhatárt 24 évre emelte, hogy a náci ideológia iránt nagy számban elkötelezett osztrák fiatalok ne járulhassanak az urnákhoz.
Hitler március 11-én ultimátumban szólította fel Bécset a népszavazás elhalasztására, és a választ meg sem várva elrendelte a mozgósítást. Schuschnigg – konstatálva, hogy Ausztriában polgárháborús helyzet alakult ki, és hogy sem Nagy-Britannia, sem Franciaország segítségére nem számíthat - törölte a referendumot, és este lemondott. Rögtön ezt követően Seyss-Inquart a szocialisták fegyverkezésére hivatkozva kérte a német csapatok bevonulását.
|
|
|
|
|
|
A német Wehrmacht március 12-én reggel átlépte a határt. Az Otto-hadművelet során nem ütköztek ellenállásba, sőt a lakosság karlendítéssel és virágokkal várta a német katonákat, innen a Blumenkrieg (virágháború) kifejezés. Maga Hitler szülőfaluja, Braunau közelében lépte át a határt, és hatalmas ováció közepette vonult be Bécsbe. Március 13-án Seyss-Inquart vezetésével bábkormány alakult, a parlament pedig elfogadta a csatlakozási törvényt, amelynek értelmében Ausztria Ostmark néven a Német Birodalom tartománya lett. A hatalomátvétel zökkenőmentesen zajlott.
Az egyesülést 1938. április 10-én népszavazás szentesítette, ezen 99,73 százalék voksolt az Anschluss mellett (igaz, a szavazójogtól megfosztották a lakosság egytizedét, a szavazólapon pedig az Igen melletti karika kétszer volt nagyobb, mint a Nem). Az európai nagyhatalmak szoros figyelemmel kísérték az eseményeket, de nem avatkoztak be, egyedül a Szovjetunió tiltakozott hevesen.
Ausztria hét évre, a második világháború végéig a Harmadik Birodalom része lett. 1945-ben nyerte el ismét függetlenségét, de teljes szuverenitását csak az 1955-ös osztrák államszerződés megkötése után kapta vissza. Ez kimondta az ország semlegességét, és külön cikkelyben tiltotta meg Ausztria bármilyen politikai vagy gazdasági egyesülését Németországgal.
A nyolcvanas évek közepéig az országot nemzetközileg Hitler „első áldozataként” kezelték, az a felfogás érvényesült, hogy az osztrák állam – mivel nem is létezett – nem felelős a „háborús bűnökért”. A kollaboránsok és a nemzetiszocialisták üldözése jóformán teljesen elmaradt, akárcsak a zsidók kárpótlása. A nemzetiszocialista múlt tabuját csak a Waldheim-ügy törte meg: Kurt Waldheim korábbi ENSZ főtitkárról 1986-os köztársasági elnökké választása után derült ki, hogy nem mondta el a teljes igazságot a múltjáról, vagyis, hogy „Hitler hadseregében volt tiszt”.
