Európába visszatérhet a vallásháborúk kora

Gazdag István – Demokrata

Kövess minket -on és -en!

Egyesek ízléséhez képest Európa túlságosan egyszínű, túlságosan fehér, etnokulturálisan túlságosan monolit.

Éppen ezért a transznacionális fináncoligarchia, a keresztény-szociáldemokrata sziámi ikerpártok, a görögdinnye (kívül zöld, belül vörös) környezetvédők, az emberjogista bulvárértelmiség, a fősodratú média és persze a kollaboráns klérus alkotta bevándorláspárti lobbi már több mint egy emberöltő óta szakadatlanul azon ügyködik, hogy mindenáron lenyomja az európaiak torkán a multirassziális-multikulturális társadalmi modell Amerikából importált utópiáját, amely pedig a gyakorlatban már ott is disztópiának bizonyult. Az USA ugyanis nem más, mint szigorúan szegregált etnikai gettók konglomerátuma, ahol a fekete-fehér kapcsolatokról a hollywoodi giccsparádékban propagált idillikus kép (miszerint a mindig okos, intelligens, bátor és hősies néger szupermenek testvéri egyetértésben mentik meg a világot a többnyire ostoba, nehézfejű, gyáva és tutyi-mutyi jenki társaikkal) és a népszórakoztatás (sport, zene, film, politika) terén elért egyéni – de sokkal inkább egyedi, mintsem általános – sikereik megtévesztő látszata ellenére a feketék integrációja a fehérek társadalmába csaknem teljes kudarcot vallott a több évszázados együttélés, a több mint hatvan éve intézményesített négeremancipáció és a feketék felzárkóztatására hivatott úgynevezett pozitív diszkrimináció (affirmative action) több mint három évtizede tartó meddő kísérletezgetése után. Amerika az élő példa rá, hogy az általános fajkeveredés, a tejeskávé színű emberiség, a „szivárványnemzet” rögeszméje menthetetlenül léket kap az antropogenetika zátonyán.

Az Egyesült Államokban az összlakosságon belüli etnikai arányok változásával nyilván egyre markánsabbá váló fekete-fehér-hispanó faji-etnikai törésvonal – dacára a viszonylagos vallási egységnek – önmagában is elegendő lesz a társadalmi kohézió fokozatos felbomlasztásához, hosszú távon pedig elkerülhetetlenül az etnonacionalizmusok feléledését, a szeparatista törekvések felerősödését, végeredményben pedig az ország szétesését fogja eredményezni. Most még lehetetlen megjósolni, hogy a folyamat békésen vagy erőszakosan fog-e lezajlani (az angol-amerikai pitbull-imperializmussal kapcsolatos történelmi tapasztalatok fényében én inkább az utóbbi opcióra fogadnék), a mostani demográfiai és geopolitikai tendenciák azonban azt valószínűsítik, hogy legkésőbb a következő évszázadban az Amerikai Egyesült Államok megszűnik létezni a jelenlegi formájában.

Elemzések

Európa jövőbeli kilátásai, ha lehet, még ennél is sötétebbek. Az immár évtizedek óta zajló lakosságcserés gyarmatosítás során ugyanis, amely etnikai és kulturális arculatának végleges és végletes megváltoztatását célozza, újból kénytelen lesz szembesülni a vallással, mint végzetes konfliktusgerjesztő tényezővel is, hiszen a földrészünket elözönlő új honfoglalók nemcsak faji-etnikai, hanem ráadásul vallási szempontból is különböznek az őshonos európaiaktól. Sajnálatos módon Európának bőven kijutott a vallási természetű vérontásokból, olyannyira, hogy csaknem az egész középkori és részben az újkori történelme is lényegében vallásháborúk szakadatlan sorozataként értelmezhető. Korántsem a teljesség igénye nélkül elég csak Nagy Károlynak a pogány szászok és szlávok elleni térítő háborúira, az Ibériai-félszigeten nyolcszáz évig tartó vizigót (spanyol)-mór (arab) háborúskodásra, Bizánc arabok, majd törökök elleni ezeréves élet-halál harcára, a Német Lovagrendnek a baltikumi pogány porosz, szláv és litván törzsek elleni büntetőexpedícióira, a kathar-patarénus-bogumil „eretnekségek” felszámolására indított dél-franciaországi, itáliai, balkáni keresztes hadjáratokra, a német parasztháborúra (1524–1525), a francia vallásháborúkra (1562–1598), a harmincéves nagy vallásháborúra (1618–1648), az angliai, skóciai és írországi reformációs és polgárháborúkra (1639–1651), a kilencéves háborúra (1688–1697) vagy az Oszmán Birodalom balkáni és magyarországi hódításaira utalni.

