Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Legjobb barátaink közül néhányan konzervatívok. Őszintén szeretem és csodálom őket valódi erényeikért: az illendőség iránti érzékükért és személyes megvesztegethetetlenségükért egy korrupciós korban, független szellemiségükért és azért a készségükért, hogy hajlandók saját lábukon állni egy egyre inkább paternalizálódó társadalomban.

Ezért, remélem konzervatív barátaim megbocsátanak nekem azért, amit írni készülök.

Egy tragikus választás

A legkisebb kétség sincs a lelkemben azzal kapcsolatban, hogy ha választásra kényszerülve: a konzervativizmussal, avagy a – régi vagy új – baloldallal vállalok-e sorsközösséget, a konzervativizmust választanám. De – szerencsére – egyikünk sem szembesül ilyen korlátozott választási lehetőséggel. Bizonyosan tragikus lenne az ilyen választási kényszer. Tragikus lenne a nagy, spengleri értelemben. Azt választanánk, amit Spengler római katonája, akinek a csontjait Pompejiben egy ajtó előtt találták meg – aki a Vezúv kitörésének idején meghalt a posztján, mert elfelejtették kimenteni. Azt válaszolnánk, ami becsületes, tisztességes, összhangban van fajunk hagyományaival – és biztosan elbukik.

A konzervatívok valószínűleg nem tudnak győztesen kikerülni abból az élethalál harcból, amelybe jelenleg belekerültek. Noha szélsőbaloldali ellenfeleik nem érhetik el a céljaikat – valójában azért nem, mert a céljaik az ember és a természet téves felfogásán alapulnak –, a konzervatívok olyannak bizonyulnak, hogy teljesen alkalmatlanok megakadályozni a saját világuk elpusztítását ugyanazon szélsőbaloldaliak által.

A forradalmár előnye

A konzervatívok nem képesek győzni, mert az ellenség, amellyel szemben állnak, forradalmi ellenség – olyan, amelynek forradalmi céljai vannak, és amelyet forradalmi életstílus irányít.

Mindig az a küzdő fél volt – és mindig az lesz – előnyös helyzetben, aki kész támadni, ahelyett, hogy csupán a védelmi helyzetét tartaná, és a konzervatív személy evolúciós természete, meg a forradalmi természet határozzák meg azt, hogy az egyik lényegében véve mindig védekező szerepet, a másik pedig támadó szerepet fog játszani.

Az ostromlott az ostromlóval szemben

A támadó-védekező ellentéte természetesen abszolút értelemben nem a taktikára, hanem a stratégiára érvényes. A konzervatív indíthat rövid ellentámadásokat – előronthat erődjéből, hogy megsemmisítse forradalmár ostromlóját –, de hosszú távon mindig ő az ostromlott, és a forradalmár az ostromló.

A konzervatív célja megvédeni azt, ami van, vagy – szélsőséges esetben – helyreállítani azt, ami volt. A forradalmár célja gyökeresen átalakítani azt, ami van, vagy teljesen eltörölni, úgy, hogy az helyettesíthető legyen teljesen más valamivel. Korlátlan nirvána Így a konzervatív beszél az utcai bűnözés megállításáról, az adók csökkentéséről, a kábítószerek és a pornográfia elterjedése elleni küzdelemről, a kormány féken tartásáról. A baloldali pedig egy utópiára törekszik, amelyben nem lesz háború, "elnyomás", "diszkrimináció", "rasszizmus", nem lesznek korlátai az egyéni cselekvési szabadságának – hanem korlátlan, erőfeszítés nélküli nirvánája lesz "a szerelemnek", "egyenlőségnek" és bőségnek.

Álomország

A konzervatív célok valószínűleg ésszerűek – és elérhetőnek tűnnek. Ugyanakkor a baloldali célok egy álomországban, a realitás látóhatárán túl fekszenek, és éppen ez az, ami előnyt ad a baloldalnak. Amikor a konzervatív valamilyen kisebb eredményt elér (egy konzervatív személyt hivatalba juttat), valószínűleg úgy akar cselekedni, mintha megnyerte volna az egész háborút. Úgy látja, hogy céljai elérése a küszöbön áll, csökkenti a védekezést, visszavonul élvezni elképzelt győzelmének gyümölcseit. De a baloldali sohasem elégedett, tekintet nélkül arra, hogy milyen engedményeket tettek az ő oldalának, mivel az ő céljai mindig éppoly távoliak maradnak, mint amilyenek korábban voltak.

A konzervatív rohamokban dolgozik.

Riadóval reagál a baloldalról jövő új rombolásokra, de megelégedett, ha vissza tud vonulni, újra csoportosítja harci eszközeit és új védelmi vonalat alakít ki. A baloldali nem hagyja abba a nyomulást, fürkészését, előretör, majd hátralép kettőt, de csak azért, hogy később képes legyen három lépést tenni előre.

