Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
Afrikát két pusztító kór sújtja: a demográfia és a demokrácia. A fekete földrészen a születési arányszám (natalitás) megállíthatatlanul emelkedik.
2050-re a világnépesség egynegyede afrikai lesz (forrás: UNICEF, 2013. augusztus 12., Johannesburg), és ekkorra az öt éven aluli gyerekek 40 százaléka Afrikában fog élni, közülük minden negyedik Nigériában. Afrika jelenlegi 1,2 milliárdos népessége az évszázad közepére megduplázódik, az évszázad végére pedig el fogja érni a 4,2 milliárd főt. A 224 országot feltüntető natalitás-országlista első 45 helyén (Afganisztán, Kelet-Timor és a Gázai övezet kivételével) afrikai országok tanyáznak, a termékenységi arányszám, vagyis a szülőképes korú nőkre jutó születések átlaga Afrikában 4,7. A világon 2008-ban körülbelül 350 ezer gyerek született naponta, 2014-ben már 380 ezer – a 80 százalékuk Afrikában!
A Nyugat-Európában zajló népességcserés gyarmatosítást jól érzékelteti, hogy Párizsban jelenleg már több színes bőrű gyerek születik, mint ahány fehér, Londonban pedig több bevándorló él, mint amennyi őshonos. A fekete-afrikai születések száma, amely 1950-ben még hasonló volt az Európai Unió jelenlegi országaiban mért adathoz, mára majdnem hétszer magasabb: évente 33 millió afrikai és 5 millió európai születik. Fekete-Afrikában 2040-ig megduplázódik a 20-40 év közötti fiatalok száma, a jelenlegi 250 millióról 500 millió főre növelve az Európába igyekvő potenciális honfoglalók számát.
Ezt a földrészünkre nehezedő migrációs nyomást az alábbi ellentétpárok jellemzik a legfrappánsabban: a világ legvárosiasabb zónája áll szemben a legkevésbé urbanizálttal, a leggazdagabb zónája a legszegényebbel, a demográfiailag legsterilebb zónája a legtermékenyebbel, a leghosszabb életkilátással kecsegtető zónája a legrövidebb életreményt nyújtóval, a legmagasabb átlagéletkorú zónája a legalacsonyabbal, a világ egyik csökkenő lakosságú zónája a legszaporábbal. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az őshonos fehér európaiak a XXI. század végére a saját földrészükön is kisebbségbe fognak kerülni a színes bőrű bevándorlókkal szemben.
Demográfiai előrejelzések szerint az évszázad végére a most 163 milliós Nigéria lesz a Föld harmadik legnépesebb országa 433 millió lakossal (az akkor 1,7 milliárdos India és az 1,3 milliárdos Kína után, illetve a 423 milliós USA előtt). 2100 körül tehát az addigra 10 milliárd körül stabilizálódó világnépesség legalább egyharmada afrikai lesz.
A jelenlegi népesedési tendenciák változatlansága esetén „az ENSZ 2300-ra mintegy 115 ezer milliárd – nem tévedés! – afrikaival számol, vagyis addigra Afrikában koncentrálódna a világnépesség 86 százaléka, miközben Európa és Észak-Amerika a kihalás szélére kerülne 90 millió lakossal a jelenlegi 730 millió helyett, vagyis a világnépesség egyik töredéke megközelíti a zérót.” (François Héran, La population du monde pour les trois siécles á venir: explosion, implosion ou équilibre?, Population et Société, 2005. január) Mindez persze csak puszta spekuláció, a Föld ugyanis nyilvánvalóan nem fog tudni eltartani ekkora embertömeget. Afrika már most sem képes rá, és elsősorban ennek köszönhető az onnan kiáramló elapadhatatlan migrációs hullám, másodsorban pedig az afrikai demokrácia mint politikai rendszer zsigeri életképtelenségének, amely az „egy ember, egy szavazat” elv következménye. Valójában arról van szó, hogy a modern nyugati demokráciák individualista alapjai gyakorlatilag összeegyeztethetetlenek az afrikai társadalmak közösségi hagyományaival, és ez a földrészen pusztító konfliktusok legfőbb oka. Ellentétben ugyanis a vulgármarxista közhelyekkel, nem annyira a fejlettségi különbözőségek és nem is a gazdasági problémák miatt robbannak ki az afrikai háborúk, noha itt-ott kétségtelenül az értékes nyersanyagkincsek lehetnek az üzemanyagaik, hanem sokkal inkább az etnikai élettér-politika miatt.
Dél-Szudánban például a dinkák vannak többségben, és így biztosak lehetnek a hatalom választások útján történő megszerzésében, amit a kisebbségi nuerek elutasítanak. Maliban a lakosság kevesebb mint 5 százalékát alkotó tuaregeket kizárja a hatalomból a választási matematika. A demokratikus választás itt sem oldotta meg az etnikai problémát, mert a választási matematika csupán megerősítette a többségi népesség, adott esetben a déli feketék uralmát, akik számára a fő ellenséget nem is annyira az iszlamisták jelentik, mint inkább a tuareg szeparatisták. A Dél-Afrikai Köztársaságban a népesség 8 százalékát képviselő fehéreknek etno-matematikailag semmi esélyük sincs a választási győzelemre a feketékkel szemben. A faji megosztottsághoz ráadásul egy etnikai megosztottság is társul az ANC kormánypárton belül, a feketék között legnépesebb zuluk (kb. 25 százalék) ugyanis számarányuknál fogva legyőzték a xhosákat (kb. 18 százalék). Az ország jövőjét tehát automatikusan ez a realitás alakítja. Ruandában a tuszik (a lakosság 10 százaléka) elhódították a hatalmat a hutuktól (90 százalék) egy genocídium nyomán, és azóta is őrzik a kommunista időket idéző választási praktikáknak köszönhetően. Ha szabad választásokat tartanának, a tuszi rezsimet elsöpörné az etno-matematika.
|
|
|
|
|
|
Az afrikai politikai probléma lényegében arra a nagy kérdésre redukálható: miként lehet elkerülni azt, hogy a nagyobb lélekszámú népek/törzsek törvényszerűen megszerezzék a hatalmat a szavazatok összeadása nyomán. A megoldást egy olyan rendszer jelentené, amelyben a képviselet a népcsoportokat illetné, az európai típusú nemzetállamot pedig etnikai állam helyettesítené. Ezzel azonban két probléma van. Egyrészt a legnépesebb etnikumok nyilván nem lennének hajlandók lemondani az „egy ember, egy szavazat” elvről, amely örökre garantálja nekik a többségi helyzetükből adódó hatalmat. Másrészt a demokratikus dogma nyugati őrei sem tűrnék el ezt a drasztikus paradigmaváltást, amely aláásná saját politikai filozófiájuk alapjait. A fekete földrészen tehát minden marad a régiben: állandósult etnikai-törzsi-vallási konfliktusok, velük együtt káosz és nyomor, a nyomukban pedig népvándorlás a fehér földrész felé – Afrikára nézve tragikus, Európa számára viszont fatális következménnyel.
