Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
Szálasi Ferenc 1946. évi Börtönnaplójának február 28-i bejegyzésében ezt olvassuk: "Ma reggel kivégezték Imrédy Bélát. Nyugodjék békében. A Nemzet vértanúja volt."
E néhány szóval az utolsó törvényes magyar Államfő, a vértanú Nemzetvezető a saját kivégzése előtt 12 nappal tisztelgett azelőtt az ember előtt, akinek 8 évvel korábban döntő szerepe volt abban, hogy ő, Szálasi Ferenc 3 évig a szegedi Csillagbörtön foglya lett.
A Hungarizmus megalapítójának páratlan nagylelkûsége, lelki emelkedettsége nyilvánult meg ebben: számára Imrédy ebben a pillanatban már nem az egykori politikai ellenfél volt, hanem bajtárs és sorstárs, aki a politikai intrikák szövevénye fölé emelkedve vértanú halálával lelkét tisztára mosva jelent meg ezen a februári reggelen az Örök Bíró előtt.
Imrédy Béla 1891-ben született Budapesten, középosztálybeli, mind a négy ágon római katolikus családban. Már fiatal korában a Pénzügyminisztérium tisztviselője, 1928-tól a Magyar Nemzeti Bank igazgatója. Az 1932. október 1-jén Gömbös Gyula által alakított kormányban a pénzügyminiszteri tárcát Imrédy Béla kapta. Pénzügyminiszterként kiválóan megállta a helyét, hiszen szociális és gazdasági fellendülés indult az országban, de ezzel párhuzamosan gondoskodott a költségvetés egyensúlyáról is.
Részt vett Gömbös 95 pontos Nemzeti Munkatervének kidolgozásában. Gömbös bizalmasának számított a politikában addig ismeretlen pénzügyi szakember. Az 1935-ös kormányalakítás után a Magyar Nemzeti Bank elnökeként tevékenykedett 1938-ig.
1938 tavaszán a Darányi-kormány tárca nélküli gazdasági minisztere lett. Minisztersége alatt két jelentős politikai kezdeményezésben volt döntő szerepe. Részt vett a trianoni békediktátum katonai korlátozásávaldacoló, a magyar haderő fejlesztését célzó, védelmi jellegû, jelentős kiadásokkal járó Győri Program pénzügyi hátterének kidolgozásában, és Darányi felkérésére segített az első zsidótörvény törvényi előkészítésében is.
A betegeskedő Darányi lemondása után 1938. május 8-án Imrédy Béla lett a miniszterelnök. Kinevezése egyik motívuma az volt, hogy mint közismerten buzgó katolikus, alkalmasnak ígérkezett arra, hogy az 1938 végén esedékes, Budapesten megrendezendő Eucharisztikus Világkongresszuson képviselje a vendéglátó Magyarországot.
|
|
|
|
|
|
Egyik feladata volt a Győri Program gyakorlati végrehajtásának befejezése. Másik fontos belpolitikai tette az első zsidótörvény elfogadtatása volt az Országgyûléssel. A közvélekedéstől eltérően az első zsidótörvény nem a zsidók úgynevezett "emberi jogai" ellen irányult, hanem a törvény célja az volt, hogy az értelmiségi pályákon elősegítse a magyar értelmiségiek elhelyezkedését. Ennek érdekében a törvény ezeken a pályákon a zsidók számarányát 20%-ra korlátozta. Erre azért volt szükség, mert a lakosságnak mindössze 6%-át kitevő zsidóság aránytalanul volt jelen e pályákon: például az orvosoknak és az ügyvédeknek több mint fele zsidó volt. Ezt a helyzetet nem az idézte elő, mintha a zsidók szellemileg döntő fölényben lettek volna a magyar származású lakosokhoz képest, amit az is bizonyít, hogy igen magas volt az értelmiségiek körében a diplomával rendelkező, de elhelyezkedni képtelen, magyar származású személyek aránya. Nem szellemi fölényüknek, hanem összeköttetéseiknek, a társadalom egészét átszövő kapcsolataiknak volt köszönhető az értelmiségi pályákon a zsidó nyomasztó túlsúly. Ezen a helyzeten kívánt segíteni az első zsidótörvény, amely a zsidókkal szemben a többi nemzetiséghez viszonyítva nem volt hátrányos diszkrimináció, hiszen az összes többi nemzetiség (németek, szlovákok stb.) a statisztikailag meghatározott számarányuk szerint lettek korlátozva az értelmiségi pályákon, egyedül a zsidók maradtak felülreprezentálva, hiszen a 20%-os elhelyezkedési lehetőség magasan felülmúlta a 6%-os statisztikai arányszámukat!