Mára a vallásháborúk korszaka állítólag egyszer s mindenkorra véget ért. Európában azonban legutóbb a 300 ezer halálos áldozatot követelő délszláv háború (1991–1995) cáfolt rá erre a politikailag korrekt illúzióra. Ortodox szerb, katolikus horvát és mohamedán bosnyák vérrokonok öldökölték egymást a saját, exkluzív „egyistenük” nevében és a papságaik áldásával, holott valójában minden összekötné őket: az etnikumuk, az anyanyelvük, az őstörténetük. A vallás azonban éket vert közéjük. Úgy tűnik, végérvényesen.

A bosnyákok egyébként a bogumil „eretnekek” utódai, akik az oszmán hódoltság alatt felvették az iszlám hitet. Érdekes valláspszichológiai paradoxon, hogy Krisztusért nem voltak hajlandók feladni vallási különállásukat, Mohamedért viszont igen, és miközben a kereszténység mainstream ágaiba (katolicizmus, protestantizmus, ortodoxia) erőszakkal sem lehetett őket behajtani, az ummába önként és dalolva betértek. Akárcsak bulgáriai hittestvéreik, akiket ma pomák (pomáz) néven ismerünk, és akik szintén az oszmán időkben cserélték le bogumil hitüket az iszlámra. Ez a ma mintegy kétszázezres lélekszámú, eredetileg délszláv (bolgár) etnikumú kisebbség a vallásváltás következtében identitásváltáson is átesett, és többé már nem bolgárként, hanem muzulmánként azonosítja önmagát, amit az is bizonyít, hogy a választásokon következetesen a helyi török és cigány musz­limok érdekeit képviselő Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért jelöltjeire voksol, ezzel is demonstrálva kulturális és érzelmi hovatartozását, egyúttal pedig az egykori népcsaládjából való végleges kiszakadását.

A balkáni történelmi tapasztalatok fényében magától adódik a költői kérdés, hogy vajon a most földrészünkre özönlő allogén muszlimok milliói be tudnak-e és egyáltalán be akarnak-e illeszkedni a szekuláris európai társadalmakba, vagy a már korábban érkezett és „őshonos” hittestvéreikkel a kereszténységtől és az európai gyarmatosító hatalmaktól a múltban, az amerikai–izraeli–NATO-szövetségesektől pedig a jelenben elszenvedett sérelmeik revánsaként az Európa meghódítására (is) törekvő vahabita-szalafita dzsihád ötödik hadoszlopát fogják erősíteni? A prózai választ a jövő fogja megadni. Valószínűleg a tragédia műfajában.

Kövess minket -on és -en!

A „punk ötlet” régen az volt, hogy lementek a térre kannás borozni, most meg az, hogy két libsi diáklány kitalálja, miért ne lehetne Emese, a magyarság mitológiai ősanyja fekete.

Eva Vlaardingerbroek, a nemzetközi keresztény-konzervatív szcéna éppen aktuá­lis üdvöskéje nemrég Magyarországon kijelentette, hogy az európai nagy népességcsere nemcsak egy elmélet, hanem maga a valóság. Jé, tényleg?

Egy fiatal brit nemzetiszocialista aktivista, aki zsinagógák elleni terrortámadást tervezhetett, a jövő évben áll bíróság elé.

Az Europol Referral Action Day nevű akciójának elsődleges célja az volt, hogy „azonosítsák és eltávolítsák a világhálón fellelhető antiszemita tartalmakat”.

„Ellenforadalmi összeesküvésért” végezték ki Lavrentyij Beriját, a sztálini terror egyik rettegett végrehajtóját, a Szovjetunió marsallját, belügyi és állambiztonsági miniszterét, akinek lefogása és bírósági pere, majd a kivégzése a Sztálin halálát követő hatalmi harc része volt.