Fél vereség Ha a baloldali új követeléseket tesz – például az iskolák vagy a lakóhelyek erőltetett faji integrációja érdekében –, a konzervatív úgy száll szembe a követelésekkel, hogy védőbeszédet mond az "egyházi iskolák és az egyesülés szabadsága" fenntartása végett. Amikor a füst kitisztul, a baloldali el fogja érni követeléseinek talán a felét, és a konzervatív el fogja veszteni a felét annak, amit meg akart őrizni.

De akkor a konzervatív elfogadja majd az új status quo-t, mintha a dolgok mindig ilyenek lettek volna, és ugyanolyan együgyűséggel készül fel arra, hogy megvédje a baloldal új támadásai ellen, mint amit mutatott a régi pozíciója védelme során.

Gonosz ideológia

A pozíciónak ez a folytonos változtatása majdnem olyan nagy hátrány a konzervatív számára, amint krónikus képtelensége a kezdeményezés megragadására. A forradalmár hátrahagyott egy ideológiát, bármilyen gonosz és természetellenes is az, és ebből az ideológiából következik céljának egysége és folyamatossága, ami nélkülözhetetlen kelléke a győzelemnek.

Ezzel szemben mire tekinthetnek a konzervatívok, mint harci hitvallásra, változhatatlan elvre, amelyért készek mindent feláldozni? Az utóbbi 50 év során oly gyorsan vonultak vissza, hogy már egyáltalán nem látják a korábbi alapjukat, amin álltak, ami egyszerűen elhalványult az ideológiai horizontjukon.

A "rasszisták" radikálisok

Nézzük például a fajt. Több, mint fél évszázaddal ezelőtt olyan emberek, mint Madison Grant és Lothrop Stoddard szószólói voltak a faji kérdéssel kapcsolatos konzervatív álláspontnak. Ékesszólóan (jóllehet védekező módon) érveltek a nyugati faji identitás megőrzése mellett a fajkeveredés elleni szigorú korlátok fenntartásával, egészséges bevándorlási kontroll alkalmazásával és az eugenikus mércéknek a népességminőség problémájára való alkalmazásával.

Manapság egyetlen "felelős" konzervatív nappali szobájának könyvszekrényében sem találhatók Grant és Stoddard könyvei, mivel a jelenlegi konzervatív mércék szerint ők "rasszisták", ebből következőleg "radikálisok", és nem biztonságosan tiszteletre méltó konzervatívok.

A szabad vállalkozás csapdája

Miként lehet megmenteni a szabad vállalkozási rendszert a kormány gonosz mesterkedéseitől?

Tény, hogy a szabad vállalkozási rendszer viszonylag még mindig érintetlen egy olyan időszakban, amikor idegen erők aláaknázták kormányainkat, átvették a hatalmat országunk felett, és nem lehet mondani, hogy a szabad vállalkozás lelassította volna őket, akárcsak kis mértékben is. Azok az emberek, akik irányító szerephez jutottak legnagyobb újságjaink, filmiparunk, rádiónk és TV-nk felett, ezt az irányítást a szabad vállalkozás támogatásával, és nem annak ellenére folytatják.

Több, mint közgazdaságtan

Ezeket a megjegyzéseket nem a szabad vállalkozás szükségképpeni elítélésének, és nem is a gazdasági problémák általános lekicsinylésének kell tekinteni, hanem arról van szó, hogy egy nemzet pusztulásnak indult a gazdaság rossz irányítása következtében. A lényeg az, hogy a mi problémáink manapság sokkal mélyebbek annál, semmint remélhető lenne, hogy azok valamiféle kormányzati vagy gazdasági reformokkal kezelhetővé válnak, sőt a helyzet lényegesen jobbá tehető.

A fiatalok eléggé értelmesek ahhoz, hogy ezeket a dolgokat felismerjék a maguk számára, és nem okolhatók azért mert nem sok könnyet hullatnak akár a kormányzati intézményeink, akár a magántevékenységbe be nem avatkozó kapitalizmus kimúlása miatt.

A baloldal bőségesen találhat félrevezetett fiatal fanatikusokat, akik hajlandók elégetni magukat, vagy felrobbantani egy rendőrkapitányságot, annak érdekében, hogy támogassák "az egyenlőség" vagy "a béke" ügyét, de a fiatal férfiaknak és nőknek olyan elgondolása, hogy bombákat készítsenek gyertyával világított pincékben, a progresszív jövedelmi adónak vagy a társadalombiztosítási levonásoknak véget vetése érdekében, egyszerűen nevetséges. Amíg a konzervatívok nem képesek felkínálni lelkesítőbb valamit, a fiatalság nem fog csatlakozni az ő mércéikhez. A konzervativizmus két elvi hiányossága, az agresszív cselekvés szellemének és a világosan definiált ideológiai alapnak a hiánya kéz a kézben jár. Az egyikkel nem lehet rendelkezni a másik nélkül.

A végső célok

Egy kiemelkedő antikommunista vezető szerint: "Egy nagy, alkotó eszme hiánya mindig a harcképesség korlátozottságát jelzi. Az a szilárd meggyőződés, hogy jogos használni bármilyen fegyvert, mindig össze van kötve a Földünkön egy forradalmi új rend győzelmének szükségességébe vetett fanatikus hittel.

