Európából Eurábia?

Kövess minket -on és -en!

Arra még nem volt példa a történelemben, hogy egy népet a saját vezetői akartak volna kiirtani vagy (Bertold Brechttől ihletetten) „lecserélni”. Nyugat-Európában most éppen ez történik.

Bármennyire is durván hangzik, az európai etnomazochista „elitek” saját népeik kulturális és demográfiai megsemmisítésére törekednek. A korszak uralkodó ideológiájává emelt antirasszizmus cégére alatt valójában egy par excellence faji és rasszista célkitűzést követnek, amely nem más, mint az őshonos népességek fokozatosan eltüntetése Európából. Ennek érdekében bátorítják és elősegítik a harmadik világbeli allogén elemek bevándorlását, egyre növekvő adósarcokkal kiszipolyozzák és elszegényítik az őshonos népi és középosztályokat, szándékosan letörve gyermekvállalási hajlandóságukat és így végletesen megroppantva natalitásukat, velük szemben szociális, gazdasági, jogi és kulturális téren előnyben részesítik az idegeneket, bátorítják a társadalom iszlamizálódását, mindennek a megkoronázásaként pedig démonizálják, üldözik és büntetik a „nagy lakosságcsere” ellenzőit, akárcsak az antirasszista ideológia kritikusait.

Az európai civilizáció előre megfontolt szándékkal elkövetett likvidálásában – mondjuk így – a „trockizmus” játssza a főszerepet, amely a „proletár internacionalizmus” nevében mindenáron el akarja törölni a nemzeti kötelékeket és az etnikai identitásokat, különösen az európaiakét. Céljuk eléréséhez a trockista éceszgéberek számíthatnak az európai balliberális értelmiség többségére, az európai konkurencia letörésében érdekelt egyes amerikai politikai-gazdasági körökre és persze magára az iszlámra, illetve annak különböző kormányzati és vallási tényezőire.

Tavaly másfél, kétmillió bevándorló özönlött Európába, akiket az Európai Unió – vagyis a lecserélésre ítélt európai őshonosok – költségén etetnek, itatnak, istápolnak, és sokkal jobban tartanak, mint a nélkülöző, munkanélküli vagy hajléktalan őshonosokat. Az idén már több mint 350 ezer érkezett belőlük Horvátországba, Szlovéniába, Macedóniába és Szerbiába, és legalább hárommillióan várakoznak ugrásra készen Törökországban, nem is beszélve azokról, akik Líbiából a Földközi-tengeren keresztül az „olasz úton” özönlik el földrészünket. Az európaiak gyöngeségét és gyávaságát kihasználva a migránsok gyakran követelőzőnek, arrogánsnak, sőt agresszívnek mutatkoznak, hiszen biztosak lehetnek benne, hogy a fősodratú médiától (többnyire) cinkos hallgatásra, a „humanitárius” szervezetektől bűnpártolásra, az állami szervektől pedig (csaknem teljes) büntetlenségre számíthatnak.

„Arab invázióról beszélhetünk, ez társadalmi tény”, kottyantotta ki nemrég a pápa, de ez egyáltalán nem zavarja, éppen ellenkezőleg, elvégre „Európa oly sok inváziót ismert meg, és mindig felül tudta múlni önmagát, előre tudott haladni, hogy aztán gyarapodjon a kultúrák közötti csere által”. (Conversation politique avec le pape François, lavie.fr, 2016. március 2.) Naivitás? Cinizmus? Elvakultság? Vagy mindhárom keveréke? Mindenesetre a pápa sajnálatos történelmi tudatlanságról vagy ideológiai dogmatizmusról tesz tanúbizonyságot, amikor az „inváziók” állítólagos jótéteményeiről prézsmitálva „kulturális cserének” titulálja a véres konfrontációt. Szavai bizarr rokonságot mutatnak a trockista tézisekkel. Március 27-i urbi et orbi húsvéti üzenetében egyébként ismét elítélte a nyugati országok migránsokkal szembeni magatartását, és nyomatékosan felszólította az európai országok vezetőit, hogy ne zárják le előttük a határaikat. Dacára annak, ami Kölnben történt szilveszterkor, és ami egyébként csak a jéghegy csúcsát alkotta a muszlim bevándorlók által az európai nők ellen folytatott nemierőszak-dzsihádban.

