Kövess minket -on és -en!

A 61 éves Peter Lynch több mint két év börtönt kapott augusztusban erőszakos rendbontás miatt, mert állítólag rasszista dolgokat kiabált a rendőröknek. Október 19-én hirtelen meghalt a börtönben.

Peter Lynch egyike volt annak a sok tüntetőnek, akiket Nagy-Britanniában börtönbe zártak a tüntetések során, miután egy afrikai származású, de már Britanniában született fiatal férfi halálra késelt három kislányt. Augusztus negyedikén egy rotherhami szálloda előtt gyűltek össze, ahol több száz "menekült" van elhelyezve.

Rotherham városa a pakisztáni nemi erőszakbandák szinonimájává vált, akik brit lányok ezreit zsákmányolták ki, miközben a rendőrség aktívan ellenállt a visszaélések megállítására irányuló minden kísérletnek - ugyanis féltek attól, hogy rasszistának tekintik őket.

A tüntetés alatt Lynch egy táblát vitt magával, amelyen többek között a rendőrséget, a politikusokat, a média és a Környezetvédelmi Ügynökség munkatársait korruptnak nevezte. Nem volt erőszakos, bár többen igen, de azt kiabálta a rendőröknek, hogy "söpredék", akik "megvédik azokat, akik megerőszakolják és meggyilkolják a gyerekeinket". Emiatt rasszista összeesküvés-elmélet hívének bélyegezték a médiában és a bíróságon.

Jeremy Rickardson bíró ítéletében kijelentette, hogy bár Lynch tiltakozása önmagában nem volt törvénytelen, "lázító retorikája" átlépte az "észszerű határvonalat". Amikor a védelem hangsúlyozta, hogy közönséges családapa, négy gyerekkel és három unokával, a bíró "a nagyapa szégyenletes példájának" nevezte.

Ricardson bíró egyébként korábban felfüggesztett börtönnel elengedett egy pedofilt, ugyancsak felfüggesztettel egy sofőrt, aki elgázolt egy kerékpárost, s aki meg is halt, míg Lynchet egy tábláért és néhány kiabálásért 2 év 8 hónapra bezárta.

Lyncet végül augusztus 22-én két év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték erőszakos garázdaság miatt. Mindez annak ellenére, hogy többszörösen megbetegedett, és többek között anginában, pajzsmirigybetegségben és cukorbetegségben szenvedett, és korábban szívinfarktusa is volt.

Október 19-én, szombaton Peter Lynch meghalt a Moorlands börtönben, Doncaster közelében. A Daily Mail forrásai szerint állítólag öngyilkos lett, de ezt hivatalosan még nem erősítették meg. A büntetés-végrehajtási szolgálat független vizsgálatot fog lefolytatni a halálával kapcsolatban.

Bár nem tudni, hogy valóban öngyilkos lett-e, de ha igen, akkor valószínűleg "jó oka" volt rá, a négy gyermekkel megáldott családapának. A britanniai börtönök tele vannak a beilleszkedni képtelen söpredék színesek hordáival, akik még rendes körülmények között is - vagyis szabadlábon, az utcán - izzó fehérgyűlölettel rendelkeznek. Elképzelhetjük, hogy az angol úr, aki még nem is örvendhetett a legjobb egészségnek, mit kellett átéljen a szubhumán hordával összezárva úgy, hogy rasszistának bélyegezte az állam. Lynch halála egyértelműen Jeremy Ricardson és a brit állam lelkén szárad.

R.I.P., Peter Lynch!

Kövess minket -on és -en!

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára – sajnos csak átmenetileg – 1940-re fordulta a kocka.

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

Gyászkeretes emlék marad számomra 1945. március 4. Szülővárosomra, Szombathelyre bombák hullottak, és a pusztulás az ország romvárosai közötti sorrendben a hatodik helyet juttatta...

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.