Az évek során megszámlálhatatlan adaptáció készült már Time Rice és Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztár című rockoperájához, és az sem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy az Ivo van Hove belga rendező által dirigált verzió lenne az első, amely fekete Jézussal hamisít, ám legjobb tudomásom szerint, ha a világon nem is, Európában ez az első ilyen feldolgozás.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. május 9-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben öt hazafias szkinhedet „csoportosan, társtettesként elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettével” vádol az ügyészség.

Életében Lothrop Stoddard (1883–1950) Amerika egyik legbefolyásosabb írója volt. A Harvardon szerzett doktori címet, tizenöt könyvet írt, beleértve sokat vitatott könyvét is, az 1920-as The Rising Tide of Colort.

Hivatalosan is visszalépett az önkormányzati választástól Soltysiak Edina táti független képviselőjelölt – írta meg a Telex.

A 24 éves Daan C.-t, aki egy nemzetiszocialista akciócsoport vezetője volt, nyolc év börtönre ítélte kedden az antverpeni büntetőbíróság.

Felállva tapsolt a német hallgatóság a 2023-as antifa támadások egyik vádlottjának a Fővárosi Törvényszék dísztermében. Az előkészítő ülésen az ügyészség 14 év fegyházbüntetést ajánlott, ha beismeri a tettét.

Bűnözők szabadon engedését tervezi a brit kormány annak érdekében, hogy a börtönök túlzsúfoltsága ne késleltesse a nacionalisták és fehér patrióták megbüntetését, akiket az elmúlt hetek bevándorlásellenes tüntetésein, illetve a brit kormányt kritizáló bejegyzések megosztása miatt tartóztattak le.

A francia állami vasúttársaság (SNCF) munkatársai a párizsi Austerlitz pályaudvaron hétfőn két emberre rálőttek és megsebesítették őket, köztük egy férfit, aki egy horogkeresztet festett egy falra.

Mindig bátorító, amikor a tudományos felfedezések megerősítik azt, amit az emberek mindig is tudtak. Különösen így van ez manapság, amikor a józan észt elnyomják, de a tudomány mégis megerősíti azt (ami ilyen esetekben forradalminak tekinthető).

E történelmi visszatekintés nem lesz teljesen átfogó, csupán a Henney Árpád-féle Hungarista Mozgalom 56-os tevékenységét mutatja be.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

„Én vagyok az utolsó szemtanú magyar részről” – olvasható Dr. Szakáts István a Hungária Szabadságharcos Mozgalom ügyvezető elnökének történelmi dokumentumában, aki nemcsak a nemzetiszocialista mozgalom egész harci korszakát végig élte, hanem intenzív kapcsolatban állt Hitlerrel is.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

„Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van” – fogalmazta meg 1950-ben írt versében Illyés Gyula, ami nem csak az olyan diktatúrákra volt igaz, mint amilyen a sztálini Szovjetunió, a castroista Kuba, a Kim Dzsongil vezette Észak-Korea vagy a maoista Kína volt, de a kisebb, kelet-európai kommunista diktatúrákra is.

1944. december 22-én adta ki a Vörös Hadsereg azt a parancsot, amelynek alapján Magyarországról málenkij robotra, „kis munkára” hurcoltak el férfiakat és nőket a Szovjetunióba.

További példák a történelmi-genetikai eredetű brit (angolszász) gondolkodási konformizmus illusztrálására.

Aki nem volt a fronton, nem tudja elképzelni, milyen érzés napról-napra embereket ölni. Ellenfeleid jönnek feléd, lőnek, még nem találtak el, de menekülni nincs idő.

A nemzetiszocialisták dúsított uránjából készült az első amerikai atombomba, a németek sokkal közelebb jutottak az atombombához, mint ahogy azt korábban feltételezték.

A "Festung Budapest" védelmét ellátó honvéd seregtestek egyike volt az esztergom-tábori 1. honvéd páncéloshadosztály.

A Life Magazine hét évtizeddel Berlin eleste után tett közzé korábban ismeretlen, a szovjet megszállás után két héttel az úgynevezett Hitler-bunkerben és annak környékén készült fényképeket.

Évtizedekig agyonhallgatták a világtörténelem legsúlyosabb, legtöbb – 9343 – áldozatot követelő hajókatasztrófáját, a Wilhelm Gustloff 1945. január 30-án történt megtorpedózását.

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).