Ez utóbbi egyébként teljesen logikusnak mondható fejlemény. Kamel Daud algériai író szerint ugyanis „a muzulmán világ egyik legnagyobb nyomora beteges kapcsolata a nőhöz. Bizonyos helyeken lefátyolozzák, megkövezik, megölik; minimum a szemére vetik, hogy egyenetlenséget szít az ideális társadalomban. (…) Ma a szex egy óriási paradoxon számos arab országban: úgy űzik, mintha nem létezne… (…) Ezek az ellentmondások elviselhetetlen feszültségeket teremtenek: a vágynak nincs kimenetele… Ebből olyan szexuális nyomor következik, amely képtelenséghez vagy hisztériához vezet. (…) Az eredmény: máshol fantáziálunk, vagy a Nyugat szemérmetlenségéről és paráznaságáról, vagy a muzulmán paradicsomról és a szüzeiről. (…) Egyes papok groteszk fatvákat bocsátanak ki: tilos meztelenül szeretkezni, a nőknek nincs joguk banánokhoz nyúlni, egy férfi nem maradhat egyedül egy munkatársnőjével, csak ha az az anyja… A szex mindenhol ott van. És különösen a halál után. Az orgazmus csak a házasság … és a halál után elfogadott. A paradicsom és a szüzek a prédikátorok fétis témája, akik ezeket a síron túli élvezeteket a szexuális nyomor földjeinek lakóit megillető kárpótlásként mutatják be. A kamikaze erről álmodik, és egy rettenetes és szürreális okoskodásnak veti alá magát: az orgazmus a halállal jön, nem a szerelemmel. (…) … a legutóbbi közel-keleti és afrikai bevándorlóhullámokkal a patologikus kapcsolat, amelyet az arab világ egyes országai tartanak fenn a nőkkel, betör Európába. (…) A nyugati nagyközönség félve és nyugtalankodva fedezi fel, hogy a muzulmán világban a szex beteg, és hogy ez a betegség éppen most éri el az ő földjeit.” (La misére sexuelle du monde arabe, nytimes.com, 2016. február 12.)

Németországban egy nyugalmazott evangélikus lelkipásztor igencsak eredeti módon orvosolná testvérei (Ábrahámban) szexuális nyomorát. Ulrich Wagner szerint prostituáltakat kellene a rendelkezésükre bocsátani állami költségen. „Akkor jött az ötlet, amikor az egyik barátom elmesélte, hogy száz menedékkérő érkezik a falujába, és most nagy a félelem, hogy ez a sok férfi zaklathatja a helyi nőket.” (Pfarrer schlägt vor: Prostituierte für Asylbewerber, merkur.de, 2015. március 8.) Mit is mondhatnánk? Igazán megható a keresztyén karitásznak ez a (szexuális) forradalmi megnyilvánulása.

Most már csak az a kérdés, hogy vajon az általa javasolt „szakszolgáltatás” léte és igénybevétele szinkronban van-e az Evangélium szellemiségével? A Koránéval, úgy tűnik, igen. Legalábbis az alapján, amit az „igaz” hitűek művelnek a karmaik közé került és általuk szabad prédának tekintett „nőstényekkel” Európában és másutt. Nem is beszélve az Iszlám Állam (IÁ) elméleti és gyakorlati iránymutatásáról. Az IÁ al-Furqan nevű médiarészlege például 2014. szeptember 21-én közzétett egy 42 perces hangüzenetet „A te Urad mindig éber” (Korán 89:14) címmel Abu Muhammad al-Adnani szóvivő tolmácsolásában, aki a nyugati kafiroknak címzett válogatott fenyegetések között kijelenti: „El fogjuk özönleni Rómátokat, összetörjük a kereszteteket és rabszolgává tesszük az asszonyaitokat Allah segítségével. Ez az ő ígérete, és nem fogja megszegni, amíg meg nem valósul. És ha mi nem hajtjuk végre, akkor a fiaink vagy az unokáink fogják, és el fogják adni a fiaitokat és az unokáitokat rabszolgának.”Addig is, amíg Allah – de még inkább az európai „ötödik hadoszlopa” – segítségével be nem váltja az előbbi fenyegetését, az IÁ a jelenlegi felségterületén gyakorolja a foglyul ejtett jazidi és keleti keresztény kis- és nagylányok kodifikált, vallási érvekkel alátámasztott és adminisztratív módon szervezett tömeges megerőszakolását, sőt „kifejlesztette a szexuális rabszolgaság részletes bürokráciáját, a közjegyzői adásvételi szerződéseket is beleértve. A gyakorlat toborzási módszerré vált, hogy vonzza a férfiakat a nagyon konzervatív muzulmán társadalmakból, amelyekben a szex tabu, az együtt járás pedig tilos”, írja a The New York Times, amely több mint ötezer elrabolt jazidi nőről tud. „Az IÁ vezetői a Korán interpretálására helyezik a hangsúlyt, hogy ne csak igazolják az erőszakot, de minden egyes szexuális bűncselekményt spirituálisan jótékonnyá, sőt erényessé emeljenek és magasztaljanak”, folytatja a napilap, amely több olyan áldozatot is megszólaltat, akiknek sikerült megszökniük, köztük egy 12 éves jazidi kislányt, akit az IÁ egyik dzsihadistája megerőszakolt: „Azt mondta nekem, hogy az iszlám megengedi egy hitetlen megerőszakolását. Azt mondta, hogy engem megerőszakolva közelebb kerül Istenhez.” (ISIS Enshrines a Theology of Rape, nytimes.com, 2015. augusztus 14.)