Imrédy miniszterelnöksége alatt, 1938. szeptember 30-án írták alá a Müncheni Egyezményt, s ennek nyomán kezdődtek meg a magyar–csehszlovák kétoldalú tárgyalások a területi revízió érdekében. Ezek sikertelensége után a két fél felkérésére a német–olasz döntőbírósági határozat, az 1938. november 2-i első Bécsi Döntés nyomán a Felvidék magyar többségû, déli része vissza lett csatolva Magyarországhoz. Imrédy népszerûsége ekkor tetőfokára hágott, a viszszacsatolt kis magyar falvakban az ő nevét skandálták, és a visszacsatolás napján Imrédy vezette az ifjúság fáklyás körmenetét a Kormányzóhoz. Parlamenti programbeszédében 1938. május 14-én hitet tett a jobboldali politika mellett, amelynek három ismérvét sorolta fel: a jobboldali politika a nemzetet a generációk egységének tekinti, amely összekapcsolja a múltat, jelent és jövőt. Második jellemző, hogy a jobboldali politika célja a szerves egészet alkotó hierarchikus társadalom, amelyben jelen vannak a természetadta különbségek, de a nemzet minden tagjának azt a helyet kell elfoglalnia a hierarchiában, amelyet a nemzetért tett munkája alapján kiérdemel. Harmadik jellemző a család védelme és megerősítése.
Imrédy miniszterelnökségére árnyat vetett, hogy az ő miniszterelnöksége alatt és az ő közremûködésével került sor a Szálasi Ferenc elleni politikai perre, amelynek során a későbbi Nemzetvezetőt 3 évi börtönre ítélték. Szálasi a szegedi Csillagbörtönből 1940. szeptember 17-én az Erdély északi részének visszatérése alkalmával kiadott kormányzói amnesztiával szabadult. De akkor már régen nem Imrédy volt a miniszterelnök. Politikai ellenfelei dokumentumot hamisítottak, amellyel zsidó származásának látszatát akarták alátámasztani, s ezért Imrédy kevéssel azután, hogy aláírta Magyarország csatlakozását 1939 elején az Antikomintern Paktumhoz, lemondott.
1939-1944 között Imrédy legfőbb belpolitikai tevékenysége az általa létrehozott, csekély taglétszámú, főleg értelmiségiekből álló Magyar Megújulás Pártja vezetése volt.
E pártnak legfontosabb dokumentuma 1943 októberében a Kállay miniszterelnökhöz intézett emlékirata, amely Kállay "hintapolitikájával" szembehelyezkedve hitet tett a tengelybarátság, a szociális reformok és a királyságnak, mint államformának fenntartásával a kormányzóság provizórikus intézménye mellett.
Az 1944. március 22-én megalakult Sztójay-kormányban Imrédy tárca nélküli közgazdasági miniszter lett. 1944. május 31-én a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség elnökéül választotta. 1944. június 23-án a KABSZ budapesti nagygyûlésén mondta el utolsó nyilvános beszédét. Szenvedélyesen ostorozta az angolszász orientációt és hitet tett a németekkel való szövetség mellett. A Magyar Megújulás Pártjának képviselői 1944 augusztusában beléptek a Törvényhozók Nemzeti Szövetségébe. Nem támogatták Horthy kiugrási kísérletét. Az 1944. október 16-án megalakult Szálasi-kormányban a párt tagjai közül Rajniss Ferenc vallás- és közoktatásügyi miniszter lett.
Imrédy Béla 1945 márciusa végén családjával együtt Ausztriába menekült, ahol az európai háború befejezése után a Martin Himmler vezette OSS-kommandó kiadta őt is a budapesti kommunista hatóságoknak.
Imrédy ellen vádat emeltek az Antikomintern Paktumhoz való csatlakozás és az első zsidótörvény elfogadtatása miatt, továbbá azért, hogy beszédeivel támogatta a harc továbbfolytatását. A "Népbíróság" Dr. Nagy Károly elnöklete alatt tárgyalta az ügyét.
|
|
|
|
|
|
A népügyész régi politikai ellenfele, Sulyok Dezső volt, akit elfogultsága miatt ki kellett volna zárni a perből. A bíróság éppen annyira illetéktelen volt, mint a többi magyar miniszterelnök perében, hiszen az 1848. III. tc. szerint csak törvényes parlamenti bíróság lett volna ügyükben illetékes. A vádak mind megalapozatlanok voltak. Az Antikomintern Paktumhoz való csatlakozás nem járult hozzá a háború kitöréséhez, és a világháború alatti beszédei is csak az önvédelemre szólítottak fel, ami minden nép elidegeníthetetlen joga. Az első zsidótörvény pedig, amint mondottuk, nem sértette meg a zsidók "emberi jogait", tehát nem volt "népellenes" bûntett. Imrédyt mégis golyó általi halálra ítélték, de kivégzése előtt az akkori rezsim kérésére kidolgozta a forint stabilizációjának tervét. Tudatában volt, hogy a kivégzése elkerülhetetlen, de a nemzet érdekében vállalta ezt a munkát.
Mielőtt kivégezni vitték, zárkatársait megkérte: hozzák az utókor tudomására, hogy Istennel kibékülve hal meg. E sorok szerzője írásával teljesíteni kívánja Imrédy Béla egykori magyar királyi miniszterelnök végakaratát.