"Egy olyan mozgalom, amely nem ilyen végső célokért és eszmékért harcol, sohasem keríti hatalmába a végső fegyvert",… és felesleges mondani, sohasem fog kikerülni győztesen egy olyan ellenféllel folytatott küzdelemből, amely így van motiválva.

Forradalmár forradalmárral szemben

Noha a konzervativizmus nem győzhet a baloldal ellen, egy új forradalmi erő, amely rendelkezik azzal a szellemi alappal, amely a konzervativizmusból hiányzik, és nagyobb merészséggel és határozottsággal tör előre, mint a baloldal erői, győzhet!

Ez az új forradalmi erő jelenleg épül.

A sorait fegyelmezett, idealista fiatal férfiak és nők töltik meg.

Ők megvizsgálták és hiányosnak találták mind a baloldal drogszabadosságát és szexuális liberalizmusát, mind pedig a jobboldal gazdasági liberalizmusát.

Egy új rend

Ők egy olyan új rendért harcolnak, amely nem a pillanat tényein és szeszélyein alapul, hanem a faj és a személyiség alapvető értékein – olyan értékeken, amelyek egykor a nyugati embert a Föld urává tették, és a melyek képesek visszaszerezni számára ezt a hatalmat, és irányítani tudják a világegyetem meghódítására.

Tisztában vannak vele, rég elmúlt az az idő, amikor a konzervatív beszéd, vagy a konzervatív szavazatok elegendők voltak a kor megmentéséhez. Megértik, hogy a Nyugat megmentésének forradalmi szellemiségű és szemléletű fiatal férfiaktól és nőktől kell kiindulnia, akik készek beszédjük által és még inkább az helyett, bármit megtenni, ami a nemzetük visszaszerzéséhez szükséges.

Forrás: National Vanguard (Ford. Tudós-Takács János)

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A cionista német hatóságok vizsgálódnak, ugyanis egy olyan videó terjedt el, amelyben egy hazafias viseletbe öltözött férfi osztogatott léggömböket óvodásoknak.

A faji háborúra való előkészletek, illetve „terrorösszeesküvés” miatt ítéltek el finn nemzetiszocialista fiatalokat.

Az alábbi nyilatkozatot Paula Hitler (1896. január 21. - 1960. június 1.), a Führer egyetlen lánytestvére 1957-ben tette, újra kifejezve meggyőződését, ahogy 12 évvel korábban, szeretett fivérének halálát követően.

A keleti fronton zajlott pokoli harcok helyszíneiről még a mai napig is kerülnek elő emberi maradványok, harcfelszerelések és akár teljes harcjárművek is.

1945. január 24-én munka után hazafelé menet Budapesten, a Bethlen Gábor utcában mellém toppant két tatárképű szovjet katona, és fegyverrel egy közeledő, civilekből álló csoportba kényszerített.

Egy szövetségi esküdtszék 63 vádpontban ítélte el Robert Bowerst, azt az ötvenéves férfit, aki 2018 októberében tizenegy zsidóval végzett egy pittsburghi zsinagógában.

Budán még heves harcok folytak, amikor Pesten, az új szovjet hatalom árnyékában megalakult néptörvényszék, amely hivatalosan a Budapesti Nemzeti Bizottság nevet kapta, végrehajtotta első halálos ítéletét.

A közelmúltban derült ki, hogy a Pest vármegyei Szigetszentmártonban 1944 novemberében négy huszárt temettek el, akik a Csepel-sziget védelmében haltak hősi halált.

Az első bécsi döntés, így a felvidéki magyarság jelentős részének hazatérése az elmúlt évszázadok kevés sikeres, ám annál jelentősebb epizódjának egyike a magyar történelemben.

Megmondom őszintén, hogy e sorok írása közben visszasírtam bármit, akármelyik cikkemet az elmúlt évekből. Nem azért, mert az Oppenheimer egy rossz film, vagy mert nem szerettem volna kritikát írni róla, sőt, épp ellenkezőleg.

Fajvédő nemzetiszocialisták jelentek meg amerikai Connecticut állambeli Ritzy Greenwich-ben, hogy a fehér emberek elleni rasszista erőszak miatt tiltakozzanak.

Furcsa észjárásuk van a németországi hatóságoknak: minél aktívabb és erőszakosabb a szélsőbaloldali Antifa, annál inkább fellépnek a nacionalista színtér ellen. Abszurd? Igen, de pont ez a valóság.

Az ausztrál kormány a „szélsőjobboldal erősödése” miatt a nemzetiszocialista jelképek betiltását fogja kezdeményezni, jelentette be Mark Dreyfus igazságügyi miniszter.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. május 9-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben öt hazafias szkinhedet „csoportosan, társtettesként elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettével” vádol az ügyészség.

Tasmania a zsidó-liberális média tálalása szerint „történelmet írt azzal, hogy Ausztrália első államaként betiltotta a náci tisztelgést”.