Buálem Szanszál algériai regényíró szerint „lassanként a muzulmán világ újjáalakul és megtalálja eredeti ambícióit és uralkodó akaratát. A Nyugattal való határt kezdik eltörölni, hiszen most a politikai iszlám tereket nyit magának Londonban, Párizsban és Brüsszelben. Úgy vélhetjük, hogy harminc év múlva az iszlamizmus fogja kormányozni a muzulmán világ egészét, amelyet egyesíteni fog. Hatvan év múlva el fog indulni a nyugati civilizáció meghódítására”. (Boualem Sansal: „Un Scénario syrien est possible en Algérie”, lefigaro.fr, 2016. február 23.) Ugyancsak ő a 2084 – La fin du monde (A világ vége) című disztópiájában egy olyan világot vizionál, amelyet a radikális iszlám ural. Michel Houellebecq, a kortárs francia regényirodalom nemzetközileg legolvasottabb reprezentánsa – akinek Behódolás című legújabb regénye ugyanezt a témát (konkrétan egy „mérsékelt” muszlim párt franciaországi hatalomra kerülésének következményeit) boncolgatja – elismerően szólt algériai írókollégája művéről, amely a Francia Akadémia regénynagydíját is elnyerte: „A 2084 sokkal »rosszabb«, mint a Behódolás, egy igazi vallásos totalitarizmust ír le. Buálem Szanszál a szélsőségesek győzelmét látja. Talán igaza van, az ő jövőlátomása nagyon valószínű.”

Az európaiak iszlámmal szembeni lehetséges behódolásának egyik előjele a konvertiták növekvő száma. Akárcsak a Balkánon az oszmán uralom alatt, az iszlám hitre való áttérés a Stockholm-szindróma, vagyis az önvédelemre való törekvés megnyilvánulása. A konvertita behódol új urainak, és neofita buzgalmában fanatikusabbnak mutatkozik náluk. Az Iszlám Állam európai dzsihadistáinak mintegy ötöde őshonos, jellemző módon a régi keresztény kultúrájú középosztályból származik. Nihilista ámokfutásuk során a skizofrénia és a mazochizmus ugyan­azon tüneteit mutatják, mint a 60-as, 70-es évek trockistái és sztálinistái, akik nagyrészt szintén „kispolgári csökevények” voltak. Ami a nőket illeti, ők többnyire abban a reményben veszik fel Mohamed vallását a külvárosokban, hogy így majd megmenekülnek az állandó zaklatástól, amely Mohamed harmadik világból importált hívei részéről éri őket.

Az európaiak eszmei-lelki szempontból sincsenek kellőképpen felvértezve az iszlámmal szembeni ellenállásra. A „másság” és „idegenség” feltétlen szeretetét prédikáló xenofília ideológiája kormányozza ezt az öngyilkos magatartást, amely valójában a keresztény karitász szekularizált, „humanista” formája. Rossz lelkiismeret, bűnbánat, öngyűlölet (etnomazochizmus) társul ideológiai szofizmusokhoz, amelyeknek az orwelli újbeszélben sulykolt vezérmotívumai: nyitottság, sokszínűség, különbözőség, együttélés és hasonlók. Noha a köznép nem hisz bennük, az uralkodó ideológia nehéztüzérsége lekaszál minden tamáskodót, annál is inkább, mert a szólás szabadságát egyre inkább korlátozzák a bevándorlás és az iszlám témájában is. A vélemény kifejezése kockázatossá válik, tehát inkább hallgatunk, mert a bátorság már nem egy széles körben osztott erény. A muzulmán és más kisebbségek mindenütt előjogokat és mentességeket kapnak, mindenhol megfélemlítenek és fenyegetnek, az őshonosok pedig egyre hátrálnak és velük együtt a jogállam is.

„Igen, zsidó-keresztény civilizációnk kimerült, meghalt. Kétezer éves létezés után a nihilizmusban és a rombolásban, a halál­ösztönben és az öngyűlöletben tetszeleg, már nem teremt semmit, és csak neheztelésből és keserűségből él. Az iszlám azt juttatja kifejezésre, amit Nietzsche »nagy egészségnek« hív: fiatal katonái vannak, akik készek meghalni érte. Melyik nyugati hajlandó meghalni a civilizációnk értékeiért: a szupermarketért és az online vásárlásért, a triviális fogyasztásért és az egotista nárcisszizmusért, a hedonizmusért és a felnőtt-rollerért?” – fogalmaz kegyetlen őszinteséggel Michel Onfray, napjaink egyik legbefolyásosabb francia értelmiségi­je. (Onfray: „Houellebecq ha ragione. Siamo sottomessi all’Islam, corriere.it, 2016. február 3.) Úgy tűnik, hogy az európaiaknak fel kell készülniük a legrosszabbra.

Kövess minket -on és -en!